Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mert szeretlek!

2008.05.12
Mert szeretlek

Mert szeretlek!

- Egyél, kis drágám! Olyan sovány vagy megint - sápítozott Mrs. Weasley az ajtó mögött.

- Hagyd már, Molly! Eszik, és jól fog lakni anélkül is, hogy te nyaggatnád - szólt rá a nőre Remus.

- Jól van, jól van - mentegetőzött a boszorkány.

Ginny Weasley a Grimmauld tér 12 konyhaajtaja előtt kuporgott egy telefüllel. Nem először hallgatta ki a beszélgetéseket, de csak Mr. és Mrs. Weasley-ét, Remusét és Siriusét. Ugyan ők is tagadták, hogy sejtik, mi van Harryvel, de Ginny nagyon jól tudta, hogy hazudnak.

- Sirius, írd föl a neveket! - szólalt meg újra Remus.

- Minek? Hiszen csak hárman vannak. - Ginnyt itt büszkeség töltötte el. Szülei, és azoknak a barátai háta mögött aurornak tanult. Most már két éve dolgozott a szakmában Mordon felügyelete alatt, aki megígérte, nem fedi fel a titkát. A legtöbb halálfaló és besúgó elkapását tudhatta magáénak, jobban mondva Niky Devilnek, mivel álnevet használt. - Peter Pettigrew, Bellatrix Lestrange és Lucius Malfoy - sorolta a neveket Sirius.

- Peter a mi emberünk - szólalt közbe Mr. Weasley. ˝Pontosabban az én emberem!˝ - zsörtölődött magában Ginny.

- Mikor akarsz végre nyilvánosságra lépni? - váltott témát Remus. - Ha nem is a média elé, de legalább a barátaid elé lépj oda! Aggódnak érted, és segíteni akarnak.

- Remus! - szidta le Sirius a barátját. - Azzal, hogy te is emiatt nyaggatod, még nem fogsz elérni semmit.

- Akkor beszéld rá te! Te vagy a keresztapja!

- Hagyjátok abba! - kiabált Mrs. Weasley, mire mindketten elhallgattak.

- Inkább azt találjuk ki, hogy ki ez a Devil kisasszony, és hogy hogyan állítsuk mellénk - mondta Mr. Weasley.

- Arthur! Mondtam, hogy ne szólj bele a beosztottaim munkájába! - förmedt rá Mordon a férfire.

- Nem szólok bele a munkájukba, csak szeretném, ha a Rend tagja lenne az egyik újoncod. - ˝Még hogy újonc? Az egyik legjobban fizetett auror vagyok!˝

- Akkor találd meg, és kérd meg, hogy lépjen be!

- De nem tudom ki az. Fölforgattam a fél minisztériumot, de nem találtam róla semmit. - ˝Nem is fogsz, apa.˝

- Akkor sajnálom, Arthur.

- Tudsz valamit, amit mi nem. Tudsz valamit, és nem mondod el.

- Talán.

- Alastor Rémszem Mordon! - hallatszott Arthur Weasley dühöngő hangja. - Mint a Mágiaügyi Miniszter, parancsolom, hogy mondj el mindent, amit erről a nőről tudsz!

- Én...

- Hagyd, Rémszem! - lépett be Ginny a konyhába.

- De... bezártam... - hüledezett Mrs. Weasley.

- Anyu, az Alohomorát elsőben tanítják.

- Mit keresel itt, Ginny? - fordult most Mr. Weasley a lányához.

- Csak gondoltam benézek. Zeng az egész ház a fenyegetőzésedtől, én pedig nem hagyom, hogy Rémszemet ugráltasd.

- Menj el, kérlek!

- Nem, apa. Nem fogsz mindenből kitúrni, amiben Harryről van szó. Nagyon jól tudom, hogy amikor nyitottam az ajtót, akkor dehoppanált, és hogy tudjátok, hol van.

- Ginny... - próbált szóhoz jutni Remus.

- Ne vágj közbe, most én beszélek. Rémszem - fordult az öreg varázslóhoz -, meghatározatlan ideig szabadságra megyek. - Mordon értetlenül nézett a fiatal nőre. - Nem kell tovább titkolnod. Nem érdekel, hogy mit csinálnak. Nem küldhetnek szobafogságba. Ha kell, elköltözök Fredékhez.

