Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak érezd jól magad

2008.10.09

Csak érezd jól magad

Hol is kezdjem... Megvan! Az egész a nyár végén kezdődött, amikor Lily rávett, hogy menjek el hozzájuk valamilyen buliba. Komolyan, amióta Jamesszel együtt vannak, mint akit kicseréltek. Bulizni jár, alkoholt fogyaszt, és le se lehet lőni, ha egyszer beindul. Néha már igazán aggódom, hogy elolvad, felszívja a szőnyeg, és már nem lesz újraéleszthető. Szóval az említett nap összepakoltam a holmimat, fogtam a táskám, és hoppanáltam. Már mindannyian ott voltak. James, Lily, Sirius és Remus is. A három fiút csak képről ismertem. Hogy mégis hogy fordulhatott ez elő? Egyszerű. Nem voltam roxfortos. James fogott először kezet velem, és kaptam tőle két puszit, majd Remus és végül te. Amint elküldte Lily a képet, rögtön azt is megkérdezte, ki tetszik a két, még szabad fiú közül. A válasz egyértelmű volt. Te, Sirius. Lily küldött egy képet neki rólam, mivel élete céljának tartotta, hogy minket akkor összeboronál. Mi bajom származhat belőle? - gondoltam, és belementem. Nem fektettem bele túl sok reményt, valahogy nem is izgatott a dolog. Rejtély, hogy miért nem. Aztán megjött bagolyfordultával a válasz is. Nem vagyok az eseted. Megrántottam a vállam, és minden ment úgy, ahogy eddig. Most, hogy így jobban belegondolok, azt az én drága Lilym nem is említette, hogy Remus és legfőképpen te, Sirius, te is jössz. Na nem baj. Az üveg martini már ott várt minket az asztalon. James mindent kikészített. Pohár, cukor, víz, hogy meg lehessen cukrozni a pohár peremét... Sok a macera.

─ Akkor hajrá lányok! - emelte fel a poharát, miután koccintottunk.

Lily arcizmai összerándultak, és James is fintorgott egy csöppet, míg rajtam semmi se látszott. Nem akarok dicsekedni, de bírom a piát, legalábbis a martinit nagyon.

─ Remus? Sirius? - nyújtotta a két fiúnak az üveget, de mindketten elutasították.

Remusban már volt így is épp elég alkohol, de Sirius csak finnyásan elhúzta a száját.

─ Nem szeretem - jelentette ki.

─ Mert? - kérdeztem vissza.

─ Egy édes lötty.

─ Na és? - szólt közbe James, majd felém fordult. - Mennyire vagy finnyás?

─ Attól függ.

─ Iszol utánam? - emelte fel az üveget, hogy értsem, mire gondol.

─ Felőlem... - rántottam meg a vállam, és megvártam, míg lapátol magába némi cukrot, majd iszik két kortyot.

Elvettem Jamestől az üveget, de a cukrot visszautasítottam. Minek az... Csodálkozva nézett rám, főleg, mikor három nagy korty után adtam tovább Lilynek az üveget. A szemem sarkából elkaptam Sirius elismerő pillantását is. Már éreztem egy ideje, hogy figyel, hogy a pillantását rajtam felejtette. Még pár hasonló kör, és el is indultunk a buli helyszínére. Fények, dübörgő zene, néhány táncoló ember. A fiúk rögtön a pulthoz léptek egy-egy sörért, míg mi, Lilyvel lepakoltunk egy székre. Táncoltunk, előkerült a maradék martini, és folyamatosan hallgathattam Lily ösztönző szavait.

─ Na! Menj már! Kérj a söréből!

─ Hagyj már békén! - morogtam neki vissza, de nem hagyott békén.

Végül kivettem a kezedből a sörösüveget, és meghúztam. Nem sok volt benne, így csak egy kortyot ittam.

─ Nem kérsz többet? - kérdezted.

─ Nincs sokkal több benne.

─ Tudod, nem sok ilyen különleges lány van - mondtad mosolyogva, és elmentél egy újabb üvegért.

Köpni-nyelni nem tudtam, és félig Lily nyakába vetettem magam. Lily épp Jamesszel lassúzott, amikor megéreztem a kezed a derekamon, majd a puszit az arcomon. Nem sokáig tartott az ölelésed, mentél hajtani a lányokat.

─ Mutasd, hogy te is benne vagy - jött rögtön Lily az újabb tanácsaival. - Jól érzitek magatokat, aztán ennyi.

