Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. fejezet-Ki vagyok én?

2008.05.12
5

5. fejezet: Ki vagyok én?

Egész éjjel itt volt mellettem, és fogta a kezem. Nem szólt semmit, de amilyen görnyedten járt egész nap, biztos, hogy elaludta a tagjait. Már megint ő érez bűntudatot a miatt, ami történt. Ki fogom deríteni, hogy ki tette ezt vele. Alapból nem ilyen egy ember, hogy minden apróságért vezekelni akar. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, amivel segítek neki, de ez így nem állapot.

─ Jobban vagy? - kérdezi, mikor felér a vacsorával.

─ Persze - mosolygok rá, és megfogom a kezét, mikor közelebb ér.

─ El fogom ejteni a tálcát.

─ Akkor rakd le!

Leteszi terhét az asztalra, és hagyja, hogy a kanapé szélére ültessem. Átkarolom a derekát, és lehúzom a mellkasomra.

─ Mért van már megint lelkiismeret-furdalásod?

─ Ha nem rángatlak el, akkor nem lennél itt.

─ Szerinted én bánom, hogy veled kell lennem?

Nem mond semmit. Elkezdem simogatni a hátát, és érzem, hogy lassan egyenletesen kezdi venni a levegőt. Ilyen éjszaka után nem csodálom, hogy elalszik.

***

Már megint belementem. Ezek mindenre rá tudnak venni. Karácsony van, és Susie megkért, hogy menjek át hozzájuk. Harry és Ginny a Roxfortban vannak, mert valami bált rendeztek, és kellett a segítségük. A nappaliban ülünk a kandalló előtt, amiben halkan ropog a tűz, és épp egy mugli játékot játszik a három ördögfióka. Twister, vagy mi a neve. Meg kell mondjam, nagyon mulatságos, ahogy James direkt beleül Terri ölébe. Értelme szinte semmi, de jót lehet rajta mulatni. A karácsonyfát is a gyerekek díszítették fel.

─ Most ti jöttök! - mondja Lily, miután sikeresen elrendezték, melyik végtag kié.

─ Na nem. Legutóbb, amikor engedtem nektek, egy hétig feküdtem mozdulatlanul.

─ Ebben nem lehet semmi bajod - érvel Terri, és boci szemeket mereszt rám.

Nagyot sóhajtok, és felállok Susie-val szembe. James pörget, és mondja az utasítást. Nem tudom, hogy csinálják, de valahogy mindig olyan helyzetbe kerülünk, ami enyhén félreérhető. Vagy Susie ül az én ölembe, vagy én az övébe, esetleg a két lábam között van a keze. Ez nem lehet véletlen. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy mindhárman kis ördögök angyali külsőben. Ha ilyen lesz a negyedik is, én nem jövök ide többet, mert bármire rávesznek az ártatlan tekintetükkel. Susie fárad el előbb, és esik bele az ölembe, mert valahogy megint fölém került.

─ Susie, énekelj! - kérleli Lily.

Ő csak mosolyog, int a pálcájával, mire megjelenik egy gitár a szobájából. Végigpengeti a húrokat, behangolja, és várakozóan a gyerekekre néz.

─ Valami szépet!

─ Ne a tavalyit!

─ Meséset!

Gondolkodik egy kicsit, majd elkezdi játszani.

˝Ősi monda szól:
Tiszta és való
Két sors, rögös út,
Összeér a múlt,
S olvad már a hó.˝

Még énekelni is tud... Le fogok égni előtte egyszer, az biztos.

˝Furcsa pillanat:
Hátrányból előny,
Lelkük megremeg,
Két ijedt gyermek:
Szépség és a Szörny.˝

Lily bele ül az ölembe, és lehunyja a szemét.

˝Vannak még csodák,
Félre mind a bút.
Ragyog már a nap
És együtt szárnyra kap
Jövő és a múlt.˝

Valahol megszólal egy zongora halk hangja.

˝Vannak még csodák,
Félre mind a bút.
Ragyog már a nap
És együtt szárnyra kap
Jövő és a múlt.˝

Jamesék is mellém ülnek, és merengve figyelik Susie homályos alakját. Csak a karácsonyfa fényei világítanak.

˝Ősi monda száll:
Vén, mint az idő.
Keserédes dal,
Változást akar,
Megváltó erő.˝

A semmiből feltűnik egy kép, amin egy gyönyörű lány és egy szörnyeteg táncol.

˝Kelj föl drága nap,
Kelj föl drága nap!
Áradj fényözön!
Ősi monda vár,
Párra hogy talál
Szépség és a Szörny?
Ősi monda száll,
Egymásra talál
Szépség és a Szörny.˝

Elhal az utolsó akkord is, és Lily hatalmasat ásít.

