Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Színház az egész világ

2008.05.12
Színház az egész világ

Színház az egész világ

- Ginny! Nem jó! - Hú, de elegem van már belőle!

- Adam, én is tudom, hogy nem jó!

- Akkor csináld jól!

- Legutóbb még azt akartad, hogy nyugodjak meg! Megnyugodtam, nem megy!

- Felejtsd már el!

- Ha elfelejtem, akkor nem lesz jó!

- Találj ki valamit, mert ha nem fog menni, lecseréllek! Liz messze nem olyan jó, mint te, de jobb, mint az, amit most művelsz. Még egyszer elölről, és szedd össze magad, kérlek!

- Jó, menni fog! - Ő könnyen beszél!

- Zenét!

Itt állok a színpadon tizennyolc évesen pár háttérénekessel, és mugli musical dalokat éneklek. Jobban mondva próbálok. Na, essünk neki újra.

˝Veled repülünk - csak bízd ránk -

A kéj szárnyán.

Neked ragyogunk, mint gyémánt

Az Éj láncán.

Hogy is élvezné a napfényt

Az, aki a Holddal él...?

Más nincs, csak az éjszakánk -

Áron alul mért´ adnánk?!

Csillagok idején

Veled leszek én,

Legyen, ahogy választod,

Nem lehetsz az enyém,

Hazug a remény-

Szíved soha nem adod...

Nincs szerelem, és nincs más szabály

Sose sírhatsz, ha fáj...˝

Itt a bátyám, de jó. Na ne! Az nem lehet! Hogy volt képes elhozni Harryt? Ginny légy erős! Mutasd meg neki!

˝Egyszer beköszön egy angyal

Az álmomból -

Ragyog valahol egy hajnal,

Mely rólam szól!

Csoda velünk sosem történt,

Angyal sose járt közénk...

Itt legalább létezel!

Vár, ami vár - ébredj fel!

Csillagok idején veled leszek én,

Legyen, ahogy választod.

Lángolunk te meg én,

Sehol az erény

Leveszed az álarcod

Nincs szerelem, és nincs más szabály,

Sose sírhatsz, ha fáj...

Repülés, zuhanás -

Belehalsz, mint más...

Hova vágysz? - mondd, egyedül mért´ szállsz?!

Mire jó a repülés,

Ha soha célt nem érsz...

Hát ne ígérj,

És ne remélj! - a napokat éld túl!

Mert nem vagy rossz, és nem vagy jó - éld túl!

Nincs is más, csak zuhanás...

Hát mire jó a szív?!

Repülés, zuhanás - halott minden szív...˝

Ginny! Ki kell jönnie, különben baj lesz, és Harry előtt is leégsz!

˝Csillagok idején veled leszek én,

Legyen, ahogy választod.

Lángolunk te meg én,

Sehol az erény

Leveszed az álarcod...

Eltemetem a sok száz reményt-

Nem feledem a forró napfényt!

Nincs szerelem, és nincs más szabály,

Sose sírhatsz, ha fáj...

Kinek szólnál, ha fáj?

Nem is fáj már, úgy fáj...˝

- MEGVAN! - kiáltom, és Adam nyakába ugrok, aki mosolyogva néz rám a színpad előtt. - Kijött! Megvan!

- Na látod, hogy sikerült! - Olyan jóban vagyunk, pedig vagy kétszer annyi idős, mint én. - Megcsináljuk még a duót, és elmehetsz.

- Szupi! - Olyan vagyok, mint egy csintalan kislány, de hát sikerült! Kijött a hang! - Dave! - kiabálok be a színpad mögé a páromért.

- Jövök már! - hallom a választ, és elő is tűnik a drága Dave-em. Mondhatjuk azt, hogy a pasim, mert vannak időszakok, amikor csak úgy megcsókoljuk egymást, valamikor meg úgy hülyülünk, mint a barátok. Maradjunk annyiban, hogy érdekes a kapcsolatunk.

- Legyetek ügyesek! - kacsint ránk Adam, de ezt, mi még egyszer sem szúrtuk el. Int a keverőpulthoz, ahol elindítják az újabb aláfestő zenét. Dave nem messze áll tőle, nekem háttal.

˝Mondják, jobb idő lesz,
Néhány hét és itt a nyár.

Nincs egy jó kabátod, pedig minden éjjel fagy még,
Hideg van, magadra is vigyázhatnál.˝

Felém fordul.

˝Nem tudom, mit érzek,
De tőled más lett az egész.˝

A szemébe nézek, és közelebb lépek hozzá.

˝Én is megváltoztam, és már nem zavar, hogy nézel, Hogy itt vagy mellettem, és néha hozzám érsz.˝

A keze közé veszi az arcom.

˝Amit mondanék, mind hazugság,
Még soha nem kerestem erre szót,
Tudod, az elveszettek nem tudják,
Hogyan is kell kimondani a jót.

