Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet-Apára az angyalok vigyáznak

2008.05.12

4

4. fejezet: Apára az angyalok vigyáznak

Egy harmincas év körüli, fekete hajú nő sétált ugyanilyen sötét ruhában kézen fogva egy kisfiúval a temetőben. A fiú úgy tizenegy éves lehetett. Barna haja volt, mely kócosan meredezett mindenfelé, és mélybarna szeme. Fehér inget és fekete nadrágot viselt, míg a kezében egy szál fehér rózsa volt. A mellette haladó nő egy egész csokrot vitt. A tüskék már rég felsértették a puha bőrét, és nem egy vércsepp mocskolta be a rózsák szárát, de nem törődött a testi fájdalommal. Azt már rég nem érezte. Odaértek egy fehérmárvány sírkőhöz. Megálltak előtte, majd a nő kicserélte a régi virágokat, melyeket egy hónapja hozott, és helyükre rakta a frisseket. Lassan visszaléptek, keresztet vetettek, összekulcsolták a kezüket, elmondtak magukban egy csöndes imát, majd egy újabb keresztvetés után kinyitották a szemüket. A sírkövön egy név állt két dátummal.

Marco Wealthy

2000.03.01. - 2021.07.11.

- Anyu, miért hoztál el most engem is? - kérdezte a kisfiú felnézve a mellett álló nőre, aki a nyaklánca két ˝medálját˝ fogdosta.

- Elmúltál tizenegy éves - válaszolta halkan a nő. - Úgy gondoltam, már elég nagy vagy ahhoz, hogy kijöhess velem. Szeptemberben elmész a Roxfortba, és nem szeretném, ha nem tudnád, mi történt az apukáddal pontosan tizenkét éve. - Megfogta a fia vállát, és a sírral szemben álló padra ült vele. - Édesapád előző este kérte meg a kezem - emlékezett vissza a nő. - Elhatároztuk, hogy együtt ebédelünk. Az étterembe maszkos fegyveresek törtek be. Az egyikük átlőtte ezzel a golyóval édesapád kezét, ami az enyémen volt - mutatta meg a nyakában lógó töltényt, melyen egy aranygyűrű csillogott. - Emlékszel? Mindig azt kérdezted, hogy mitől van itt ez a seb - emelte fel jobb kezét, melyen egy kör alakú fehéres folt volt szinte pontosan középen. - Itt talált el a golyó, miután átért édesapád kezén. Ez pedig az - nyújtotta közelebb a fiához az ezüstgyűrűs töltényt -, amelyik megölte őt.

A kisfiú ámulva forgatta a kezében a két fémdarabot, melyek még mindig az anyja nyakában lévő láncon lógtak.

- Másold le az ezüstgyűrűt, és hordd! - mondta neki az anyja, mire lecsusszant az ékszer mása a töltényhüvelyről, és felhúzta a jobb keze gyűrűsujjára a kisfiú. - Ha majd nagy leszel, megkapod az igazit.

Szorosan magához ölelte anya a fiát, majd kis idő múlva felálltak, hogy távozzanak. Mikor szemük a sírra nézett, egy a nővel egyidős férfi állt ott kiköpött másaként a kisfiúnak.

- Szia, tökmag! - mosolygott a fiúra, aki habozás nélkül a nyakába vetette magát.

- Apa! - kacagott a gyerek, és majd megfojtva a férfit karolta át a nyakát.

A nő csak döbbenten állt a jelenet előtt, míg a barna hajú férfi el nem engedte a kisfiút, és ki nem egyenesedett. Egy halvány, átsuhanó mosoly elég volt ahhoz, hogy zokogva ölelje át a férfit.

- Annyira hiányzol - suttogta a férfi fülébe, aki erre még erősebben fonta köré a karjait.

- Te is nekem - gördült le az első könnycsepp a férfi arcán, és beletúrta fejét a nő bársonyos hajába. - Mért hagytad abba a mágiát? - tolta kicsit messzebb szerelmét. - Nem tehetsz arról, ami történt.

- Honnan tudod, hogy boszorkány vagyok? - kerekedett el a nő vörös szeme.

- Mindent láttam, ami veled, és később a fiúnkkal történt. Amúgy gratulálok ahhoz az ütéshez, amivel betörted apám orrát. - A nő bármennyire is szomorú volt, ezt nem állta meg egy kis nevetés nélkül. - Ne hibáztasd magad többé. Én soha sem haragudtam rád, legfeljebb az apámra, de már rá se. - Felemelte a kezét, és a nő mellkasára tette, ahol a két golyó lógott. Mikor visszahúzta, azok pehelykönnyűek lettek. - Szeretlek, és azt szeretném, ha boldog lennél. Komolyan mondom! Peter szeret, és bármit megadna a boldogságodért, akárcsak én.

- Nem akarok mással lenni, és nem is tudok. Boldog vagyok, mert itt van a fiúnk - mosolygott a csendben álldogáló gyerekre, majd visszafordult az előtt álló férfihoz. - Csak téged szeretlek, és majd ha újra együtt leszünk, akkor még jobban szeretni foglak, és bepótoljuk az elmulasztott éveket.

Lassan és óvatosan csókolta meg szerelmét, mintha attól félne, egy pillanat múlva már ott se lesz. Sós könnyei keveredtek a szájába, de nem foglalkozott vele. A férfi rájött, bármit is mondhat, a nő mindig hű lesz hozzá. Óráknak tűnő percek után váltak el, és a férfi újra a fiához lépett.

- Fogadj szót édesanyádnak, és tanulj, hogy okos légy. Tudod, mindig látni foglak - kacsintott rá, még utoljára megölelte, és adott egy puszit a fejére. - Szeretlek - fordult a még mindig könnyező nőhöz, és őt is szorosan a karjaiba zárta. - Mondd meg, kérlek, anyunak és apunak is, hogy köszönök mindent, nem haragszom rájuk és szeretem őket. - Belepuszilt a nő hajába, miután az bólintott, és erőt véve magán, lefejtette róla ölelő karjait, mert tudta, különben nem bír majd elmenni. - Bármit mondtok, hallani fogom, és mindig veletek leszek, bármi is történjen. - Még egy utolsó pillantást vetett a családjára, és éreztem, hogy kezd visszatérni a túlvilágra.

- Ne sírj, anyu! - ölelte át a derekát a nőnek a fia.

- Jó - szipogott egy utolsó, letörölte a könnyeit, és kedvesen rámosolygott a gyerekre.

- Anyu?

- Igen?

- Apu vigyáz ránk, de mi lesz vele?

- Rá az angyalok vigyáznak - suttogta a nő, és szemét a szürke égre emelte. Végigpergett az arcán egy utolsó könnycsepp, megfogta a kisfiú kezét, és a temető bejárata felé kezdte vezetni. - Gyere, Marco!

Egy kisebb szélroham futott végig a sírkövek között, ami a szomorúság végső érzését is kifújta a nő szívéből. Az addig viharos idő lassan kitisztult, és míg elérték a nagy, kovácsoltvas kaput, nyoma sem maradt a szürkeségnek. Madarak csiripeltek, és langyos szellők kergetőztek. A nő már biztosra tudta, valahol várnak rá két világ között, és amikor eljön az ideje, hogy átlépje a határt, nem lesz szomorú, mert újraéli élete legszebb pillanatait azzal, akinek a szívét adta.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.