Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. fejezet-A vörös démon újra támad

2008.03.18

3

3. fejezet: A vörös démon újra támad

Az ünnepség visszafogottan folytatódott. Szólt a zene és táncoltak, míg Harry Lupinnal és Mordonnal beszélt.

― Ezeket honnan tudhatta? És milyen teremről beszélt, ami megnyílik nekünk? - kérdezte Harry a két varázslót.

― Azt mindig is tudtam, hogy fura figura, de ez még engem is meglepett - mélázott Mordon. - De arról a teremről semmit se tudok.

― Nem is tudhatsz, Rémszem - mosolygott Lupin. - Az ugyanis a Tekergők Terme.

― Tessék? - lepődött meg Harry.

― Jól hallottad. Volt egy saját helyünk, amit csak mi ismertünk. Apád, Sirius, én...

― És Pettigrew - fejezte be Harry a mondatot.

― Igen.

― Ezt én eddig mér nem tudtam? - kérdezte enyhe dühvel és kérdőre vonással a hangjában a fiú.

― Mert nem én vagyok a titokgazda, és mert Dumbledore úgy gondolta, hogy ez még ráér.

― Ki volt az? - tette fel a kérdést Harry, amire magában már tudta a választ.

― James, az apád. Ezért a mai napig dühös magára Voldemort, mert így nincs sok esélye arra, hogy bevegye a kastélyt, hacsak nincs egy olyan téglája, mint amilyen Malfoy volt.

― De mért?

― Pettigrew elmondta neki, hogy van ez a hely, de csak később gondolom én, mivel akkor nem halt volna meg apád. Jobban mondva máshogy.

― Akkor zsarolta volna velem és anyával - mondta félig magának Harry.

― Igen. Ezért talán még szerencsésnek is mondhatja magát, bár ilyet ebben az esetben nem nagyon állíthatunk. Választani az iskola, ami a világ sorsát hordozza magában, és a családja között, nem lehet egyszerű. Ráadásul Tudjukki biztos megkínzott volna téged és Lilyt is, vagy legalábbis fenyegette volna vele Jamest.

― Mi van abban a teremben? - váltott témát Harry, mivel egyre szomorúbb lett.

― Olyan rajzok és térképek a Roxfortról, amik az erejét, és egyben a gyengeségét is megmutatják. Könyvek és feljegyzések olyan varázslatokról, melyeket nem ismer a világ, és valami, ami neked rengeteg mindent fog jelenteni - roskadt magába Lupin.

― Értem, de mi az? - Volt tanára nem válaszolt, csak makacsul vizslatta lába előtt a talajt. - Hol van?

― A Roxfortban. Ennyit mondhatok. Nektek kell rájönnötök. Azt a termet még Lily is csak egyszer látta, és utána olyan varázslatot végzett el az emléken, hogy rossz embernek ne tudjon beszélni róla. Sőt másnak se nagyon.

― A Roxfortban... - töprengett Harry.

― Ha gondolod, veletek megyek. Jobban mondva veletek szeretnék menni.

― Persze. Örömmel venném. De Remus, Peter mért nem mutathatta meg valaki olyannak a termet, aki nem rosszakaratú, csak ezután kényszerítették volna át?

― Azért, mert erre is volt apádéknak egy frappáns terve, bár inkább ne kellene léteznie. - Harry értetlenül nézett a férfira. - Ha a Tekergők minimum felét sötét varázsló vagy boszorkány ölte meg, vagy kényszerítette a halálba, akkor a többi tag nem mutathatja meg az ajtót senkinek, még ha ő a titokgazda, akkor sem.

― De akkor nekünk, hogy fog megnyílni? Egyáltalán, hogy fogjuk megtalálni?

― Dumbledore rájött valami olyanra, amire mi nem. Vagyis túljárt az eszünkön, ami eddig senkinek sem sikerült.

― McGalagony professzorral beszélek majd, hogy mikor mehetünk.

― Rendben, Harry.

