Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. fejezet-Táncolva az iskolapadba

2008.05.12
10

10. fejezet: Táncolva az iskolapadba

─ Felébredt! - hallok egy boldog kiáltást, és rám ugrik valaki.

Kinyitom a szemem, és egy vörös hajzuhatag takarja el a kilátást. Lily fekszik rajtam, és karolja át szorosan a nyakam. A karom gyenge, de azért felemelem, és végigsimítok a hátán. Lemászik rólam, és megáll az ágy mellett. A nappaliban fekszek a kandalló előtt. A két kezem fáslival van betekerve és a fejem a kelleténél kicsit gyorsabb mozdulatnál rettentően nyilall. Lassan felkönyökölök, és meglátom a mosolygó Territ, Jamest és Robot - akin nem látszik, hogy emlékezne a kis incidensünkre -, na meg a kicsit zavarban lévő Harryt.

─ Nem haragszom rád - mondom neki, mert tudom, hogy bántja a bűntudat. - Meddig aludtam?

─ Egy hétig.

─ Meddig?

─ Mindegy, az a fontos, hogy most már felébredtél - ül le a kanapé szélére Rob, és megfogja a kezem.

─ Ginny hogy van?

─ Jól - hallok egy erőtlen hangot a lépcső tetejéről.

Ott áll összehúzva magán a köntöst, és a korlátra támaszkodva elindul a lépcsőn lefelé. Harry pillanatok múlva mellette terem, és átkarolja a derekát.

─ Köszönöm - fut át Ginny arcán egy erőtlen mosoly.

─ Biztos minden rendben? - aggodalmaskodok.

─ Ahhoz képest, hogy négy nap után feltámadtam minden, csak ez az erőtlenség ne lenne ilyen nagy.

Gondolkodás nélkül behunyom a szemem, és már áramlik is ki a testemből a keservesen összekapart erő.

─ Megőrültél? - hallom Ginny felháborodott hangját.

Kinyitom a szemem, és rá mosolygok.

─ Nem, bár nem csodálkoznék azon se. Neked sokkal nagyobb szükséged van rá, mint nekem. Ott van Will, aki nem tud létezni nélküled, de nekem van egy nagyon kedves ápolóm, aki majd vigyáz rám - kacsintok Robra.

─ Igen, igen - rázza hevesen a fejét. Olyan aranyos. A nyakamat teszem rá, hogy itt volt végig mellettem.

─ Ginny, úgyse hallgat rád, kár erőlködni - nevet Harry. A végén még kiderül, hogy jobban ismer, mint a saját anyám.

─ Egyet értek - bólogatok vigyorogva.

Kipattanok az ágyból, mire mindenki halálosan lesápad. Jó, kicsit még bizonytalan a járásom, de tök jól vagyok!

***

─ Mehetnékem van - jelentem ki augusztus közepén a nappaliban az egész család előtt.

─ Hát menjél - mondja Harry.

─ Oké. - Felrohanok a szobámba, magamra kapom a fehér nyakba kötős bikinimet, előásom a szekrényem aljából a fonott táskámat, a fiókból a napolajat, és a cipők közül a strandpapucsomat. A csípőmre kanyarítom a strandkendőmet, és már robogok is vissza a nappaliba. Rob álla a padló magasságában köt ki, és elvörösödik, mikor észreveszi, hogy őt nézem. - Ki jön?

─ Jó lenne kimozdulni egy kicsit - fordul Harry Ginnyhez.

─ Igen, de Will...

─ Neki se árt egy kis friss levegő. A többit meg elintézzük ott.

─ De...

─ Ne aggódj már ennyit! Inkább menj, húzd fel azt a szexi fekete fürdőruhádat, és gyere!

