Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. fejezet-Ígérem, Ginny!

2008.05.12

6

6. fejezet: Ígérem, Ginny!

Sietve zárták vissza az ajtókat, és mentek fel a hálótermekbe. Lepakolták nehéz terheiket, és leültek a klubhelyiségben.

― Beszélek McGalagonnyal - állt föl Harry.

― Már késő van ehhez - mondta Remus. Már éjfél is elmúlt, mire felértek.

― Nem érdekel. Meg fogja érteni. - Barátai már csak a Harry után becsukódó portréajtót látták.

Harry, amilyen gyorsan csak tudott, futott végig a folyosókon az igazgatói iroda felé. A kőszörny most sem takarta az ajtót, így könnyedén bejutott.

― McGalagony professzor! - kiabált Harry, mikor felért a csigalépcsőn. Nem akart rárontani a nőre, bármennyire is sietett.

Pár perc múlva halk léptek közeledetek az ajtó felé. A professzor kinyitotta az ajtót, és betessékelte a fiút. Hálóing volt rajta, azon pedig egy zöld köntös. Sokkal idősebbnek, és gondterheltebbnek tűnt, mint talárban.

― Mit akar, Potter? Hajnali két óra van - foglalt helyet a nő a szokásos helyén, az asztal mögött, míg Harry a másik oldalon.

― Tanárnő, Voldemortnak ember lesz a Roxfortban - hadarta el a fiú, mire szinte az összes portré felébredt, és suttogva tárgyalni kezdtek az új információt.

― Honnan veszi ezt, Potter?

― Nemrég éreztem, hogy örül, és megdicsért valakit, hogy sikerült bejutnia.

― Megtaláltad a termet? - előzte meg Dumbledore festménye az igazgatónőt.

― Meg, de ez most nem fontos. - A portré csak elismerően bólogatott, de nem szólt többet. - Ron, Hermione és én visszajövünk az első héten az iskolába. Megpróbáljuk megtalálni az árulót. Talált már valakit SVK tanárnak?

― Nem - rázta McGalagony a fejét.

― Akkor Remust felvehetné. Biztos beleegyezik, és akkor nekünk is lenne egy összeköttetőnk.

― Ezt megbeszélte vele?

― Még nem, de holnap indulás előtt beszélhetnek.

― Hova mennek? - lepődött meg McGalagony.

― A Grimauld térre, a főhadiszállásra, majd onnan pár nap múlva Godric?s Hollow-ba. Meg akarom nézni a házat és a temetőt.

― Ha nem lenne gond, akkor magukkal tartanék. Dumbledore senkit sem engedett el a temetésre akkor. Egyedül a nagynénédék voltak ott. Szeretnék tőlük elbúcsúzni.

― Rendben. Majd szólunk, mikor indulunk.

― Ezt a szándékát mondja el a többi rendtagnak is. Sokan szerették a szüleit, és senki sem tudott tőlük elbúcsúzni.

Harry bólintott, majd távozott. Mikor felért a klubhelyiségbe, már senki sem volt ott. Barátaira a hálóteremben talált rá. ? Ez volt apám ágya, és erre hat év alatt nem jöttem rá?? - töprengett az ágy fa oszlopait vizsgálgatva. A díszítésben egy monogram volt belekarcolva, JP. Harry mosollyal az arcán aludt el aznap éjjel. Már nem Voldemortot akarta megölni a szülei halála miatt, hanem Féregfarkat. Voldemort csak a kivitelező volt. Mondjuk ez, attól még nem mentette fel, csak még lejjebb süllyesztette. ?Neki árulók kellenek ahhoz, hogy elbánjon valakivel.?

Másnap reggel hop-porral mentek át a régi Balck-kúriába. Nagy meglepetésükre a Rend nagy része, és a Weasley-család összes tagja a konyhában vitatkozott, mikor egymás után kiléptek a kandallóból. Döbbent csönd lett, amint meglátták őket.

― Hát ti? - recsegte Mordon.

― A Roxforttal végeztünk, egyelőre - válaszolt az öreg aurornak Harry. - a hónap végén visszamegyünk, és a tanév első hetét is ott töltjük.

― Áruló lesz az iskolában - mondta Remus az értetlen tekintek láttán.

― Mordon, - fordult Harry a férfihoz - örülnék, ha elvállalná a Sötét varázslatok kivédését. McGalagony professzor már rábólintott. Ha mi elmentünk, akkor ön is ki tudja szűrni a besúgót. - Az auror kelletlenül bólintott. Mivel Remus nemet mondott, ő volt a következő ember, akit megbízott volna ezzel. - Köszönöm. Mrs. Weasley - lépett most a nőhöz -, elég éhesek vagyunk. Lenne olyan kedves... - A mondatot nem kellett befejeznie, mert Mrs. Weasley már lelkesen neki is állt összeütni valamit. - Valaki összefoglalná, hogy mi történt? - nézett végig a fiú az egybegyűlteken, és lerogyott egy székre.

