Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet-A Tekergők Terme

2008.03.18

4

4. fejezet: A Tekergők Terme

Harry, amint felébredt óvatosan kimászott az ágyából, adott egy puszit Ginnynek, felöltözött, írt egy röpke levelet, kivitte azt a bőröndjét, amelyikről úgy döntött, mindenhová magával viszi, végigmérte a nyugodtan alvó lányt, és becsukta az ajtót. Ron nem a közös szobájukban éjszakázott, ezért Hermione szobája felé indult, és bekopogott. A lány vagy a harmadik kopogásra végre kiszólt.

― Mindjárt!

― Ront nem kell bujtatni, mert tudom, hogy itt van, csak kapjátok össze magatokat - szólt be Harry.

Pár perccel később Hermione meglepődött arccal nyitott ajtót.

― Honnan...

― Nem fontos, de igyekezzetek, mert McGalagony nem fog ránk várni.

Két barátja fölkapta a ládáikat, majd elindultak a konyha irányába. Ott várt már rájuk McGalagony professzor és Remus is.

― Indulhatunk! - mondta a férfi, és a Kóbor Grimbusszal percek alatt Roxmortsban voltak.

Felgyalogoltak az iskolához, ahol elváltak útjaik. McGalagony professzor az irodája, míg a három jó barát Remusszal a Griffendél klubhelyisége felé vette az irányt.

― Furcsa újra itt lenni. Olyan mintha még mindig ezek a falak jelentenék az otthonomat - elmélkedett Lupin, majd, mint a kisgyerek fedezte fel újra a termet.

― Gyertek! - indult el Harry a hálótermek felé, magára hagyva apja barátját. - Hermione, itt alszol, vagy átmész a lányokéba?

― Jó lesz nekem itt.

― Rendben. Amúgy onnan tudtam, hogy veled van Ron, mivel nálunk nem aludt, és ha máshol bóbiskolt volna el, akkor is felhozták volna. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy zavar. Örülök, ha egymásra találtatok. Mellesleg nekem nem rontottad el az éjszakámat - jött zavarba Harry.

― Oda ment végül is? - kérdezte sokatmondó mosollyal Hermione.

― Igen, de mielőtt nekem ugranál, Ron, nem rontottam meg a húgodat. - fordult barátja felé Harry, akinek a szemei szikrákat hánytak.

― Ginny veled volt éjszaka? - borította el Ron arcát a düh.

― Most mondom, hogy nem csináltunk semmit.

― Persze, és higgyem is el mi?

― Igen - válaszolt higgadtan Harry. - Egyszer sem adtam okot arra, hogy kételkedj a szavamban.

― Az igaz - nyugodott le Ron.

― Akkor ezt megbeszéltük.

― De attól még nem jöttél vele össze újra, igaz? - kérdezte Hermione.

― Nem, de ő tudja, hogy mi a szándékom, és el is fogadta. Nem tudnám elviselni, ha jobban szenvedne annál, mint amennyi elkerülhetetlen.

― Tudom - mosolygott a lány, majd témát váltott. - Hol kezdjük keresni?

― Nem tudom. Az egész kastélyt föl kell forgatnunk, de talán először beszélni kéne MaGalagonnyal. Ő már akkor is itt tanított. Amúgy Lumpsluck megígérte, hogy mindent elmond a horcruxokról.

― Akkor most le is mehetnénk hozzá, nem? - ajánlotta Ron.

― De. Ebben Remus úgyse tud segíteni - mondta Harry, és elindultak a pincék felé, de előtte elmondtál Lupinnak, hogy mire jutottak.

― Jó ötlet. Én is ezt tenném a helyetekben - válaszolta a férfi, majd visszamerült az emlékeibe a klubhelyiség kandallóval szembeni kanapéján.

***

Harry épp kopogtatott a bájitaltan tanár ajtaján, mikor az befordult a folyosón.

― Harry! - üdvözölte a fiút. - Egy kicsit reméltem, hogy talán mégse jössz el, de mindent összeszedtem, amiben megegyeztünk - a férfi után bementek a szobába, ami ugyanolyan sötét volt, mint Piton korában.