Ginny a haja tövéig elvörösödik, és elfut a hálóba. Én Harryhez csatlakozom, és míg ő Lilyhez és Terrihez megy be, addig én Jamesnek újságolom el a programot. Sikonyálva állnak neki öltözködni és keresni a tavaly nyár végén elpakolt dolgaikat. Ginny is nemsokára megjelenik egy vállra akasztható hatalmas táskával, amiből pelenka, napolaj, törölköző és egyéb tárgyak kandikálnak ki. Harry is feltűnik Jamesszel az oldalán ugyanolyan fekete zöld mintás fürdőnadrágban. Rob is gyorsan hazarohant átöltözni, és már mindannyian a strand bejárata előtt kígyózó sorban állunk. Hamar bejutunk, és keresünk egy félig napos, félig árnyékos helyet. James, Lily és Terri meg se várják, hogy lepakoljunk, lerúgják a papucsukat, és már csobbannak is a hűsítő vízbe. Én leterítem a pokrócot, és Ginny le is fekteti Willt az árnyékba. Olyan kis édes, ahogy nyújtózkodik és kalimpál. Harry csatlakozik a három pancsoló lurkóhoz, én kifekszem a napos részre, a hasamra, és élvezem a meleget. Rob mellém telepszik és a szemével mustrál.

─ Úgy csinálsz, mintha még nem láttál volna - jegyzem meg pár perc múlva, mivel még mindig rajtam legelteti a szemét.

─ Bikiniben még nem is.

─ Merlin! - fordítom el a medence felé a fejemet.

─ Lehet egy kérésem?

─ Attól függ.

─ Ne menj tőlem túl messzire, mert félek, nem tudlak majd kimenteni az éhes hímcsorda karmai közül.

─ Ha ha ha - ironizálok, és a kezébe nyomom a napolajos flakont.

─ Mit csináljak ezzel?

─ Nyomd a szádba! Mit, mit, kedd be vele például a hátam, különben nem fogok tudni aludni éjjel.

─ Még akkor se, ha veled maradok?

─ Akkor lehet, hogy el tudok majd aludni, de ugyanúgy fáradt leszek, mert nem gurulhatok a hátamra, és tudod jól, hogy mennyire szoktam forgolódni.

Érzem, ahogy a hideg krém a hátamra folyik, és Rob keze elsimítja rajta. Összefogom a hajam, és a fejem tetejére tornyozom. Már csak az kéne, hogy azt is bekenje nagy buzgalmában. Mikor végez, mellém fekszik, és a hajammal kezd játszani. Nem tudom, mit élvez rajta, de ha neki ez tetszik...

─ Ginny, menj te is fürödni, mi majd vigyázunk Willre - ülök fel, és a kisbabával játszó Ginnyhez lépek.

─ Nem, menjetek nyugodtan!

─ Rob úgyse tágít mellőlem, én pedig még nem szeretnék bemenni, szóval tök fölösleges, hogy te itt kint aszalódj.

Nem is akadékoskodik tovább, hanem feláll, és a medence felé veszi az útját. Nem egy pasi fordul utána, a bátrabbak még füttyentenek is, de mikor Harry izmos testével kiugrik a partra, megragadja Ginny derekát, és szenvedélyesen megcsókolja, az összes addig flörtölésre készülő férfinak inába száll a bátorság. Nem is csodálom...

─ Te is azt szeretnéd, ha így forgolódnának utánad? - féltékenykedik Rob.

─ Ha ilyen módon rázzák le rólam őket, akkor igen.

Rob nem válaszol, én pedig tovább nézem Harryt és Ginnyt. Süt róluk, hogy imádják egymást, és meg se fordul a fejükben, hogy félrelépjenek. Ezt most úgy mondtam, mintha nekem igen... Elszakítom a tekintetemet a vízben ölelkező gerlepárról, és a korombeli fiúkat kezdem méregetni. Nem valami nagy a választék...Az egyiknek őserdő nőtt a mellkasán, a másik majd szétesik, olyan laza, a harmadik pedig még itt is egy könyvet búj, és az orrán idióta szemüveg csücsül. Ne értsen senki se félre, semmi bajom a szemüvegesekkel, de manapság már annyi fajta keret van, mért nem bír normálist választani? Rob már olyan hangosan veszi a levegőt mellettem, mint egy oroszlán, aki elkapott egy csúnya náthát, és nem kap levegőt, vagy mint Darth Vader a Csillagok háborújában. Jé, egy tűrhető ember. Barna felzselézett haja van, mintás fürdőnadrágja, és majdnem annyira kigyúrt, mint Rob. Rám kacsint, mire én kedvesen visszamosolygok. Mit fogok én ezért Robtól kapni... jujujuj.

