Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. fejezet-Ha harc, hát legyen harc, Scrimgeour

2008.05.12
7

7. fejezet: Ha harc, hát legyen harc, Scrimgeour

Másnap reggel óvatosan kelt föl, és igazította meg Ginny takaróját. Felöltözött, megfogta az üres tányért, és a listával a kezében lement a konyhába. Már mindenki ott volt, aki vele akart menni.

― Harry! - rontott a fiúra Mr. Weasley. - Hol a lányom?

― Az ágyban alszik - válaszolta nyugodtan a kérdezett.

― A tiédben?

― Igen. - Tudta, hogy ha hazudik, örökre elveszti a férfi bizalmát.

― Ezt mégis hogy képzelted? - tajtékzott Mr. Weasley. - Az egyetlen lányom!

― Aki a világot jelenti nekem - Mr. Weasley megütközve nézett a fiúra, miközben Harry a tányérját lerakta az asztalra. - Arthur, tudom nagyon jól, hogy félti, de higgye el, én is. - Furcsán érezte magát, hogy a keresztnevén szólította az idősödő varázslót, de mégis olyan természetesnek hatott. - Ha van jobb ötlete, hogy mit csinálhatnék, akkor mondja el! Nem tettem semmi olyat, amiért ezt érdemelném, ha csak az, hogy szeretem, nem ekkora bűn. Hetek óta most alszik először nyugodtan. Tudom, hogy miattam van, de nem tehetek semmit. Ő is, ahogy maga is tudja, hogy most minden figyelmemet a küldetésünkre kell fordítanom. Ha ez azzal jár, hogy neki szenvednie kell, akkor is. Sajnálom. Mollyval együtt úgy szerettek, mint ha a saját gyerekük lettem volna, amiért nagyon hálás vagyok, de most fel kell nőnöm. Nekem is furcsa, hogy mindenki csodálattal néz rám, még azok is, akik a barátaim, hogy 17 évesen én irányítom szinte a Rendet, és nem McGalagony professzor, de ez mind csak segítséggel megy. Ha úgy gondolja, hogy már nem vagyok méltó a bizalmára, akkor bocsánat, de nekem most indulnom kell, akár egyedül is - nézett végig a döbbent arcokon. Egyedül Remus mosolygott.

Szép sorjában mindenki felállt, és az ajtó felé indult. Mr. Weasley a kandallóba lépett, és hop-porral távozott a konyhából. Ginny kifésült hajjal és rendezett állapotban állt a lépcső legalsó fokán, csak a szeméből áradt a végtelen szomorúság. Harry odalépett hozzá, és határozottan, de mégis gyengéden felküldte a szobájába. Felkiáltott Ronnak, hogy vigyázzon rá, és itassa meg vele az éjjeliszekrényének fiókjában lévő bájitalt. Adott a lány homlokára egy puszit, és megígérte, hogy amennyire tud, siet vissza. A kis csapat elindult a Mágiaügyi Minisztériumba.

― Merre megyünk? - kérdezte Tonks csodálkozva.

― A főbejárathoz - mondta nyugodtan Harry, mire a nőnek elkerekedett a szeme, ami igen szokatlan volt tőle. - Nem vagyok se rabló, se gyilkos, hogy hátulról kelljen belopakodnom. - Tonks szemében erre a döbbenet elismerésre váltott, és mosolyogva lépett vissza Remushoz.

***

― Miniszter úr! - rohant be eközben a miniszteri irodába egy fiatal férfi.

― Igen? - kérdezte félvállról a megszólított, és tekintetét se emelve fel folytatta a Reggeli Próféta olvasását.

― Harry Potter tart a Minisztériumba!

Erre már felnézett egy pillanatra a miniszter, de most is csak hanyagul kérdezte.

― Mit akar itt egyedül? Csak nem hajlandó az egyességre?

― Nem hinném, uram. Nem egyedül jön. Vele van Remus Lupin, Nymphadora Tonks, Hermione Granger és Alastor Mordon. Weasley és Shacklebolt a helyükön vannak és dolgoznak.

Scrimgeour hirtelen felkapta a fejét.

― Háborút akar? Mert akkor megkapja! Szedje össze a legjobb aurorokat, és menjen velük a csarnokba! Én is mindjárt indulok!

A hírt hozó férfi sietve elfutott, míg a miniszter a találkozó helyére sietett. A nagy aulában, már jó pár ember találgatva sugdolózott, mikor Scrimgeour megérkezett. Megnyugodva látta, hogy ott van nem egy hozzá hűséges embere, akik szintén a Rend feloszlatását, és Potter kifaggatását támogatják. Nem sokkal később befutott az aurori különítmény, élén az aurorparancsnokkal. Pár perc múlva feltűnt a terem végén a kis csapat. Harry vezetésével határozottan vágott utat magának az akkorra már hatalmassá nőt tömegben.