Hát akkor állj elém, és nézz csak rám!
Itt az arcom, és ha kell, talán neked adnám.
Állj elém és nézz meg jól!
Már csak tőled függ és bármi lehet az álmunkból.˝

Én lépek el tőle, de csak egy lépést, és elfordítom fejem.

˝Mindent elvesztettem,
Sokszor most is félek még.˝

Megfogja a csuklóm, és lassan visszahúz, hogy szembe álljak vele.

˝Nekem semmi sem volt,
Csak egy elmosódott emlék.
De érted azt hiszem, hogy bármit megtennék.

Amit megtanultam, mind hazugság,
Aki vigyázott rám, már nincs velem,
És azt kívánom, bárcsak tudnád,
Hogy mit is érezhet a védtelen!˝

És jön a finálé!

˝Hát akkor állj elém, és nézz csak rám!
Itt az arcom, és ha kell, talán neked adnám.
Állj elém és nézz meg jól!
Már csak tőled függ és bármi lehet az álmunkból.

És nézz csak rám!
Itt az arcom, és ha kell, talán neked adnám.
Állj elém és nézz meg jól!
Már csak tőled függ és bármi lehet az álmunkból.˝

Dave átöleli a derekam, és mint a lassított felvétel közelebb húz magához, én ugyanilyen tempóba a fejemet a vállára hajtom, és becsukom a szemem. Adam, mint egy őrült kezd ugrálni és ujjongani, evvel teljesen szétrombolva azt a kis világot, amit mi felépítettünk. Most Dave nyakába ugrok, ő megforgat a levegőben, míg én sikonyálok*, hogy tegyen le, de nem teszi, hiszen tudja, csak szórakozok. Mikor végül szilárd talajt ér a lábam, nem enged el, hanem megcsókol. Mondom én, hogy furák vagyunk. Alig nyitom ki a szemem, és Harry arcát keresem, aki megdöbbenten nézi a mi kis jelenetünket, majd újra visszamélyülök Dave csókjába.

- Egyszerűen fantasztikusak vagyok! - Tudom, Adam, nem kell hizlalni a májam, de most épp mással vagyok elfoglalva, ha nem tűnt volna fel. - Ginny... - Akar valamit. - Még az utolsó dalt. Kérlek! Olyan jó formában vagy!

- Egye fene, de csak azért, mert szépen kértél! - kacsintok Adamre, és már int is, hogy kezdődhet a zene.

Dave tudja mi a dolga. Beáll a helyére, és várja a részét.

˝Míg herceg voltál,
s én hercegnő
éltük a gyermekkort.
Ó, mily fényes volt!˝

Messze a terem másik végében nézem a plafont.

˝És úgy hittem,
így lesz majd mindig.
Ám elmentél,
s az ott egy más világ.˝

Elfordítom a fejem.

˝Miért is várok rád?
Megszűntek már a nagy csodák...
A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.˝

Felkapom a fejem.

˝Most nekem is el kéne futnom.
Van is kivel, van is hová...
Apám szerint nincs semmi jussom,
s páromnak sincs még pénze rá.
Apám mit összespórolt nékem,
az mind Terád ment - mondja ő.
Küldesz e hát - ez most a kérdés.˝

Dave-re nézek olyan szomorú és könyörgő tekintettel, amit nem kell megjátszanom, csak hagyni feltörni az érzéseimet.

˝Itt élni fájó, béna érzés.
A változás oly sürgető.˝

Dave odalép elém, és már ő is énekelni kezd.

˝A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.˝

Ellépek tőle.

˝A Herceg már rég másutt jár,
s a sok-sok szép remény
mind-mind elszállt.
Te voltál mindenünk,
ha veszni engedünk,
többé nem lesz nekünk
megváltónk már.˝

- Mondtam én, hogy fantasztikusak vagytok! - dicsér újra minket Adam.

Dave hátulról átölel, és belepuszil a nyakamba.

- Ron! - kiált le a bátyámnak. - El tudnál intézni a kishúgodnak egy alibit az éjszakára?

Mosolyogva és kíváncsian nézek Dave-re, majd Ronra, aki csak bólint. Felkapom a kottáimat, meg a táskámat, elköszönünk Adamtől, és Ronékhoz lépünk.

- Biztos Harry Potter! - nyújtja a kezét Adam Harrynek. - Adam Turner.

Harry nem szól semmit, csak biccent, és megrázza a felé nyújtott baráti jobbot.

- Imádlak, bátyus! - ölelem át Ront, és adok egy puszit az arcára.

- Na - mosolyog rám Dave, és újra megcsókol, mintha fel se tűnne neki Harry ölő pillantása.

- Ezt most miért kaptam? - kérdezem tőle vigyorogva.

- Mért, nem szabad?

- Azt nem mondtam - és most én csókolom meg őt.