─ Szia! - guggol le mellém az idegen, és Robot észre se véve kezdi csapni a szelet.

─ Hello - villantom rá elbűvölő mosolyomat.

─ Nincs kedved meginni egy pohár üdítőt? - Észrevétlenül Robra sandítok, de úgy tűnik ez mégsem sikerült olyan észrevétlennek. - A bátyád biztos elenged.

─ Nem a bátyám, hanem a barátom - mondom tárgyilagosan. Rob kicsit megkönnyebbül, és látványosan átkarolja a vállamat.

─ Akkor bocs - áll fel kicsit megsértődve az idegen, mire Rob egy határozott mozdulattal maga alá teper, és a vállaim fölé támaszkodik a két kezével.

─ Direkt csináltad, ugye? - vádol pár centire az arcomtól.

─ Én? Ugyan, hova gondolsz?

Rob közeledését Will gyöngyöző kacagása szakítja meg.

─ Nem kéne megrontani ilyen fiatalon - figyelmeztetem Robot, mire legurul rólam, felhúzza a térdeit, és eltakarja az arcát a kezeivel. - Látod, milyen önző Rob bácsi? - hajolok Will fölé, és végigsimítok a pici orrán. - Majd mindig veled leszek, és akkor meglátjuk, meddig bírja visszafogni magát - súgom a fülébe, mire ő megfogja az egyik tincsemet, és végighúzza benne az ujjait.

─ Ezt hallottam - mordul fel Rob. Lehet, hogy tényleg megbántottam? Odamászok hozzá négykézláb, és hagyom, hogy a hajam az arcába lógjon.

─ Haragszol? - nézek rá őzike szemekkel.

─ Igen - durcáskodik.

─ Na - nyafogok egy kicsit.

─ Szerinted, tudok rád? - könyököl fel, és oldalra fordul.

─ Ki tudja...

─ Hát én, és a válaszom egy határozott nem.

─ De jó dolgom van akkor.

─ Azért ne játssz a tűzzel!

─ Miket gondolsz te rólam?

─ Azt, hogy imádsz kockáztatni és minden újat kipróbálni.

─ Megeshet, most hogy jobban belegondolok. - Komolyan az államhoz érintem a mutatóujjamat, és a távolba meredek, míg meg nem hallom Ginnyék vidám hangját.

─ Mehettek nyugodtan fürdeni! - kiált oda Harry, felkapja Willt, és megforgatja a levegőben.

De jó lesz neki. Ilyen apa kéne minden gyereknek, és nem egy olyan... Á, mindegy, nem szomorítom magam ezzel. Felállok, és elindulok a medence felé. Beállok a tus alá, gyorsan végigcsurgatom magamon a hideg vizet, fellépek az egyik rajtkőhöz annál a pályánál, ahol nem úszik senki, és egy szépen ívelt fejessel a hullámok közé vetem magam. Jó megmozgatni újra az elgémberedett izmaimat. Egyhuzamban leúszok öt hosszt, majd átbújok a választókötél alatt, és hátulról lenyomom Robot a víz alá, aki épp Jamesékkel játszik.

─ Ha elkaplak... - kezd fenyegetőzni, mikor újra levegőhöz jut.

─ Ahhoz előbb el kell kapnod! - nevetek, és lebukok a víz alá, egészen a medence aljáig.

Megfogja a lábamat, és nem enged. Kidugom a fejem, és próbálok nem újra alámerülni.

─ Engedj el! - kérlelem, és telemegy a szám vízzel.