- Jó, de össze fog omlani az egész különítmény - ellenkezett Rémszem.

- Sajnálom, akkor majd szólsz Harrynek, hogy hagyja, hogy megtaláljam.

- Na álljon meg a menet! - kiáltott fel Mr. Weasley. - Miről beszéltek?

- A Harry Potter különítményről, aminek a lányod a főnöke - tájékoztatta a konyhában ülőket Mordon.

- A lányom? Annak nem az a Devil lány az irányítója? Ginny nem is auror.

- Dehogynem! Ráadásul az egyik legjobb - mondta nyugodtan Rémszem.

Mindenki értetlen arccal nézett a vörös hajú nőre, aki még mindig az asztal mellett állt, összefont karokkal.

- Akkor elmondjátok, hogy hol van Harry, vagy sem?

- Nem tudjuk.

- Elmentem - vont vállat tárgyilagosan Ginny, és kiment az ajtón, de még hallotta, ahogy a többiek nekiesnek a főnökének.

Átment az előszobába, ki az utcára, majd hoppanált a városi könyvtárba, ahonnan egy rakás könyvvel tért vissza, amik speciális keresőbűbájokat tartalmaztak. Bevette magát a szobájába, és felütötte a legfelső könyvet. Sorra végezte el a bűbájokat nem sok eredménnyel. Nem ment le enni, ezért Mrs. Weasley tálcán hordott fel neki mindig valamit. Jó pár nap múlva, mikor már az utolsó kötetet lapozta, melyben a legrégebbi és legbonyolultabb varázslatok voltak, ráakadt egy hatásosnak látszó igére. Elvégezte a leírt utasításokat, és a következő pillanatban már egy ismeretlen, sötét helyiségben találta magát. Mikor körülnézett, meglátott egy barokk stílusú karosszéket neki háttal, az ablakkal szemben. Közelebb lépett hozzá, és észrevett egy kócos üstököt a támla mögött. Megállt a szék mellett és tüntetően figyelte a mozdulatlan alakot. Az döbbenten fordult felé, és mikor meglátta, még jobban elkerekedett a szeme, amit a besütő holdfény világított meg.

- Hogy találtál meg? - kérdezte tagadhatatlanul rémülten a férfi.

- Pár könyv, átvirrasztott éjszakák, némi kaja, és egy csöpp mágia. Nem nehéz - felelte nemtörődöm stílusban Ginny, pöccintett a pálcájával, és leült az előbukkanó fotelbe. - Most viszont beszélni fogsz!

- Menj el! - kérte Harry, és elfordította a fejét, így most az ezüstös sáv egy hosszú és mély sebre csúszott.

- Nem fogok elmenni! - kiabált Ginny, mire a vele szemben ülő ijedten kapta fel a fejét. - Az hagyján, hogy se Hermionénak, se Ronnak nem mondasz semmit, de nem gondolod, hogy nekem kéne? Nem érdekel, hogy mi történt, mert nem történhetett olyan, ami miatt ezt kéne tenned velem, és velük!

- Te ezt nem érted.

- Még jó, ha egyszer azt se tudom, hol voltál ennyi ideig!

- Ha rajtam múlik, nem is fogod, és más sem. Most pedig hagyj magamra!

- Nem fogsz ilyen könnyen... - Ginny nem tudta befejezni, mert a nyakában lógó medál izzani kezdett. Gyorsan kinyitotta, és meglátta benne Rémszem arcát, aki rögtön hadarni kezdett.

- Tudom, hogy most vettél ki szabadságot, de Malfoy és Lestrange rajtaütött egy auror házaspáron, és szükségünk van rád!

- Jó, mindjárt ott vagyok. - Összecsukta az aranymedált, és hoppanált, de az utolsó pillanatban Harry belekarolt, így őt is vitte magával.

Egy kihalt utca közepén tűntek fel, és Ginny rögtön kábító átkokat kezdett szórni. Mikor alaposabban körülnézett, nem egy halálfalót látott. ˝Úgy tűnik Malfoyék toboroztak egy kicsit.˝ Harry mozdulatlanul állt mögötte. Lassan kihúzta a zsebéből a pálcáját, de azt Ginny rögtön kikapta a kezéből, és amennyire tudta, védte mindentől Harryt.

- Hermione - kilátott oda a tőle nem messze harcoló barátnőjének és Ronnak.

