Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ne sírj!

2008.03.06
Ne sírj

Ne sírj!

˝Ne sírj, ha gyötör a bánat, csak kinevetnek, ha sírni látnak. A Te fájó szíved nem lesz attól könnyebb, és nagyon kevés ember érdemli a könnyet!˝ Ez az új életfelfogásom. Hogy miért? Mondjuk azért, mert két oklevéllel itt ülök a Minisztérium legkisebb alkotóegységének, az alosztályának az alosztályán, annak is a legalacsonyabb rangú hivatalnokának a segédének a titkárnőjeként. Természetesen a pincében. Tiszta Azkaban. Na jó, dementorok nincsenek. Ez az egy a különbség. Na, és ha az mind nem lenne elég, hogy apu nagy kínkeservek árán ilyen munkát tudott csak szerezni nekem egy aurori és egy gyógyítói oklevéllel a hátam mögött, akkor jön még a java. Mert nincs ám vége még a sornak, mért is lenne... Az ember azt mondaná, hogy nem baj, ha ilyen helyen kell dolgoznia, mert otthon várja valaki, aki mindezt elfelejteti. Na igen, akit vár valaki. De a nagy helyzet az, hogy engem senki se vár. Jó, ott van Ron meg Mio, de ők mégiscsak mások. Nem mehetek oda a bátyámhoz, hogy ˝jaj bátyus, képzeld...˝. Megvan neki is a saját baja. Én meg itt kuksolok, és megint Harryről álmodozom. Harry... Végzett Voldemorttal, és azóta csak egyszer láttam. Egy karácsonyi partin itt a Minisztériumban. Tök véletlen kerültem oda, és mi fogadott? Harry vagy öt cicababa között, akik úgy tapogatják, mint egy szobrot. Undorító. Nem ismert fel, pedig ott mentem el mellette, de hisz, hogy is ismerhetett volna meg, amikor a hajam vállig érő és fekete, és a szemem is zöld. Olyan, mint az övé. Mindez azért, mert a drága főnököm, aki... na jó nem megyek bele, hogy kinek a kicsodája, ki nem állhatja a vörös hajat és a barna szemet. Ha mondjuk szőke és kék szemű lennék, akkor meg azt nem szeretné, de mit tehetnék? Valamiből meg kell élni. A hajam akkor is, mint mindig, lazán fel volt csatolva. Szóval egyáltalán nem úgy néztem ki, mint az igazi Ginny. Harry úgy nézett át rajtam, mintha ott se lennék. Egy aurorparancsnoktól mit vár az ember? Majd az egyik alkalmazottnak a titkárnőjével fog hetyegni, mi?

Álmodozzál csak Ginny.

Álmodozom is.

Mikor Dumbledore halála után elment azt ígérte, visszajön.

Vissza is jött, csak épp nem hozzám.

Valami Tina a barátnője. Azt rebesgetik, már meg is kérte a kezét. Akkor meg mit akarsz Ginny Weasley? Felejtsd el szépen ezt a tuskót, és pasizz be!

Nem tuskó! Ron is megmondta!

Kit érdekel Ron? Foglalkozzon Mioval!

Nem vagyok ám skizofrén, csak néha elragad az indulat. Nem haragszom én Harryre, hogy is haragudhatnék? Messziről figyelem, ahogy a Roxfortban is, és várom, hogy észrevegyen. Tiszta deja vu. Itt a kisfőnök. Megint jött kavarni. Na nem az én főnököm, hanem az osztálynak, aminek mindenki tud a létezéséről, nem úgy, mint az én alosztályoméról, a főnökének a fia. Nem tudom, mit legyeskedik. Amióta itt dolgozom, és először lejött valamiért, amire az apja kérte meg, állandóan engem néz. Elég idegesítő bír lenni, főleg ha az ember számolni akar. Nem mintha nehezemre esne, vagy valami, de elég zavaró, ha közben bámulják az embert. Közeledik. Vajon ma mi az új szöveg?

- Szia, Gin! - Rühellem, amikor így hív. Ez csak Harrynek a kiváltsága!

- Ginnynek hívnak, még mindig.

- A bátyád hívhat Ginnek.

- Talán épp azért, mert a bátyám.

- Mi bajod van velem? - Hogy mi? Talán, hogy itt vagy, hogy létezel, és hogy nem Harry kérdezi ugyanezt!

- Semmi - válaszoltam végül.

- Nem úgy tűnik. Állandóan szekálsz valami miatt.

- Nem vettem még észre. - Rá se nézek. Jobb lesz úgy. Talán előbb elmegy.

- Direkt csinálod. Tudom. - Ezt a logikát...

- Akkor meg mit nem értesz?

- Hogy miért.

- Mondjuk, ha hagynál dolgozni, akkor én is hagynálak.

- Ha nem dolgozol, akkor is ilyen mogorva vagy velem.

- Bökd ki, mit akarsz, és menj el! - váltok gyorsan témát.

- Eljönnél velem a Valentin napi bálra? - Ja persze, majd pont veled, mi? - Potter is ott lesz.

HOGY KI?

Ne kapd föl a fejed Ginny, azzal elárulod magad. Mély levegő, beszív, kifúj.

- Mért fontos az, hogy Potter ott lesz? - kérdezem közömbösen, már amennyire ezt lehet ilyen állapotban közömbösen mondani.

- Akkor akarja megkérni Tina kezét. - Na puff. Szóval igaz. Én pedig nézzem ezt végig? Nem, arról szó se lehet. Eszem ágába sincs ott állni, és nézni, ahogy enyelegnek.

- Bocs, programom van.

- Tudtommal nincs senkid.

- Ki mondta, hogy vele?

- Hát általában a randi szokott halaszthatatlan program lenni.

- Pedig ez is halaszthatatlan.

Most légy okos Ginny! Mi az a halaszthatatlan program?

- És mi lenne az? - Hogy meg mondtam, hogy megkérdezi!

- Én...

- Molly, már megint nem dolgozik? - Na, ez volt a főnököm. Végre egyszer valami jót is csinált. Megmentett egy eléggé hihetetlen magyarázattól. Ja, és mielőtt bárki is csodálkozni kezd, igen, Mollynak hív. A másik rigolyája, hogy nem név az, hogy Ginevra, és annak becézéseit se képes elfogadni. Érdekes, hogy a Mollyt egyáltalán hajlandó kimondani. Azon se csodálkoztam volna, ha kijelenti, hogy neveztessem át magam, mert neki nem tetszik, az, ahogy hívnak.

- Dolgoznék én, Mr. Grumbler, ha hagynának.

- Ó, kedves Tom, maga itt? - Most jön a nyalizós duma, hogy észrevette a drága nagyfőnök kisfiát.

- Csak egy pillanatra tartanám még fel Miss Weasleyt.

- Persze, persze, nyugodtan. - Ja, hát ha a főnök fiáról van szó, mindent lehet.

- Akkor eljössz?

- Már mondtam, hogy nem érek rá!

- Hova szeretné elvinni a titkárnőmet? - Ennek rossz vége lesz.

- A Valentin napi bálra.

- Milyen dolga van, Molly? - Már épp nyitom a számat. - Törölje, ha holnap is itt akar dolgozni. - A szemét dögje. Nagyon jól tudja, hogy mennyit szenvedtem ezért a munkáért is. Legszívesebben...

- Jó, rendben - mondom végül. Majd valahogy eltűnök, amikor Harry megkéri annak a libának a kezét.

- Hétre érted megyek. - De jó lesz nekem... - Szia! - Na de várjunk! Tudja hol lakok? Na ne. Mi fog még kiderülni? A végén kukkol is. Vajon miről fogunk beszélgetni? Hogy milyen fehérneműt vettem fel, vagy épp mit néztem a tévében?

- Hello!

- Miért nem dolgozik? - Tipikus Grumbler. Ne is zavartassa magát uram, hogy most köszöntem el a drága főnöke fiától, akivel kénytelen leszek eltölteni egy egész estét MAGA MIATT, de még levegőt se vegyek?