Megcsiklandozza a talpam, amitől jó nagyot rúgok a másik lábammal, és sejtésem szerint el is találom a hasát, mert elengedi a lábam, én pedig víz alá kerülök. Már ki se lehet rángatni a medencéből. Mikor mégis kifekszem a partra Rob végig ott áll mellettem a vízben, mint valami őrző-védő véreb. A napon végére az eddig hófehér bőröm is kezd sötétedni, és a fehér bikini is normálisabban áll rajtam ilyen alapszín felett.

***

Éjfél körül járhat az idő, mikor meleg kakaót kívánok, és lesomfordálok a konyhába. Döbbenten látom, hogy ég a lámpa, és Harry ül az asztalnál könyökölve, előtte egy bögre kávéval. Ijedten kapja fel a fejét, mikor észreveszi, hogy nincs egyedül.

─ Ja, csak te vagy az? - görnyed vissza.

─ Ha zavarok, kimegyek.

─ Nem, nem kell. Csak elmélkedtem.

─ Segíthetek? - fordulok vissza a hűtőtől kezemben az üveg tejjel.

─ Rémszem megkeresett, hogy nem vállalom-e el az aurorparancsnokságot, mert neki már nehéz ez a Képzővel együtt, és fontosabbnak tartja az utánpótlás fejlesztését ennél.

─ És te nem tudod, mit válassz - jegyzem meg, miközben elkeverem a kakaóport a tejjel.

─ Hát nem. Életem egyik legnagyobb dilemmája.

─ Elhiszem - ülök le mellé. - Na lássuk - intek a kezemmel és megjelenik egy fekete tábla mellettem két krétával. Középen kettéosztom, felírom, hogy AP illetve a másik oldalra, hogy SVK, majd az alattuk lévő részt is elfelezem. - Pozitívum a Parancsnokság mellett, hogy izgalmas, jobban fizet, kötetlenebb munkaidő és több szabadidő - írogatom egymás alá a pontokat. - Egyet értesz?

─ Teljesen.

─ Ellene van viszont, hogy veszélyesebb, és ha menni kell, akkor hetekig nem láthatod a családod.

─ Na igen - húzza el a száját Harry.

─ Az SVK mellett szól, hogy nyugisabb, biztonságosabb és nem állít váratlan helyzetek elé, viszont kevesebb időt tölthetsz a gyerekekkel, alacsonyabb a fizetés és unalmas.

─ Te belelátsz a fejembe - mosolyodik el Harry.

─ Csak ismerlek. Az összesítve négy a Parancsnokság mellett, kettő ellene, de az a kettő szerintem elég nyomós.

─ Igen, ezért vagyok én is bajba. Ha egyedül lennék, gondolkodás nélkül elvállalnám az új munkát, de ha egy őrült kinyomozza, hol lakom, és rátámad Ginnyre vagy a gyerekekre, én öngyilkos leszek.

─ Arról meg ne is beszéljünk, hogy meghalhatsz az egyik bevetésen, én pedig nem lehetek mindig melletted, hogy feltámasszalak.

─ Annyira szeretnék újra valami érdekeset csinálni. Amiben kaland van, és nem ugyanaz a monotonizmus. Jó, vannak új dolgok a Roxfortban is, de...

─ Az más. Megértelek, de nem dönthetek helyetted.

─ Elvállalom Rémszem ajánlatát - töri meg a csendet hosszas hallgatás után. - Bízok magamban annyira, hogy meg tudom majd a családomat és magamat is védeni, ha arra kerül a sor, és tudom, hogy te, Rob és az egész család mellettem áll, ha történne valami.

─ Ezt szeretem benned - iszom ki a bögre tartalmát. - Van annyi önbizalmad, hogy kockáztatni merj, és nem hagyod magad eltántorítani.

─ Sokat segítettél azért.

─ Ahogy mondtad, mindig itt vagyok, ha szükséged van rám, ahogy te is mindig itt voltál nekem, amikor szükségem volt rád.

Bátorítóan átölelem, majd nyomok egy puszit az arcárára.

─ Jó éjt!

Beteszem a mosogatóba a bögrém, és visszamegyek az ágyamba. Remélem, nem lesz annyi idióta, hogy Harrynek sokat kelljen majd távol lennie.

