Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. fejezet-Traccsparti és párnacsata

2008.05.12
1

1. fejezet: Traccsparti és párnacsata

─ Nyugi, Susie, beszív, kifúj! - próbálom nyugtatni magam. Itt a kezemben a RAVASZ vizsgák eredménye, és nem merem kinyitni a borítékot.

─ Gyerünk már! - bíztat Ginny is.

Harryék nappalijának közepén állunk. Hogy én hogy kerülök ide? Hát, ugye már felnőtt vagyok, és el akartam otthonról költözni. Részben azért, mert a szüleim és mindenki más mugli. Előttük pedig nem varázsolhatok, hacsak nem feltett szándékom bíróság elé kerülni. A másik ok, amiért itt vagyok, és nem máshol, az az, hogy a hét roxfortos évem alatt Harryék összesen három gyereket hoztak össze, és mivel Harry tanít, kviddicsezik és még a Rendben is segít, Ginny nem nagyon bírja. Nem is csodálom. James, a legnagyobb fiú, kiköpött nagyapja. Mármint Harry apja. Fekete kócos haja van és barna szeme. A baj, ha egyáltalán az, akkor az, hogy a viselkedése is ugyanolyan, mint Jamesé volt. Ha nem figyel oda az ember, akkor egy napig takaríthat utána. Félre ne értsetek, imádom a kis srácot, csak rövid idő alatt ki bírja hozni az embert a sodrából. Most lesz hat éves szeptemberben, amikor én tizennyolc. Egy napon ünnepeljük a szülinapunkat. Talán ez is közrejátszik abban, hogy ő a kedvencem. Szeretem a többieket is, de ő más. Persze, ha rájön a varázslás, akkor fedezékbe! Lily és Terri, akik egy évvel fiatalabbak Jamesnél, kétpetéjű ikrek. Lilynek vörös haja van, míg Terrinek koromfekete. A szemük pedig olyan smaragdzöld, mint Harryé. Le se tagadhatná, hogy a lányai. Ők kicsit visszafogottabbak, de nem sokkal. Terri az összes kalandban benne van Jamesszel. Lily se zavartatja magát sokáig, de benn ott van a Lily Evans-féle magatartás.

─ Susie, itt vagy? - kérdi Harry kirángatva az elmélkedésből.

─ Aha, persze - és lassan bontogatni kezdem a borítékot. Érzem, hogy nem sikerült. Nem tanultam elég jól. Az értékelés nem étékelés, nézzük az eredményeket.

Susan White vizsgaeredményei

Átváltoztatástan: K

Bájitaltan: K

Bűbájtan: K

Gyógynövénytan: K

Legendás lények gondozása: K

Mágiatörténet: V

Sötét varázslatok kivédése: K

Ezt nem hiszem el! Nem lehet! Ez képtelenség!

─ Á! - kiáltok fel.

─ Mi történt? Mit írnak? - kapja ki Ginny a kezemből a levelet. - Megvan! - veti a nyakamba magát.

─ Gratulálok! - mosolyog rám Harry is.

Ebben a pillanatban újabb bagoly érkezik egy hasonló borítékkal.

S. White kisasszony részére

Godric´s Hollow

─ Az Auror Képzőből jött - mondom a kíváncsi tekinteteket látva. Gyorsan kibontom, és átfutom a szöveget. - A felmérések időpontjai. Az összes augusztusban lesz. Harry, ugye párbajozunk párat?

─ Persze! - csodálkoztam volna, ha nemet mond. - Keltsük fel a gyerekeket, és menjünk át Ronékhoz. Susie, te is jössz?

─ Nem, inkább átnézek pár könyvet.

─ Eszedbe ne jusson! - kiált rám Ginny. Ha már nem jössz velünk, menj el a barátaiddal valahova. Minden idődet lefoglalják Jamesék. Nem voltál szórakozni már a suli vége óra.

─ Egy hónapja! - Bele ne haljak.

─ Fiatal vagy. A helyedben buliról bulira járnék.

─ Ginny, felnőttem, és örülnék, ha nem akarnád megmondani, hogy mikor mit csináljak.

─ Mikor volt legutóbb barátod? - Megint kezdi...

─ Ezt egyszer már megbeszéltük, nem?

