Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. fejezet-Akire a síron túl is vigyáznak

2008.05.12
8

8. fejezet: Akire a síron túl is vigyáznak

Másnap pontosan, amikorra megbeszélték, megjelent McGalagony professzor a Grimmauld téren.

― Potter, indulhatunk, ha mindenki kész van - mondta az éppen lesiető fiúnak.

― Hova, Minerva, ha nem vagyok túlságosan tolakodó? - kérdezte Remus, aki az asztal alatt szorosan fogta Tonks kezét.

― Hát nem mondta el nekik? - vonta kérdőre Harryt volt tanára.

― Volt elég bajom, ahogy azt ön is tudja, professzor - mondta nyugodtan a fiú hátát a kandalló szélének vetve.

― Én, ugye? - kérdezte halkan a kicsit távolabb ülő Ginny.

― Nem. - De csak egy futó pillantást eresztett meg a lány felé. - Igyekezzünk, mert holnap indulunk a Roxfortba, és még be kell pakolnunk.

― De hova mentek? - folyt bele a beszélgetésbe Mr. Weasley is.

― Godric?s Hollow-ba.

― Mégis elmész? Lily mondta, hogy ne tedd! Nem tudsz semmit se jobbá tenni vele - állt föl Remus, és fogta meg a fiú két vállát.

― De igen. Az én lelkem nyugodt lesz, hogy nem fog homályba veszni a nevük, mert az a sír örökre ott marad. - Harry elszántan nézett a férfi szemébe.

― Úgyse tudlak visszatartani, de remélem, azt megengeded, hogy elmenjek veled.

― Meg, és köszönöm

― Hol beszéltél édesanyáddal? - értetlenkedett Mr. Weasley.

― Megtalálta a Termet - mondta nagy elismeréssel Remus.

― A Tekergők Termét? - döbbent meg Fred és George egyszerre.

― Szóval ezért mentél a Roxfortba. - mondta Fred.

― De mi egy évig kerestük, ugye Fred? És semmit se találtunk. Nektek meg sikerült fél hónap alatt.

― Mert Harryékben megvan az, ami bennetek elenyésző. Ők képesek lennének feláldozni magukat gondolkodás nélkül a másikért, és ezért alakultak a Tekergők. Azért tanulták ki Jamesék az animágiát, amint tudták, hogy nekem segítsenek. Ne vegyétek magatokra, de nektek csak azon jár az eszetek, hogy a húrt a végsőkig feszítsétek. Ebben viszont profik vagytok - kacsintott az ikrekre Remus, amitől a fiúk felszegett fejjel düllesztették a mellkasukat.

― Harry - fordult a mosolygó fiúhoz Mordon -, mi is veled megyünk. - Már szóra nyitotta a száját, mikor Mordon közbevágott. - Nincs ellenvetés! - Harry csak hálásan mosolygott

― Akkor menjünk - bontakozott ki a fiú Remus szorításából, mikor meglátta, hogy Ginny is készülődik. - Eszedbe ne jusson! - kiáltott rá a lányra, amitől halálos csönd telepedett a konyhára. - Te itt maradsz Freddel és George-dzsal.

― Veletek megyek! - jelentette ki határozottan a lány.

― Nem! - kapta Harry kezei közé Ginny arcát. - Szinte biztos, hogy ránk támadnak, és ha miattad kell aggódnom, akkor valaki megsérülhet, azt pedig nem bocsátanám meg magamnak. Érted már? Ha igazán szeretsz, akkor itt maradsz. Nem tudnám elviselni, ha bajod esne. - Egy futó puszit adott a lány szájára mindenki nagy örömére, és a McGalagony kezében lévő zsupszkulcshoz sietett.

Nagy rántás köldöktájékon, és az előre megbeszélt zsupszkulcs elrepítette őket a Godric?s Hollow-i temető bejáratához.

― Gyorsan és halkan! - adta ki az utasítást Mordon, és mindenki Harryt követve keresni kezdte a sírtáblát.