Azok rögtön felmérték a helyzetet, és Ginny két oldalára futottak.

- Hogy találtad meg? - kérdezte Hermione.

- Az most mindegy. Vigyétek el innen! - parancsolta Ginny, és eltérített egy zöld fénysugarat. - Most! - ordított rá a mellette állókra.

- Nem megyek sehova! Add vissza a pálcámat! - szólalt meg Harry, és visszavette tulajdonát.

- Tünés! - utasította Harryt, de az kitört az őt védő gyűrűből, és mesterien kezdte szórni az átkokat.

- Itt a kis vörös - nevetett ördögien egy éles női hang.

- Régen találkoztunk, Bella - mondta Ginny sötéten.

- A kis Weasley - vigyorgott Lucius Malfoy.

- Megnyugodhattok, most nem ússzátok meg.

- Én nem lennék ebben olyan biztos.

- Majd meglátjuk - felelte Ginny, és rögtön egy átkot küldött az előtte állókra.

Pár perc múlva, magához hívta az egyik ájult tag pálcáját is, hogy legalább egy kicsit javítson a helyzetén. Mikor Harry meglátta, hogy mit művel, ő is csatlakozott.

- A kis Potter - rikácsolt Bellatrix. - Azt hittem azok után, ami történt, nem bújsz már ki a lyukadból.

Harry nem válaszolt, hanem támadásba lendült. Bellatrix Ginnyvel harcolt, míg Harry az öreg Malfoyjal. Bellatrix egy hirtelen mozdulattal Crutiót kiáltott Harryre, de Ginny az átok elé vetette magát, miközben tovább támadott a nőre. Megremegett a keze, de nem lassított, vagy esett össze.

- Egyre jobban bírod - mosolygott rá Ginnyre a gonosz boszorkány, és fokozta az átok erősségét.

- Volt alkalmam gyakorolni - szűrte a vörös hajú nő a fogai között.

- Hagyd békén, Bella! - kiáltott rá Harry.

- Ó, a kis hősszerelmes - parodizálta Lucius.

- Petrificus totalus! - Malfoy kővé dermedve dőlt el.

- Tudsz te hatásosabb átkot is, Potter! - hergelte Bellatrix.

Harry őt is el akarta kábítani, de elugrott a csóva elől, helyette még egy kínzó átkot küldött Ginnyre. A boszorkány felemelte a pálcáját, és vörös fénycsóvát küldött ellenfelére, aki összeszorította fogát, de nem kiáltott fel.

- Akkor lássuk, Bella, melyikünk az erősebb - mondta Ginny, és próbált nem gondolni a fájdalomra.

Már azt várta, mikor kezd el folyni a vére, mikor hasadnak fel a sebei, amiket nemrég szerzett, de kitartott. Tudta, ha feladja, Bellatrix Harryt veszi kezelésbe, azt pedig nem élné túl, bármit is mondott neki pár perce. A fekete nő egyik pillanatról a másikra ájult el minden előjel nélkül. Ginny teste megszabadult az azt kínzó varázslattól, és rögtön olyan kötöző bűbájjal látta el az elterült boszorkányt, amit csak ő oldhat fel. Még győzedelmesen Harryre tekintett, majd rá is rátelepedett a sötétség. Mikor újra érzékelte a külvilágot, már egy fehérre csempézett szobában feküdt. Mellette Ron, Hermione és Harry ült, míg Mrs. Weasley fel-le rohangált az ágya előtt.

- Fejezd már be, anya, mert elszédülök! - nyögte, és mocorogni kezdett az ágyában.

- Felébredt! - hallotta minden oldalról a megkönnyebbült kiáltásokat, majd érezte, ahogy valaki szorosan magához öleli, és a nyakába túrja friss könnytől áztatott arcát.

Mikor újra körülnézett már senkit sem látott a szobában. Tudta, ki öleli. Bár régen volt hasonlóban része, még mindig emlékezett rá.

- Miért sírsz? - kérdezte halkan, miután visszafúrta fejét a férfi mellkasába.

- Nem sírok - felelte az, és gyorsan letörölte kicsordult könnyeit.

- Mért szégyelled? Főleg előttem?

- Féltem, hogy elveszítelek.

- Már rég nem vagyok a tiéd, és erről te tehetsz! - tolta magától távolabb Ginny Harryt.