─ Azt mondtad tetszett a pizzás fiú, aztán épphogy ránéztél, pedig te is bejöttél neki.

─ Legutóbb is megjártam, amikor én léptem elsőnek. Nem kell még egyszer. Ha akar valamit, majd megkérdezi.

─ Még mindig e miatt rágod magad?

─ Nem rágom, csak tanulok a hibáimból.

─ Suze...

─ Ginny, hagyjuk, jó? Elmegyek beszélgetni a barátnőimmel, ha annyira akarod, de bulizni nem.

─ Ez is több mint a semmit.

Harry felmegy a gyerekekért, elköszönünk egymástól, majd hopp-porral átmennek Ronékhoz. Előveszem a mobilomat, mert ugye nekem az is van, működőképes, és írok egy sms-t Alexynek. Rögtön jön is a válasz, hogy mindannyian együtt vannak, és várnak rám. Felrohanok a szobámba, felkapok egy farmert és egy pólót, lesietek a nappaliba, majd a hátsó kertből hoppanálok a Foltozott Üstbe. Barátnőim az egyik kávézó és cukrászda teraszán várnak. Persze a legjobb kilátással a sürgő-forgó tömegre. Alexy úgy néz végig rajtam, mintha legalább egy évtizede nem látott volna.

─ Képes voltál így eljönni?

Nem értem mi baja van. Egy piros rövid ujjú póló, egy fekete farmer, egy ugyanilyen színű sportcipő van rajtam, és a hajam félig átbújtatott lófarokban.

─ Most mi bajod van?

Hát igen. Nálunk az olyan felesleges dolog, mint a köszönés, már rég nincs napirenden. Alexy, a mi kis fekete bárányunk, persze állandóan belém köt. Ő a legjobb barátnőm, de azért hetente egyszer biztos összeveszünk.

─ Nem bírtál volna legalább egy ujjatlant felhúzni, és feltenni egy kis szájfényt meg szemcerkát?

Jellemző. Ő, aki csak fekete cuccokat hajlandó felvenni, aki a hosszú haját állandóan kékesfekete színűre festi, és egy kiló fekete szemceruza és vörös rúzs felkenése nélkül nem képes utcára lépni, oktat ki engem, hogy hogy öltözködöm.

─ Tudtommal, neked ott van Mark, és mégis te festesz a leginkább úgy, mint aki pasizni akar.

Erre már nem mond semmit, és én is leülök Renie és közé, háttal a forgalomnak. Renie az, aki soha nem mutatkozik Alexyhez hasonló öltözékben, Bettie, aki a negyedik a mi kis csapatunkban, szintén feketemániás, de azért nem annyira, mint Alexy. Én vagyok talán az átmenet és a csodabogár egyben. A közös műfaj, amit mindannyian szeretünk, az a rock, a goth és az emo. Persze ebben is én lógok ki a sorból. Szinte mindent meghallgatok. Egyszer. Bettie és Renie is szívesen hallgat mást is, de én majd meghalok a hip-hopért, a reggie-ért és még folytathatnám. Elég vegyes körítés. Az öltözködésem dettó. Az egyik nap úgy festek, mint egy húsz éves, magas sarkúban meg kosztümben - igen, én még azt is hordok -, a következőn pedig farmergatya, top és sportcipő.

─ Tudod, hogy van egy másik a túloldalon? - kérdezi Alexy. Ki más...

─ Igen. Oda járnak a Képzősök. - Tehát azok, akik a Képzőközpontban tanulnak, és gyógyítók, Gringottsi varázslók, minisztériumi alkalmazottak, tanárok, vagy esetünkben aurorok szeretnének lenni.

─ Szeptembertől nem is akarsz majd ideülni hozzánk? - riad meg Bettie. Hát igen. Mi itt már törzsvendégek vagyunk. A pincér pont most teszi le elém a szokásos koktélomat és a franciakrémest. Nyámi, nyámi.

─ Dehogynem, de Babukám - mert én így hívom Alexyt, hogy miért, ne kérdezzétek -, mit szerettél volna mondani? - Bár biztos vagyok benne, hogy pasikról van szó.

─ Nagyon bámul téged egy szőkésbarna, közép, kék.

Fordítok. Szőkésbarna, középhosszú hajú, kék szemű pasi. Az ideálom. Persze csak Harry után. Nem kell kombinálni, nem vagyok belezúgva, de az vak és hülye, akinek nem tetszik.