― Scrimgeour megtiltotta a Rend működését, ha nem vagy hajlandó elmondani neki mindazt, amit tudni akar - mondta Mr. Weasley keserűen. - Aki ellenáll, arra Azkaban vár.

― Értem. Hát én se nem fogok kitálalni neki, se nem megyek az Azkabanba, ahogy senki más se. - Harry határozottsága mindenkit megnyugtatott, egy kicsit. - Valaki írja össze azoknak a nevét, akiket a Rend küldött börtönbe, és mentett meg Voldemort elől. Holnapra legyen kész.

Harryt senki sem nevezte ki a Rend vezetőjévé, de mindenki felajánlotta a szolgálatait a fiúnak. Nem szerette a nála idősebb és rangosabb varázslókat ugráltatni, de kezdett hozzászokni. Kisétált a konyhából, és intett Remusnak, hogy jöjjön utána. A férfi adott még egy puszit a karjaiban nyugvó Tonksnak, majd követte a fiút. Felmentek a könyvtárszobába, hogy nyugodtan beszélhessenek, miközben a többiek a listát írják össze.

― Mi volt az a varázslat a Teremben? - kérdezte Harry volt tanárától, miután az kényelembe helyezte magát.

― Egy régi könyvben bukkantunk rá, még amikor a Termet csináltuk. Ha egy festményt úgy bűvölnek meg, ahogy mi is tettük, akkor ennek segítségével le lehet hívni a vászonról az alakokat. A mi képünkön azok vannak rajta, akiket elvesztettünk, de gondolom erre te is rájöttél. Édesanyádat James intézte el, hogy rákerülhessen. Olyasmi az a festmény, mint a Roxfort igazgatói szobájában az elhunyt igazgatók képe, de azokról nem lehet lehívni senkit. Ez egy veszélyes varázslat. Én sem tudom már, hogy mért alkalmaztuk akkor a még üres képen. Amit én csináltam, az a veszélyes rész. Csak önzetlenül, más hasznára lehet megtenni. Ha nem ilyen vagy, akkor te is a képre kerülsz, és nem menekülhetsz. A képen lévő alak, pedig csak úgy végezheti el, ha valakinek nagy szüksége van rá abban a szobában, és neki is rá. Ha egy kis hiba is becsúszik, eltűnik a képről örökre, és a helyére az kerül, aki a kapcsolat másik felé van. Jelen esetben te. Ezt pedig nem engedhettem meg. Nagy összpontosítás kell, és ha csak egy pillanatra is lankad, már nem lehet visszafordítani.

― Értem, és mért nem vállaltad el a tanári állást? Lumpsluck tudott volna neked bájitalt főzni, amitől nem változnál át.

― Igen, de nincs kedvem hazudozni a diákoknak. Ha pedig elmondom, akkor kiveszik a szülők a gyereküket az iskolából.

― Ez sajnos nem változott - húzta el Harry a száját. - Maradsz még?

― Azt hiszem.

― Jó. Felküldöm Tonksot - somolygott a fiú.

― Köszönöm - viszonozta a gesztust a férfi is.

― Tonks, Remus a könyvtárszobában vár rád - lépett be Harry a konyhába, és kacsintott a most halványkék hajú boszorkányra.

― Köszi, Harry - viharzott ki mosolyogva a nő.

― Kész a lista - szólt most Kingsley a fiatal varázslóhoz.

― Köszönöm! Holnap bemegyek a Minisztériumba Hermionéval. Rendben? - fordult a lányhoz, aki beleegyezően bólintott.

― Én mért nem mehetek? - háborgott Ron.

― Azért, mert Mr. Weasley állását nem fogom még jobban kockáztatni. Aki akar, az jöhet, ha nem tartozik a családotokba, és nem dolgozik a Minisztériumban - nézett mist végig a többi ragon.

― Én elkísérlek - állt föl Mordon, és megveregette Harry vállát. - Jól jön egy öreg auror a háznál - és távozott.

― Lupin és Tonks is biztos veletek megy - mondta Mr. Weasley.

― Én is úgy gondolom. Holnap reggel indulunk! Jó éjt! - köszönt el mindenkitől, bár még csak délután volt, majd Mrs. Weasley ételével felment a szobájába.