- Hagyjátok ezt Dave lakására, jó? - szól közbe Ron, mire elválunk egymástól.

- Ti most jártok? - szólal meg Harry nyugodt hangon.

Tanácstalanul nézek Dave-re, aki ugyanilyen arcot vág.

- Ron, járok a húgoddal? - fordul végül a bátyámhoz.

- Ő... nem tudom.

- Adam, járok Ginnyvel? - kiabál oda a pakolászó Adamnek, aki csak megvonja a vállát. - Hát, nem tudom - mondja Harrynek végül.

- Ha nem jártok, akkor miért csókolózol vele? - Ezt már nem sikerült nyugodt hangon mondania.

- Miért, te nem tepertél le Billék esküvőjén, miután voltál aranyos dobni? - Nem fogod megúszni, Harry! Velem ne szórakozz!

- Az más volt...

- Mi volt a más? - kiabálok rá. - Az, hogy pont nem találtál egy ügyeletes cicababát?

- Te is tudod, hogy miért szakítottam veled.

- Mert nem bíztál se magadban, se bennem. Gyere, Dave! - Megfogom párom csuklóját, és kezdem húzni az ajtó felé. - Ron, holnap ebédnél találkozunk, ha elintézed, hogy ő - itt Harryre mutatok-, ne legyen ott - és kilépünk az ajtón.

Még csak az hiányzik, hogy pont ő oktasson ki. Mit képzel magáról? Az aulában lévő kandallóhoz sietünk. A párkányán ott egy cserépnyi hopp-por. Nem sokkal később már Dave nappalijában állunk. Nem ismeretlen a hely. Többször jártam már itt. Sőt! Volt, hogy itt is aludtam. Persze mindez csak a munka miatt volt. Olyankor Dave kiköltözött a kanapéra, ide a nagyszobába, én pedig az ő ágyában aludtam a hálóban. Meglehetősen jó ízlése van. Az egész lakás komolyságot és férfiasságot áraszt. Biztonságosnak tűnik.

- Mi volt az Potterrel? - kérdezi tőlem tök jogosan. Van egy olyan érzésem, hogy már most utálja.

- Még tizenhat volt, én meg tizenöt, amikor jártunk, aztán szakított velem a háború miatt, mert ˝veszélyben vagyok...˝. Még azon a nyáron volt Bill bátyám esküvője, ahova persze ő is hivatalos volt. Félrevonultam az erdő szélére, hogy gondolkodjak egy kicsit, mert már zúgott a fejem a hangos zenétől, amikor megállt előttem. Végül is semmi se történt, csak csókolóztunk, de ha egyszer szakított velem, és tudta, milyen ramatyul vagyok miatta, nem tudom, miért kellett. - Nem mintha nem élveztem volna...

- Aha - leheli Dave, és megcsókol.

Nem mondom, hogy nem tudom, mi lesz ebből, de inkább nem gondolok rá, csak hagyom, hogy Dave a háló felé vezessen. Csodálom, hogy van benne még annyi tartás, hogy nem tépi le rólam itt rögtön az összes ruhámat. Most, hogy észbe kapok, már az ágyán fekszek. Persze alatta. Hol máshol...

***

- Hogy volt pofád lesmárolni? - ordít rám Ron.

- Figyelj...

- Nem! Te figyelj! Tudtad nagyon jól, hogy mennyire szeretett, és te voltál képes kihasználni?

- Ron...

- Nincs Ron! Undorodom tőled! Tojok rá, hogy hány lánnyal bújsz ágyba félrészegen, de a húgomat hagyd ki a szórásból!

- Nem erről van szó! - hadarom. Vesszek még vele is össze, és vége az életemnek.

- Hanem miről? Csak nem sérti az egódat, hogy őt nem kaphatod meg? - Milyen együtt érző.

- Arról, hogy szeretem! - vágom a fejéhez olyan hangosan, hogy Adam is kíváncsian felénk fordul.

- Aha, persze.

- Most mért nem hiszel nekem? Azért volt minden, mert nem bírom elviselni, hogy mással van!

- Bíznod kellett volna magadban és benne. - Kösz, erre már én is rájöttem.

- Tudom, de te és Hermione vagytok az utolsó reményeim. Szerinted mért akartam veled jönni?

- Menjünk haza! Majd ott megbeszéljük. - Nem rossz ötlet.

***

- Valami baj van? - faggat. Ja, hát igen. Valahogy nem aktivizáltam még magam.

- Semmi - mosolygok rá. Minek csinálom én ezt egyáltalán? Oké, hogy nem ugrok Harry karjaiba, de azért nem kéne csak úgy ágyba bújni Dave-vel.

- Ginny! - szól rám, és mellém gurul az ágyon. - Tudod, hogy nekem elmondhatod. Ismerlek. Nem tagadhatod le. Van valami, ami bánt.