A bennem lévő martini mennyiségem, a testemet átjáró eddig ismeretlen felszabadultság és szabadság tehetett arról, hogy amikor újból elvettem a söröd, kaptál egy puszit az arcodra, amit viszonoztál, majd én zártam a sort. Nem mondtál semmit, csak mosolyogtál, láttam a vibráló fényektől. Ahogy egyre jobban telt az idő, úgy kezdett egyre jobban fájni, hogy nem vagy velem. Elveszettnek éreztem magam nélküled. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el addig, míg megfogtad egyszer csak a kezem, és táncolni kezdtünk. Forgattál, és úgy vezettél, mint aki egész életében ezt csinálta. Az elején még néha összekoccantunk, de a végére vérbeli profik lettünk. Úgy irányítottál, mintha csak egy marionett bábú lennék, nem pedig egy csöppet kerekebb leányzó. Éreztem azt a nemlétező összhangot is kettőnk között.

Jamesszel előszeretettel tűntetek el rövidebb-hosszabb időre. Tudtam, hogy én vagyok a téma, ahogy Lily is. Újra egyedül maradtam, amikor feltűntél ismét a színen. Megint átkaroltál, én is a derekad, és ˝miért ne˝ alapon a válladra hajtottam a fejem. Álltunk csak úgy összebújva egymás mellett, míg fel nem emeltem a fejem, és te meg nem fogtad az állam. Éreztem, ahogy az adrenalin szintem egyre feljebb emelkedett. Jóideig csak néztél a szemembe, és lassan, milliméterről milliméterre közeledtél, míg meg nem csókoltál. Belül ugrálni tudtam volna örömömben, és gondolkodás nélkül csókoltalak vissza. Nem volt szenvedélyes, inkább tapogatózó. Nem is tartott sokáig. Szegény James, akit ennyi idő alatt is rettenetesen megkedveltem, ekkor szenvedett halláskárosodást, ugyanis Lily teljes torokból sikított bele a fülébe táncolás közben, mint utóbb kiderült.

─ Menjünk ki? - kérdezted halkan, mégis hallottam a zenétől.

─ Aha - bólintottam, mire elindultál.

Nem fogtad meg a kezem, nem karoltál át, de mindig előre engedtél. Ahogy kiléptünk a meleg clubból a friss hajnali levegőre, átvetted a vezetést. Átkaroltál, én is téged, és mentünk előre.

─ Hányszor láttad a folyót? - kérdezted, alig pár méter séta után.

─ Néhányszor.

Alig mertem elhinni, hogy ez mind velem történik, hogy tényleg te karolsz át, hogy itt vagy velem. A folyót és a járdát egy derékig érő fal választotta el, amit bizonyos közönként lámpák osztottak meg. Rajtunk kívül senki se volt errefelé. Egy kis ideig néztük a vizet, míg újra megcsókoltál, majd megfordítottál, és háttal a folyónak magadhoz húztál. Kérdeztél pár dolgot, én pedig válaszoltam, de szinte azonnal el is felejtettem. Nem érdekelt. A tudat, hogy ölelsz, hogy csókolsz, elfeledtetett velem minden apróságot. Elengedtél, és levezettél egy közeli lépcsőn a partra. A padok vizesek voltak, nemrég még tombolt a vihar. Nekinyomtál a falnak, és nem engedtél el. Nem is akartam. Könyörögtem, hogy ne csak egy éjszaka legyen. Az ujjaid a vállamat cirógatták, a combomat simogatták, vagy épp a felsőm alatt indultak felfedezőútra. Szenvedélyesen csókolóztunk, vagy csak álltunk némán, összeölelkezve. Hihetetlen volt az egész.

─ Nem hittem, hogy ilyen jó lesz - suttogtad az egyik csók közbe, és egy centire se távolodtál el tőlem.

Az időérzékemet teljesen elveszítettem, nem érdekelt semmi más, csak hogy maradjunk így.

─ Sirius! - hallottam valahonnan James hangját.

Mordultál egyet, és kivettél a zsebedből egy tükröt.

─ Hol vagytok? - faggatózott James.

─ A folyóparton.

A többi már kiesett. Nem figyeltem rá. Lekötött az a bizonyos érzés, hogy nincsenek hibáim, és olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni. Ennyire még egyszer se éreztem jól magam. Hamar abbahagytad a Jamesszel való beszélgetést, és újra egész figyelmedet rám fordítottad. Csókok, simogatások, eltelt percek, és újra felhangzott James hangja.

─ Mi a franc van már - mordultál fel, és újra mély eszmecserébe bonyolódtál Jamesszel. - Menni akarnak - mondod nekem, és újra megcsókolsz.

Elhúzol a faltól, megfogod a kezem, és úgy sétálunk vissza. Remus áll a járdán, a club előtt.

─ Vigyázz a csajra! - adod ki az utasítást, és visszamész az épületbe.

─ Na, mi történt veled? - kérdeztem Remust. - Összejött valami?

─ Nem, de ahogy látom, neked igen.