Inkább nem mondok semmit, és visszamélyedek a munkámba, már amennyire előtte bele voltam mélyedve. Pénteken lesz a bál. Ma szerda van. Kell valami normális ruhát szereznem, meg cipőt, táskát. Ha megtudná a drága Mr. Grumbler, hogy teszem azt, farmerban és topban állítottam be, mert per pillanat ez a legelegánsabb összeállítás a ruhatáramban, akkor előbb rúgna ki, mint hogy azt mondom, Harry Potter. Majd Hermionéval elmegyek vásárolni. Vagy kölcsönkérek tőle egy ruhát. Ez a legegyszerűbb. Úgyse húznám fel még egyszer, így pénzkidobás az egész. Mio meg úgyis állandóan bankettekre, estélyekre meg tudjam én, mikre jár. Valami fejes lett egy cégnél, és azóta szinte minden hétvégén egy puccos partin lehet megtalálni a drága bátyámmal. Van egy méregzöld, alig bővülő selyemruhája. Az megteszi. Az új hajamhoz, meg szememhez kifejezetten jól áll. Egy fekete cipő, meg táska, és kész a tökéletes partner. A végén még felszedek valami normális srácot, már ha akad ilyen ezen a helyen...

Végeztem, végre. Be is megyek rögtön Mióhoz, elkérni a ruhát, meg a többit. Úgyse lenne más dolgom otthon, mint Harryn álmodozni. Itt van Ron is... de jó. Bár hol máshol lehetne, ha egyszer ő is itt lakik?

- Szia Mio! Ron!

- Szia Ginny! Hát te?

- Csak szeretnék kérni tőled pár dolgot.

- Pontosabban?

- Azt a zöld selyemruhádat, a fekete szandálodat, az ugyanilyen táskádat és stóládat.

- Kinek akarsz ennyire tetszeni? - Mio. Állandóan kombinál.

- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kinek kell tetszenem. A drága főnököm kitalálta, hogy a kis Tommykával el kell mennem a Valentin napi bálra, ha továbbra is ott akarok dolgozni. Mit tehettem mást? Beleegyeztem.

- Mi is megyünk - mondta Mio kicsit zavartan.

- Akkor legalább kimenthetsz, amikor Harry megkéri a kis Tinácska kezét. - Legalább valami jó lesz abban az estében.

- Az a helyzet, hogy nem nagyon. A Miniszter kikötette, hogy mindenkinek ott kell lennie. - Nesze nekem.

- Jó, mindegy. Majd megoldom.

- Ginny ez nem úgy van, ahogy te gondolod. - Ja, persze Mio. Valószínűleg Imperus alatt áll. Minden bizonnyal.

- Nem érdekel, hogy hogy van. Odaadod a ruhát, vagy nem?

- Hozom, csak nyugodj már meg! - És elmegy a szobájukba, majd nemsokára visszajön egy zacskóval a kezében, amiben benne van minden, amit kértem.

- Kösz. Péntek este találkozunk. ­- Már ők is kezdik. Én agybajt fogok kapni. Elég, hogy anya állandóan azzal zaklat, hogy Harry nem úgy gondolja, meg nem azért csinálja, meg satöbbi.

Gyorsan le is lépek. Péntekig semmi említésre méltó nem történt. Dolgoztam, álmodoztam, dolgoztam, álmodoztam. Bár, mikor nem ezt csinálom... Szóval péntek van. Mr. Grumbler olyan furán viselkedik. Mármint magához képest furán. Ott ül az asztala mögött, és idegesen engem néz, majd elkapja a fejét, mintha nem tudnám. Ennyire hülye azért még én se vagyok.

- Molly! - Összeszedte a bátorságot. Kész csoda.

- Igen, uram?

- Hagyja azt a munkát! Majd hétfőn túlórázik. Menjen, és készüljön elő a bálra. Nem nézhet ki úgy, mint egy mosogatórongy. - Ugye milyen kedves?

- Biztos benne, uram? - Jobb megkérdezni, mielőtt kirúg azért, mert elmentem előbb.

- Igen, Molly! Hétfőn majd befejezi. - Ha ő mondja...

Összepakolom a cuccaimat, a vállamra kapom a táskámat, és amilyen gyorsan csak tudok, sietek az aulába. Az az egyedüli jó itt, hogy mindig találkozol új emberekkel. Rengeteg olyan kis piszok osztály van, mint a miénk, amikről szinte senki sem tud. Naponta lehet ismeretlenekkel összefutni. Ez a mázlim, részben. Már ha azt mázlinak lehet nevezni, hogy emiatt nem futottam még egyszer se Harrybe. Nem mintha akartam volna.

Kit akarok becsapni? Arra várok, hogy beleütközzek és felismerjen!

Á, meg fogok őrülni. Mindjárt a kandallóknál vagyok, és végre hazamehetek.

- Au! - Ez fájt. Kell nekem állandóan a padlót néznem és méláznom, most meg szedhetem össze a papírjaimat, amit természetesen szétszórtam.

- Hagyja, majd én! - Ez nem lehet.

Ginny nyugi! Ne nyisd ki a szádat, ne pislogj nagyokat! Nem leplezheted le, hogy mennyire oda vagy érte, még mindig.

- Az én hibám volt, hagyd csak Harry! - Kellett nekem kinyitnom a számat. Fel se kell néznem, hogy tudjam, milyen megütközve néz rám. Hogy tegezhettem le? Hogy mondtattam neki, hogy Harry? Merlin, ments meg!

- Ismerjük egymást? - Érthető kérdés. Na el kell húzni, de gyorsan!

- Ó, elnézést, bocsánat, összetévesztettem valakivel! - Olcsó duma, de most FUTÁS!

Érzem a hátamon, ahogy néz utánam. Itt egy kandalló. Huh! Ezt megúsztam. Végre itthon. Na lássuk. Délután három van. Négy szabad óra, és itt lesz az egyetlen kis Tommyka. Kiráz tőle a hideg. Komolyan, kezdem úgy érezni, mintha árulnám magam. De nem? Azért megyek el randizni ezzel a felfuvalkodott, nyálcsorgató barommal, hogy ne veszítsem el a munkámat. Ilyen alapon már az utcára is kiállhatnék, és sokkal jobban keresnék, mint most. Csak, mondjuk, anyu szívrohamot kapna, ha megtudná. Az ő egyetlen kislánya... Na igen. Az egyetlen kislánya, aki állítólag olyan gyönyörű és okos. Sokra megyek velük. Az Auror meg a Gyógyító Képzőben igaz volt egy-két futó kalandom, de mind azért, hogy elfelejtsem Harryt. Sokra mentem velük. Elterjedt a hír a diákok és a tanárok között is, hogy a kis Ginevra Weasley az egyéjszakás kalandokra bukik. Nagyon jól jött, mondhatom. Szerencsére anyuék semmit se tudtak meg belőle. Mondjuk abból se, hogy azóta senkim se volt. Mindig ellőttem a szokásos szöveget egy kicsit más körítésben, hogy most élvezem a szabadságot, de van egy nagyon aranyos pasi, aki kapar. Ha gyanakodtak, akkor meg belépett Mio, és lerendeztünk mindent. Mire nem jó egy barátnő. Azt persze el se merjük képzelni, hogy mi lesz, ha mindez kiderül. Anyu vagy leordítja a fejünket, hogy hazudtunk, ami tök jogos lenne, vagy sírva a nyakamba borul, hogy ilyen boldogtalan vagyok. Lehet választani. Hogy melyik a rosszabb, arról vitatkozhatunk. Így ni, kényelembe helyezem magam, és pihizek egy órát. Nem is, áztatom magam. Az valahogy mindig feldob, vagy elalszok a kádban. Mondjuk, az ciki lenne, ha a csengetésre ébrednék fel. De kit érdekel? Nő vagyok, azokra meg várni kell. Jó kis meleg víz. Imádom. Halk zene, így és kész. Még szerencse, hogy nem néztem bele Harry szemeibe nemrég. Már csak az hiányzott volna, hogy feltűnjön neki, ugyan olyan, mint a sajátja. A végén még otthagyja a kis Tinát, és én leszek miatta elverve. Bár élvezném a dolgot.