- Nincs semmi. - Elkezdem felhúzni a pólóját, de megfogja a csuklómat. - Most mi van? - Mintha nem tudnám...

- Titkolsz előlem valamit, amit Adam elől nem. - Mér´ jön rá mindenre?

- Nem titkolok én semmit.

- Dehogynem! Hallottam, amit Adam mondott neked a próbán. ˝Felejtsd már el!˝ Kit, Ginny, és miért nem mondod el nekem?

- Csak egy rossz emlék.

- Potter, igaz? - Most belegyalogoltam a lelkébe, hogy holmi Potterekért rajongok.

- Ha tudod, mért kérdezed? - Felülök az ágyon, majd a ruháim után nyúlok, és gyorsan belebújok a farmeromba, majd a toppomba.

- Sejtettem, nem tudtam, de reméltem, tévedek. - Annyira látszik szegényen, hogy rosszul érinti. Szeret. Én meg erre csak most jövök rá. Hányszor beletaposhattam a lelkébe...

- Sajnálom - fordulok vissza hozzá.

Ott könyököl az ágyon, az oldalán fekve, és néz rám olyan szemmel, mintha a halálos ítéletét mondtam volna ki. Lassan felül, feláll, majd elém lép, és megfogja a két kezem.

- Én sajnálom. Te nem tettél semmi rosszat. Az elejétől fogva láttam, hogy nincs minden rendben, de próbáltam veled elfeledtetni. Rájöhettem volna, hogy ez nem holmi múló lángolás. Sajnálom, hogy képes lettem volna kihasználni a gyengeségedet. Azt, hogy lelkileg össze vagy törve.

- Nem vagyok összetörve! - ordítok rá, kikapom a kezem az övéből, és a nappali felé sietek.

- Mért hazudsz magadnak? Az nem zavar, hogy nekem nem vallod be, de magadnak mért nem? - Épp a kandalló előtt ér utol, és ragadja meg a karom. - Nagyobb a büszkeséged, mint hogy beismerd, szereted Harryt, és bárki bármit tehet, ez nem fog megváltozni.

- Nem tudod, mi történt!

- Nem, de nem történhetett olyan, amit nem lehetne megbocsátani.

- Figyelj! Nem akarok veled összeveszni. Ha lehet, akkor mutassuk továbbra is azt a képet, amit eddig. Az én életem. Megoldom.

Veszek egy marék hopp-port, és belépek a kandallóba. A következő pillanatban már a saját kis albérletemben vagyok.

***

- Valamit ki kell találnunk - töri a fejét Hermione.

- Eddig én is eljutottam - gúnyolódok.

- Ha annyira okos vagy, akkor old meg magad! - csattan föl. Lehet, hogy kicsit túl kemény voltam.

- Bocs - dörmögöm, és lehajtom a fejem.

- Jó, nincs semmi, elhiszem, hogy szarul vagy - gyengül meg. Ezért imádom Hermionét, mindig megért.

- Az nem kifejezés.

- Nyugi, majd csak lesz valahogy.

- Nekem van egy tervem - kiált fel Ron, és rögtön el is meséli, mire gondolt.

***

Minden simán megy, míg el nem jön a nagy fellépés napja. Nem izgulok, már rég kinőttem belőle, de rossz érzésem van. Nagyon rossz. Az első pár szám tökéletes, hatalmas taps, de Dave még sehol, pedig idáig még egyszer se késett. Most szünetet tartunk, de utána a duónkkal kezdünk. Ha nincs itt, akkor viszont elég nehéz lesz.

- Ginny! Menjél, vége a szünetnek! - kezd el a színpadra vezető lépcső felé tolni Adam.

- De nincs itt Dave! - tiltakozok.

- Majd beugrik helyette valaki - és már a lépcsőn megyek felfelé.

Most mit tegyek. Kimegyek a közönség elé, és beállok a helyemre a sötétben. Felhangzanak a dal első hangjai, majd énekelni kezd egy furcsán ismerős hang, és a hátamon végigfut a hideg. Legszívesebben odarohannék hozzá, és elkezdenék vele ordibálni, de nem tehetem. Végig kell csinálnom. A végén, ahogy eddig mindig, lassan átölelem. A fények, amik eddig megvilágították kettőnk közül azt, aki pont énekelt, most kialudtak, egymás mellé lépünk, megfogom a kezét, majd amikor újra fényárban fürdik az emelvény, meghajolunk. Lemegyünk a színpad mögötti váróba, és kiabálni kezdek vele.

- Hogy merészelted? Mit csináltál Dave-vel? Elrontottad az egész estét!

- Talán olyan rossz hangom van? - Még van képe gúnyolódni...

- Adam! Képes voltál vele szövetkezni?

- Gin...