― Remus! - lépett hozzájuk Tonks. - Zavarok? - kérdezte a nagy csöndre felfigyelt nő.

― Nem, dehogy. Vidd nyugodtan táncolni Lupint - kacsintott Harry.

― Te... honnan... - ámult el a nő.

― Lesütött rólad Tonks, nem kell ehhez legilimencia. - mosolygott a fiú.

― Aha - vörösödött el Tonks. - Jössz? - fordult most Remushoz, aki segélykérően nézett Mordonra és Harryre, de ők már vigyorogva továbbálltak.

Lupin végül is beadta a derekát, és utólag nem akarta már megölni a fiút és a vén aurort. Egész este Tonksszal táncoltak.

***

― Harry! - szólt a fiúhoz jó pár óra múlva egy ismerős hang.

― Lumpsluck professzor! - fordult meg a fiú. - Mióta van már itt?

― Nemrég jöttem. Harry, Dumbledore-tól kaptam egy levelet tegnap, és azt írta kérdezni akarsz valami kellemetlent tőlem.

― Hát a professzor is? Én is kapta, ahogy Ron, Hermione és Bill is. Ez furcsa.

― Igen, de azt írta, nagyon fontos, amit kérdezni akarsz, és a varázsvilág sorsa múlik azon, hogy mit válaszolok.

― Nem tudom, mit kellene... - De hirtelen megakadt a mondat közepén. - Hát persze! Tudta, hogy nem fogok róla sehol semmit se találni, és hogy magához fogok fordulni az elmúlt év után. Professzor, hogy lehet elpusztítani egy horcruxot?

Lumpsluck ereiben megfagyott a vér.

― Sejtettem, hogy valami ilyenről lesz szó, de ez... - vett egy nagy levegőt, majd kifújta. - Úgy hallottam, visszamész valamiért az iskolába. Akkor majd keress meg, és elmondok mindent róluk, amit csak tudok, és tudni lehet.

― Köszönöm, professzor.

― Nem akarok tolakodónak tűnni, de az ifjú Weasley kisasszony egész este téged néz - kacsintott rá Harryre volt bájitaltan tanára, majd elsétált.

Mikor Harry körbenézett találkozott egy pillanatra a tekintete Ginnyével, majd a lány fátyolos tekintettel elrohant. ˝Mért szeretem ennyire?˝ - kérdezte magától a fiú, de nem bírt a tudattal, hogy miatta sír a lány. Felállt, és utána indult. Felkutatta az egész házat, de sehol se talált rá. ˝Hol lehet?˝ - töprengett magában, mikor egy sikítást hallott fentről. Felrohant a legfelső emeletre, majd onnan kimászott a cserepekkel védett tetőre. A cserepek tengerének a végén egy kezet látott fogódzkodni. Amilyen gyorsan csak tudott odasietett, és megdermedt a látványtól. Ginny lógott több emeletnyi magasságban.

― Add a kezed! - guggolt le Harry.

― Nem! - kiáltott a lány, de ekkor megcsúszott a keze.

― Bízz bennem! - nyújtotta lejjebb a fiú a kezét.

Ginny lenézett a szédítő mélységben, majd fel Harryre, és egyik kezét feléje nyújtotta. A fiú megfogta, és amilyen gyorsan csak lehet, felhúzta a lányt. Ginny térdre rogyott a tetőn.

― Gyere, mert itt csak bajod esik - kérte a lányt közömbös hangon, de Ginny meghallotta benne a félelmet és az aggódást, amitől egy kicsit megnyugodott.

― Nem szeretnék bemenni. Itt sokkal jobb - mutatott a tető közepére.

― Jó - mondta Harry, és kezét nyújtotta a lánynak, hogy segítsen neki felállni. Ginny pár centire állt tőle, és vágyakkal teli pillantással nézett a fiúra. - Nem - fordult el Harry, oda ment, ahova az imént mutatott a lány, és leült.

