Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


37. fejezet-Listen to your heart

2008.05.12
37

37. fejezet: Listen to your heart before you tell him goodbye

Ginny mosolyogva hallgatta végig Harry beszámolóját szülei veszekedéséről.

― Most mi olyan vicces ezen? - méltatlankodott Harry.

― Semmi, csak olyan aranyosak.

― Nem értelek.

― Én se magamat, úgyhogy mindegy - felelte még mindig kuncogva Ginny, és egy puszit nyomott vőlegény orrára, majd visszafordult egy agyonlapozott újsághoz.

― Mit olvasol ilyen szorgalmasan?

― Nem mondom meg - kapta fel Ginny az újságot, és kiöltötte nyelvét a mellette ülő Harryre.

― Na... kérlek!

― Majd az esküvőn megtudod. Ezt a pár napot bírd még ki.

― Tényleg, mikor mész át az Odúba?

― El akarsz küldeni? - döbbent meg Ginny.

― Dehogy is - adott egy csókot Harry szerelme szájára. - Csak szeretnék felkészülni a magányra, és kihasználni addig minden pillanatot, hogy veled lehessek.

― Mintha amúgy hagynál egy nyugodt percet is nekem.

― Talán zavar?

― Nem, örülök neki. Amúgy holnap megyek el.

― Ilyen korán? - szomorodott el Harry.

― Egy hét. Nem fogsz belehalni. Úgyis visszamész Godric´s Hollowba, ami eltart egy napig nálad, amilyen gyorsan tudsz csomagolni, utána pedig kezdődnek az edzéseid, ami alatt nem fogsz ráérni rám gondolni.

― Te csak azt hiszed.

― Ejnye-bejnye Harry Potter - nevetett Ginny.

― Reménytelen vagyok, tudom.

― Talán még lehet valamicskét javítani a helyzeten, de nem szükséges.

― Milyen kedves. Gyere, segítek összepakolni.

Másnap reggel szomorú búcsút vettek egymástól, és Ginny hop-porral az Odúba ment, míg Harry nekiállt összeállítani az utolsó dolgozatkérdéseit a diákoknak. Az ötöd és hetedévesek másnap indulnak haza, mivel az ő vizsgáik már lezajlottak. Harry gondolatai mindig túlszárnyaltak a kastély falain, és messze, egy kis eldugott kápolna mellett jártak. Diákjai csak mosolyogtak álmatag arckifejezésén, és kedves gyerekekhez méltóan nem használták ki annyira tanáruk álmodozását a dolgozatok puskázásánál. Annyira. Harryt egyáltalán nem zavarta, hogy enyhén feltűnően másolják ki a könyvből a válaszokat, mivel úgy tartotta, sokkal többet érnek azzal, ha gyakorlatban tudják a megfelelő varázslatokat, minthogy ledarálják a múmiák tulajdonságait. Szívesebben csinált volna gyakorlati számonkérést, de McGalagony professzor nem hagyta, hogy eltérjen a megszokott ütemtervtől. Ginnynek igaza volt, amikor azt állította, hogy minimum egy nap kell neki, míg visszaköltözik otthonukba. Két napba telt, mivel egy egész napig csomagolta a szanaszét heverő ruháit, könyveit és más apróságát. Másnap pedig a kandallón keresztül cipelte át a dobozokat és bőröndöket. Azt már meg se merte említeni, hogy egy újabb nap kellett ahhoz, hogy mindezt kicsomagolja. Mikor nagy sokára elkészült, Ronnal rohangált a dísztalárjáért, és egyéb apróságért, amit nekik kellett elintézniük. Végül az esküvő előtti nap a Weasley-fiúk hatalmas legénybúcsúztatót szerveztek az Abszol út egyik neves bárjában.

― Ugyan már, Ron! - nyögött Harry, mikor a csuklójánál fogva elkezdték rángatni a kandalló felé. - Nem fogom megcsalni Ginnyt.

― Pedig jó lenne, ha még most kiélnéd magad, mert amint elveszed a húgunkat az életeddel játszol, amikor másik nőre nézel - vigyorgott Fred, és sokatmondóan Harryre kacsintott.

― Miből gondolod, hogy ránézek másra? Ne magadból indulj ki!