- Nincs Gin, főleg nem neked! Megmondhatod Liznek, hogy övé a szerepem, mert kiléptem! - Letépem magamról a dísztaláromat, majd újra Harryhez fordulok, aki öntelten vigyorog rám. - Nagyon ajánlom, hogy ne legyen Dave-nek baja, különben...

- Különben mi lesz?

- Ne akard tudni - sziszegem neki.

- Talán ez? - Megragadja a derekam, magához húz, és megcsókol. Hogy nem sül le a bőr a képéről.

Azonnal ellököm magamtól, és akkora pofont keverek le neki, amit egy életre megemleget. Az ütés és a meglepetés erejétől elterül a földön, és döbbenten néz fel rám.

- Én inkább erre szavazok - megfordulok, felkapom a hátizsákomat, és kisétálok az ajtón, mintha mi sem történt volna.

***

- Fölpofozott!

- Mégse úgy reagált, ahogy terveztem. - Nem mondod.

- Mit vártatok, hogy majd a nyakadba fog ugrani? - Hát ja, valami olyasmit.

- Akkor mondj te valami mást - támadok rá Hermionéra. Megért, meg minden, de a plafonra bír kergetni evvel a folyamatos okoskodásával.

- Mondok is...

***

- Ginevra Molly Weasley - mondja a megafonba az iskola igazgatója, mire én fellépek a színpadra, átveszem a diplomámat, és kezet fogok vele, majd lesétálok a másik oldalon.

Na igen, nem tétlenkedtem. Már az éneklés mellett is szorgalmasan jártam az Auror Képzőbe, most pedig a kezemben tartom a diplomámat.

- Most pedig kihirdetem a legjobban végzett tanulónk nevét, aki idén különös megtiszteltetésben részesülhet. Ő pedig nem más, mint Ginevra Weasley!

Hatalmas éjezés közepette, megdöbbenten megyek fel újra az igazgatóhoz, aki mosolyogva nyújtja át az oklevelet.

- Az ajándék pedig egy biztos állás a londoni aurorparancsnokságon, ahol nem más lesz a közvetlen főnöke, mint a híres Harry Potter!

- Az nem lehet - nyögöm az idős férfinak. - Nem dolgozom, ha Mr. Potter lesz a főnököm.

Döbbent csönd fogadja a kitörésem. Hát igen. Ki az a hibbant liba, aki nem hajlandó a nagy Harry Pottert elfogadni, mint közvetlen főnöke? Aki nem akar rámászni az első pillanatban, amikor kettesben vannak, és ezt ugyanúgy nem akarja Harry részéről sem. Tehát én.

- De hát...

- Rémszem Mordon beosztottja akarok lenni.

- Hát... végül is meg lehet oldani.

- Örülök - mosolygok már volt igazgatómra, és visszaülök a helyemre az ünnepség maradék részére. Megkeresem Harryt a vendégek között, akik az igazgató mögött ültek az asztalnál, és elégedetten veszem észre, hogy magába van roskadva. Mit várt, hogy majd örömömben ugrálni fogok, mert a főnököm lehet? Nem felejtettem el azt a pár hónapja történt kis akcióját sem, nemhogy azt, amit hatodik végén csinált. Nem maradok a vacsorán, amit csak nekünk szerveztek, hanem csendesen kilopódzok egy hátsó ajtón, és hazahoppanálok.

***

- Ekkora égést.

- Kösz Ron az együttérzést.

- Komolyan ezt mondta?

- Igen, Hermione, ezt.

- Nem irigyellek.

- Egyéb hozzászólás?

- Ha kicsit átalakítjuk a tervemet, akkor így is működhet.

- Halljuk!

***

Én, mint nagy auror. Nem hittem, hogy eljutok idáig is. Rémszemmel mindent megbeszéltünk. Titkos küldetéseim vannak, amikről Harry csak akkor tud meg mindent, amikor már visszaértem. Nem hiányzik egy váratlan felbukkanás. Ha csoportos a feladat, akkor még a tagok is akkor tudják meg, hogy én is velük megyek, amikor ott állunk a zsupszkulcs előtt. Most épp egy bulira készülök. Rémszem közölte velem, hogy kötelező a megjelenésem, mivel már elég rangos vagyok, így tiszteletemet kell tennem. Dave is jön velem. Együtt lakunk a kis koncertes incidens óta. Hiába mondja nekem, hogy csak barátilag, meg lakótársak vagyunk, de tudom, hogy többet jelentek neki annál. Valamilyen szinten lehet, hogy kihasználás, de olyan jól megvagyunk. Nem feküdtem le vele, de hiányozna, ha nem lenne mellettem. Mindig megnyugtat, bármennyire is fölhúzom magam Harry ökörségein. Legutóbb berontott egy megbeszélésre, amin én is ott voltam, hogy most azonnal beszámolok a jelenlegi küldetésemről, különben kirúg. Erre én bájosan mosolyogva közöltem vele, hogy aláírt a sulival egy egy éves szerződést, így addig ki kell bírnia a jelenlétemet. Szinte már láttam, ahogy füst gomolyog ki a füléből. Úgy kell neki! A buli jónak ígérkezik. Már bent sétálunk a teremben, és egy asztalt keresünk, ahova lepakolunk. Dave hoz egy italt mindkettőnknek, majd táncolni megyünk. De rég lazítottam már. Rémszem nem épp a legkönnyebb ügyeket szokta nekem adni. Nem haragszom rá érte, mert legalább leköt, és nem unatkozom. Megfordul utánam pár pasi, de hát mit tegyek? Jó, miniszoknya van rajtam, de ne várják el, hogy bundában jöjjek!