─ Nem érdekel.

─ Tök helyes - bomlik Renie. Ő az egyetlen, aki el tudja viselni a kitöréseimet.

─ Akkor sem.

─ Még mindig Mikey miatt vagy padlón?

─ Alexy! Hagyj már ezzel! Barátok vagyunk. Ennyi.

─ De te többet akartál.

─ Szerettem volna, de a barátsága többet ér ennél.

─ Leveled jön - szól közbe Bettie.

Hátra fordulok. Rögtön meglátom a felém szálló papírt. Rábökök a pálcámmal, és az pillanatok alatt hamuvá porlad. Az utca túloldaláról a hatalmas ricsajon át is hallom a tiltakozást. Ez van.

─ Te meg vagy hibbanva? - hördül föl Alexy.

─ Nem, csak ha akarnak valamit, akkor idejönnek, és megkérdezik! - ordítok vissza. Ezt tuti hallották.

─ Odamész hozzájuk! - ragadja meg a csuklómat legjobb barátnőm, és fölránt a székből.

Alexy soha nem nézi, hogy milyen forgalom van, csak elindul, és reméljük, megállnak. Most is ezt csinálja. A kezemnél fogva rángat maga után. Már nincs mit tenni. Ott állok a kis társaság mellett. Három lány és három fiú néz rám. Két srác rettenetesen élvezi a helyzetet, míg a harmadik csak a szemét forgatja.

─ Ha nem hallottátok volna, akkor elismétlem, ha akartok valamit, majd odajöttök, és elmondjátok! Az lenne a legjobb, ha nem is futnánk többet össze! - mondom a két görnyedező, nálam pár évvel idősebb fiúnak.

─ Jobb, ha vigyáztok, mert jóban van Harry Potterrel - nevet Alexy.

─ Befognád végre? - Kirántom a kezemet barátnőm szorításából, és hirtelen csönd lesz az asztalnál. - Örülnék, ha végre kiszállnál a magánéletemből! Mielőtt megint elkezdenéd, elmondom századszorra is, túl vagyok már Mikeyn, és ne várd, hogy még egyszer békítő hadműveletet fogok folytatni Mark és közted. - Ezzel el is viharzok. Nem érdekel, hogy hogy néznek utánam. Intek az épp megérkező Marknak, adok búcsúzóul három puszit Bettie-nek és Renie-nek, majd a Foltozott Üst felé indulok.