***

─ Üdvözlöm magukat az új tanév kezdetén! - szólal meg az igazgató mennydörgő hangja. - Idén kicsit változtattunk a tanévnyitón. Az elsősök is itt ülnek önök között, és egy kis műsorral is készültek a társaik.

Sorban lépnek fel a színpadra az előttünk szereplők. A nyáron kaptam egy levelet Rémszemtől, hogy hozzak össze egy pár perces izgalmas műsort. Na kösz. A vége az lett, hogy teljes titoktartás mellett Blaise-zel nekiálltunk próbálni.

─ Következik Susan White és Blaise Darling, az auror szak másodéves diákjai.

Felsétálunk a közönség elé, és az egész kviddicscsapat fütyülésbe kezd. Rob az első sorban ül, hiszen ő vezeti majd ma az elsős auror-jelölteket, és elkerekedett szemmel mered rám a fiúk többségével együtt. Fehér, keresztpántos ujjatlan van rajtam, keki vászonnadrág és világoskék pulóver a csípőmre kötve. Bólintok, mire elindul a zene, és a lábammal beütöm a ritmust. Blaise-zel szinte egész nyáron gyakoroltunk. Részben azért, mert én tanítottam neki mindent, és közben még a koreográfiát is ki kellett találnom. Laza hip-hopot táncolunk. Reménykedtem benne, hogy Blaise-nek nincs botlába, és tényleg nincs. Úgy mozog, mintha egész életében ezt csinálta volna. Attól függetlenül, hogy az egész osztályba jár még vagy húsz fiú, én csak vele beszéltem róla. Másra nem bíznám rá, hogy emelgessen, csak Robra, de ő kiesett már az elején. A szám Sean Paul és Keyshia Cole duettje, a (When You Gonna) Give It Up to Me, ami a Step up filmzenéje. Bajban voltam, mert annyira imádom a legtöbb dalt a filmből, hogy nem tudtam választani, de végül Blaise megmentett. Rengeteg akrobatikus emelést tettem bele és egyéb látványos figurát. Amikor az egyik veszélyes emelésnél Robra sandítok, látom, hogy benne megállt az ütőér. Kézen átfordulások, bukfencek, és minden, amit el tud az ember képzelni. A végén hatalmas vastapsot kapunk. Már tudom, milyen zenét kell majd leadni a szilveszteri bulin. Mikor másodszorra is meghajlunk, lehuppanok Rob mellé, és onnan nézem végig a további műsort. Rémszemtől kikönyörögtem, hogy hadd ne kelljen bemennem a mai órákra. Elengedett, így Robot fogom kísérni az elsősökkel. Az elsőéves fiúk úgy legeltetik rajtam a szemük, mintha nem lenne más nőnemű a teremben. A folyosóra kiérve tapsolok egyet, és felhangzik egy másik szám a filmből. Ritmusra indulok előre, és érzem a hátamon Rob egyben helytelenítő, féltékeny és nevető tekintetét.

─ Mi ez a hangzavar itt? - ront ki az egyik teremből Weaver. - Szétmegy az ember feje!

─ Ha nem tetszik, dugj vattát a füledbe! - feleselek vissza, és egy újabb tapsra feljebb megy a hangerő. Egyáltalán mit keres ez még itt? Nem végzett tavaly?

Rémszemmel is találkozunk az egyik folyosón, de felfedezem a keménynek mutatott arcán az elismerést. Hát igen, unalmas lenne itt az élet nélkülem.

***

─ Mit keres még mindig itt Weaver? - támadok rá Rémszemre az egyik szünetben.

─ Tanítós volt, nem?

─ De.

─ Beszélt az igazgatóval, és felvették.

─ Mi????? - Az nem lehet! Már kezdtem örülni, hogy megszabadultam minden agyalágyulttól, erre tessék. Mért versz engem Merlin?

─ Én se örülök neki, elhiheted.

─ Ugye minket nem fog tanítani?

─ De, attól tartok igen. - Mindjárt a kardomba dőlök.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.