- Most minden hölgy kösse be a szemét! - ordítja túl a zenét a DJ, és minden lány fölött egy fekete kendő jelenik meg. Mi a fenére jó ez? - Az urak pedig válasszanak közülük!

Vonakodva bár, de felkötöm a kendőt. Elvégre buli van. Erős karok ölelik át a derekamat, és lassú zene kezd el szólni a hangfalakból. Nem Dave, az biztos. Valahogy ismerősnek érzem a testét, ahogy a mellkasának döntöm a fejem, de nem ugrik be, hogy ki az. Határozottan jól táncol. Kicsit eltol magától, és érzem, ahogy az ajkai az enyémhez érnek. Most mit csináljak? Fogalmam sincs, ki az, bármennyre is töröm rajta a fejem. Végül hagyom magam. Hát, ha táncolni jól tudott, akkor csókolni mesterien. A számnak vége van, és a keze leveszi a kendőt a szememről. Én ezt az embert megölöm! Ismerős volt, még jó hogy... Hatalmas lendületet vesz a kezem, és egy óriási pofon csattan az arcán.

- Örülj neki, hogy csak ennyit kapsz! - tajtékzom, és a zene is elhallgat. Ez valahogy szokás lesz, úgy tűnik. A néma csönd és a pofon.

- Ne mondd, hogy nem élvezted! - Komolyan néz rám, de attól, még süt róla, hogy mennyire boldog.

- Nem vagyok a kis játékszered, Harry James Potter! - Megragadom a tőlünk nem messze álló Dave kezét, és kivonszolom a helyiségből, miközben felkapjuk a cuccainkat.

***

- Fölpofozott? Újra?

- Nem, saját magamat töröltem képen.

- Jó, bocs, hát ez mégsem jött össze.

- Ahogy mondod, de kezd elegem lenni az olyan tanácsaitokból, aminek a végén egy vörös tenyérlenyomat díszeleg az arcomon. Ráadásul az ő kezének.

- Mi...

- Nem haragszom meg semmi, de mostantól a saját fejem után fogok menni.

***

- Hogy van pofája? - dühöngök már otthon, miközben Dave követ a szemével, ahogy fel-le rohangálok a nappaliban.

- Nyugodj meg, jó? - áll elém, és átkarol, hogy ne tudjak tovább futkározni. - Ne idegeskedj állandóan rajta!

- De annyira hiányzik - kezdek el zokogni, és karjaimat a teste köré fonom.

Nem mond semmit, hogy is mondana, hiszen nem akar elengedni, de el fog. Tudom. Egymás felé fordulva alszunk el. A lelkem már nem háborog, csak nyaldossa sebeit, melyeket aznap szerzett. Hétfőn egy levél vár az asztalomon. Milyen meglepő, Harry írta. Mikor kinyitom, halk zene szűrődik ki belőle, és egy nő kezd el énekelni.

˝Mint egy árnyék állsz az ágy előtt
Borzongás fut át egész testemen
Itt vagy csókolsz, és a tűz elönt
De nem vagy már enyém érzem.

Ha egy más élet vár,
Ahol fönt jársz a fényben
Ott hol minden a tiéd
Hogyha nem számít már,
Amit mellettem érzel,
Mondd ki bátran: nem elég!

Álmok űznek, tested lázban ég
Úgy simulsz hozzám riadt gyermekként
S engem nem kínzott így a vágy
És a féltés senki másért soha még.

Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Hogy rég több vagy, mint az élet?
Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Ha kell, meghalnék te érted?

Mért kínzol, mért nem hagysz el?
Szemed mért kérlel még
Hogyha búcsúznod kell?

Hűvös hajnal jön az éj után
Végtelenbe vész minden ölelés
Vár egy józan világ,
Ahol nem kell az érzés,
Ahol minden célt elérsz.

Mért kínzol, mért nem hagysz el?
Szemed mért kérlel még
Hogyha búcsúznod kell?

Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Hogy rég több vagy, mint az élet?
Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Ha kell, meghalnék te érted?

Mindig és mindenben ott látlak én
A szívemhez nőttél, hogy a lelkemben élj!