Nem, nem Ginny! Te azt szeretnéd, hogy Harry boldog legyen, és ő most az. Nem akarod elrontani a szép kis életét, ugye?

Végül is igaz. Ha már nincs velem, legalább legyen boldog mással. Megtudnám ölni azt, aki megbántja.

Igen, elég depis hangulatom van, de mikor nem? Ez megy már tizenöt éves korom óta. Azóta, hogy szakított velem. Itt vagyok huszonkét évesen és facéran. Van egy olyan érzésem, hogy apáca lesz belőlem. BELŐLEM! Aki a Roxfort egyik legkelendőbb csaja volt. Szépen nézünk ki. Akkor eszembe se jutott, hogy majd egyszer itt fogok feküdni a kádamban egy vastag habréteg alatt, és azon gondolkozom, hogy mikor jön majd még egy pasi, akit szerethetek annyira, mint Harryt. Soha. Ez a nagy büdös helyzet. Nincs még egy olyan ember, mint Harry, és nem is lesz. Nincs semmi értelme most ennek az önsajnálatnak. Jobb, ha elkezdek készülődni. Nem mintha olyan sokat szoktam volna, de legalább elfoglalom magam valamivel. A ruha jó rám, mint mindig. Mióval teljesen ugyanolyanok a méreteink, legalábbis többnyire. Általában nekem jobban állnak az ő ruhái. Jobb az alakom, na. Ezt persze soha sem kötöm az orrára. Én se szoktam tudomásul venni. Nézzük a kis korom fürtjeimet. Vajon milyen képet vágna Tom meg Grumbler, ha zöld csíkokat varázsolnék bele? Na jó, nem játszok a tűzzel. A hajam kiengedve jó lesz. Úgyis megnőtt azóta, hogy legutóbb levágtam. Most a vállam alá lóg egy tíz centivel. Azt a tincset, ami állandóan a szemembe lóg, amit amúgy imádok, szépen eltűzzük evvel a smaragdcsattal. Így jó lesz. Milyen jó, hogy Tonks adta azt a könyvet. Most legalább bírok valami normális kinézetet varázsolni magamnak. Egy kis alapozó, ami eltűnteti a karikákat a szemem alól, mert ugye az alvás nem épp az erősségem, a szemhéjamat fessük mondjuk feketére, ami távolodva a szememtől sötétzöld lesz, mint a ruhám. A fekete rúzs elég haláli lenne, de akkor meg mit? A pink elég érdekesen állna. Gondolkodj Ginny, gondolkodj! Na ezt hagyjuk, majd a végén gondolkodom, most intézzük el a többit. A körmeim ugyanolyanok lesznek, mint a szemem. A töve fekete a vége sötétzöld. Varázsolok egy szép kis gyöngyös drót fülbevalót, amit apró gyöngyök tarkítanak. Persze fekete tartóból, és zöld gyöngyből. A nyaklánc is ilyen lesz. Egy gyűrű, és asszem kész is vagyok. Csöngetnek. Na ne! Nem mondod, hogy már ennyi az idő. Most jön a szokásos futkározás.

- Egy pillanat! - kiabálom, pedig lesz az negyed óra is.

Táska, zsepi, kulcs, igen én mugli módon is zárkózom, pénz, már amennyi van, pálca, soha se lehet tudni, és asszem ennyi. CIPŐ! Hova raktam? Tipikus Ginny... A szám! Aj, a fene vigye már el ezt a rohanást! Legyen valami halvány, szolidan csillogó. Oké, ez megteszi. Minden meg van? A felét úgyis itthon hagyom. Spuri az ajtóhoz. Félútról vissza a stóláért. Persze, miért is ne...

- Ó, szia, Tom! - Bájvigyor. Ebben lekörözhetetlen vagyok. Tökéjére fejlesztettem a mosolygást, még olyan állapotban is, amikor meg tudnám fojtani egy kanál vízben az illetőt, és ez pont ilyen alkalom. Szépen belekarolok, bezárom az ajtót, és mehetünk. Remélem nem seprűn jött értem. Az kicsit érdekes lenne földig érő ruhában.

- Szia! Eszméletlenül nézel ki. - Vigyorog, hogy én ezt, hogy utálom. Nem pont téged akartalak meghódítani, apafej.

- Köszönöm!

Illedelmesen pirulunk. Nehogy nekem megsértődjön, és bepanaszoljon, mert akkor végem. Eszembe se jutott. Lehet, hogy szerez nekem valami jobb pozíciót. Bár... hiú remény. Csak az érdekli, hogy egy újabb nővel jelenhessen meg. Egy újabb cicababával, de velem mellé fogott. Én nem fogok neki ott pukedlizni egész este. Egy kicsit jópofizunk, aztán lelépek Mióhoz. Ilyenkor kéne egy láthatatlanná tévő köpeny. Egész este alatta kuksolnék. Jé, tud autót vezetni. Az első jó pont nála. Na, nem mintha az elhanyagolható lenne, hogy nem az utolsó kinézetre se. Közelíti Harryt, persze csak jó messziről, de azért mégis. Ha a modora nem lenne ilyen elviselhetetlen... brü. Fekete limuzin. Majd elolvadok... Örülhet neki, hozzáöltöztem a kocsijához. Udvarisan besegít. Még szép... Jó sok bajom van, tudom, de hát, aki nem Harry, az nem tökéletes, abban minden apró rosszat észreveszek, és a tudtára is adom. Nagyon hajt a kicsike. Nem szól hozzám. Még szerencse. Jaj, kinyitja a száját. Kellett nekem ennyire örülni. Huh! Becsukta. Zavarban van. Hehe. Én nem. Engem már jó ideje nem érdekel, ha egy beszélgetésben kínos csend keletkezik, mivel akkor újra álmodozhatok. Sőt kifejezetten szeretem a csöndet és a magányt. Megérkeztünk. A buli elvileg az aulában lesz, amit most felosztottak több részre, azt mondták. Be a telefonfülkébe. Minek kell ennek ilyen kicsinek lennie? Túl közel van hozzám, és ahogy elnézem, eléggé élvezi a dolgot. Mázli, hogy háttal állok neki. Megigazítja a hajam, jobban mondva kisimítja a nyakamból. Csak merjen hozzámérni, úgy ahogy tervezi, és akkora pofont kap, amekkorát még nem látott a mágusvilág.

Nyugi, Ginny, higgadj le! Apád agyvérzést kapna, ha megtudná, hogy kirúgták a lányát. Mondjuk akkor is, ha azt közölnék vele, hogy az állásáért lefeküdt a felettesének, a felettesének, a felettesének, na, szóval a sokadik felettesének a fiával.

Szép kis karrier. Már érzem a leheletét a nyakamon. FÉNY! Végre! Az eddigi sötétbe kezd bekúszni a világosság. Először a lábamat világítja meg, majd egyre feljebb. Visszahúzta magát. Így ússzam meg az estét és nem lesz semmi bajom. Már csak az a bibi, hogy apa is itt lesz, szerintem. Már csak hivatali kötelezettségből. Akkor meg anyu is, és amint meglát Tommal, rögtön lelkendezve fog iderohanni, hogy biztos ő az a kedves, aranyos férfi, akiről olyan sokat meséltem. Előbb járok Draco Malfoyjal, mint vele. Elég normálisan néz ki a hely. Ameddig a kandallók vannak, addig az érkezőké a hely. Itt van ruhatár, meg a bejárat a partira. Én persze úgy öltöztem, mintha minimum március lenne. Se kabát, se kardigán, csak ez a kis kendő, na jó, nagy, de nem ez fog megmenteni a megfagyástól, ráadásul szandál. Normális vagyok ám. Tom leadja a kabátját, majd elindulunk, egymásba karolva, brü, a bejárathoz.