― Jó napot, Scrimgeour! - köszönt az előtte álló férfinak Harry, mikor a terem közepén találkoztak.

― Lám-lám, az ifjú Harry Potter, csak nem elbeszélgetésre jött? - mosolygott a miniszter.

― Nem, és nem is fogunk mi arról elbeszélgetni, amihez magának semmi köze. Ahogy régebben mondta, ízig-vérig Dumbledore embere vagyok, még akkor is, ha ő már nincs közöttünk - felelte nyugodtan a fiú.

― Akkor biztos arról akar tájékoztatni, hogy a Főnix Rendje felbomlott, vagy útban van afelé.

― Nagyot téved, Scrimgeour. A Rend nem fog addig feloszlani, míg Voldemort él, és van egyetlen követője is, vagy amíg egy ember is van, aki életben tartja és emlékszik Albus Dumbledore-ra.

― Ugye tudja, hogy ezért az Azkabanba zárathatom a társaival együtt? - vigyorgott diadalittasan a miniszter.

― Ha majd azt én úgy gondolom. - A férfi kicsit csodálkozva nézett az előtte álló fiúra.

― Tudod, kivel beszélsz, kis taknyos? - kiabált rá Harryre.

― Igen. Azzal, aki most akarja eldönteni a háborút Voldemort javára - mondta rezzenéstelen arccal a fiú.

― Fogják el!

Harry felemelte a pálcáját, és végigvezette az előtte megtorpanó aurorokon, de intett, hogy a többiek ne tegyék. Remusék kelletlenül csúsztatták el a pálcáikat.

― Amíg én úgy gondolom, senkit se fog Azkabanba záratni azok közül, akik Voldemort ellen harcolnak, és senki sem lesz a pincsikutyája, mint az az ember - mutatott pálcájával az aurorparancsnokra, aki csodálattal nézte Scrimgeourt. - Magával ellentétben, én tudom, mit kell azért tenni, hogy megnyerjük a háborút. Ráuszíthatja Voldemortra akár az összes aurorját, akkor sem fogja legyőzni.

Erre a kijelentésre hangos nevetés tört fel helyiség több pontján, míg a maradék helyen félelemmel teli sugdolózás kezdődött.

― Mert majd pont te fogod megállítani, igaz? - nevetett a miniszter is.

― Igen, Scrimgeour, én. - Az aulában az előbbi hangzavart a döbbent csend váltotta fel.

― Mivel vagy te több az összes aurornál? Még a Roxfortot sem jártad ki.

― Ezzel - tűrte föl Harry a homlokába lógó hajtincseket, és mutatott rá a villám alakú sebhelyre. - Ezzel, Scrimgeour, ezzel - kellő szünetet tartott, hogy felfogja az előtte álló férfi, mit lát, majd leengedte a kezét. - A roxforti éveim arra mentek el, hogy próbáltam megakadályozni Voldemort visszatérését, hogy megmentsem tőle és a Minisztériumtól a barátaimat, hogy végignézzem, ahogy visszatér, és sorra öli meg a hozzám közelállókat. Ha elérem a célom, ha véghez tudom vinni a tervemet, akkor majd ne csodálkozzon, ha Arthur Weasleyt találja a Mágiaügyi Miniszter székében. Nézze csak - vette elő a zsebéből a listát. - Nem ismerősek magának ezek a nevek? - és sorolni kezdte a papírra felírt neveket. Scrimgeour fal fehér arccal hallgatott. - Hogy is volt a Profétában? A Miniszétium nagy mentőakciói, meg A Minisztérium által kézre kerített halálfalók. Mondja csak miniszterúr, kik támadtak rá, mondjuk a walesi boszorkányra, Adelára?

― Ezt nem teheted! - tajtékzott a miniszter paprikapiros fejjel.

― Mit? Hogy leleplezem az aljas kis hazugságait? Már hogy ne tehetném? Szólásszabadság van, és maga jött elénk ilyen készségesen, Scrimgeour. Könnyű a Rend munkájával dicsekedni, igaz?

― Háborút akarsz, Potter? Mert akkor megkapod! - ordított a miniszter az előtte álló nyugodt fiúra. - Megkeserítem minden nyugodt percedet!

― Hajrá, Scrimgeour, bár nem hiszem, hogy talál egyet is, amit megkeseríthet, de sok szerencsét!