Mondd, mit tegyek, ha félek,
Hogy így elveszítlek téged?
Nézd, így fut el az élet,
És én nélküled mit érek?

Mindig és mindenben ott látlak én
A szívemhez nőttél, hogy a lelkemben élj

Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Hogy rég több vagy, mint az élet?
Mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Ha kell, meghalnék te érted?

Kérlek, mondd, mit tegyek, ha félek,
Hogy így elveszítlek téged?
Kérlek, mondd, mit tegyek, hogy érezd,
Ha kell, meghalnék te érted?˝

Istenem, mért kell ilyesmit küldenie nekem? Érzem, hogy könnyek folynak le az arcomon, és már biztos, hogy a szemeim is vörösek. Előkapok egy pennát, és rávésem a válaszomat a borítékra, majd repülőt varázsolok belőle, és útjára engedem. Most egész nap nem fogok tudni figyelni. Igaz, hogy csak jelentéseket írok majd, de este készülődnöm kell egy újabb útra. Németországba megyek.

***

˝Hagyj békén! Nem gondolod, hogy épp eleget szenvedtem már miattad? A következő kis akciód után bíróságra megyek zaklatás miatt. Ne kérd, hogy még jobban eláruljam a szívemet!˝

Ginny, annyira sajnálom! Most mit csináljak? Nem fogom feladni, nem foglak újra elengedni! Tudom, hogy sírtál, mikor írtad, elmosódott a tinta. Megkereslek, és míg meg nem hallgatsz, és nem adsz egy második esélyt, vagy mondod a szemembe, hogy nem szeretsz, addig nem fogok beletörődni, hogy nem vagy velem.

***

Ez a második napom itt Neustadt am Reistangban, de már sikerül felderítenem a mi kis banditánkat. Mondjuk, ekkora kis városkában nem csodálom. Rengeteget sétáltam a közeli fenyvesben, a hatalmas mezőkön és a hegyen vagy dombon, vagy minek mondjam. Állítólag télen hatalmas a hó, ami még a garázsokat is belepi. Kár, hogy nem akkor jöttem. Kipróbálnám, milyen a síelés. Egy hangos durranással kivágódik az ajtó, és ott áll vérben forgó szemekkel a férfi, akit keresek. Úgy tűnik, nem csak én szimatoltam. A pálcám mindig nálam van, így pár perc alatt katasztrófával sújtott területté varázsoljuk a szobámat. Mázli, hogy találtam egy eldugott kis varázslópanziót, így legalább emlékezettörlést nem kell csinálnom. Egy halk pukkanással feltűnik a szoba közepén Harry. Na már csak ez hiányzott. Ellenfelem persze gyorsabb, mint Harry, aki látszólag egy nagy lelkizős beszélgetésre jött, nem pedig közelharcra, így rögtön sebekkel borítva terül el a földön. Magamhoz hívom a pálcáját, és azzal is elkezdem küldeni az átkokat. Így már mindjárt más a helyzet. Előnybe kerülök, és pár perc erőlködés után megkötözve dől el, mint egy liszteszsák.

- Ezzel megvolnánk!

A táskámból előkotrom az ikertükrömet, amit Rémszem adott még indulás előtt, és gyorsan lehadarom neki, hogy küldjön pár aurort, akik vigyáznak majd az emberünkre, meg elintézik a kiadatást, mert Harry megsérült és kórházba kell vinnem. Ledobom a tükröt az ágyra, és Harry mellé térdelek, aki döbbenten néz rám. Nem törődök vele, pedig annyira felvágnék vele, hogy én mentettem meg. Elmotyogom a szokásos elsősegély bűbájokat, amik stabilizálják az állapotát. Pár perc múlva megjelenik pár újonc és Rémszem, mire én azonnal a legközelebbi máguskórházba hoppanálok Harryvel. Egy gyógyító rögtön elviszi az egyik kórterembe, de engem nem engednek be. Nem is akarok bemenni. Vagy mégis? Dave-nek igaza van. Le kéne végre már vetkőznöm ezt a hatalmas büszkeségemet, nem megyek vele semmire. Órákkal később jön ki a gyógyító, és betessékel a nyitott ajtón, de hozzáteszi, hogy csak halkan, mert Harry alszik, és nem lenne jó, ha felébreszteném. Csendesen leülök az ágya mellet lévő székre, és figyelem az arcát. Olyan nyugodt. Még szerencse, hogy egy gyenge kis átkot kapott, nem pedig valami komolyat. Mondjuk, mihez képest... Beismerem, hogy beleőrültem volna, ha elveszítem. Rárakom a kezemet az övére, és a hüvelykujjammal gyengéden simogatom. Lassan kinyitja a szemét, és boldogan rám mosolyog. Na ezért kapok még a fejemre.

- Örülök, hogy itt vagy - suttogja.