─ A kedvencünket még, kérlek - mondja álmatag hangon, és még jobban belefészkeli magát a karjaimba.

Susie elmosolyodik, és egy ismeretlen nyelven kezdi el a dalt. Most nem zongora hallatszik a távolból, hanem egy egész kórus. Mindenki ugyanazt énekli, majd szétválnak, és más hangokon folytatják tovább útjukat. Hátamat a kanapénak döntöm, majd én is lecsukom a szemem.

─ Rob - suttogja a fülembe lágyan. Mikor kinyitom a szemem, meglátom, hogy alig pár centire tőlem mosolyog rám édesen. - Elaludtatok. - Körülnézek, és valóban mindhárom gyerek nekem dőlve szuszog. - Segíts, kérlek, felvinni őket! - Ezzel felemeli az ölemből a kis Lilyt és a lépcső felé indul vele.

Én felnyalábolom Territ és Jamest, majd követem. Először az ikrek szobájába térünk be, ahol megmutatja Terri ágyát. Lefektetem, kap mindkettőjük egy-egy puszit, majd Jamest is helyre tesszük. Ő is megkapja a jó éjt pusziját, majd Susie halkan behúzza maga után az ajtót.

─ Harryék nemsokára megjönnek. Várjuk meg őket a nappaliban, aztán azt csinálunk, amit szeretnénk - javasolja még mindig angyali mosollyal az arcán.

Bólintok, átkarolom a derekát, és lesétálunk a kandalló elé. Leülünk a kanapéra, én a sarokban elhelyezkedek, majd ő is szorosan mellém ül, és nekem dönti a fejét. Játszani kezdek az egyik göndör hajtincsével. Csönd van, béke, szeretet és nyugalom. Tudom, közhely, de tényleg ezt érzem. Anyával is szeretek otthon lenni ilyenkor, ott is ugyanez a felállás, mármint érzékileg, de mégis teljesen más. Gondolataimból egy hideglégáramlat ráz ki, majd megpillantom Harryt és Ginnyt, ahogy a nappali küszöbén állnak.

─ Minden rendben volt? - kérdezi Ginny miközben még nagyban vetkőzik, bár a kabátjától már rég megvált.

─ Persze - felel Susie, és rendesen felül. - Mindannyian alszanak.

─ Csodállak ezért - kacsint rá Harry, majd feleségét a szobájuk felé tereli.

─ Boldog karácsonyt - integet Susie, de fogalmam sincs, hogy kinek.

Szememmel követem a tekintetét, ami a kandalló fölött lógó egyik képre szegeződik. Három alak bólogat róla, és viszonozza a jókívánságot.

─ Susie, kérlek, emlékeztesd a fiamat és a menyemet, hogy létezünk, még ha csak itt, akkor is - szólal meg kicsit szomorkásan az egyetlen nő, aki kiköpött mása Lilynek, vagy épp az ő mása Lily?

─ Nyugodj meg, Lily, holnap biztos bepótolja, de láttad te is, milyen fáradtak voltak mindketten. Egy ilyen bál után nem is csodálom - válaszol neki Susie, mintha élő emberrel társalogna. - Ő Robert Wilkins - mutat rám, mire teljesen zavarba jövök.

─ Vele mentél színházba is, ugye? - kérdezi az egyik férfi, akinek fekete haja a válláig ér.

─ Igen, Sirius, vele.

─ Tudlak sajnálni, öregem - fordul hozzám, mire Susie-tól kap egy igencsak szúrós pillantást, ahogy a festményen álló Lilytől is. - Mellesleg Sirius Black vagyok.

─ Örvendek. - Elég zavaró, hogy még kezet se rázhat az ember.

─ Én James Potter - emeli meg kicsit a kezét a másik férfi, aki pedig a kis Jamesszel hasonlít annyira, mint két tojás, bár szemüvege csak neki van -, ő pedig Lily, a feleségem - öleli át az előtte álló nőt.

─ Értem - hazudom végül is, mert halványlila gőzöm sincs, hogy mi folyik itt.

─ Jó éjszakát - köszön el Susie, én is biccentek, és szinte rohanunk a szobája felé.

─ Ezek meg kik voltak? - faggatom, mikor már az ágya közepén fekszünk, ő a mellkasomra hajtja a fejét, én pedig a hátát cirógatom.

─ Lily és James Harry szülei, Sirius pedig a keresztapja.

─ Huh.

─ Én is így reagáltam, nyugi - ad egy puszit az arcomra. - Elég varázslatos.