Azt asztalon egy nagy rakás könyv tornyosult, amitől Hermione szeme vágyakozva felcsillant.

― Ez az összes könyv, amiben érdemes információt találsz róluk. Ha lesz még valami kérdésed, amit nem találsz meg bennük, akkor gyere le, és ha tudom a választ, megmondom.

― Köszönjük, professzor. Jövünk, ha van valami kérdésünk.

Megfogták a könyveket, majd titkos átjárókon, folyosókon és lépcsőkön át elindultak McGalagony irodája felé.

― Nem igaz, hogy mást nem képes észrevenni. - háborgott Hermione, mikor elég messze kerültek a szobától.

― Észrevesz, csak Harry mellett nem - simogatta meg Ron a lány hátát.

― Ez is Piton könyve miatt van - vágta Harry fejéhez a lány.

― Tudod te is, hogy Lumpsluckkal én még az iskola előtt találkoztam. Nem tehetek róla, hogy a szüleimhez hasonlít, és ha kérhetem, Pitont ne hozd föl. - Harry lelkében forrt a méreg volt tanára neve hallatán.

― Bocs - szégyellte el magát Hermione. - Tudom mennyire bánt. Sajnálom.

― Semmi baj. Menjünk! - majd elindultak újra az igazgatói iroda felé.

Az ajtót nem takarta most a griffmadár, így szabadon felmehettek. A szoba nem sokkal változott meg Dumbledore ideje óta. A zizegő-kattogó szerkentyűk megmaradtak, csak kicsit kevesebb helyet foglaltak el. A felszabadult teret könyvek foglalták el, melyek Hermione kíváncsi tekintetét vonzották.

― Jöjjenek be! - szólt oda McGalagony professzor, és három székre mutatott az asztala előtt. - Miben segíthetek?

― A Tekergőkről szeretnénk megtudni pár dolgot - mondta Harry.

― Apádék csínytevései érdekelnek? - mosolyodott el a nő.

― Inkább az, hogy mit szerettek csinálni azon kívül, és hol.

― Apádékat még a híres-neves Weasley ikrek sem múlhatják felül. Rettegett tőlük mindenki. Hogy pontosak legyünk inkább csak apádtól és Siriustól. Remus és Peter nem bántott senkit. Aztán jött édesanyád, és apádnak benőtt a feje lágya. Emlékszem évekig nyaggatta Lilyt, míg ő hajlandó volt elmenni vele egy randira. Amíg neki udvarolt megnyugodott, és mikor elnyerte anyád kegyeit teljesen megváltozott. Nem utasított vissza soha egy kis csínyt, de nem átkozott meg mindenkit, aki szembe jön vele a folyosón. Siriusra is hatott ez a változás, bár rajta nem volt ennyire szembetűnő. Egy embert mégse kíméltek és az...

― Piton volt - fejezte McGalagony mondatát Harry.

― Igen. Senki sem tudta, hogy miért gyűlölik ennyire, de egyedül édesanyád volt az, aki megvédte, de soha nem kapott érte Perselustól semmit. Ugyanúgy bántotta Lilyt, ahogy téged Hermione, Draco.

― Minerva, azért ne csak a rosszat mondd el neki az apjáról és a keresztapjáról. Tudom, hogy sokszor meggyűlt a bajod velük, de azt is tudod, hogy nekem is. Mégis a kedvenc csínytevőim voltak - szólalt meg Dumbledore portréja.

― Igen, Albus. Igazad van. Arra már harmadikban rájöttetek, hogy Remus vérfarkas. James, Sirius és Peter miatta tanulták ki már alsó éves korukban az animágiát, és voltak vele a Rengetegben minden holdtöltekor. E célból járták be az erdőt és az egész iskolát, és csinálták meg a Térképet. El kell ismernem, remek munka, és ugyanilyen jó barátok is voltak.

― Harry - szólalt meg újra Dumbledore festménye -, apád szinte kiköpött mása vagy. Nem tudom, hogy hol a Terem, de ha valakik megtalálhatják, azok ti vagytok. Ha jól látom már jártatok Horatiusnál. Sok sikert, és kérdezzétek meg őt is erről. Neki se könnyítették meg az életét apádék.