Nem mondtam semmit, csak megvontam a vállam. Hisz nem beszéltünk meg semmit, és nem akartam elkiabálni a dolgot. Reménykedtem, hogy ha nem is rögtön járunk, de valami elkezdődik. Nem értem rá tovább filózni, mert megérkeztél Jamesszel és Lilyvel együtt. A kezedben volt a táskám és a pulóverem is. James állt a balomon, Lily mellette.

─ Hallod, a pólód nem lila a nyakadhoz képest! - kiáltott fel James.

Nem kellett sokáig törnöm a fejemet azon, mégis mitől lila a nyakam. Lily elborzadva, aggódva lépett mellém, és kezdte tanulmányozni a foltokat. Úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi majom, akit végigmutogatnak a közönségnek, és mindenki megfogdoshatja. Mondanom se kell, hogy egyáltalán nem élveztem. Te is odajöttél, és megnézted mit is műveltél velem. Hazafelé elég sokáig ez volt a téma, én pedig igyekeztem úgy menni, hogy vagy Lily vagy senki se legyen a bal oldalamon. Mikor elindultunk, még fogtad a kezem, aztán csak úgy játékosan elengedtem a kezed, és te nem fogtad meg újra. Nem tudom, mit mondtál már, amiért elengedtelek, de még most is néha eljátszok a gondolattal, vajon mi lett volna, ha nem teszem, ha végig fogod a kezem... Most már tudom, csak még jobban beleéltem volna magam abba, amibe már az elején se szabadott volna. Ott álltunk a főtéren, és búcsúzkodtunk, jobban mondva kiabáltunk egymásnak egy hellosztokat, és indultunk volna tovább mi hárman, Lily, James és én, de drága barátnőm megállt, és várakozóan nézett hol rám, hol pedig rád. Vetted az adást, odajöttél hozzám, adtál két puszit, és már mentél is Remusszal együtt. Ahogy Lilyék háza felé haladtunk a néptelen utcákon, úgy kezdett a kedvem egyre jobban elromlani.

─ Sirius! - szólt bele James valamibe, amit a kezében tartott.

─ Igen?

─ Ugye beszélsz ma Daphie-val... - Mi a fenét kavar itt nekem?

─ Persze, mindenképp.

Na, talán csak nem... Ha valaki akkor rám nézett volna, első gondolata az lett volna, hogy be vagyok szívva, pedig nem voltam, egyszerűen jól éreztem magam. Szabad voltam, mint a madár, és most először tudtam értékelni. Beosontunk Lily szobájába, mert a szülei már, vagy inkább még aludtak. Hajnali öt volt. James bedöntötte magát a már előkészített ágyba, míg mi Lilyvel a sötétben átvedlettünk pizsamára, majd társultunk Jameshez a hármunknak már kicsit szűkös fekhelyre. Lily szorosan James mellett feküdt, míg én próbáltam minél kijjebb evickélni, hogy mégse úgy feküdjünk itt hárman, mint szardíniák a konzervdobozban. Míg James érdekes dolgokra akarta rávenni Lilyt, addig én az elmúlt 5-6 órán gondolkoztam. Éreztem, hogy Lily kényelmetlenül érzi magát. Na nem azért, mert zavarban volt, hanem mert James úgy csinált, mintha én ott se lennék. Engem különösebben nem érdekelt, elvoltam a magam kis dolgaival. James még az éj leple alatt kiosont a lakásból, majd a délután folyamán én is távoztam. A foltokat sikerült kisebb-nagyobb sikerrel eltüntetnünk Lilyvel közös erővel, de a kedvem töretlen volt. Mosolyogva sétáltam hazáig, és a szobámba érve se hervadt le a vigyor az arcomról. Már késő délután volt, amikor végre egy bagoly kopogott az ablakomon. Te írtál. Azt írtad, amitől titokban a legjobban féltem: Jól érezted magad, de elég is volt, reméled, nem bántottál meg. Persze, hogy nem, csak maguktól kezdtek folyni a könnyeim. Túl szép volt ez az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Lily már másnap írt egy levelet. Hallotta, hogy mi történt, és reméli, hogy nem törtem össze. Nem, valóban nem, csak fel kellett ébrednem. Amit pedig elmesélt, attól majdnem leborultam a székemről. James épp téged szivatott, amire már nem tudtál mit mondani, és James bevitte a pontot: Most kiszívod a nyakamat?