Na ezért nem szoktam újabban összeülni velük, mert Alexy rögtön játszani kezdi a kerítőnőt. Mi köze az életemhez? Semmi! Az enyém, nem az övé! Én vagyok a világ lelki szemetese, de élvezem. Majd ha van valami gondom, akkor azt megbeszélem velük. De nincs! Jól érzem magam. Nem kell ide egy pasi sem! Már a szobámban ülök az ágyamon. Az egész úgy van berendezve, ahogy én szeretném. A falak kékek. Az alja még egészen világos, de a mennyezet már sötét. A bútorok bükkfából készültek, és mind modern stílusú, kivéve az ágy, ami Harryékéhez hasonlít. Én mondtam nekik, hogy nem kell kétszemélyes, de ebből az egyből nem engedtek. Majd pont ide fogom hozni a nem létező pasimat, három kisgyerek mellé. Még mit nem. Tudom, csak azt akarják, hogy boldog legyek, de az csak akkor lesz, ha jön valaki, aki megért és megismer, aminek elég kicsi az esélye. Szinte egyenlő a nullával. Egyedül Alexynek meséltem el az életemet, de nem fogja föl. El se várom végül is, mert ezt nem lehet anélkül, hogy átélnéd. Azt pedig senkinek se kívánom. Igen. Visszaélek Harryék bizalmával valamennyire, de... Jobb, ha nem tudják. Akkor legalább nem sajnálnak, amit utálok. Ezen rágom magamat már hatodik vége óta. Akkor ajánlották fel, hogy jöjjek hozzájuk. Soha sem merült fel igazán, hogy milyen családban nőttem fel. Ha mégis, akkor pedig a kényes részleteket kihagytam. Nem faggattak, hiszen az elsők között voltak, akik megismertették velem a varázsvilágot. Ha ők nincsenek, most nem tartanék itt. Sőt, sehol se lennék. Be se kerültem volna a Griffendél kviddicscsapatába. De szép is volt... Olyan jó barátaim voltak ott, akik mindig fel tudtak vidítani, bármennyire is szomorú voltam. Mikeyhoz akkor mehettem oda, amikor csak akartam. Mindig meghallgatott. Mindig kisírhattam neki a szívemet. Persze ez fordítva is igaz volt. Furcsán hangzik, de sírt már előttem, és szerintem egyáltalán nem nyálas. A rossz az volt, hogy egy másik lány miatt. Olyan kár, hogy nem találkozunk már. Nagyon szerettem és szeretem is. Hogy félreértés ne essék, elmondom, nem vagyok belé szerelmes. Asszem. Csak nagyon közel érzem magamhoz. Ő valahova máshova ment továbbtanulni. Az igazat megvallva, azt se tudom, minek. Jobb lesz, ha lefekszek, mert megint összegabalyodnak a gondolataim. Na igen. Sokszor szoktak. Általában olyankor, amikor arra gondolok, hogy van valaki, aki szeret, és akit én is szeretek. Tudom, azt mondtam, nem kell pasi, de ezt inkább csak el akarom hinni. Szar nézni, hogy Alexy és Mark ott nyalják-falják egymást, vagy hallgatni, ahogy egymásról áradoznak. Örülök nekik, meg minden, de akkor is. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Felülök az ablakpárkányra, és innen nézek ki a hátsó kertre. Mikor arról vitatkoztunk, hogy honnan nyíljon a szobám, én azt ajánlottam, tágítsuk ki a padlást, és az nekem tökéletesen megfelel. Így is lett. Amúgy is meg kellett hosszabbítani a folyosót a fürdővel ellentétes irányba, mert Jamesnek külön szobája van. Lassan úgy fog kinézni a ház, mint egy szálloda. A szobám létrája James szobájától nem messze van. Bár az, hogy szoba, elég kevés ahhoz képest, amim van. Külön nappalival, hálószobával, fürdővel, és hopp-hálózatba bekötött kandallóval büszkélkedhetek. A nappali olyan, mint a Griffendél klubhelyisége volt, a fürdő pedig egy kisebb lyuk káddal, zuhanyzóval, wc-vel mosdóval és pár szekrénnyel. Ugyanúgy használhatom a közöst is, ezért van ilyen kicsi, de ez nekem tökéletesen megfelel. A nappaliban összehoztam egy olyan szerkezetet, ami hangosan elkiáltja annak a nevét, aki belép, vagy kilép a házból, mert minden le van hangszigetelve. Még azt se hallanám, ha összedőlne a ház. A hálóból a hátsó kertre van két ablak, a nappaliból az utcára és a városka főtere felé, a fürdőből pedig a nem messze elterülő erdőre. Mindegyik előtt széles párkány van, mert imádok rajtuk ülni, és bámulni ki az üvegen. Sokszor szoktam közben énekelni, vagy gitározni, vagy mindkettőt. Még szerencse, hogy erről senki se tud, mert biztos azért könyörögnének, hogy nekik is énekeljek, de úgy nem megy. Na jó, a gyerekeknek szoktam dalolászni, de csak altatót.

Már alkonyodik, mikor megszólal a hang a nappaliban, és felsorolja Ginny, Harry, James, Lily és Terri nevét. Nemsokára hallom a kiabálásokat a létráról. Onnan lehet felszólni hozzám. Most mindhárom lurkó a nevemet skandálja. Hogy is tudnék ellenállni nekik? Odasétálok a csapóajtóhoz, és felhúzom őket egymás után. Úgy vigyorognak, mint a vadalma. Rögtön a hálóba rohannak, és az ágyamon kezdenek ugrálni. Mindig ezt csinálják, mivel Harry a sajátjukon nem engedi nekik, az övék pedig nem ennyire rugós. Egy pálcasuhintással visszarendezem a takarót, minek szívózzak velük? Pár perc múlva lihegve fekszenek az összegyűrt huzaton. Mosolyogva ülök le melléjük.

─ Na, milyen volt Ronéknál?

Egymás szavába vágva kezdenek mesélni, amiből hatalmas ricsaj kerekedik. Mikor nem...