─ Ha már a varázslatnál tartunk. Mióta tudsz te gondolattal bájolni? Harryék egyáltalán tudnak róla?

─ Nem. Csak Jamesék látták és most te. Amúgy pár éve jött elő. Egyik éjjel elmentem sétálni a folyosókra, és betévedtem az egyik terembe. Csak ültem az ablakpárkányon, és néztem a kinti sötétséget, amikor megjelent egy takaró meg egy bögre kakaó. Utána eltűntek az égboltról a felhők, és előbújtak a csillagok és a sápadt Hold. Gyönyörű volt - álmodozik.

─ Tudod, nekem is sikerült egyszer, még kis koromban. - Felemeli a fejét, és a fülem mellé könyököl, és így figyeli az arcomat. - Nem volt még pálcám. Elszöktem otthonról. Dementorok támadtak rám, és akkor megláttam egy ezüst borzot. Senki nem volt a környéken, mert egy elhagyott árokban kuporogtam.

─ Mért menekültél el otthonról? - Kedvesen simogatja az arcomat. Az ablak függönye nincs elhúzva, így a Hold szerény fénye kellemes félhomályba vonja a szobát. Az arcából szinte semmit se látok, mégis érzem a megnyugtató pillantását magamon.

─ Tudod, apám nem volt épp a legjobb szülő. Börtönben van. Nem Azkabanban, mert hiába varázsló, mugli módszerrel rabolt. Soha nem volt otthon. Anyám egyedül nevelt, de amikor mégis részegen hazatántorgott csak leült, és felette, ami a keze ügyébe akadt. Ha úgy vesszük, nem is ismertem.

Mielőtt folytatnám a szóáradatot, a számra nyomja a mutatóujját, és csitítgatni kezd. Ezelőtt még senkinek se mondtam el ilyesmit. Nem is volt kinek. A keze visszavándorol az arcomra, majd lágy puszit ad a számra. Átkarolom a derekát, és fölé gördülök. Most már késő, angyalkám, elhúztad a mézesmadzagot.

Reggel, mikor felébredek, Susie még mellettem alszik. Annyira aranyos. Finoman végighúzom a hátán a kezén, amitől jólesően megborzong. Lassan felemeli a fejét, és rám mosolyog.

─ Jó reggelt!

─ Neked is - feleli, és visszafészkeli magát a helyére.

─ Susie, nem akarok goromba lenni, de ideje lenne felkelni, mert készülődni kell a bálra - hallom Ginny hangját a szoba ajtaja mögül.

─ A bál! - ugrik ki az ágyból Susie, mintha megcsíptem volna, és rögtön a fürdőbe rohan. - Hogy felejthettem el - sipákol.

─ Gyere be nyugodtan, Ginny - szólok ki neki, és én is kimászok a takaró alól.

─ Nem akartalak ám felébreszteni benneteket - szabadkozik.

─ Már ébren voltunk - nyugtatom meg.

─ A ruhám! - kiált fel újra Susie, és egy szál törölközőben rohan Ginny elé. - El se hoztam!

─ Anya elment értük - mosolyog rá Ginny.

─ Huh - rogyik le az ágy szélére.

─ Te is jössz, Rob? - fordul hozzám Ginny.

─ Mi? Hogy én? Hova?

─ Azt hittem Susie már mondta. A Minisztériumban rendeznek egy karácsonyi bált, ahova meghívtak minket Harryvel, meg pár barátunkat is. Mindenki jön a családból, és szerintem Susie se akar egész éjjel a gyerekekre vigyázni - kacsint az említettre.

─ Hát...

─ Édesanyádat is nyugodtan hozd. Neki se árt egy kis kikapcsolódás.

─ Megkérdezem tőle, és köszönöm szépen a meghívást.

─ Szívesen. Susie, nyugi - lép mellé, és a vállára rakja a kezét. - Nem késtünk el sehonnan, és kész leszel estére.

A reggelit kedvesen elutasítom, és a kandallón keresztül hazamegyek. Anya úgy ugrál körül, mint egy kisgyerek, akinek megígérték, hogy egy egész napot tölthet a játszótéren.

─ De nincs semmim, amit felvehetnék - komorodik el.

─ Áthívom Susie-t, biztos kitalál valamit.

Percekkel később, kilép a kandallóból, egy szabadidőruhás, becsavart hajú, zöld képű szörny.

─ Ne szólj semmit! - előz meg, és eltűnik anyával a szobájában.