Nagyon gonosz volt tőle, de én még most is el tudok rajta mosolyodni, azon is többek között, hogy állítólag újra a régi lettél, ahogy James fogalmazott: Sirius megint normális, mint régen. Jót tett neki ez a kis közös lét és a Daphie-d. Azaz én. Amikor ezt először mesélte Lily, olyan lettem, mint a felkapcsolt villanykörte. Most is jól esik visszagondolni rá, főleg itt. Ma ünneplem a születésnapomat, és újra eljöttem Lilyékhez. Megkértem rá, hogy toborozza össze nekem azt a kis csapatot, akikkel egy hónapja együtt mulattunk. Megtette. Ahogy megjelentem a nappalijukba, a nyakamba ugrott, és mosolyogva figyeltem a három fiút. Játszottunk, zenét hallgattunk, és ökörködtünk. Mi voltunk Lilyvel a hangadók. Majd ahogy a nap elindult lefelé a horizonton, kimentettem magam, és eljöttem sétálni. Most itt ülök a folyóparton azon a helyen, ahol veled voltam. Könnyen idetaláltam, egyáltalán nincs messze Lilyéktől. Felhúztam a lábaim, és csak nézem a folyó hullámait, örvényeit. Már lerendeztem magamban az ügyet, bár ha felajánlanád, gondolkodás nélkül belemennék majdnem bármibe. Váltottunk pár baglyot ennyi idő alatt, és megnyugtattalak afelől, hogy nem bántottál meg, de éreztettem veled, igényt tartok az ismeretségünkre.

─ Lily már halálra aggódta magát, miért nem jöttél még vissza? - ül le mellém egy sajnos túl jól ismert fekete hajú, kék szemű alak.

─ Nem tudom, nem volt kedvem. - Nem nézek rá, csak figyelem a szemben lévő oldalt.

─ Miért hívtál meg? - térsz rögtön a lényegre.

─ Nem kellett eljönni...

─ Ne kerüld ki a választ!

─ Ne kérd, hogy válaszoljak!

─ Miért ne?

─ Mert egyszerűen ne kérd, nem akarok semmit mondani ezzel kapcsoltban. Nem volt kötelező eljönni, ha nem akartál volna, nem jöttél volna el.

─ Mért nem nézel rám?

─ Nem kell rád néznem ahhoz, hogy lássam az arcod.

Beáll az a csend, amit messziről el akartam kerülni, mert tudod, tudnod kell, hogy miért hallgatok, hogy miért nem akarok válaszolni, de nem akarom, hogy elromoljon az, amiért eddig dolgoztam.

─ Nem tudtam, mit akarok - töröd meg a csendet. - De ahogy teltek a hetek, lassan visszasüllyedtem ugyanabba a monoton, szürke világba, amiből kiragadott az az éjjel. James nem egyszer felhozott, és faggatott, hogy miért nem akarok tőled semmit, de nem tudtam rá válaszolni. Valahogy akkor így tűnt jónak. Azt hittem, nem fogok visszazuhanni, nem állok vissza ugyanarra az unalmas rendszerre, de bekövetkezett, és James egyre többet kapálózott veled, hogy bezzeg akkor jól éreztem magam, és tény, hogy nem az alkohol, és nem is a társaság, hanem te voltál rám olyan hatással, egyedül te. - Most rajtam van a sor, hogy elkerekedett szemekkel bámuljam az arcod, míg te a távolba meredsz. - Remusszal az összes környékbeli fesztivált végigjártuk, és most rajta volt a sor, hogy hódítson, és én voltam az, aki egyedül volt, aki nézte, hogy más milyen jól szórakozik. Olyankor mindig eszembe jutottál, hogy mi lenne, ha itt lennél.

Rám nézel azokkal a kék szemeiddel, és tudom, képtelenség, hogy én bármit is kinyögjek. Megfogod az állam úgy, mint egy hónapja, és ugyanolyan lassan közelítesz felém. Mire észbe kapok, már lágyan csókolsz, és én viszonzom, de megszólal a fejemben a vészharang, és határozottan eltollak magamtól.

─ Ha megint csak ennyi... Ha megint csak egy éjszakára, egy délutánra kellek, akkor... - Nem hagyod, hogy befejezzem.

─ Kedvellek. Hülye voltam akkor...

Nem érdekel a rizsa. Átkarolom a nyakad, és most én csókollak meg. A gyomrom ugrál örömébe, és ez csak fokozódik, amikor egy fél óra üldögélés és összebújás után felállunk, megfogod a kezem, és visszasétálunk Lilyékhez, miközben a Jamesszel elkövetett garázdaságaidról mesélsz. Lily nyit ajtót, és szó szerint a nyakába ugrok. Meglepődésében át se ölel, nem tudja, mi ez a határtalan jókedv, de találkozhatott a tekintete a tiéddel, mert a következő pillanatban már ő is ölel, és velem együtt ugrál. Olyanok vagyunk, mint 13 évesen, amikor az első titkos hódolónktól kaptunk levelet Valentin napon. Nem érdekel, hogy a fiúk mennyire néznek minket hülyének, vagy épp klinikai esetnek, mert most már mindketten boldogok vagyunk, és tudom, hogy maradunk is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.