Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. fejezet-Nem vagy olyan, mint én

2008.05.12
1

1. fejezet: Nem vagy olyan, mint én

˝Hogy is gondolhattam, hogy egyszer boldog lehetek?˝ Egy fekete hajú lány remegett a kanapén. Térdét felhúzta, és szorosan átfogta a karjaival. ˝Miért kellett ezt tennem? Most nem lehet itt! Elment! Meghalt!!!˝ A lány nem vette észre, de az ajtóból, a háta mögül figyelte valaki. Minden egyes vállrándulás, vagy hintázás tőrként hasított a szívébe. Nem tehetett semmit. Ugyanazt érezte, amit a lány, csak ő a barátját vesztette el, nem pedig a szerelmét. Segíteni akart a lánynak. Odamenni hozzá, és szorosan átölelni, de nem merte. Szerette a lányt, az életénél is jobban, és pont ezért gyökerezett földbe a lába. Még sohasem látta sírni.

- Hello! - kiáltotta el magát a fiú, egy hónappal ezelőtt, mikor meglátta barátját.

- Hello Peter! Rég láttalak.

- Én is Marco.

Kezet ráztak, és elindultak az előttük elterülő nagy épület felé. Mindketten utolsó hetüket töltötték itt. Átlagos főiskola volt, átlagos diákokkal. Kivéve egyet. Egy fekete, enyhén hullámos hajú, tengerkékszemű lányt.

- Tess! - kezdte lökdösni Peter a lányt, aki a folyosó egyik padján ült, és békésen aludt.

- Mi? - riadt fel hirtelen a szunyókáló. - Elaludtam?

- Igen, már megint - rótta meg Marco a lányt.

- Hagyj békén, jó?

- Nem, nincs jó. Tess, az éjszaka alvásra való, nem pedig tanulásra. Tudom, hogy mindjárt itt vannak a vizsgák, de neked amúgy is sikerülni fog.

- Lehet, hogy neked, Mr. Tökély, igen, de más halandónak nem!

- Tess, Marcónak igaza van.

- Állj még te is a kis barátod mellé! - kiabált a lány.

- Nyugodj meg, jó? Csak azt szeretnénk, ha nem lenne semmi bajod ettől az állandó nemalvástól.

- Vigyázzatok a húgotokra, vagy akire akartok, de nem rám! - Felkapta jegyzetét a kezébe, táskáját a vállára, és elrohant.

Mindkét fiú álmodozva nézett utána. Már rég megbeszélték, és bevallották egymásnak, hogy szeretik a lányt. Bár Peter nem hangoztatta, tudta, semmi esélye. Tess a legjobb barátjaként néz rá, és ez így is fog maradni. Marco ellenben biztos befutó. Soha nem faggatta róla a lányt, de ezt valahogy mégis megérezte. Tess nem szólt hozzájuk egész nap. Még rájuk se nézett, csak szorgalmasan jegyzetelt, mint mindig.

- Tess, várj! - kiabált utána Marco, mikor már az összes órájuknak vége volt.

- Mit akarsz? - mordult rá a lány.

- Hazavihetlek?

- Hogy mi? - döbbent meg Tess. ˝Biztos csak azért mondja, mert mint barát, aggódik értem.˝

- Aggódom érted, ahogy Peter is. Mellesleg tök messze laksz. Nem tudom, hogy bírsz onnan minden nap begyalogolni. -˝Ki mondta, hogy gyalogolok? Hoppanálok, ha már egyszer boszorkány vagyok.˝

- Felőlem - vonta meg végül a vállát a lány, és Marco után felült a motorra.

Szorosan átkarolta a fiú derekát, és már érezte is az arcába csapó hideg szelet. Már rég nem ült seprűn, de ez most teljesen olyan volt. Igaz, kapott a szüleitől egyet, a legújabb fejlesztésből, de nem volt mikor, hol, miért és kivel használnia. Marco úgy vezetett előre, vágott át a földutakon, és kanyargott gondolkodás nélkül a kereszteződésekben, mintha már vagy ezredszerre járt volna erre. Tess egy félreeső kis házban élt, egy erdő mellett. Egy konyha, nappali, fürdő, WC és két szoba. Kisebbet szeretett volna, de a szülei nem engedtek ebből, mondván, a barátai vele tudjanak lenni, amikor kell. És most kellett.

- Bejössz? - kérdezte Tess, bár tudta, ha nem elég gyors, hatalmas botrányt kavar.