Én is elvonulok, és előkeresem a dísztaláromat, valahonnan a szekrény mélyéről. Nem épp a legdivatosabb, de mit lehet csinálni? Leporolom, és ráfektetem az egyik karosszék támlájára. Anya ujjongva meséli, hogy milyen ügyes lány a barátnőm, mintha ezt eddig nem tudtam volna, és megmutatja az elkészült ruhakölteményt. Asszem tévedtem. Mégsem tudtam, milyen ügyes. Anya a kezében az egyik régi estélyiét tartja, állítása szerint, de ez teljesen máshogy néz ki. A molyrágta, kifakult anyag, most szolidan csillog, és úgy fest, mintha most hozta volna el a ruhaszalonból. Este hétre érkezünk meg a Potter-házba és egy gyors bemutatkozás után, már indulnánk is, ha Susie kész lenne.

─ Az előbb már sminkelt - jegyzi meg Harry.

─ Drágám, az fél órája volt - helyesbít Ginny.

─ Mit bír ennyi ideig pepecselni?

─ Már semmit - szól le a lépcsőről Susie.

Ha legutóbb gyönyörű volt, akkor most nem tudok betelni vele. Sötétbordó hosszú ruha van rajta, melyre ha rávetül a fény, lilán csillog. A haja fel van tűzve, a kezein pedig egy a ruhához illő stóla. Elé lépek, és a kezemet nyújtom neki, amit ő egy apró biccentéssel el is fogad. Egymás után lépünk vissza a lángok közé, majd ki a Minisztérium előcsarnokában.

─ Harry! - rohan hozzánk mindjárt vagy húsz ember, köztük a miniszter egész családja.

Nagy zavaromban Susie ment meg.

─ Szeretnék bemutatni nektek valakit! - emeli kicsit fel a hangját. - Ő itt Robert Wilkins - mindenki érdeklődve néz rám. - A népes tömeg, pedig Arthur Weasley, Molly Weasley, Bill Weasley, Fleur Weasley - ő az első, aki nem vörös, hanem szőke -, Zoé Weasley - szorosan Fleur mellett áll, és az orrát olyan magasan tartja, hogy kíváncsi vagyok, hogy fért be a kandallóba -, Charlie Weasley, Mirela Weasley - hosszú, nagyon sötétbarna haja van, és elég kemény vonásai -, Fred és George Weasley - hogy bírják őket megkülönböztetni? -, Ron Weasley, Hermione Weasley - kibontott, barna, hullámos haja a háta közepét veri -, Steven Weasley - aranyos, pajkos kék szemei vannak, és barna, göndör üstöke -, Dominica Weasley - ha nem tudnám, hogy Ginny nem lépett félre, akkor azt mondanám, hogy az ő lánya, hiszen annyira hasonlítanak egymásra, vörös egyenes haj, barna szemek -, Neville Longbottom - Susie mesélt róla, és én is hallottam, hogy mi történt a szüleivel, de most már teljesen megváltozott, helyrepofozódott, ami biztos a felesége és a lánya érdeme -, Luna Longbottom - szőke haja, és mindig álmodozó tekintete olyanná teszi, mintha nem is lenne közöttünk, bár Harry állítása szerint ő se ugyanaz, mint aki volt -, Isabella Longbottom - értelmes kislánynak látszik szőke hajával, és élénken csillogó világoskék szemével -, Kingsleyt és Rémszemet, pedig ismered.

─ Örvendek - biccentek, majd anyához fordulok.

─ Mary Wilkins, Rob édesanyja - lép mellém.

─ És rendkívüli munkaerő - teszi hozzá Kingsley. Anyu persze elpirul...

─ Mehetünk? - indítványozza Ginny.

Mögöttünk már rengetegen tolonganak, hiszen kisebb fajta dugót alkottunk. Anya belekarol Kingsleybe, Ginny Harrybe, Susie belém, és a Weasleyk is megtalálják a párjukat, egyedül Rémszem battyog egyedül utánunk. Egy hatalmas, ovális asztalhoz érkezünk, ahol a gyerekek rögtön azon kezdenek vitatkozni, ki üljön Susie két oldalán. Kicsit szomorúan lépek el mellőle, és ülök le Charlie és Fred vagy George közé.

─ Szóval te vagy Suze új pasija - jegyzi meg az ikrek egyike. - Mit gondolsz tesó, átmenne a próbákon? - fordul hasonmásához.

─ Nem kell megijedni - vereget hátba Charlie. - Csak hülyéskednek.

─ Hallottuk, drága bátyánk - mondják kórusban.

─ És jobb, ha szólok...

─ Nem viccelünk.

─ Mióta lettetek ti Susie őrangyalai? - Tényleg, fiúk, ne is zavartassátok magatokat, hogy itt vagyok közöttetek.

─ Amint találkoztunk vele, rögtön védő szárnyaink alá vettük, arról pedig nem tehetünk, hogy te állandóan Romániában vagy, és nem tudod, itthon mi a pálya.