- Tom Adams és Ginevra Weasley! - mondja a kapuban álló varázslónak. Az végigfutja a vendégek listáját, és bátortalanul felnéz. Nagyon jól tudja, hogy ki Tom apja, és hogy nem érdemes packázni a főnök fiával sem. Ja, még nem mondtam? Tom a drága Miniszter egyetlen kicsi fiacskája. Már az is csoda volt, hogy lekerült a mi kis tetves osztályunkra, nemhogy pont engem akar itt partikra cipelni.

- A hölgy neve nem szerepel a listán.

- Nézze meg úgy, hogy Molly Weasley! - mondom én. Hát persze. Grumbler még a hivatalos papírokra se hajlandó ráírni a rendes nevemet. Hívjon Mollynak, nem bánom annyira, de legalább, ha ilyen van, írja már oda elé a Ginevrát is.

- Rendben van. - Hogy megmondtam?

Tom behúz az aula maradék terére. Most olyan, mintha két külön helyiség lenne, de nem. Csak egy mágikus fallal választották el. Itt, a rendes fal mellett van egy italpult, mellette pedig egy ajtó, ami valószínűleg a bárhoz vezet. A terület egy részét asztalok lepik be, a legtöbb kétszemélyes?sajnos. A maradék egy táncparkett, ami előtt már ott ül, áll a zenekar, és játszik. Újabb megérzés. Az amúgy is pont eléggé félhomályos helyen, Tom a legfélreesőbb és legsötétebb asztalt fogja megtalálni. Azon se csodálkoznék, ha szólt volna az apjának, hogy intézkedjen ez ügyben. A hab a tortán persze az, hogy ezek a nyomorult zenészek egész este ilyen lassú számokat fognak játszani, hogy én nyugodtan szenvedhessek Tom karjaiban. Mit nem adnék most Harryért. Azért, hogy ide ő hozhasson el. Bár még Deannel, vagy Michaellel is szívesebben jöttem volna. Sejtésem, mint mindig, most is beigazolódott. Távoli, félreeső asztalka. A gyertya, ami minden asztal fölött ott lebeg a jobb látási viszonyok érdekében, természetes, nem is meglepő módon, itt hiányzik.

- Kérsz valamit inni? - Hát persze, csak tűnj el innen.

- Valami erőset- mondom, hogy még gondolkodhasson azon is, mit hozzon.

Elmegy. Huh! Nagylevegő, kieresztjük a gőzt! Oké, na, keressük meg Ront, Miót, anyut, aput, meg lehetőleg Harryt is. Persze csak szemmel, pedig olyan szívesen mennék most. Mindegy, hogy hova, csak menni. Na nem Tommal. Ott van Mio, meg Ron. Nem is olyan vészes a távolság. Hova is raktam azt a galleont? Ez nem lehet! Tudtam, hogy valamit otthon hagyok, de muszáj volt pont ezt? Mio csinált nekem egy ugyanolyan galleont, mint a DS-es volt, és ezzel szoktunk sürgős üzeneteket továbbítani egymásnak. Gondolkodj, Ginny! Hanyadszorra is mondom már ezt ma? Lényegtelen. Volt egy teleportáló varázsige. Á, megvan. Pálca elő! Magam elé képzelem a galleont, bonyolult mozdulat a levegőbe. Nini! Itt van. Siker! Akkor egy gyors üzenet.

- Mio, itt ülök mögöttetek, úgy hét órára.

Kedves barátnőm, persze rögtön megfordul, és keresni kezd a szemével. Szolidan integetek neki. Észrevesz. Legalább ezzel megvagyunk. Mio a fejével balra kezd böködni. Az anya? Majd ki esik a szemem. Én drága anyám, egy lila, hosszú, fodros ruhában táncol a parkett szélén édesapámmal. Így se látta még őket. Mindig talárban voltak, vagy anyu az otthoni ruháiban. Elég jól áll neki. Nem olyan giccsesen fodros, csak pont annyira, amennyire kell. Umbridge jutott eszembe, bár ő inkább rózsaszínben nyomult. Kellett nekem emlegetnem. Ott beszélget valamelyik főosztályvezetővel a fal mellett. Szerencsére jó hosszú sor van a bárpultnál, és Tomról még senki sem vette észre, hogy kinek a kicsodája. Akkor persze rögtön elsőnek kiszolgálnák, ingyen. Már csak Harry hiányzik. Őt bezzeg nem kell keresni. Ott feszít a legdivatosabb, legmárkásabb talárban azon az egy helyen, ahol rendes világítás van. Egy kis emelvény ugyanazon fal mellett, ahol én ülök, csak a másik sarokban, a zenekartól nem messze. Ott ül a kis Tinával, meg Tommyka apucikájával. Nevet és jól érzi magát. Most hullott szét az összes reményem a felől, hogy még mindig szeret egy kicsit. De tévedtem. Most először életemben. Asszem. Tudom, szerény vagyok, de hát ez van. Tom úgy látom megszerezte az italokat, mert felém tart. Remélem, sokszor megkérdezi még, hogy óhajtok-e valamit, mert akkor én illedelmesen kérni fogok, nehogy azt higgye nem tanítottak jó modorra.

- Gin jó lesz? Nem akarom, hogy valami bajod legyen. - Ezt a humort és kedvességet. Mindjárt lemegyek hídba. - Persze, köszönöm. - Bájos kislány modor. Mosolygunk, mindent megköszönünk szépen. Ú, de bokán rúgnám.

Csendesen iszogatunk. Én természetesen jó lassan. Minél tovább tartson. Kár, hogy nem töltődik újra. Képes lennék meginni úgy húsz pohárral csak azért, hogy ne kelljen vele beszélgetnem.

- Megyünk táncolni?

- Mehetünk. - De csak azért, hogy had tapossalak meg a szandál sarkával.

Felém nyújtja a kezét, én beleteszem az enyémet. A táskám ott marad a széken, de a stólámat viszem. Minél kisebb helyen érintkezik a bőrünk, annál jobb. Akkor talán túléli az estét. Segítségkérően nézek Mióra, de nem tud mit csinálni. Lassú szám megy. Mi más. Mikor a parkettre érünk, szerencsére, a tömeg közepe felé visz, így legalább anyuékkal nem kell összefutnom. Átkarolja a derekam, én kínkeservesen a nyakát, és a vállára hajtom a fejem. Mi mást tehetnék, ha olyan közel tart magához, hogy lépni is alig birok? Így ˝táncikálunk˝ míg végül egy hosszabb dal után csönd lesz. Eljött a pillanat, amikor ott kell mosolyognom mindenki előtt a reflektorfényben, mert ugye Tomnak ott kell állnia Harry mellet, amikor megkéri Tinácska kezét. Nem tudom mi bajom amúgy a lánnyal. Szerintem szimplán annyi, hogy Harryvel van. Furcsa. Tina vörös hajú és barna szemű. Ez fel se tűnt eddig. Nem mintha sokat láttam volna. Egyenes hosszú haja van, mint amilyen nekem volt.

Ez nem arra utal, hogy...?

Á, nem. Ginny csak beképzeled magadnak. Harry biztos a vöröseket szereti.

Cho fekete volt.

- Gyere! - kezd Tom az emelvény felé vonszolni, ahol a fejesek asztalai voltak, visszazökkentve engem a valóságba.

Nekünk is ott kellene ülnünk, ha Tomnak nem lett volna feltett szándéka, hogy engem fűzzön egész éjjel. Óvatosan fel a lépcsőn. Nem lenne szerencsés, ha hasra vágnám magam. Bár... Harry biztos elkapna. Nem is lenne olyan rossz.

Ginny ne akciózz! Ne csinálj semmit, csak illedelmesen mosolyogj, mint mindig!