― Köszönjük - mondta Harry, és társaival elindultak a hálókörletükbe.

― Harry, a szellemek át tudnak menni a falon, nem? - fordult Ron barátja felé, mikor már a folyosókat rótták.

― De, de ez hogy jön most ide? A Kamrába se tudtak lemenni, ahogy a Bölcsek Kövéhez sem.

― Hát épp ez az. Nem hinném, hogy sok olyan fal van, ahol nem tudnak átmenni.

― Dehogynem - hallottak egy hangot a hátuk mögül. Félig Fej Nélküli Nick volt az. - A Roxfort külső falain nem tudunk átúszni, csak azokon, melyek tagolják az iskolát - suhant tovább a szellem.

― Ron, még mindig nem olvastad el a Roxfort történetét? - vonta kérdőre barátját Hermione.

― Már belekezdtem, de eddig még nem jutottam el - mentegetőzött a fiú.

Már a klubhelyiségben ültek, és Remusnak mesélték miket hallottak, mikor Harry csalódottan sóhajtott fel.

― Nem tudom, hol keressem a Termet, és egy nyom sincs, amin elindulhatnánk. Azért mégsem járhatom végig az egész kastélyt, úgy hogy azt se tudom, mit keresek - roskadt magába a fiú.

― Nem segíthetek, de annyit mondhatok, gondoskodtunk róla, hogy aki tényleg keresi a termet, és nem önző érdekek vezérlik vagy a hatalom, az megtalálja. Nem úgy van elrejtve, ahogy a Szükség Szobája.

Mivel nem jutottak semmire, így magára hagyták Lupint, és felmentek a szobájukba. Ron és Hermione a horcruxos könyveket bújták, míg Harry a Tekergők Térképét figyelte, hátha talál rajta valamilyen apró jelet. De semmi.

***

Már augusztus közepén jártak, mikor Harry egyik éjjel érdekeset álmodott. Egy szobrot látott maga előtt, ami négy állatot ábrázolt. Egy szarvast, egy kutyát, egy vérfarkast és egy patkányt. Mind a négy egy helyre mutatott. Mikor Harry odalépett, ahova az állatok mutattak, egy ajtó jelent meg. Benyitott, de mielőtt bármit is láthatott volna felébredt. Fölrázta barátait, és elmesélte mit álmodott.

― Hajnali kettő van. Nem gondolod, hogy még korán van sétálgatni a kastélyban? - nyávogott Ron, és vissza is dőlt az ágyába.

― Harry, végigjártad az egész iskolát, és sehol nem láttál ilyen szobrot, ahogy mi se. Azért annyira senki se vak, hogy hat év után ne tudna emlékezni a kastély összes szobrára - mondta Hermione.

― Tudom, de érzem, hogy ott van valamelyik folyosón.

― Harry, nyugi. Holnap reggeli után elmegyünk, és megnézzük

― Rendben - egyezett bele végül Harry, és mindketten visszafeküdtek aludni.

Harry ugyanazt álmodta, de most a szobor eltűnt, mikor odaért. Sokszor riadt fel, míg végül eljött a reggel. Ahogy Hermione megígérte, elindultak a folyosókon szobrot keresni, de hiába. Délután Lupinnak is elmesélte Harry az álmát, mire az csak sokatmondóan mosolygott, és egy kicsit sértődötten motyogott valamit egy bűbájról. A nap maradék részében már négyen rótták a folyosókat.

― Mit kerestek ilyen nagyon? - kérdezte a három csüggedt jó barátot Félig Fej Nélküli Nick.

― Egy szobrot, amelyiken négy állat van - mondta Hermione. - Egy szarvas, egy kutya, egy vérfarkas és egy patkány.

― Mindegyik egy helyen van? - tudakolta a szellem.

― Igen.

― Akkor sajnálom. Olyat még nem láttam.

― Mért, külön igen? - kapta fel Harry a fejét.