- Csak ha nem baj.

- Nem, nem az. -˝Remélem, Sam nem mellém akar majd hoppanálni?.˝

Kinyitotta a kis ház ajtaját, és bevezette a vendégét. Kezével a pálcáját markolta a zsebében, és mikor beért a konyhába gyorsan vázává változtatta az ott álló üveget, egy undorító, zöld löttyel. Fogott két poharat, egy kancsó teát, és bevezette Marcót a nappaliba.

- Szép ház. - jegyezte meg a fiú, mikor alaposabban körülnézett.

- Kösz, a szüleim vették. Megbocsátanál egy pillanatra? - kérdezte Tess, és felállt. Átsietett a szobájába, letépett egy papírfecnit, ráfirkantott egy szót, és baglya lábára kötötte.

- Siess, kicsikém! - engedte útjára a madarat, és visszament a nappaliba. - Itt is vagyok.

- Figyelj, tényleg nem lesz jó, ha ezt így folytatod. Tudom, hogy most van a nagy hajtás, ezen a héten, de akkor is.

Tess nem tudott válaszolni, mert kivágódott az ajtó, és barátnője robogott a szokásos lendülettel.

- Szia! - kiáltotta, és rögtön hadarni kezdte az újságot. Anyudék üdvözölnek, és ezt Molly küldte - bökött a kezében lévő dobozra.

- Süti?

- Az. Mi más. - Ekkor vette észre a fotelben ülő fiút. - Szia, Sam vagyok.

- Marco - mosolygott a fiú.

- Bevetted? - súgta Sam barátnőjének.

- Még nem.

- De be kell!

- Tudom, de előtte nem fogom!

- Akkor gyere a szobámba!

- Még egy pillanat - állt fel Tess, és Sammel együtt elrohantak. Mikor visszaértek, Tess kicsit sápadtabb volt, de semmi más változást nem lehetett rajta észrevenni.

- Én most megyek. Este még benézek. - mondta Sam barátnőjének.

- Csak holnap lesz, ráérsz akkor jönni.

- Biztos?

- Persze.

- Amúgy anyuék üzennek még valamit?

- Azt, hogy menj haza.

- Úgy gondoltam, ezen kívül.

- Mást nem.

- Jó, akkor holnap találkozunk. Szia!

- Szia!

˝Már megint azt akarják, hogy visszamenjek˝ Tessnek semmi kedve nem volt újra végighallgatni a szokásos veszekedést. Az apjának bűntudata volt, amiért örökölte tőle a betegségét, pedig senki nem haragudott rá. Mindig ebből indult ki a vita. Az ő betegségükből, hogy nyomorba taszította a lányát. Ezért jött el. Semmi szüksége nem volt azokra a hangos szóváltásokra. Tudta, hogy szeretik egymást a szülei, de ezen mindig hajba kaptak. Marco egész délután arra próbálta meg rábeszélni, hogy aludjon, ne pedig tanuljon. ˝Aludni úgyse tudok, akkor meg miért ne tölthetném hasznosan az időt.˝

- Lassan indulnom kéne - mondta Marco, és felállt a fotelból.

- Aha

A süti már rég elfogyott, és mindketten a bejárati ajtóban álltak a küszöb két oldalán. Tess arcát megvilágította a majdnem telihold, és most fakókék szeme ezüstösen csillogott. Egy kóbor hajtincs lógott az arca előtt. Mikor odanyúlt, hogy oldalra simítsa, találkozott a keze Marcóéval. Együtt megigazították a kóbor tincset, és miközben leeresztették a kezüket, Marco meleg keze Tesséhez simult. Egy ideig így álltak, összekulcsolódott kezekkel, majd Marco felemelte Tess állát, és mélybarna szemével a lányéba nézett. Lassan közeledni kezdett az arcuk egymáshoz, míg ajkuk össze nem ért. Marco azt várta, Tess majd ellöki, és egy jó nagy pofont kever le neki, de nem ez történt. Lassan simogatták ajkaikkal a másikét, míg mélyülni nem kezdett a csók. Tess beletúrt Marco öt centis, barna hajába, míg a fiú szorosan húzta magához a lányt a derekánál. Egyikük sem merte elhinni, hogy ez megtörtént.

- Jó éjt! - adott egy puszit Marco a lány homlokára, majd a motorja felé indult.