Mondtam már milyen mázlista vagyok? Nem? Hát most mondom. Itt állok Harry mellett, de olyan közel, hogy összeér a karunk. Bezzeg, amikor együtt voltunk, tuti, hogy a terem két legtávolabbi pontjában kaptunk helyet. Nem nézek rá. Már csak a hab lenne a tortán, ha felismerné a kis álmodozó titkárnőt, akivel összeütközött délután. Engem úgyse venne észre. És ha mégis... Nem történne semmi. Jobb esetben köszönne, és kedvesen mosolyogna. Rosszabban, átnézne rajtam. Nem fogom kibírni. Érzem. Bőgni kezdjek, vagy jelenetet rendezzek? Esetleg mindkettő? Tina ott áll Harry előtt úgy két méterre, és nem sejt semmit. Tisztára ugyanolyan, mint én. Még szeplős is. Ez nem lehet véletlen, de hát mit csináljak?

Semmit Ginny! Maradj veszteg!

Én? Ugyan már! Soha sem voltam az, aki meghúzódott a háttérben, kivétel az utóbbi években. A Roxfortban kedvenc időtöltésem volt Ron agyát húzni. Például a folyosó közepén smárolni Deannel, vagy Harryvel enyelegni az orra előtt. De szép is volt...

Föld hívja Ginnyt, jelentkezz!

Megvan! Úgyse bírom visszatartani már a bőgést, pedig megtanultam az elmúlt időben, hogy csak otthon eresszem ki a gőzt, amikor egyedül vagyok, és senki se látja. Most nem megy. Vissza kéne változtatni a szemeimet barnára. A bibi már csak az, hogy a pálcám a táskámban van. Na várjunk csak. Tonks mondott valami olyasmit, hogy van bennem egy csöpp metamorfmágia. Ez akkor derült ki, amikor nagyon vágytam arra, hogy eltűnjenek a szeplőim, és reggelre nem volt egy se az arcomon. Persze Tonks rögtön visszahozta őket. Most jön az, hogy amíg nem tudja kezelni az ember a varázserejét, addig előfordulhatnak ilyenek, de ez tizennyolc éves koromban volt. Légy erős Ginny! Barna szemeket akarok. Barna szemeket akarok! A régi szemeimet! Na, na, na. Persze a padlót nézem. Elég érdekes lehet, ha egyszer csak a zöldből barna lesz, és teszem azt, Tom szemébe nézek közben. Megvan. Könnyebben ment, mint gondoltam. Harry készül lépni. Na, akkor könnyeket elő, és futás. Kitépem a kezemet Toméból, belépek Harry elé, mélyen a szemébe nézek régi-új szemszínemmel, és lerohanok a lépcsőn a ruha alját magasra emelve. Most gyorsan újra zöldre színezem a szemem, és eltűnök. Hangos moraj fut végig a termen. Már az ajtó felé közeledek, ami mögé egy nagy kertet bűvöltek csak erre az alkalomra. Megnéztem pár napja a munkálatokat. Fák és bokrok is vannak. Az egyik aljába majd lekuporodok, és megnyugszom. Remélhetőleg nem talál rám senki.

- Harry! - kiáltott fel egyszerre Tom és Tina.

Ginny nem fordulhatsz hátra, hogy mi történt, mert orra buksz.

Berontok a kis, eldugott ajtón. Hűvös szellő csap meg. Lábujjhegyen pipiskedek minél messzebb. Ott egy fűzfa. Az tökéletesen megfelel. Amint odaérek, levetem magam a törzse mellé. Nem érdekel, hogy a ruha összekoszolódik. Ha nem lehet megjavítani, majd Mio vesz egy újat. Úgyis van pont elég pénze mind neki, mind Ronnak. Nem irigylem tőlük. Megdolgoztak érte, és sokszor felajánlották már, hogy fizetnek helyettem több mindent, de én soha nem fogadtam el. Nyílik az ajtó, amin az imént, még én jöttem ki. Biztos Tom az. Az árnyékból nem tudom megállapítani, csak azt, hogy férfi. Keresve csavargatja a fejét. Hirtelen egy lengedező fénycsík tart felém. Nem átok. Inkább olyan, mint egy szalag, amit lágyan lenget az esti szél. Hiába futnék el. Tűsarkú szandálban könnyen utolérnek. Már itt áll a fa-takaró, lenyúló ágai előtt. Félrehúzza a függönyt, és rám néz. Nem látom az arcát, csak a nagy fekte alakot. A kis lámpások fényei, amik a kertet világítják meg, idáig nem nyúlnak el. Közelebb lép, és leguggol elém. A kezével kisimítja az egyik kósza tincsemet az arcomból. Mosolyog. Tudom, hogy ismerem, de nem tudom kicsoda.

- Ginny - suttogja.

- Harry? - mondom félig hangosan, félig magamnak.

Mint a villám pattanok fel, és rohanok vissza az ajtó felé, amin most újabb emberek lépnek be. Már csak az kell, hogy megtudják, mi volt köztünk, és akkora botrány lesz, hogy még utcaseprőnek se vesznek fel. Tina, és Tom apja azok, akik most érkeztek a kis kertbe. Biztos Harryt követték. Lekapom a lábamról a szandált, és mezítláb futok tovább. Na, így már sokkal gyorsabban megy. Mikor rálépek a benti terem kövére kis híján leülök, de sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Mindenki engem bámul, de nem nagyon érdekel. Anyuék nem ismernek fel, hisz ők nem láttak még ezzel a hajszínnel. Legalább egy jó pont amellett, hogy ne fedjem fel előttük ezt. Így nem tartóztatnak fel. Erős kéz kulcsolódik a karomra, és ránt vissza. A terem közepén vagyunk. Tom a fogva tartóm, aki értetlenül néz rám.

- Hagyj békén! - kiáltok rá, és a szabad öklömmel a mellkasára vágok. Szerencséje van, hogy azt a kezemet kapta el, amiben a szandál van, különben az most elég szépen képen törölte volna. - Engedj el!

- Mi a fene ütött beléd? - Engedj el, különben ott talállak el, ahol a legjobban fáj.

Ebben a pillanatban rontott be Harry, nyomában Tinával és a Miniszterrel. Kitartom a szabad kezem, amivel az előbb Tomot ütöttem. A pálcám nyílként tör utat magának a tömegen. Mindenki döbbenten néz rám, amikor Tomra szegezem. Mégis csak volt haszna az Auror Képzőnek.

- Vedd le rólam a kezed! - mondom Tomnak nyugodtan, aki döbbenettel keveredett ijedséggel ereszt el.

Eközben Harry sajnos már Tom mögött áll.

- Ginny? - kérdezi félig reménykedve, félig reménytelenül.

Hát nem valami Ginnysen nézek ki, tudom. Pont ez volt a lényeg. Most már hiába futnék, semmi esélyem.

- Akkor játszunk nyílt lapokkal - mondom olyan hangosan, hogy a kicsit távolabb megtorpanó Tina is hallja.

A fülem magasságába felülről kört írok le a pálcámmal, mint oly sokszor, amikor visszarendeztem eredeti külsőmet. Érzem, ahogy egyenes vörös hajam végigzuhan a hátamon, és eléri a csípőm magasságát. Nem nagyon vágtam le azóta, hogy Harry szakított velem. Nem tudom miért. Ahogy sejtettem. Döbbent csönd. Most nem attól, hogy meg akarom átkozni a drága miniszter úr kicsi fiát, hanem attól, hogy az újságokból oly jól ismert Ginny Weasley áll mindenki előtt. Eddig senkinek se vallottam be ki vagyok. Mindig azt mondtam, tudom, hogy a névrokonom, de semmi közöm hozzá. Nem is volt akkor hazugság, mivel aki itt voltam bent, annak tényleg semmi köze nem volt ahhoz a Ginnyhez.

- Gin - suttogja hangosan Harry, és megindul felém. Most a változatosság kedvéért felé tartom a pálcámat.