─ Ezzel arra akartok kilyukadni, hogy engem hibáztattok a bátyátok döntései miatt? - szól bele a társalgásba Mirela dühösen.

─ Nyugodj le, édes, jó? - néz rá nyugtatóan Charlie, mire ő újra Fleurhoz fordul, hogy folytassák az angolok kritizálását, mivel a drágaság román.

─ Elnézést - állok fel, és az italpulthoz lépek. - Egy Lángnyelv Whiskyt - adom le a rendelésem, és az elém rakott poharat egy húzásra kiiszom.

Nem vagyok részeges disznó, ritkán iszok, de ettől függetlenül, jól bírom az alkoholt. A harmadik adagomat iszom, mikor ismerős hangok ütik meg a fülemet.

─ Nézd, ki van itt! - lép mellém Wylie.

─ Wilkins, és milyen egyedül - gúnyolódik Wendell.

─ Csak nem takarító valamelyik családtagotok, hogy idekeveredtetek?

─ Most visszakapod a múltkorit! - fenyegetőzik Wylie.

─ Miből gondolod, hogy most nem gyepállak el?

─ Ketten vagyunk, te pedig egyedül.

Válasz helyett, kapott egy szép bal egyenest. Nem kell mondanom, hogy azonnal felfigyeltek a kis balhénkra.

─ Rob, meg vagy őrülve? - kiált fel rémülten Susie.

─ Wilkins! - hallom Rémszem recsegését, majd a karomon az erős szorítást.

Wendell és Wylie meggyötörten rogy össze a fal mellett. Susie úgy kezd el tapogatni, mintha minimum sortüzet eresztett volna rám, miközben én hanyagul letörlöm az alsó ajkamból szivárgó vért.

─ Megőrültél? - kezdenek el folyni a könnyei, és a mellkasomat veri az ökleivel, ami azért elég hatásos az ő fizikumát nézve...

─ Wendell, Wylie, takarodjanak innen - mordul rájuk Rémszem, mire bicegve elvonszolják magukat.

─ Bocs - fejtem le magamról Susie kezeit, és a már néptelen aula felé indulok.

A kihalt terem közepén ér utol.

─ Bocs? Ennyi? Mégis mi a fene ütött beléd?

─ Belém? - fordulok meg. - Mióta tartozom neked elszámolással?

─ Mióta engem járatsz le!

─ Csak nem rossz szemmel fognak ezután rád nézni a kis minisztériumi talpnyalók?

─ De, pontosan. Nem irigyelheted tőlem, hiszen téged is bevontalak! Az egész családodat! Rémszem azt mondta, nagyon szívesen felügyelne rád miután végeztél, de tudom, téged ez nem érdekel! - Hogy mi? Szólt az érdekemben?

─ Suze...

─ Hagyj békén! - ordít rám, mikor közelebb lépek hozzá.

Az arcán patakzanak a könnyek, a haja kibomlott, és most hullámokban omlik a vállaira. Sikerült nyomorult öt perc alatt teljesen kiborítanom.

─ Susie...

─ Kértem valamit - törölgeti a könnyeit. Előveszek egy zsebkendőt, és óvatosan felitatom őket.

─ Tudom, hallottam.

─ Akkor cselekedj aszerint - és elindul vissza a nyüzsgő emberek közé.

─ Nem fogok - állok elé, és kezembe veszem az övéit. - Nem kellett volna összeverekednem azzal a két barommal, de a tavalyi évem után, ezt már nem bírom lenyelni... miattad sem.

─ Ne fogd rám jó?

─ Nem rád fogom, hanem arra, amit irántad érzek. - De csöpögök... Mi lett veled Rob? Meghibbantál? Beverted a fejed?

─ Pontosan mire? - Bezzeg ez már érdekli...

─ Te vagy az én kis angyalom - ölelem át, és a nyakába fúrom a fejemet.

─ Már tudom, milyen jelmezt húzok jövőre Halloweenkor.

─ Én anélkül is látom a szárnyaidat.

***

Most Harryvel táncol. Nem irigylem, hiszen idáig velem volt. Csodálom, hogy még nem esett össze a fáradtságtól. Miután visszajöttünk, rögtön a parkett közepére húztam, és lassan forogtunk, bármilyen zene is szólt. Aztán odajöttek hozzánk a gyerekek, és azzal nyaggattak minket, hogy álljunk be hozzájuk a körbe. Belementünk. A végére lógott a nyelvem és szúrt az oldalam a sok nevetéstől. Persze Zoé nem volt köztünk.