- Tudom, de nem bántam meg a döntésemet. Szenvedtem miatta, nem is tudod mennyit, de így volt jó. Sok olyan dolgon mentem keresztül, amit te nem bírtál volna ki.

- Úgy nézek én ki, mint aki nem bír elviselni egy nagyobb megpróbáltatást? Csak hogy tudd, te okoztad a legnagyobbat! Most pedig hagyjál pihenni!

- Beszélni fogunk. Azért kerestél meg, hogy megtudd, miért nem jöttem vissza hozzátok. Most elmondom.

- Nem érdekel - dörmögte Ginny tüntetően.

- Dehogy nem.

- Mondtam valamit! Menj ki!

- Nem.

- Kimész - sziszegte Ginny, és Harry mellkasának szegezte a pálcáját.

- Nem átkoznál meg.

- Próbáljuk ki?

Harry megadóan felállt, és kisétált a terem ajtaján. Ginny fáradtan visszadőlt az ágyára, és nyomban elnyomta az álom. Másnap reggel ébredt fel, és új embereket talált az ágya körül.

- Hányszor mondtam el neked, hogy ne használj főbenjáró átkot? - dörrent rá Rémszem.

- Neked is jó reggelt!

- Apád a miniszter, de ez nem jelenti azt, hogy mindent el tud tusolni.

- Ha nem engeditek megszökni Bellát, akkor nem lesz több átok. Tudod nagyon jól, hogy csak rajta használtam, de ne mondd azt, hogy nem érdemelte meg!

- Rémszem, szállj már le róla - hallatszott két vidám hang.

- Fred! George! - virult fel Ginny is ikerbátyjainak hangjaira.

- Hát hallod elég szépen elintézted Harryt - húzta el a száját Fred.

- Muszáj nektek is vele idegesítenetek?

- Nem, de eléggé maga alatt van, és fogalmunk sincs mitől, mivel nem szól senkihez - mondta George.

- Nem érdekel. Felőlem visszamehet a kis porfészkébe, az sem izgat!

- Legalább hallgasd meg! - kérte Fred egyetlen húgát.

- Jó, küldd be! - törődött bele Ginny.

Bátyai kimentek, majd nem sokkal később Harry lépett be lehajtott fejjel. Leült az ágy melletti székre, és próbált erőt gyűjteni.

- Öltem - suttogta, és Ginny ereiben megfagyott a vér -, és nem csak halálfalókat. Olyanokat is, akiket Imperius alatt tartottak, akik megfélemlítésből álltak be. Nem figyeltem, kik esnek el. Ezért nem beszéltem veletek - nézett Harry a döbbent Ginnyre. - Nem bírok mások szemébe nézni.

Ginny nem szólt semmit, csak előrenyúlt, és az ölébe húzta Harry fejét. Keserves zokogás töltötte be a szobát. Ginny már nem tudta hibáztatni semmiért se a férfit. Tudta, nem direkt ölt ártatlanokat. A csata közepén, amikor a túlélésért küzdesz, mások jobb jövőjéért, nem sirathatsz meg minden halottat.

- Sss - simogatta Ginny Harry kócos haját. - Megoldjuk. Együtt.

- Te ezek után még mindig szeretsz? - döbbent meg Harry, és lassan felegyenesedett. Arcán a valós meglepődöttség látszott.

- Miért ne szeretnélek?

- Undorodom magamtól, és te azt se mondod, hogy nem akarsz többet látni.

- Helyesen cselekedtél. Eddig mindent egyedül kellett megoldanod, de most itt vagyok, és ha szeretnéd, segítek.

- De... miért? Még Remus és Sirius se volt ilyen velem. Anyukád szó szerint hisztérikus rohamot kapott.

- Mert szeretlek! - mosolygott Ginny bátorítóan Harryre. Előrehajolt, és lágyan megcsókolta.

Épp hogy ízlelgette megtalált szerelme ajkait. Nem kellett sok idő, és Harryben újra fellángolt az a szerelem, amit már évek óta elnyomott magában, és szenvedélyesen visszacsókolta Ginnyt. Most már nem félt semmitől. Nem törődött vele, hogy mit fog szólni a kis történetéhez két barátja, mert tudta, Ginny mindig mellette lesz, és mindent megoldanak... együtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.