- Hagyj békén! - mondom neki. Nem kiabálok, ugyan miért tenném?

- De... - Nem ért semmit. Jellemző.

- Maradj ott, mert megátkozlak. Tudod jól, hogy képes vagyok rá!

Harry megáll. Igen. Ő ismer. Tudja, hogy attól, hogy valaki a barátom, az nem jelenti azt, hogy a saját védelmem érdekében nem vagyok képes megátkozni.

- Harry, ki ez a nő? - Ez Tina volt, és a hangjából ítélve semmit se tud.

- Nem mondtad el neki? - kérdezem Harrytől, aki kétségbeesve kapkodja a szemét köztem és Tina között. Nem láttam még ilyennek. - Nem mondtad el a leendő menyasszonyodnak, hogy ki volt az állítólagos nagy szerelmed?

Ginny! Fogd vissza magad! Nem szabad kiborulnod!

Ezzel már elkéstem. Elindult a lavina, és nem fog megállni. Kiabálva faggatom tovább.

- Nem mondtad el, hogy kivel szöktél ki a Roxfortból éjjelente? Nem mondtad el, hogy kit hagytál ott hét éve azzal, hogy Voldemort kihasználná, és veszélyben lenne? - A névtől még mindenki összerázkódott kivéve Harryt és engem. - Nem mondtad el?

- Gin... - Próbálja menteni a menthetőt.

- Nincs Gin! - ordítok rá. - Nincs Gin, mert Gin meghalt, akkor hét éve a Roxfort melletti parkban, amikor elhagytad!

- Ezért nem hagyod, hogy így hívjalak? - Megölöm ezt a Tomot.

- Fogd be a szádat, jó?! - A hangom ugyanolyan, mint az előbb. Haraggal, csalódással és reménytelenséggel teli. Tom zavartan és megütközve néz rám. Nem hinném, hogy beszélt volna vele bárki is így, mióta az apja a Miniszter.

- Gin...

- Mit akarsz? Ugyanolyan aljas, egoista, nagyképű, érzéketlen, felfuvalkodott tuskó vagy, mint ő! - mutatok Tomra, de a pálcámat még mindig Harryre szegezem. Minek alábbhagyni? Ebből úgyis botrány lesz, akkor meg legyen meg a módja.

- Ezt ne mondd! - Kezdi visszanyerni a lélekjelenlétét. Na, gyerünk Harry, veszekedjünk!

- Miért? Csak nem sérti az önbizalmadat?

- Nem, mert nem igaz, ahogy azt te is tudod.

- Ó, igazán? Azért lett volna leereszkedés tőled legalább azt megmondani, hogy nem szerettél, nem szeretsz, és soha nem is fogsz?

- Nem fogok hazudni neked. - Nyugodtan beszél. Ez csak még jobban idegesít.

- Talán nincs igazam?

- Nincs.

- És ha szabad tudnom miért? Mert, hogy az alatt a négy év alatt, mióta legyőzted Voldemortot egyszer se kerestél, és úgy néztél át rajtam, mintha ott se lennék, amikor találkoztunk, az biztos!

- Ez nem ilyen egyszerű.

- Mi nem egyszerű ezen? Nehezedre esett volna megkérdezni Ront, vagy Miót, hogy merre vagyok?

- Nem, de...

- Nincs de!

- Gin, én...

- Ki nem mondd, mert beomlik a mennyezet!

Közelebb lép hozzám, de mikor feljebb emelem a pálcámat, újra megáll.

- Ne gyerekeskedj!

- Ne gyerekeskedjek? NE GYEREKESKEDJEK?! - Ha az ordítási szintemet lehet fokozni, akkor fokoztam. - Mit tartasz gyerekesnek? Azt, hogy hét évig vártam rád naivan, vagy azt, hogy most rúgatom ki magam?

- Én úgy tudom, nem voltál olyan egyedül.

- Arra a két szerencsétlenre gondolsz? Ha annyira jól vagy informálva, akkor azt is tudnod kell, hogy egy éjszaka volt, amit utána százszor megbántam!

- De meg volt.

- Ne játszd nekem itt az áldozatot. Kettőnk közül, te voltál a csapodárabb! - mutatok most Tinára, aki értetlenül kapkodja a fejét közöttünk.

- Ez nem teljesen így volt.

- Mi? Mi nem volt így? Az, hogy most akartad eljegyezni?

- Gin... - Megint közelebb lépett, de újból megtorpant. - Nem tudtam, hogy itt vagy.

- Ó, Ron nem mondta? És az min változtat, hogy itt vagyok? Semmin. - Folyni kezdtek a könnyeim inkább a dühtől, mint a szomorúságtól. Áldottam Merlint, hogy csak varázslattal eltávolítható festéket tettem a szememre.

- Ronnal nem beszéltem már két éve. - Na ez nekem is új volt. - Pont miattad. - Szerencse, hogy megtanultam uralkodni az arcizmaimon, mert most majdnem padlót fogtam, és azért ezt az örömöt mégsem adhatom meg Harrynek.

- Ha eddig nem érdekelt, hogy mi van velem, ezután se érdekeljen! Vedd el Tinát, és engem hagyj élni! Ne hidd azt, nem vagyok féltékeny. Egyikükre se voltam az, a vagy ötven lány közül, akivel volt dolgod. És tudod miért? Mert veled ellentétben én szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak! Én kis hülye csak azt akarom, hogy légy boldog, és már az se érdekel, hogy kivel.

Leeresztem a pálcám, és a kijárat felé indulok. Két méter széles folyosó nyílik előttem a tömegből. Mindenki engem bámul. Harry is néz utánam, érzem, de nem szól. Csak áll, és nézi, ahogy elmegyek. Egy pálcaintéssel magamhoz hívom a táskámat, és kimegyek az ajtón. Az első kandallóba belépek, és hazautazok. Levetem a ruháimat, letisztítom az arcomat, és belebújva a pizsamámba, bedőlök az ágyamban. Egy dolgot szeretek ebben a lakásban az pedig az ágyam. Én választhattam ki, amikor anyuék berendezték nekem ezt a helyet. Magas, rugós, baldachinos, kétszemélyes ágy. Magamra húzom a vöröseslila szatén ágyneműt, és már alszok is. Nincs már állásom, így nem kell korán felkelnem. Reggel Miót találom az ágyam szélén ülve.

- Szia! - köszönök neki ásítva. - Mennyi az idő?

- Szia! Tíz óra múlt. Harry beszélni akar veled - és az ajtó felé mutat, ahol ott áll Harry az ajtófélfát támasztva.

- Takarodj innen! - ordítok rá úgy, ahogy előző este, felkapva az éjjeliszekrényről a pálcámat. - Tünés!

- Gin...

- Ne Ginezzél, hanem hord el az irhádat! - Védekezően tartja fel a kezét. Már majdnem megsajnálom, amikor Mio szólal meg.

- Ginny, figyelj...

- Kire figyeljek? Arra, aki összetörte a szívemet, és hagyott szenvedni, vagy arra, aki elárult neki? Menj el Mio, amíg nem doblak ki. - Az utolsó mondat erejéig magamra erőltetek egy csalódottsággal teli nyugodt hangot.

Mio lehajtja a fejét, és Harry után kilép a lakásból. Újra bezárom az ajtót, és elrohanok az egyik könyvemért. Fellapozom a Fidelius bűbáj végrehajtását leíró kötetet, és elkezdem a varázslatot. A titokgazda természetesen én leszek. Nem kell még egy ilyen meglepetés. Befejeztem. Nyugodtan fekszem vissza az ágyamba, és újra elnyom az álom. Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor felébredtem már koromsötét volt kint. Éget valami. Az az ál galleon volt, amit Mio csinált. Megszokásból tartottam magamnál.

- Harry a Szent Mungóban van! Gyere gyorsan! - olvasom félhangosan.

Idáig is túlélt mindent, megoldja majd ezt is.

Szereted!

De becsapott!

Az életedet adnád érte!