─ Kviddicseztem Ronnal! - dicsekszik James. Kviddicssztár lesz belőle, látom előre.

─ Beszélgettem Mióval! - lelkendezik Lily, ami annyit takar, hogy újabb olvasási leckéket vett.

─ Kaptam Fred és George bácsitól ajándékot! - újságolja Terri. Ha ezt az ikrek hallanák... Mármint, hogy lebácsizták őket. Rögtön visszavennék az ajándékukat, ami biztos valami a boltjukból.

─ Jó, nyugi! Mindegyikőtöket meghallgatom - szólok rájuk, de ők is tudják, nem kiabálok. Még egyszer sem emeltem fel a hangomat a jelenlétükben, és pofont se kaptak tőlem. Nem mintha Ginnyék vernék őket. Egyáltalán nem, de sokkal nehezebben bírnak velük, mint én. Meg ne kérdezzétek, hogy miért. Nem vagyok sokkal többet velük, mint más.

Beülök közéjük, hátamat a falnak vetem, James a kinyújtott lábamra fekszik, Lily és Terri pedig egy-egy oldalamra. Most már nyugodtan mesélnek arról, mi történt velük. Lily hatalmas ásítása figyelmeztet: itt az ideje aludni vinni őket. Sok unszolás, és némi csikálás megteszi a hatását. Egymás után másznak le a létrán, és futnak a fürdő felé. Útjukat lehajigált ruhák szegélyezik. Fejcsóválva felszedem őket, szétválogatom, majd a gazdájuk székére terítem. Megfogom James kviddicses pizsamáját, Lily pennás hálóingét és Terri Weasley Varázsvicc Vállalatos hatalmas pólóját - mert már ezt is csinálnak -, majd beviszem a fürdőbe, és a nevükkel ellátott fogasra akasztom őket. Harry és Ginny a nappaliban vannak. Harry a kanapé sarkában ül, Ginny pedig félig neki, félig a háttámlának támaszkodva pihen. Nem akarom zavarni őket, de persze Harry éles füle meghallja még az én halk lépteimet is.

─ Gyere nyugodtan! - mosolyog rám, és Ginny is hasonlóképp bólogat.

─ Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e.

─ Mért ne lenne?

─ Ki tudja... A gyerekek elmentek fürdeni, bár gondolom, hallottátok.

─ Lehet őket nem hallani? - kuncog Ginny.

─ Ezzel meg mire akarsz célozni? - kérdezi Harry játszott sértődöttséggel.

─ Mindhárman az apjukra ütöttek - kontrázok rá én is.

─ Mindenki ellenem van? - rémül meg Harry.

─ Nem, csak nőuralom - nevetünk össze Ginnyvel.

─ Ja, az mindjárt más - húzza el Harry a száját.

─ Apa! - kiabálják a lépcsőn lerobogó Potter-gyerekek már pizsamában.

─ Itt a felmentő sereg - lélegzik fel Harry, és ölébe húzza Jamest. - Mi lesz velünk? - fordul fiához.

─ Mi a baj, apu?

─ Nézd, kikkel vagyunk körülvéve! - James körbehordozza a tekintetét, majd újra apjára néz. - Nőkkel! Többségben vannak! Övék az uralom! - Felpattan, hóna alá kapja egyetlen fiát, és a háló fel kezd menekülni.

Mi összenézünk, majd utánuk eredünk. Most is egy hatalmas párnacsatával végződik a dolog. Mindannyian Harryt püföljük, még James is. Harry persze gyorsan belátja, hogy ellenünk nem győzhet. Feltartott kézzel fekszik köztünk a padlón. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Úgy értem, én is benne vagyok. Mintha a lányuk lennék. Végül elvisszük a gyerekeket lefektetni, mindannyian elköszönünk tőlük, majd én is felmegyek a kis lakosztályomba. Letusolok, felhúzom az alvós pólómat, melyen a Roxfort címere van, körbe pedig az ottani barátaim aláírása és fényképe. Befekszem az ágyamba, és újra gondolkodni kezdek. Általában csak úgy tudok elaludni, hogy arra gondolok, valaki átölel. Túl nagy a fantáziám, tudom, de valamikor érzem is, ahogy egy erős kar az oldalamon nyugszik.

 

A mappában található képek előnézete Harc egy újabb életért

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.