Harry elrakta a pálcáját, és megfordult. A kis csoport ahogy jött, el is ment. Amint eltűntek a miniszterelnököt megrohanták az addig nyugodtan álló emberek, és csak nagy nehézségek árán tudták visszakísérni az irodájába.

***

― Meg vagy őrülve, Harry? - hüledezett Mr. Weasley már a Grimmauld téri főhadiszállás konyhájában aznap este.

― Arthurnak igaza van - állt ki a férfi mellett Kingsley. - Nem kell még egy púp a hátunkra, és még egy ellenség sem. Neked meg főleg.

A két férfi a Weasley család többi tagjával döbbenten hallgatta végig Remus beszámolóját a minisztériumi eseményekről, mivel őket megkérték, hogy maradjanak a helyükön.

― Mit kéne akkor tennem? - pattant föl a helyéről Harry. - Menjek vissza a Minisztériumba, kérjek tőle bocsánatot, és tálaljak ki neki, vagy veletek együtt rögtön induljak az Azkabanba?

― Apa, Harrynek igaza van - szólalt meg Ron Hermione-val az ölében, mivel a lánynak már nem maradt hely. - Nem éppen a legjobb, ami történt, de van jó oldala is. Te mondtad még, hogy többen vannak, akik ellenzik Scrimgeour lépéseit. Azok, akik eddig nem mertek fellépni ellene, most talpra állnak. Szövetségeseket is szereztünk magunknak.

― Arthur, a családom összes varázsló tagját kiirtotta Voldemort, és nem egy hozzám közelálló embert is. Nem fogok addig nyugodni, amíg nem bosszulom meg őket, és amíg nem győződök meg arról, hogy Voldemortnak hála nem kell több gyereknek árván felnőnie - mondta a fiú, hátát a kandalló szélének vetve, és szemét mélyen a férfiéba mélyesztve.

― Harry, mit csináljunk a baglyokkal? Már nagyon feltűnő, hogy az egész teret madarak lepik el - szólt közbe Hermione.

― El tudod intézni, hogy csak a levelek bejussanak a szobámba?

― Persze. - Hermione mosolyogva fölállt, és kiment a konyhából.

― Megnézem Ginnyt. Egy kicsit aggódok érte. Reggel óta nem láttam - állt fel most Mrs. Weasley is.

― Nem szükséges, Molly. Holnap reggelig nem fog felébredni, ha Ron megitatta vele az egész üveget, amit mondtam - nyugtatta meg a nőt Harry.

― Én bizony meg - mondta határozottan az említett Weasley.

― Mi volt benne? - rémült meg Mr. Weasley.

― Altató, amit még Madam Pomfreytól hoztam. Nem lesz rémálma, ahogy semmilyen másik sem, de pihenten fog felébredni.

Mr. és Mrs. Weasley egyszerre lélegzett fel. Szép lassan mindenki lefeküdt, és Harry belevetette magát a levelek olvasásába, miután meggyőződött arról, hogy működik a hangszigetelő varázslat. Biztos volt benne, hogy nem egy rivallót kapott, és nem akarta felverni az egész házat. Sejtése beigazolódott. A levelek majdnem fele leordította a fejét, hogy mégis mit képzel magáról. Persze akadtak olyanok is, akik a Szent Mungóba akarták küldeni, mert megháborodott. Az a kevés levél, melyeknek írói az ő nézeteit vallotta, és mellette állt, mégis feledtette a többit. Ezeknek a feladóknak válaszolt is pár sorban, hogy tudják, örül neki.

Az elkövetkező pár napban, amit még itt töltöttek, megszokott lett a levéláradtat, amely a házra zúdul, beterítve a fiú szobáját. Idővel a kedvesebb hangvételűek kerültek túlsúlyba, és már nem egy olyan levél is érkezett, mely feladója a Harry iránt érzett lángoló szerelmét öntötte szavakba. A fiú mindegyik ilyenre mosolyogva válaszolt, ahogy a többi jóakarójának is. Lassan apró ajándékok kezdték ellepni a szobában álló üres polcokat, melyek között akadt egy-két igen aranyos és ötletes tárgy is. Egy lány például olyan tollat küldött nekik, ami hibátlanul leírja, amit a fiú diktál, és a rosszabb szóhasználatot ki is javítja, ha engedik neki. Harry kedvence mégis egy dallamot játszó kis figura volt, melyet állítólag az ajándék küldője írt, és játszott. Ezt megmutatta a többieknek is, akik csak mosolyogva hallgatták végig, de utána Tonks és Remus hosszabb időre eltűntek, és mikor újra megjelentek, elégedett mosoly terült el az arcukon.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.