― Szoktam látni egy falból kidomborodó szarvast, de amikor odaszállok, mindig eltűnik, pedig nagyon szép állat.

― Hol? - pattant föl Harry a padról, amin eddig ült.

― Azt hiszem az átváltoztatástan teremnél - gondolkodott el Nick.

― Köszönöm! - kiáltotta vissza Harry, miközben már az említett terem felé rohant.

― Harry, várj! - kiabáltak barátai, de a fiú nem állt meg, csak mikor annak a folyosónak a végére ért, ahol a tanterem volt.

Nézte a túloldali falat, de nem látott rajta semmit, mikor valami kemény ért a vállához. Hirtelen fordult meg, és egy a falból kiálló szarvas aganccsal találta magát szembe, ami egy fejhez tartozott. Ahogy lépkedett hátra, az egész szarvas lénye elé tárult. Szilaj állat volt, mely most fejét egy másik folyosó felé nyújtogatta.

― Hát megtalált téged, Ágas - lépett a falhoz Lupin, és az állat fejét kezdte simogatni. - De azért a bűbájért még számolunk - koppintott a vad orrára, mire az játékosan a földet kezdte kaparni.

Harry futott tovább, amerre a szarvas intett, mikor reszelős ugatást hallott.

― Tapmancs? - kérdezte, majd loholt tovább. Az ugatás egyre erősödött, és a lány WC-k folyosójának végén ott hempergett egy kutya. - Sirius - hűlt el Harry, mikor rájött, hogy mit is lát. Ugyanolyan kutya volt, mint amivé a keresztapja tudott változni.

― Harry, mi a fenét rohansz, mint egy... - zsörtölődött Ron lihegve, majd ő is meglátta a kutyát. - Sirius?

― Már mindent értek - mondta Hermione. - A négy állat el van rejtve a falakon.

― Igen. Erre én is rájöttem, csak arra nem, hogy így hogy találjuk meg a Termet - szólalt meg Harry ironikusan.

― Arra is rájövünk majd - mosolygott Hermione, és a kutya hasát vakargató Lupint nézte. - Milyen szörnyű lehet neki, hogy ő az utolsó - komorodott el a lány.

― Igen, de most menjünk - szólt Harry, odalépett a kutyához, és megvakargatta a füle tövét. - Merre vannak a többiek? - kérdezte tőle, mire az a fejével az egyik lépcső felé mutatott.

Harry újra rohanni kezdett fel a lépcsőn, míg egy nőt ábrázoló szobor körül meg nem látott egy patkányt.

― Féregfark - mondta undorodva a nevét, annak, aki elárulta a szüleit.

A patkány értetlenkedve nézett a fiúra.

― Ő még nem tudja, hogy mit tett később - lépett Lupin a fiú háta mögé, bár hozzá ő se ment oda.

A rágcsáló a fejével egy újabb folyosó felé bökött, és figyelmét újra a szobornak szentelte.

― Soha nem volt sikeres. Mindig is James és Sirius árnyékában élt, mint szürke kisegér - mondta sajnálkozva a férfi.

Harry épp, hogy végighallgatta, már futott is tovább. Le egy lépcsőn, majd a régi Legendás lények gondozása terem melletti falon meglátta a vérfarkast. Mióta Hagrid volt a tanár, egyszer se voltak az iskolában LLG órán. Lupin messziről méregette másik énjét, aki vicsorogva nézett rájuk, de véletlenül se ment közel hozzá.

― Holdsáp - érte be őket Hermione és Ron, akik harmadik óta messziről kerülik a teliholdas éjszakákat.

A farkas a farkát a végső irányba lengette. Mindhárom fiatal reménykedve szaladt végig az újabb folyosókon, bár már nem tudták, mit keressenek. Mikor befordultak az egyik sarkon, szomorúan vették észre, hogy újra az átváltoztatástan teremnél járnak, és a szarvas áll a hátuk mögött.

― Pedig itt kell lennie - töprengett Harry.

― Hol a Térkép? - fordult Hermione a fiúhoz.