A vállára hajtja a fejét, a keze pedig a vállán nyugszik. Annyira természetesen viselkednek, pedig egy tanár-diák viszonyból indult az egész. Harry úgy öleli át, mintha ő is a lánya lenne, vagy valami olyasmi. Kíváncsi vagyok, mit lépne Rémszem, ha átölelném. Hehe. Fáradtan huppan le mellém, és nekem dől. Pillanatokon belül el fog szunyókálni. Intek a családnak, felkapom az ölembe, és az aulában az egyik kandallón keresztül, már haza is viszem. Óvatosan fektetem le az ágyába, és húzom le róla az estélyit. Elég kényelmetlen lehet benne aludni. Nem bámulom meg, nem bámulom meg, nem bámulom meg... Belebujtatom a pólójába, és próbálok nem hozzá érni a bőréhez. Elég nehéz. Azt megállni, hogy ne nézzem meg, még nehezebb. Végül befekszem mellé a takaró alá, magamhoz vonom, és én is elalszok.

Reggel már nincs mellettem, és amint felnyitom a csapóajtóját, mennydörögve süvít fel a hangja. Már ha ez az övé, mert úgy káromkodik, mint a vízfolyás. Lehet, hogy szappant kéne vennem neki karácsonyra.

─ Hogy a jó édes anyukájukat! Azt! Fordulna föl az összes!

─ Susie, nyugodj le! - hallom Ginny hangját, de azt is, hogy hasonló indulatok kavarognak benne.

─ Kitekerem a nyakukat! Az összesnek!

─ Jó reggelt! - köszönök a nappaliban lévő kis csoportnak. Mindenki áll. Neville és Luna a bejárattól nem messze, Harry és Ginny a kandallónak háttal, míg Susie fel-alá rohangál és kalimpál a kezeivel.

─ A kurva életbe!

─ Most már leállhatnál! - szól rá Harry, mire Susie szikrázó tekintettel támad rá.

─ Úgy beszélsz, mintha rád ez nem vonatkozna! Mintha nem történt volna semmi! Mintha nem jelentene semmit!

─ Mert nem is jelent.

─ Neked! Te nem mész tízezer ember közé, akik majd ujjal mutogatnak rád, mert te vagy a varázslóvilág legújabb ribanca!

─ Nem, én tízezer gyerek közé megyek, akikben valószínűleg összedőlt egy egész világ.

─ Nagyon jól tudod, hogy ilyesmit senki se hisz el közülük, aki pedig mégis, azt gyorsan kioktatja a maradék!

Értetlen arcomat látva Neville egy újságot nyom a kezembe. A mai Reggeli Próféta, a címlapon Harryvel és Susie-val, ahogy a tegnap esti bálon táncolnak. ˝Harry Potter, a vén kujon˝ - hirdeti a főcím. Fellapozom a lejjebb jelzett oldalt, és gyorsan átolvasom a szöveget.

Harry Potter, a vén kujon

Úgy látszik a házasság se növesztette be Harry Potter feje lágyát. Három kisgyermek édesapjaként ugyanolyan csapongó életet él, mint egykor, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Minisztérium nagyszabású karácsonyi partit rendezett, amin természetesen a Miniszter úr népes rokonsága is megjelent. Az este már akkor érdekes fordulatot vett, amikor az egyik vendég, Robert Wilkins - aki a Képző auror szakának harmadéves hallgatója - összeütközésbe került két évfolyamtársával. A verekedőket az aurorparancsnok és helyettese választotta szét. Mint kiderült Mr. Wilkins Susan White-tal érkezett, aki idén kezdte meg tanulmányait ugyanabban az iskolában, ahol Mr. Wilkins is tanul, és a nyár eleje óta a Potter-házban lakik. Az este folyamán Mr. Potter nem egyszer intim helyzetbe került az említett hölggyel, míg felesége nem tartózkodott a teremben. Vajon mit fog választani? A családját vagy egy újabb kalandot? Kedves Olvasóink, valóban egy ilyen ember mentett meg minket?

Ifj. Rita Vitrol

─ Intim viszonyba! - ordít fel hosszú hallgatás után Susie. - Táncoltunk! Én bemegyek a Prófétához, és szénné átkozom ezt a hülye libát!

─ Nyugodj meg! - fogom meg a kezét, leülök az egyik fotelba, és az ölembe húzom, majd intek Harrynek, hogy most menjenek kicsit el.

─ Nem nyugszom meg! - mondja, de már nem kiabál.

─ Az a béka pont azt akarta, hogy így viselkedj! Meg akarod adni neki az örömöt, hogy sikerült az idegösszeomlás szélére sodornia? Én nem ilyennek ismertelek meg. A Képzőben pedig mindig melletted leszek, és Rémszem is tudja az igazat.