Kihasznált!

STOP! Megállt a harc a fejemben. Kire hallgassak? Ginre vagy Mollyra? Föl-le rohangálok a lakásban. Egy fél óra futkosás után magamra kanyarítom a köpenyemet, és a kandallón át a Mungóba sietek. A recepciós rögtön megmondja, hogy hol fekszik Harry, én pedig mezítláb csattogva sietek oda. A kórterem ajtaja nyitva van. Bent Ron és Hermione rohangál úgy, mint én az előbb a lakásomban. Harry bal karja be van kötve az oldalával, a fejével és a bal lábával egyetemben.

- Ginny! - rohan oda hozzám Mio. - Tudtam, hogy eljössz!

- Én nem, de ahogy látom, minden rendben van, és mehetek is vissza aludni. - Egy szál topban, rövidnadrágban és köntösben állok az ispotály közepén. Elég hideg van, főleg, hogy nincs semmi a lábamon.

- Nem mész sehová! - Megint kezdi. Bírom, amikor Ron azt hiszi, legyőzhet. Bármiben. Na jó, a varázslósakk tényleg jobban megy neki, de ez az egy.

- Ginny, kérlek. Csak hallgasd meg! Utána elmehetsz, és nem kell többet foglalkoznod egyikünkkel sem.

- Oké Mio, de ha átversz, nagyon megjárod.

- Rendben.

Mio és Ron csendesen kimegy a szobából. Harryhez fordulok, összefonom a kezemet a mellem előtt, és kérdőn nézek rá.

- Mondd, amit akarsz, mert álmos vagyok.

- Muszáj ilyennek lenned velem? - Mért milyen legyek veled drága, egyetlen bogaram?

- Mondod, vagy sem?

- Jó. Annyit kérek, hogy ülj le, mert sokáig fogok beszélni, és ne vágj közbe.

Türelmesen figyeli az ágyban ülve, ahogy elhelyezkedek egy támlás széken.

- A Voldemort elleni harcban mindig abból vettem erőt, hogy te vársz rám valahol. Hogy bármi is történjen lesz kihez visszatérnem, ahogy azt kimondatlanul megígértem neked. Eljött a végső csata, és legyőztem. Önfeledten mentem az Odúba, hogy újra átöleljelek, megcsókoljalak. Erre Ron azzal fogad, hogy elköltöztél, és az Auror Képzőben megismertél valamilyen pasit, és többször eljársz vele. Úgy ért ez, mint egy hidegzuhany. Fredék bulit rendeztek, amire te nem jöttél el. Leittam magam a sárga földig, és azt terveztem, hogyan vetek véget az életemnek. Aztán reggel egy csinos lány mellett ébredtem. Mint kiderült, egész este vele szórakoztam. Semmire sem emlékszem abból az éjszakából, kivéve azt, hogy nem voltam boldog. Csak azt akartam, hogy féltékeny legyél, hogy megmutathassam, én sem vagyok olyan elveszett. A lányt persze dobtam, majd egy következő buli után jött egy következő lány. Tina volt az egyetlen, akivel nem bújtam ágyba rögtön aznap éjjel. Hazavitt és kijózanított. Kiöntöttem neki a szívemet, ő pedig meghallgatott. Közben csak annyit tudtam rólad, hogy a Minisztériumban kaptál állást, és hogy Tom nagyon hajt rád. Ezt mellesleg ő mesélte. Kineveztek aurorparancsnoknak, és figyeltem, hogy mikor találkozunk. Nem tudtam megmondani magamnak, hogy miért akarlak látni, csak azt vettem észre, hogy egyre többet gondolok rád. Akkor már rég Tinával voltam, de akárhányszor hozzáértem, mindig úgy éreztem, mintha téged simítanálak. Hermionét kezdtem faggatni rólad. Elmondta, hogy mennyire utálod Tomot, és hogy milyen áron dolgozhatsz a Minisztériumban. Én persze nem hittem el, hogy még mindig engem szeretsz, és miattam szenvedsz. Ekkor vesztem össze Ronnal. Ezután semmi érdekes nem történt. Bekerültem a nagyok közé, és mindenki arra bíztatott, vegyem el Tinát. Az ünnepeket mindig az ő családjával töltöttem. Szerettem őket, ahogy Tinát is, de csak, mint barátot. Erre akkor jöttem rá, amikor összeütköztünk tegnap délután az aulában. Ugye te voltál az? - Csak bólintok. Nem gondolok semmire, csak hagyom, hogy Harry szavai visszhangozzanak a fejemben. - Kimondtad a nevemet, és tudtam, hogy te voltál, de amíg ez eljutott az agyamig, eltűntél. Beszéltem Tommal. Persze első dolga volt elmondani, hogy beadtad a derekad, és elhoz téged a bálba. Mikor este már ott voltam Tinával, eszembe se jutott, ami délután történt. Csak az járt a fejemben, hogy megkérem a kezét, igent mond, és örökre elveszítelek téged. Elvágom azt a szálat, ami hozzád kötött. Kicsit örültem neki, hogy megszabadulok ettől a tehertől. Legalábbis ezt vártam. Mikor ott álltál mellettem, észre se vettelek. Egy vörös hajú, barna szemű nőt láttam magam előtt fehér ruhában, és csak később vettem észre, hogy az te vagy, és nem Tina. Ahogy a szemembe néztél, minden értelmet nyert. Döbbenten álltam, és nem tudtam, mit csináljak, majd elkezdtem futni utánad. Amikor ott ültél a fűben, és néztél rám, rögtön tudtam, hogy te vagy az. Hogy nem káprázott a szemem. Amikor ordítottál velem, azt vártam mikor pofozol fel, vagy küldesz rám egy átkot. Hagytalak elmenni, de utána rögtön elmondtam mindent Tinának, aki megértett, újra, és megkerestem Hermionét. Kibékültem Ronnal, és megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzád. Sajnálom, hogy Hermionét is belekevertem. Nem kellett volna. Mikor elhajtottál mindkettőnket, én elmentem egy nagyobb sziklához, és levetettem magam. - Ez teljesen meg van őrülve. - Ha Ron és Hermione nem talál meg, akkor valószínűleg most nem mondhatnám el ezeket neked. Tudom, azzal, hogy bocsánatot kérek, még nem hozhatom helyre azokat a dolgokat, amiket elrontottam, de ha belelátsz a lelkembe, akkor tudod, hogy megbántam.

Ginny, nem sírsz, nem sírsz, megnyugszol.

HAGYJÁL MÁR BÉKÉN, MOLLY!

Felállok, és zokogva Harry nyakába vetem magam. Sírok azért, mert a felgyülemlett feszültséget már nem tudom elnyomni, sírok, mert haragszom magamra, amiért nem hallgattam meg anyut, sírok, mert újra az enyém, és sírok, mert boldogabb már nem lehetek. Szorosan ölel magához. Szorosabban, mint Tom tegnap este, pedig nem simul annyira hozzám, de mégis. A lelkem már az övével van.

- Annyira sajnálom! - sírom neki, de nem felel, csak a hajamat simogatja, ami kócosan áll a világ összes égtája felé. - Annyira sajnálom! - zokogom újra, de ő csak eltol magától, és a mutatóujját az ajkamra nyomja. Még mindig olyan puha a keze, mint akkor, hét éve. Kedvesen mosolyog rám.

- Ne sajnálj semmit! Ha hibázott bármelyikünk is, akkor az én voltam. Tudom, hogy az a srác, akiről Ron beszélt csak a barátod volt, és azt is, hogy az a két másik mind Tina alatt volt. Sajnálom, hogy miattam szenvedtél ennyit. A jelzők, amiket felsoroltál akkor az aulában, mind igaz volt rám. De csak volt. Már nem vagyok az. Legszívesebben elfelejteném ezt a négy évet. - Most én raktam az ujjamat a szájára.

- Ne akard elfelejteni, mert akkor újra ebbe a hibába eshetsz, és azt nem biztos, hogy kibírom.