- Jó éjt! - suttogta Tesz, és megvárta, míg teljesen elhal a motorzúgás, majd visszament a házba, be a szobájába, és nekiállt tanulni.

Másnap reggel, Tesst Marco várta az iskola előtt. Adott egy puszit a fiúnak, és az épület felé indultak. Marco kérdésire egyszavas válaszokat adott, vagy csak a fejével intett. Túl fáradt volt ahhoz, hogy teljes mondatokban feleljen. Marco aggódott érte. Jobban, mint eddig bármikor.

- Nem aludtál megint, ugye?

- Nem.

- Azt hittem ezt megbeszéltük - állította meg Tesst pont a terem ajtaja mellett.

- Ezt te nem érted - kezdtek el folyni a lány könnyei.

- Nyugi! - vonta közelebb magához Marco, míg Tess feje már a vállán pihent. - Sss! Kimerült vagy, tudom, majd ma este elaltatlak.

- Mi? Ugrott hátrébb pár métert Tess, és olyan rémülten nézett rá, ahogy még egyszer sem.

- Ne gondolj rosszra! - kezdett mentegetőzni a fiú, hiszen ő se arra gondolt.

- Ma este nem jó, nem leszek otthon!

- Nem kéne ilyen állapotban elmenned.

- Ezt te nem érted!

- Akkor magyarázd el!

- Te nem vagy olyan - hajtotta le Tess a fejét, és belépett az előadóterembe.

Egész nap nem szólt senkihez, Marcót pedig kifejezetten kerülte. A nap végén Tess besietett az első félreeső sikátorba, és egyenesen a szobájába hoppanált.

- Már azt hittem, valami baj van! - szidta le Sam.

- Nincs semmi - lehelte Tess, és lerogyott az ágyára.

- Minek kell ezt csinálnod? - kezdte a szokásos hegyibeszédét Sam. - Mire jó, hogy úgy élsz, mint egy mugli? Meg vagy hibbanva. A Roxfortot is együtt végezni a mugli iskolákkal? Őrület - csóválta a fejét, és levetkőztette barátnőjét, majd egy nagy pólóba bújtatta, lefektette az ágyra, és törölgetni kezdte az arcát egy nedves ruhával.

Marco egy óráig várta a lányt az iskola előtt, de semmi. ˝Biztos haragszik˝ - szomorodott el, majd elrobogott az első virágoshoz, vett egy szál vörös rózsát, és egy édességboltban egy doboz finom csokit. Mikor már kezdett eltűnni a Nap a horizonton, ért oda a magányos kis házhoz. Bátortalanul bekopogott, de semmi válasz. A kilincs felé nyúlt, és nagy meglepetésére, az ajtó nem volt bezárva. Bizonytalanul lépett be az előszobába, ahol hangos kiabálás ütött meg a fülét.

- Minek kell ezt csinálnod? - hallotta Sam hangját az egyik ajtó mögül.

- Mit vagy kiakadva? Bírom! - ordított Tess.

- Azért ájultál el az előbb is, mi?

- Nagyon jól tudod, hogy miért ájultam el.

- Akkor sem értem, hogy a roxforti diplomáddal minek jársz mugli iskolába.

- Mert vannak céljaim, amiket ezen keresztül érhetek csak el.

- Harryt úgyse kapod meg.

- Mi köze ennek Harryhez?

- Ne játszd nekem az ártatlant.

- Beverted a fejed? Harry csak barát.

- Én is ezt mondanám.

- Nem Harry tetszik.

- Csak nem a kis muglid?

- És ha igen? Semmi közöd hozzá! Én se szólok bele, hogy mit művelsz Alannel.

- Mikor akarod felvilágosítani, hogy mi vagy?

- Majd, amikor eljön a megfelelő pillanat.

- Kint áll a szoba előtt.

- Hogy mi? - rémült meg Tess, majd nyelt egyet, és kikiabált. - Gyere be!

Marco zavartan lépett be a szobába, de falfehérre vált, mikor meglátta, mi van bent. Sam Tess-szel szemben állt, míg a fekete hajú lány egy heverőn ült, betakarva egy pokróccal, kezében egy tányérral, melyen összekockázott véres hús feküdt. Tess épp megfogott egyet, és a szájába tette, mintha egy pogácsát kezdene rágcsálni.

- Minek kellett összevágnod? - méltatlankodott teli szájjal.