─ Jó - motyogja halkan, és belefészkeli magát az oldalamba.

***

Még pár nap van szilveszterig, amikor a Képzőbe megyünk bulizni. Legalábbis Susie rá akar venni, hogy menjünk. Elhívta már az összes barátnőjét. Épp a hátsókertbe hoppanálok. Délután van, ezért halkan nyitom ki az ajtót, hogy ne keltsem fel az ikreket vagy Jamest. Harryvel és Ginnyvel se találkozom, biztos ők is pihennek. Felosonok a létrán, majd fel a csapóajtón. Susie szobájának az ajtaja csukva. Fura. Nem szokta bezárni, csak ha én is ott vagyok, de akkor se mindig. Óvatosan kinyitom, és meglátom, ahogy az én kis angyalom ott kuporog az ágy közepén, és remeg. Az ablak felé fordult, lábait felhúzta, és karjai szorosan ölelik át a hasánál. Gyorsan letérdelek vele szemben, és az arcára teszem a kezem. Hirtelen pattan fel a szeme, és félve néz rám.

─ Mi történt? - kérdezem aggódva.

─ Semmi - leheli. Alig hallható a hangja.

─ Dehogy nem! - ellenkezek. - Mért félsz elmondani?

─ Nem félek. Tényleg nem történt semmi.

Most mit tegyek, ha nem akarja elmondani? Felkelek, mögé fekszem, lefejtem a kezeit a hasáról, és simogatni kezdem. Kicsit ernyed a tartása, és nem olyan görcsösen feszül a teste. Egyre jobban simul hozzám, majd teljesen nekem dől. A szeme újra csukva van, és halkan szuszog. Mi baja lehet? Ki bántotta? Ja, és ha már itt tartunk, mi oka volt rá? Susie-t mindenki szereti, aki pedig nem, az ne kerüljön a szemem elé!

─ Mért hagytad abba? - suttogja Susie még mindig lehunyt szemmel. A nagy gondolkodásban abbahagytam a hasa simogatását.

─ Bocs - és újra cirógatni kezdem. - Elmondod végre, hogy mi történt?

─ Nem tudom azt elmondani, ami nem történt meg.

─ Kitől félsz? - Halkan felnevet.

─ Senkitől, amíg itt vagy. Amúgy nem akarlak lelombozni, de semmit nem tudsz a női testről. - Na kösz.

─ Ezt most mire érted? - Újra felkacag.

─ Reménytelen vagy. - Felém fordul, és szorosan mellém bújik.

─ Megeshet, de még mindig nem értek semmit. Nem beszélnél világosan?

─ Nem.

***

─ Ginny! Susie valami bájitalról beszélt, hogy most mégis kéne neki.

─ Végre. - Kinyitja a gyógyszeres szekrény ajtaját, és kivesz belőle egy rózsaszín folyadékot tartalmazó fiolát. - Tudja az adagolást.

Milyen betegsége lehet, amit velem nem akar megosztani? Remélem, semmi súlyos. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy elveszítsem. Mikor felérek, Susie iszik belőle egy kortyot, majd lerakja az éjjeliszekrényre.

─ Ugye elmondanád, ha beteg lennél?

─ El.

─ És ugye nem hazudnál nekem csak azért, hogy ne aggódjak miattad?

─ De, megeshet, viszont most nem ezt teszem.

Elég értelmes képet vághattam, mert mosolyogva kezébe vette az üvegcsét, és nekem adta. Én marha!

─ Ezt még én is hallottam - kuncog.

─ Nagyon vicces! Tudod, mennyire féltem, hogy valami komoly bajod van?

─ Most már igen - mondja még mindig jókedvűen, és lágyan megcsókol.

Az üvegen a ˝menzesz görcsre˝ felirat állt.

***

Belementem. Itt ülünk a Képző párbajtermének egyik sarkában, ahol a bulit rendezték, és próbálunk beszélgetni, ami elég nehéz, tekintve hogy bömböl a zene. Megint sikerült transzba ejtenie. Rendesen kirittyentette magát. Mondjuk, mind a négyen. Fekete hosszú farmer van rajta, sárga keresztpántos top - amit asszem már láttam rajta -, a haja kibontva, a szeme feketével kihúzva, és arany csillám minden fedetlen testrészén. A félhomályban is olyan, mint egy világítótorony, de így legalább tudom, hol keressem. Alexy elrángatta a barátját is Marcot, Renie az unokatestvérét, bár ő keveri a zenét, szóval nem kellett hívni, míg Bettie egyedül jött. Susie kicsit dühös, hogy nem bír semmit se normális hangerővel mondani, mert hiába ülök mellette, akkor se hallom. Eddig táncoltunk, és ha szemmel ölni lehetett volna, már rég gyászolna. Erick is úgy nézett rám, mint egy árulóra, közben meg a szőke csaját tapogatta.