- Kizárt. Nem látok már senkit rajtad kívül, és nem is akarok senkit rajtad kívül.

Valaki szedjen össze, ha elolvadok, jó? Így akar megcsókolni? Nem, biztos csak egy puszit ad. De nem ez látszik a szemében!

Megbántott!

TAKARODJ INNEN, MOLLY!

Még egy centi. Ajaj, érzem, ajaj, baj lesz.

Csak nem félsz tőlem?

Te... Mit keresel itt? KIFELÉ A FEJEMBŐL!

Durr. Hát a kezem, az magától repült.

- Au! Ez jobban fájt, mint a gurulás a hegyoldalon. - A végén még kiderül, hogy birkózónak kellett volna mennem.

- Harry, én... én nem akartam!

Most már késő Ginny... Hogy lehetsz ilyen? Hét év álma válik valóra, és te fölpofozod?

Szia, Gin. Rég láttalak.

- Ezt megérdemeltem. - Jaj, de aranyosan masszírozza az arcát. Szép kis tenyérlenyomatom van.

- Nem, nem érdemelted. Legalábbis nem most. Tegnap igen, de ma...

Jobb, ha csöndben maradsz, mert nem tudok kibontakozni, Ginny.

- Ma inkább ezt.

Tessék Gin, tiéd a pálya.

Lassan kezdem el csókolni, ahogy ő az előbb. Újra felfedezem azt, amit hét év alatt sem felejtettem el. Azt, hogy milyen puhák és selymesek az ajkai. Na, nem sokáig tart ez az ismétlés. Újra magához húz, ahogy az előbb, és visszacsókol. Érzem én, hogy mire vágyik, de az nem biztos, hogy megvalósítható így, bekötözve. Egyre szenvedélyesebben csókol, már a hajamban jár a keze, ami amúgy nem különös, mivel mindent az borít be. Nagy erőfeszítések árán Gin fölé kerekedek, és elhúzódok Harrytől.

- Na - Olyan édesen nyafog.

Csak visszamosolygok rá, és kimegyek a szobából. Elfutok a gyógyítóhoz, és kiharcolom nála, hogy had menjen haza. Jobban mondva, had jöjjön hozzám, de ezt ugye senkinek se kell tudnia. Hermione és Ron már rég köddé vált. Visszasietek Harryhez, és kirángatom az ágyából. Nem érti, mit akarok, de nem is baj. A hoppanálási ponthoz húzom, és elviszem magamhoz. Mikor körülnéz, és látja, hogy hol van, sokat tudóan elmosolyodik, és újra megcsókol. Na ebben már semmi ismétlés nem volt. Egyenesen a hálószobámba hoztam. Én jó kislány vagyok, csak nem akarom, hogy szegény ilyen állapotban a kanapén aludjon, és ezen az ágyon mindketten elférünk kényelmesen. Míg észbe kapok, már húzza le rólam a felsőmet. Nem úgy tűnik, mint akinek bármije is fájna. Óvatosan dönt le a bevetett ágyra, és mászik fölém. Rajta alapból nem volt sok minden, most pedig hogy levettem azt a nadrágot, ami eddig takarta csípőtől lefelé, már semmi sincs rajta a kötéseken kívül. Nem mintha én sokáig megúsztam volna. Már a nyakamat csókolgatja, és halad egyre lejjebb.

Ginny, nem kéne neki szólni?

Hát...

- Harry - szólítom meg halkan, mire valami ˝igen˝ dörmögést hallok a fülem mellől. - Figyelj egy picit rám, kérlek!

Felemeli a fejét, és a szemembe néz.

- Mit tudsz arról, a két pasiról, akivel volt dolgom?

- Biztos muszáj ezt most megbeszélni? - A kis... Na nem gondolok inkább semmire.

- Igen. Jobban mondva inkább nézd meg! Megengedem, hogy belefúrd magad a fejembe.

- De...

- Kérlek! - Az én boci szemeimnek lehet ellenállni? Hát persze, hogy nem.

Harry becsukja a szemét, és érezem, ahogy betolakodik az elmémbe. Erősen arra a két éjszakára gondolok, amivel kivívtam magamnak a ˝jó˝ híremet az Auror Képzőben. Először Danielt mutatom meg Harrynek, ahogy ott tornyosul fölém az ágyán, egy hasonló szituációban, mint amiben most mi vagyunk. Épp húzza le rólam a szoknyát, mikor felülök, összekapkodom a ruháimat, mondok neki egy ˝bocs, de ez nekem most nem megy˝-et és hoppanálok. A következő képsor már Chris szobájában játszódik. Hasonlóan helyes pasi, hasonló körülmények, hasonló távozás. Harry kinyitja a szemét, és tudom, már nem látja a gondolataimat. Döbbenten néz rám. Nem tudja kezelni a helyzetet, ahogy én sem. Lemászik rólam, megfogja a pálcáját, eltűnteti magáról a kötéseket, és kotorászni kezd a nadrágjában. Bemászok a paplan alá, mikor Harry megtalálta, amit keresett bebújik mellém.

- Ezt neked vettem még négy éve. - Ez teljesen meg van hibbanva! Amit előkotort a ruhájából az egy arany-ezüst gyűrű volt. A két különböző fém középen találkozott, és tekeredett egymásba gyönyörű mintát alkotva. - Nem tudom miért volt nálam, de ez már tegnap óta a zsebemben lapult. Azt terveztem, hogy ezzel kérem meg a kezed, de úgy gondolom, ezek után nem ez lenne a megfelelő pillanat.

- Meg akartad kérni a kezem? - Ez sok volt egyszerre.

- Igen. Útban az Odúba vettem.

Felemelem a jobb kezemet, és odatartom neki. Érti, mit akarok, és lassan az ujjamra húzza a gyűrűt, majd megcsókolja a kézfejemet, a csuklómat, az alkaromat, és apró csókokat lehelve halad felfelé a vállam irányába. Tudom, hogy vigyáz rám. Úgy ér hozzám, mint egy porcelánbabához, aki egy rossz érintéstől millió darabra törhet, de mégis akkora erő feszül a karjában, ahogy átölel, ahogy magához húz, hogy biztonságban érzem magam. Jobban, mint eddig bármikor. Máshogy közeledik, mint pár perce. Nem a vágyai hajtják, hogy kiélhesse magát rajtam, amit amúgy nem bánnék, hanem az, hogy belém olvadhasson.

Nem hétköznapi módon voltunk együtt, hanem tényleg eggyé váltunk. Nem kell már legilimencia, hogy tudja, mire gondolok, mit érzek. Szorosan ölel át hátulról, én pedig bámulok ki az ablakon. Nem rég ébredtem fel, és néztem végig a napfelkeltét. Szórakozottan nézegetem a gyűrűt az ujjamon. Nem kérte meg a kezem, de mégis megpecsételte az életét velem. Most már nem fog itt hagyni, tudom. Lassan ébredezik. Érzem. A karja szorítása erősebb lett a hasamon. Beleszuszog a nyakamba, majd apró csókot ad. Még félálomban van.

Na Ginny meg vagy velem elégedve?

Nem válaszol senki. Már nincsen Ginny és Molly. Már csak Gin van. Eszembe jut az a két mondat, ami pár napja még meghatározta az életemet. Apró könnycsepp csordul ki a szememből, majd végigfolyik az arcomon, le a párnára. Ez az utolsó, amit ejtek. Már csak a boldogság könnyét ismerem, mert az az egy ember, aki megérdemeli a könnyemet, nem fogja visszahívni őket, hanem csak még távolabb űzni. Újabb jelmondat kezd kirajzolódni a tudatomban. ˝Mindig lesznek emberek, akik megbántanak majd, de mindig lesz egy, aki megvigasztal.˝

És ha összecsapnak a fejed fölött a hullámok, kiáltsd a nevem, és ott termek, megmentelek.

Tudom, Harry. Tudom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.