― Itt, mért? - nyújtotta át a lányka, mire az iskola állathangoktól zengett. Farkas vonyítás, kutyaugatás, szarvasbőgés és halk kaparászás töltötte be a folyosókat. Lupin mosolyogva bólogatott, ahogy Hermione kiterítette a földre a papírt, majd rászegezte a pálcáját.

― Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - mondta, mire előtűntek az iskola falai. Rögtön megtalálták magukat, ahogy egyhelyben gubbasztanak. Nem messze tőlük, ahol a szarvas volt a falban, lágyan hullámzott a papírra húzott volna, melyen két kis betű állt. - JP, mint James Potter.

― Itt a másik - mutatott Ron egy másik vonalra. Ez is ugyanúgy hullámzott, mint az előző. - RL, mint Remus Lupin.

― Itt van Tapmancs - bökött a következő helyre Harry. - SB, mint Sirius Black.

― Féregfark - tette rá az utolsó helyre a térképen Hermione az ujját. - PP, Peter Pettigrew.

Ahogy kimondták a neveket, vörösen izzani kezdtek a betűk, és ugyanez a szín kötötte össze a pontokat. Mindegyiket mindegyikkel. A négyszög átlói egy ponton értek össze.

― Futás! - kapta fel a Térképet Harry, és a jelzett ponthoz rohantak.

Ámulva álltak a fal előtt, ahol most mind a négy állat egymás mellett sorakozott. Harry közelebb lépett, és megérintette a szarvas oldalát, mely olyanná vált, mintha élne, és kilépett a falból.

― Apa - suttogta a fiú, mire a szarvas lassan bólogatott, és az orrát a fiú homlokához érintette.

― Tudtam, hogy egyszer eljössz - hallott a fejében egy bársonyos férfihangot.

― Te élsz? - lépett hátra Harry, mire boldogságot érzett.

― Nem, csak hallod a hangom. Ha kitalálod a jelszót, bejöhetsz - mondta, majd visszavonult a testetlen elme a fejéből.

― Ki beszél? - kérdezte Ron.

― A szarvas - mondta nyugodtan Lupin, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

― De mi nem hallottuk - szólt közbe Hermione.

― Nem, mert a fejemben beszélt. Behatolt az elmémbe, amikor hozzám ért.

― Ez hogy lehet? - döbbent le a lány.

― Nem tudom, de a jelszót kéri, és ez jobban érdekel.

― Akkor gondolkodjunk - kezdett fel-alá sétálni Hermione a fal előtt. - Te nem lehetsz, mivel ekkor tervbe se voltál véve, a térképet előhívó varázsige túl primitív, úgy ahogy a másik nevük is.

― Nagyon egyszerű - mosolygott Lupin.

― Lily Evans! - fordult hirtelen a szarvas felé Harry.

Az állat bólintott, és arrébb állt. Mögötte egy tömör fa ajtó jelent meg. Harry után mindenki szépen sorjában eltűnt a rejtett folyosón. Ahol mentek fáklyák gyulladtak meg, és míg el nem haladtak mellettük égtek, mindig fényben úsztatva a folyosó következő szakaszát. Pár perc után egy fal zárta el az útjukat. Furcsa mélyedések voltak benne különböző magasságban.

― Miért is hittem, hogy evvel végeztünk... - sóhajtott Harry.

― Te, ez a lyuk olyan, mint Makesz farka - mutatott Ron a föl fölött pár centire lévő lyukra.

― Az meg olyan, mint Sirius mancsnyoma - érintette meg Hermione a fél méter magasságban lévő lenyomatot.

― Akkor az, a te kéznyomod, Lupin - mondta Harry, az emberi kézlenyomatra nézve a falon, olyan másfél méter magasságban. - Az pedig...

― Az pedig Ágas agancsának a helye - fejezte be Lupin a mondatot.

― Nyisd ki akkor! - fordult a férfihoz Ron.

― Nem tudom. Úgy ahogy segíteni se, bármennyire is szeretnék.

― Ezt nem lehet megoldani - roskadt le Harry a fal mellett. - Ide a nyomatok gazdái kellenek, de ha te Lupin nem segíthetsz, akkor nem juthatunk be.