─ Silencio - legyint Susie a pálcájával, mire elnémul a zene. - Így már mindjárt más. A táncolók közül senkinek se tűnt fel a változás.

─ Huh - esik le mellé a boxba Alexy, és döbbenten néz rá. - Mit csináltál?

─ Hogy érted?

─ Mi ez a csönd?

─ Beszélgetnénk, ha hallanánk, amit a másik mond.

─ Szerintem Rob nem épp beszélgetni akar. - Úgy kapom fel a fejem, mintha villám csapott volna belém. Jó, tényleg Susie-t bámultam, de szerintem már megszokta.

─ Ezzel mire célzol? - kérdezem tőle. Marc mellette együtt érzően mosolyog rám. Kis taknyos, jó csak egy évvel fiatalabb nálam, de akkor is fiatalabb!

─ Tudod te nagyon jól - kacsint rám Alexy félreérthetetlenül. Megáll az eszem.

─ A tököm tele van veled - morog rá Susie, és rákoppint a pálcájával a poháralátétjére - így lehet rendelni -, mire megjelenik egy üveg whisky és egy pohár. Még egyszer se láttam inni. Megfogja az üveg nyakát, és a harmadát egy huzamra kiissza. - Ha berúgok, akkor majd boldog lehetsz, de előtte itasd le Robot is, mert simán leráz magáról.

─ Nem hinném, hogy le fog.

─ Tévedsz.

─ Most mér´ kell játszanod itt a nagy kősziklát? Süt rólad, hogy akarod.

─ És? Nem jelent semmit.

─ Már mért ne jelentene?

─ Azért mert százszor fontosabb nekem, mint hogy ilyesmi miatt elveszítsem. - Megragadom én is a palackot, és kiiszom a maradék felét.

Nem tudom, Susie hogy képes elviselni, de engem már az első öt percben kiborít. Marcról már nem is beszélve. Szereti ezt a minden lében kanál perszónát. Szerintem már csak azért is iszok, hogy le tudjon nyugodni. Nemsokára eltávoznak köreinkből, és mielőtt Susie újra rábukna a piára elveszem előle.

─ Épp elég volt ennyi - szólok rá, mikor nyafogni kezd érte.

─ Igazad van - görnyed össze, és a homlokát az asztal szélére támasztja. - Nem szoktam inni. Na jó, családi ünnepekkor egy keveset, meg ilyenkor, ha olyan a társaság, de ez most kellett, különben leordítom a fejét.

─ Nem akarok beleszólni, hogy kikkel barátkozol, de ha ennyire kiakaszt, akkor mért nem hagyod annyiban?

─ Nem tudom. Talán azért, mert mégis csak egy napon születtünk egy év eltéréssel, de valahogy mindig én érzem magamat az idősebbnek.


Sikerült félig másnaposnak lennem. Gratula magamnak. Harmad üveg Lángnyelv Whiskytől. Rob segített hajnalban hazatántorogni, mert igaz, hogy után nem éreztem még a hatását, de rá 3 órára már alig álltam a lábamon. Olyan édes volt. Annyira aranyos. Lefürdetett hidegvízzel, és könyörtelenül ágyba dugott, pedig én még táncolni akartam vele a kertben. Most is rá várok. Már lassan fél órája. Nem szokása a késés. Meglátom, ahogy a forgalmas utca tömegében küzdi előre magát. Az egyik cukrászda teraszára beszéltük meg a találkozót.

─ Megvan! - újságolja boldogan, miután üdvözlően megcsókolt.

─ Mi?

─ Hogy mitől van a képességed.

─ Neked is van - emlékeztetem.

─ Nem hinném, de mindegy! Alapító leszármazott vagy.

─ Hogy mi? - Ennek az agyára ment a szünet.

─ A Roxfort négy alapítójának a leszármazottja.

─ Mugli származású vagyok, elfelejtetted?

─ Nem tudom, akkor valami történt az őseiddel, de ez biztos!

─ Őrültség.

─ Nem az! Nézzünk utána, ha neked van igazad, akkor bármit kérhetsz, jó?

─ És, ha merő véletlenségből te trafáltál bele?

─ Nekem elég annyi, hogy fény derül a múltadra, és hogy remélhetően boldog leszel.

─ Rendben. A nyáron megcsinálhatjuk. - Mi lesz ebből, Merlinre!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.