A temető azon részébe indultak, ahol elhagyatottabbak voltak a sírok. Harry ösztönösen kanyargott a kis ösvényeken. Vezette valami, de ő se tudta, hogy mi az.

― Ez lesz az - mutatott egy fehér márvány sírkőre, ami alig látszott ki a buja növények közül.

Rászegezte a pálcáját, mire egy pillanat alatt tiszta lett a környék. Valóban a szülei sírja előtt állt. A vésett arany felirat jelezte kiket takar a föld.

Lily (Evans) Potter - James Potter
(1960-1981)

Harrynek földbe gyökerezett a lába, és rogyott a tábla előtt térdre. Most tudatosult benne igazán a tény, hogy a szülei meghaltak. A többiek távolabbról nézték a jelenetet, majd lehajtották a fejüket. Ki jó barátokat, ki tanítványokat, ki pedig remek embereket búcsúztatott most magában.

― Harry - lépett halkan a követ néző fiú mellé Tonks -, nem ismertem a szüleidet, de biztos kivételes emberek lehettek, ha ilyen fiuk van.

Harry szorosan ölelte át a nőt. Nem sírt. Egy könny se hagyta el a szemét. A fájdalma mélyebb volt annál, minthogy sírjon. Bár, hogy így belegondolt, nem fájt neki. Megnyugodott. Nem tudta mitől, de lezárt magában egy fájó fejezetet.

― Rendben vagyok - állt föl, mikor a temető egy messzebbi pontjáról ismerős sikítást hallott. - Nem hiszem el!

Ahelyett, hogy a hang irányába indult volna, védőbűbájt szórt a sír köré, ami mindent rossz szándéktól megvédi, és nem hagyja elburjánzani újra a növényeket. Mindenki aggódva kapkodta a fejét Harry és a hang helye között, mikor Mr. Weasley elindult.

― Maradj! - kiáltott rá a fiú, és rátette a kezét a sír tetejére.

Hirtelen Harry haja lobogni kezdett, pedig nem fújt a szél, és a teste ezüstösen vibrálni. Ámulattal figyelték a körülötte állók, ahogy a vibráló fény egy kupolát alkot a fiú és a sír körül. Egyre nőtt és nőtt, míg a többi varázsló alá nem került. Zöld fénycsóva csapódott a burának, amiről visszapattanva az átkot küldő varázslót találta el, aki holtan rogyott össze. Álmélkodva nézték a bura közepén álló fiút. Egyszerre húsz különböző varázslat közeledett a fal felé, de az ugyanúgy visszaverte őket, ahogy az előbb, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy gyengülne. Majdnem két tucat halálfaló lépett ki a fák és bokrok árnyékából. Az egyik csuklyás alak Ginnyt fogta hátulról a nyakánál, és pálcáját a lány szívének szegezte.

― Megmutassam, hogy hogyan kell varázsolni, vagy magatoktól is rájöttök?! - ordított Harry.

― De a lányom... - zokogott Mrs. Weasley.

― Nem lesz semmi baja, csak csináljátok!

A temetőt száguldozó fénysugarak töltötték be. A Ginnyt fogva tartó halálfaló jajgatva felkiáltott, mikor ugyanaz a fény fogta körül a lányt, mint a többieket védelmező pajzs. Ugyanúgy lepattantak róla a bűbájok, és ő is bátran harcolni kezdett, amikor feltűnt a temető végében Voldemort, és egy vörös fénycsóvát küldött feléjük. Az átok visszaverődött ugyan, de a búra területe csökkeni kezdett, és Harry térdre rogyott.

― Most ne hősködjetek! - kiáltott fel a fiú, és patakzott róla a veríték. - Hívjátok ide Ginnyt, és menjünk!

A lány, apja hívására átfutott a rohamosan csökkenő pajzs alatt, és megfogta a zsupszkulcsot. Harry egyik kezével szintén hozzáért. Visszavert még pár átkot Voldemorttól, majd felkiáltott.

― Most! - és mindannyian a Grimmauld téren találták magukat pár perc múlva.

A Kis Túlélő ájultan rogyott össze a főhadiszállás konyhájában.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.