Letette a tányért a szobában álló egyetlen asztalra, ő pedig leült a kanapéra, kezében az egyik Dumbledore-tól kapott könyvel. Minden olyan varázslatot, amit fontosnak talált, kiírt egy pergamenre, hogy majd barátainak is odaadhassa. Már későre járt az idő. Az ágyára telepedett, és ott folytatta a könyvek tanulmányozását. Pálcája fényénél dolgozott, mikor kinyílt az ajtó, és bejött valaki. A fiú nem nézett föl, túlságosan belemerült egy, a főbenjáró átkok kivédéséről szóló fejezetbe. Hirtelen két vékony kar fonódott össze a dereka körül, és valaki a hátához lapulva ült le mögé, fejét a fiú lapockájára fektetve, Nem foglalkozott az idegennel, hanem folytatta az olvasást mintha mi sem történt volna.

― Harry, itt van Ginny? - rontott be feldúltan Hermione a szobába, mire az idegen szorosabban karolta át a fiút. - Mit csinálsz te még ilyenkor? - nézett kérdőn a lány Harryre, de Ginnyt nem vette észre.

― Dumbledore hagyott rám pár könyvet, azokat olvasom. Ginnyt nem láttam - válaszolt Hermione legelső kérdésére. ?Nem hazudtam, tényleg nem láttam.? - mentegetőzött magában.

― Ha látod, hozd át hozzám, jó? - kérte aggódva a lány. - Félek, hogy valami hülyeséget csinál.

Harry bólintott, mire Hermione kiment a szobából. Becsukta a könyvét, lerakta az ágy mellé a pergamen és a toll társaságában, majd védőbűbájt szólt a szobára, hogy senki se hallja mit csinálnak. Megfordult, és Ginny azonnal az ölébe ülve karolta át a nyakát, fejét a vállán nyugtatva.

― Ginny - súgta a fiú, és tolta kicsit távolabb magától a lányt, hogy a pálca gyér fényénél láthassa az arcát, de az konokul leszegte. Gyengéden emelte fel a fejét Harry. Elkerekedett a szeme, mikor meglátta, hogy milyen állapotban van barátja húga. A haja kócosan keretezte az arcát, a szemei vörösek voltak a sírástól, és karikásak a rendszertelen alvástól, már ha aludt egyáltalán valamit is, mert Harry már ezt is kétségbe vonta, ajkait vörös sebek csúfították el a sok rágástól, és a bőre is szokatlanul fehér volt. - Jól vagy? - kérdezte aggódva Ginnytől, bár lesütött róla, hogy egyáltalán nincs jól. Harry nem várva választ faggatta tovább. - Aludtál azóta, hogy elmentünk? - Ginny most sem válaszolt, csak felemelte tekintetét, és a fiú szemébe nézett. Nyoma sem volt annak a vidámságnak, amit szeretett a lányban. Most jobban hasonlított Chora, mint saját magára. Aggodalom és félelem áradt a szeméből. - Mi a baj? - simította végig Harry a lány arcát, amitől az lágyan megborzongott, és simult a fiú tenyerébe. Finoman magához vonta Ginnyt, és a hátát kezdte simogatni. Nem sokkal később azon kapta magát, hogy halkan dúdol valamit, és Ginny rendszeresen, nyugodtan lélegzik. - Gyere, visszamegyünk a szobádba. - Óvatosan becsúsztatta egyik kezét a lány térde alá, míg a másikkal a hátát tartotta, mikor Ginny megszólalt.

― Folytasd, kérlek!

― Ha előtte megbeszéljük, hogy mi történt, hogy mitől borultál ki ennyire, jó? - Ginny csak lágyan bólogatott.

― Percy toppant be - kezdte halkan fejét még mindig a fiú vállán tartva -, amikor anyának meséltem, hogy mit ígértél. Örült neki. Azt mondta, hogy bízik benned, és tudja, hogy nem okoznál fölösleges fájdalmat, mikor megérkezett a bátyám. Hallotta, hogy miről beszélünk, és azt mondta, téged csak a hatalom érdekel, ahogy a Rendet is, hogy Scrimgeour helyére pályázol, és ugye én sem gondolom komolyan, hogy majd pont én kellek neked, amikor azt kapsz meg, akit akarsz, és semmit se kell érte tenned. Az álmaimat, meg tartsam meg magamnak, mert nem egy ilyen senki lánya való hozzád. Erre anyu fölpofozta, és elküldte. Még az ajtóból visszaszólt, hogy jobban tennénk, ha nem foglalkoznánk veled, és a Minisztériumot segítenénk, majd elment. Anya azt mondta ne foglakozzak vele, de neki se volt könnyű. Felmentem a szobámba, és sírtam. Másnap Fred és George jött föl. Mondták, hogy hallották, mi történt előző nap, és túl kéne lépnem rajtad. Bíznak benned, de nem akarják, hogy szenvedjek két évig, és ha kell, akkor kevertetnek nekem valami bájitalt. Mondtam nekik, hogy nem kell, és mondhatnak, amit akarnak, mert én várni fogok rád. Azóta nem aludtam, vagy ha igen, akkor is csak pár percet, és az is rémes volt. Pár napja apa úgy jött haza, hogy ide jövünk, mert a Minisztériumban azt a hírt kapta, hogy meg akarják támadni az Odút. Minden fontos holmit elhoztunk, és azóta itt vagyunk. Mordonék remélték, hogy ide jöttök, és nem az Odúba.