Gondolkozva járkáltak ismét fel-le, vagy támasztották a folyosó falát, mikor Hermione rájött.

― Harry! Idézd meg a patrónusod - utasította a lány.

― Minek? - kérdezett vissza a fiú.

― Csak idézd meg!

― Expecto patronum! - mondta Harry, mire valami ezüstös köd gomolygott elő a pálcájából.

― Erőltesd már meg magad! - ripakodott rá Hermione, Harry felállt, és Ginnyre gondolva kimondta a varázsigét.

A pálcából egy teljes erősségű patrónus bukkant elő szarvas formájában. Lupin dagadva a büszkeségtől veregette meg a fiú vállát. A patrónus végignézett a társaságon, majd Hermionén akadt meg a tekintete, aki megmutatta az agancs formájú mélyedést. A szarvas berakta, mire nagy zörgéssel a fal kettényílt, és továbbengedte a keresőket.

― Hogy... - ámuldozott Harry patrónusának szemébe nézve.

― apádékra gondoltál mikor először sikerült megidézned - mondta Lupin. - Olyan erős a szeretetük és a hiányuk benned, Harry, hogy Ágas mása a patrónusod. Nem vetted még észre? - csodálkozott volt SVK tanára.

― De, de nem hittem, hogy ekkora a hasonlóság - hüledezett még mindig a fiú, majd befejezte a varázslatot.

Ugyanolyan folyosón haladtak végig, de ez most szélesebb és világosabb volt. A fáklyák nem aludtak el, mikor már nem volt rájuk szükség. Jó pár percig haladtak, míg egy újabb kőajtóval kerültek szembe, ami tele volt vésve mindenféle jelekkel.

― Rúnák! - mosolygott Hermione, és rögtön tanulmányozni is kezdte őket. - Ez egy vers.

― Akkor halljuk! - szólalt meg egyszerre Ron és Harry.

― Nagy titkot rejt ez a terem,
Nincs itt semmi helyed,
Ha nincs tervedben elég csíny,
Vagy szívedben annyi kín,
Mint fény a teliholdas éjszakában,
Nem segíthet a négy jó barát.
Mondd nevét, mit a legfontosabb neked,
S megnyílik előtted ez a terem.

― Szóval, ha kimondom annak a nevét, ami nekem a legfontosabb, akkor bemehetünk - gondolkodott Harry. - A háború a legfontosabb, és a bosszú Dumbledore-ért, Siriusért és a szüleimért.

Ahogy ezt kimondta megremegtek a fala, és fél méterrel beljebb csúsztak, de ott aztán megálltak.

― Harry - szólalt meg Lupin -, ne azt mondd, amiről úgy gondolod, hogy a legfontosabbnak kéne lennie. Te is tudod, mi a válasz - mosolygott a férfi.

― De...

― Nincs semmi de! Merd bevallani magadnak az érzéseidet! - csattant fel most Hermione. - Vagy azt akarod, hogy itt préselődjünk össze?

― Nem, de Ginny... - kezdett bele a fiú, de amint kimondta a nevet, megnyílt a fal, és mögötte egy akkora szoba volt, mint a Griffendél klubhelyisége.

A három jó barát csodálkozva nézett körül a teremben, míg Lupin leült az egyik fotelba a kandalló elé. Mindent vörös és arany színezett. A polcokon tekercsek és keménykötésű könyvek sorakoztak, melyekhez Hermione szinte futott. Az egyik asztalon szépen kidolgozott varzslósakk állt, mely Ron érdeklődését keltette fel. Harry ott állt a szoba közepén, és csak nézte barátait, amint elmerülnek kedvenceik vizsgálatában. A szeme megakadt egy helyen a falon, ahol több kép lógott össze-vissza. Mosolyogva, és egy kicsit meghatottan nézte, ahogy az egyiken a fiatal Sirius épp szamárfület mutat a fiatal Remusnak. A következőn, apja és Sirius állt a kviddicstalárjukban, köztük pedig a kviddicskupa.

― De szépek is voltak a Roxfortos évek - hallott egy furcsán ismerős hangot a feje fölül.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.