- Mert nem vagyok hajlandó megint egy napig a szobádat takarítani, mert összevéreztél mindent.

- Ígérem, most nem fogom, de a következőt egybe hozd! - nyújtotta Sam felé az üres tányért, majd leszopogatta a vért az ujjáról.

- Ha rosszkor jötten... - szólalt meg Marco, de Tess közbevágott.

- Nem, ülj csak le! - mutatott egy székre az ablak mellett, és körbenyalt a száját.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni, ha megbántottalak.

- Nem történt semmi - mosolygott Tess.

- Ezt neked hoztam - adta át még mindig zavartan Marco a virágot és a doboz csokoládét.

- Csoki! - ujjongott Tess, és rögtön letépte a csomagolópapírt.

Sam ekkor tért vissza egy újabb adag hússal, amit lerakott barátnője ölébe, majd elvette a rózsát, és vízbe tette. Tess bal kezében egy nagyobb darab csoki, míg a másikban egy vértől csöpögő húscafat volt, és hol az egyikbe, hol a másikba harapott bele.

- Nem kértek? - nyújtotta a vele szemben ülők felé a két keze tartalmát, de azok határozottan megrázták a fejüket. - Hát jó - vont vállat Tess, és újabb részt tépett le a húsból.

- Lassan mennünk kéne - pillantott Sam az órájára.

- Na, még egy picit! - könyörgött Tess.

- Azt akarod, hogy itt érjen?

- Jó, jó, megyek már - mondta durcásan a fekete hajú lány, kitakarta magát, arrébb tette a csokit és a húsos tálat, majd egy pólóban elindult a bejárat felé.

- Marco - fordult Sam a fiúhoz, aki semmit se értett az egészből. - Semmi esetre se gyere ki a házból, mielőtt hajnalban meglátsz minket. Akkor fogj meg egy köntöst, és hozd ki! Rendben?

- Aha - bólintott a fiú, és követte szemével a lányt, míg az el nem tűnt a folyosón.

Hamarosan hangos sikítás rázta meg a környéket, de lassan vonyítássá változott. Marco az ablakhoz sietett, ahol megpillantott egy nagy, farkasszerű szörnyeteget és egy gepárdot, amint az erdő felé tartanak. Egész éjjel az ablak előtt ült, és a fákat figyelte. Hajnalban felbukkant a két sötét alak, teljesen kimerülve. A farkas bundája lassan kezdett eltűnni. Marco felkapott egy köntöst, és kiviharzott a házból. Az erdő szélén már a szaggatottan lihegő Tesst, és a mellette térdelő Samet találta. Gyorsan bebugyolálták Tesst, majd Marco bevitte a házba, és lefektette az ágyára. Sam egy üveg, zöld folyadékkal tért vissza, és óvatosan leöntötte Tess torkán. Az megremegett, és kinyitotta az addig csukott szemét.

- Minden oké? - kérdezte Sam, mire Tess bólintott, és felkönyökölt.

- Most jobb, ha mész - fordult Marcóhoz.

- Nem! Ígértem valamit, és be is tartom!

Tess gyengén visszadőlt a párnájára, és a karját kezdte vizsgálgatni, ami tele volt apró sebekkel.

- Megint megtaláltam a bozótost, ugye? - kérdezte Samtől.

- Mikor nem... - válaszolta az vigyorogva. - Marco, most kimennél, amíg ellátom Tess sebeit.

- Persze - válaszolta a fiú, és távozott a szobából.

Sam pár bájital és varázslat segítségével teljesen helyrehozta barátnőjét, majd magára hagyta.

- Most elmegyek, te pedig vigyázz rá! - mondta a kint toporgó Marcónak. - Nagyon gyenge még.

- Rendben, de mi az, ami történt vele? Még soha sem láttam vagy hallottam hasonlóról.

- Az apjától örökölte. Ő is ugyanezen ment át, mint Tess. Elég bonyolult dolog. Majd egyszer biztos elmondja, de most ne faggasd!

- Jó! - bólintott a fiú, és benyitott a szobába.

Tess épp egy könyvért nyúlt az éjjeli lámpája fényénél, de Marco kivette a kezéből.

- Most nem fogsz tanulni, hanem alszol! - mondta kedvesen, és lefeküdt a lány mellé. Karjával átfogta a vállát, és magához húzta, majd nyugtatóan a hátát kezdte simogatni. Nem kellett sok, és Tess már nyugodtan szuszogott mellette.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.