― Egyél valamit! - hozta oda a tál ételt Harry. Ginny határozottan tolta el magától. - Az én kedvemért, kérlek! - Mire a lány hajlandó volt pár falatot enni. - Mindjárt jövök, addig edd meg, kérlek, legalább a félét!

Harry felállt, és átment Hermionéhoz. A lány nyugodtan aludt, mikor belépett.

― Ginny? - riadt föl a barna hajú lány.

― Nem, én vagyok, Harry. Ginny nálam van, vigyázok rá, nyugi - mondta, majd kilépett a szobából, mikor Hermione álmosan utána szólt.

― Ugye tudod, hogy gondolkodás nélkül vetné magát egy halálos átok elé, ha ezzel megmenthet?

Harry döbbenten csukta be maga mögött az ajtót. Tudta, hogy nagyon szereti őt a lány, de ezt azért nem hitte volna. ?Hülyeség, hiszen ezt én is megtenném fordított esetben.? Csak pár perc múlva ment vissza a szobájába. Ginny az ágyon feküdt, míg az üres tányér az éjjeliszekrényen volt. Harry mosolyogva nézte Ginnyt. Óvatosan lépett a szobába, és rogyott le az ággyal szemben álló fotelba. Eloltotta a még mindig égő pálcáját. Nem akarta felébreszteni a lányt, amikor végre hetek óta újra nyugodtan alszik.

― Harry! - ült fel hirtelen Ginny, és szemével keresni kezdte a fiút.

― Itt vagyok! Mi a baj? - sietett gyorsan a lány mellé Harry.

― Azt álmodtam, hogy Voldemort megöl - kezdett halkan pityeregni Ginny.

― Csak egy rossz álom volt, semmit több. Aludj nyugodtan tovább - adott egy puszit a lány homlokára, és állt volna föl, hogy visszamenjen a fotelhoz, mikor Ginny megfogta a kezét.

― Maradj itt! - kérlelte a lány, barna szemeivel a fiúéba nézve. Szemében az ablakon beszűrődő holdfény csillogott. - Amikor dúdoltál, nem volt rémálmom - sütötte le a szemét Ginny.

― Jó, rendben - mosolygott Harry, és gyengéden visszanyomta a lányt az ágyba, majd ő is mellé feküdt.

Karok fonták át a nyakát, és érezte, ahogy Ginny a mellkasára fekteti a fejét. Harry átkarolta a lány vállát, a másik kezével pedig a haját simogatta. Görcsösen próbált emlékezni arra, hogy mit dúdolt nemrég, amikor bevillant neki. Édesanyja altatta ezzel, még kiskorában. Mióta átölelte a Teremben, rengeteg emlék rohanta meg a tudatát élete első évéből. Elengedte magát, majd lágyan dúdolni kezdte a nyugtató dallamot. Ginny újra békésen szuszogott, és már Harry is majdnem aludt, mikor a lány halkan megszólalt.

― Félek.

― Mitől? - kérdezte lágyan a fiú.

― Attól, hogy Percynek igaza van, vagy lesz.

― Nem bízol bennem? - lepődött meg Harry, és a lány felé fordult.

― De, de...

― Elbizonytalanodtál.

― Haragszol? - kérdezte félve Ginny.

― Nem, megértelek. Nem lehet könnyű neked, de tudd, hogy nekem is legalább ilyen nehéz.

― Nem akarlak elveszíteni.

― Nem fogsz. Soha nem fogsz elveszíteni, még akkor se, ha nem járok sikerrel. Mindig veled leszek itt bent - tette a kezét a lány mellkasának felső részére. Nem akarta, hogy félreértse.

― Veled akarok menni! - könyökölt el Ginny Harry mellett.

― Te is tudod, hogy nem lehet. Ron és Hermione se engedné. Mit tegyek, hogy erőt adjak neked? - kérdezte a párnára roskadó lánytól.

― Maradj itt.

― Tudod, hogy nem tehetem, pedig szeretnék. Hidd el, az minden vágyam, hogy veled lehessek, de egyelőre nem lehet, még nem. Ha az segít, ígérem, hogy két év múlva, bárhol is leszek, a pályaudvaron fogok rád várni, és elviszlek oda, ahová tudlak. Jó? - Ginny bólintott. - Akkor most aludj! - kezdett dúdolni, és a lányt simogatni, aki újra a mellkasán feküdt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.