Ginny is követte, majd helyet foglalt a fiú mellett. Felhúzta a térdét, és a ruháját igazgatta, ami csupa piszok és szakadás volt. Harry elővette a pálcáját, és a ruhára szegezte, mire azon minden hiba eltűnt, és minden folt kitisztult.

― Kösz - motyogta Ginny. - Hogy kerültél ide? - fordult pár percnyi habozás után a fiúhoz.

― Téged kerestelek - válaszolt Harry, de nem fordult a lányhoz, hanem tekintetével a nem messze lévő település fényeit figyelte.

― Tényleg? - vidult fel a lány egy kicsit.

― Ne éld bele magad olyanba, amiről az eszed tudja, hogy nem igaz. Dumbledore azt mondta, hogy lehet, nem lesz időnk bepótolni azt, amit most eltolok magamtól, de egyelőre semmivel nem vehetsz rá, hogy változtassak a döntésemen. Végezd el a Roxfortot, és ha még akkor is tart a háború, és nem változnak az érzéseid, ígérem, megvédelek. - Ginny felé fordult, a kertből felszűrődő fényben látta, hogy könnycseppek siklanak le a lány szeplős arcán. Lágyan megcsókolta, de mielőtt belefeledkezhetett volna az érzésbe, eltávolodott tőle, mert tudta, különben nem tudja itt hagyni a lányt. - Vedd ezt az ígéretem pecsétjének. Most pedig gyere be, mert nem szeretném megismételni az életmentést.

Ginny felállt, majd Harry után visszamentek a házba.

***

― Professzor! - kiáltott rá Harry az előtte haladó McGalagony professzorra.

― Igen, Potter?

― A professzor mikor megy vissza a Roxfortba? - kérdezte a fiú.

― Holnap reggel. Sok a dolgom, ezért nem maradhatok itt.

― Tanárnő, lenne egy kis dolgunk az iskolában. Magával mehetünk?

― Kikről lenne szó?

― Ronról, Hermionéről és Remusról.

― Persze. Használhatják a hálótermeket, amíg szükségük van rá.

― Köszönjük. Akkor holnap reggel - köszönt el Harry, és meg se várva a választ futott megkeresni barátait és Lupint.

Mindenkinek elmondta, hogy mikor találkoznak és hol, majd elbúcsúzott Billéktől, és aludni ment. Épp hogy elaludt, halk ajtónyikorgást hallott, és finom lépteket, melyek az ágya felé közelednek, majd egy hideg léghuzatot, és egy jól ismert illatot érzett.

― Ginny, te... - akarta kérdőre vonni lányt, de nem tudta folytatni, mivel az megcsókolta. - Mit keresel itt? - kérdezte meg végül, mikor a lány szóhoz engedte jutni.

― Szeretlek - suttogta Ginny Harry fülébe, és újra meg akarta csókolni, de a fiú most nem hagyta.

― Mit szeretnél itt?

― Téged - jött az újabb válasz, és Harry érezte, ahogy a lány az ingét gombolja, amiben elaludt.

― Hagyd abba! - szedte le magáról a lány kezeit. - Nem fogom hagyni, hogy azért tegyél ilyet, mert a kényszer szüli, és mert azt hiszed, ezzel megtarthatsz.

― Nem akarod? - kérdezte Ginny kicsit sértődötten.

― Nem erről van szó, de ha nem bírsz magaddal, akkor kizárlak a szobámból.

― És ha bírok?

― Akkor az utolsó éjszakámat velem töltheted.

Ginny nem válaszolt, csak szorosan Harryhez bújt, és kezét a fiú mellkasára rakta, ahol már kigombolta az ingét. Harry átkarolta a derekát, és még jobban magához húzta. Hiába, be kellett vallania magának, hogy nem tudja elutasítani teljesen a lány közeledését. Ginny tudomásul vette Harry kérését, és nem próbálkozott. Mikor reggel fölébredt, csak egy levelet talált az éjjeliszekrényen, rajta egy szóval, de ez minden rosszat elfelejtetett a lánnyal. ˝Szeretlek!˝

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.