- Valakinek be kellett hoznia, ha egyszer voltál olyan ügyes eltaláltatni magad - mosolygok rá.

- Gondolom, első dolgod lesz világgá kürtölni, hogy leterítették a nagy Harry Pottert - vigyorog rám erőtlenül.

- Még jó.

- Ki fog ápolni majd otthon?

- Dobby biztosan elvállalná.

- Nekem más ötletem lenne.

- Ki?

- Mondjuk, Ginny Weasley.

- Miből gondolod, hogy belemegy? Tudtommal, elég szépen helybenhagyott a legutóbbi találkozótoknál, és a barátja, Dave se biztos, hogy örülne neki.

- Rendesen megfizetném, Dave meg nem akadály. Azt is kikotyogta véletlenül, hogy hova ment.

- Á, szóval tőle tudtad meg.

- Igen.

- Amúgy hogy fizetnél?

- Naponta.

- Mennyit?

- Egy meleg ágy, körülbelül húsz csók, száz puszi, meg úgy ötven ölelés. Megfelel?

- Kiegészítve egy reggeli ébresztővel.

Huncutul felcsillan a szeme. Asszem ezután minden reggel el fogok késni Harryvel együtt. Nemsokára magára hagyom, és visszamegyek a már helyrehozott szobámba, és összepakolom a ládámat. Dave-nek elmesélem a történteket, és mint mindig, most is megért, de látom a szemében a szomorúságot. Nem akar nekem rosszat, hogy ne legyek boldog, de önző, pont annyira, amennyire kell. Megmaradunk barátoknak, hisz eddig is azok voltunk. Harryt pár nap múlva engedik majd haza, addig Ron és Hermione kijár hozzá. Jót tesz nekik is az a friss levegő. Meg kell írnom majd a jelentésemet, míg hazaér, különben bajok lesznek.

***

- Nem jó!

- Adam, fogd már be! - Hát igen. Kibékültem vele, és visszajöttem énekelni. Ma érkezik haza Harry. Annyira örülök. Kitört rajtam az elmúlt évek hiányérzete, úgyhogy teljesen padlón vagyok, erre még Adam is a régi dalokat gyakoroltatja. Kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy azok már nem mennek. Legalábbis nem úgy. Akkor elég volt szabadjára engednem a keserűségemet, de mivel az már nincs, így elég nehéz lenne.

- Még egyszer! - dörmögi, és újra elindul a zene, de most nem az, aminek szólnia kéne. - Mi a...

˝Rég hiába hívtalak, elrejtőztél még, nem láttalak,
nem voltál velem, még velem, még nekem.˝

Harry... ki más. Legszívesebben a nyakába ugranék, de visszafogom magam. Nem biztos, hogy egészségére válna, ha most sérvvel menne kórházba.

˝Úgy akartalak, úgy akartam azt, hogy végre már
megtaláljalak magamnak, vártalak.˝

Feljön hozzám a színpadra, és mosolyogva átkarolja a derekam. Adamnek is leeshetett a dolog, mert nem kezdett el még ordibálni a hangosítónkkal.

˝Itt vagy velem, tudom, és érzem,
nem kell semmi több már nekem.

Szeress, ölelj mindig úgy engem,
ahogy most ölelsz, ahogy most ölellek én!
Olyan jó, oly jó veled!

Még, ha elringat az álom, lelkem lelkedhez hozzásimul,
a szívverésedet sokáig hallgatom.

Úgy akartalak, úgy akartam azt, hogy végre már
megtaláljalak magamnak, vártalak.

Nem akarom, hogy úgy érezzem,
a napok elsodornak tőlem.

Szorítsd a kezem még erősebben
nehogy elszakítson ez a nagyvilág!
Tudom már, hogy mit jelent, hogy féltelek!

Úgy féltelek.˝

- Fantasztikus! Utolérhetetlen! Fenomenális! - ugrál Adam, de engem ez annyira nem érdekel.

Harry közel húz magához, és megcsókol. Olyan jó ezt újra érezni. Én marha, minek játszottam itt a jégkirálynőt? Na nem kell félni, majd bepótolom. Ilyen fizetés mellett... Adam a fülembe ordibál, mire én csak legyintek egyet a kezemmel, és egy pillanatra megválok Harry szájától.

- Adam! Kopj le!

***

- Mért játszottál ennyi ideig? - kérdi Harry, mikor már a bőröndjeit pakolom a szekrénybe, amit ő az ágyról figyel, mivel az orvos szigorú ágyfogságra ítélte, bár ebbe nem tudom, hogy illik bele az éneklés, de biztos kimagyarázná.

- Túl nagy volt a büszkeségem, és tudod, színház az egész világ. - Lehuppanok mellé az ágyra.

- Amiben te vagy a főszereplő.

- De csak, mert te vagy a párom.

* sikonyálok=sikítok

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.