― Én csak magából a férfi nemből. Ne mondd nekem, hogy még egyszer se gondoltál más nőre a húgunkon kívül!

― Mért ne mondanám, ha ez az igazság?

― Ron mesélt nekünk a kis kalandjaidról - fűzte tovább George.

― Semmiféle kis kalandom nem volt! - Harry kezdte már nagyon felhúzni magát.

― Most miért mentegetőzöl? Nem szégyen, hogy mész a vágyaid után.

― A vágyaim célja Ginny, nem más!

― Na, de meséld már el, mi volt azokkal a csajokkal? - kíváncsiskodott Ron.

― Melyikekre gondolsz?

― Akikkel a küldetésünk alatt etyepetyéztél.

― Nem volt semmi féle etyepetye.

― Akkor nem volt, de mit csináltatok?

― Beszélgettünk.

― Higgyük is el mi? - kérdezte egyszerre Fred, George és Ron.

― Ha azt akarjátok, hogy én is ott legyek a bulin, akkor jobban teszitek.

― Oké, de meséld már el, mi volt - könyörgött Fred.

― Egy-kettő rám akart mászni, de mindet leállítottam. Tényleg csak beszélgettünk. Jó volt olyannal is beszélni, aki nem tudja, ki vagyok.

― Pedig milyen jól néztek ki - álmodozott Ron.

― Menyasszonyod van! - kiáltott rá Harry, amitől rögtön visszatért a földre.

― Na jó, menjünk már! - ragadta meg Georg Harry karját, és belökte a kandallóba, majd mindannyian utána indultak.

Harryt oltári lárma fogadta, és rögtön a kezébe nyomtak egy nagy pohár Lángnyelv Whiskyt. Roxfortos iskolatársai töltötték meg a helyiséget, és az ajtón egy ˝zártkörű buli˝ tábla lógott. Azonnal közrefogta Dean és Seamus, és egy asztalhoz vezették a terem közepén. Azon egy hatalmas torta állt, és több hordó.

― Harryre! - kiáltott fel Fred, George, Ron, Neville, Dean és Seamus egyszerre, majd a többiekkel együtt.

A hordókat negyedóránként cserélték, és a kaja is gyorsan fogyott. Colin Creevey vakujától volt világos a terem. Harry már előre látta a kiszivárgott képeket az újságok címoldalán. George nem sokkal később egy csapat huszonéves lánnyal tűnt fel, és azok rögtön Harryre vetették magukat.

― Milyen macsó!

― Milyen szexi!

― A Kis Túlélő!

― A Kiválasztott!

Harry alig kapott levegőt a sok puszi és csók között. Végül erőt vett magán, és kitört a gyűrűből.

― Emberek! - emelte fel a kezét. - Inni hajlandó vagyok, de nem fogom megcsalni Ginnyt, világos? Úgyhogy szórakozzatok ti a lányokkal!

A társaság egyik fele helytelenítően morajlott fel, míg a többiek elkezdték fűzni egy-egy hölgy agyát a szokásos dumájukkal.

― Neville - szólította meg Harry a sarokba húzódott barátját. - Mikor veszed el Lunát?

― Előbb meg kéne kérnem a kezét - húzta el a száját.

― Nem fogja ám leszedni a fejed, ha odaállsz elé - mosolygott rá Harry. Most sokkal több kedve volt beszélgetni, mint tombolni az ikrekkel.

― Tudom. Majd az esküvőtökön megteszem.

― Ennek örülök.

― Menj ám nyugodtan a többiekhez, nem kell félteni engem, elvégre ez a te bulid.

― Nem sok kedvem van holtrészegre inni magam, főleg hogy holnap megnyuvasztana Ginny, ha úgy néznék ki, mint egy mosogatórongy.

― Na igen... - kuncogott Neville.

― Másrészt meg holnap egész éjjel fent leszek, úgyhogy ma éjfélkor lelépek. Remélem, segítesz a szökésben.

― Persze - kacsintott Neville, majd Fredet és George-ot kezdte figyelni, akik közrefogtak egy hosszú, barna hajú lányt, és látszott, hogy épp egy nagyon vicces történetet mesélnek, mivel a lány már az italát is kilötykölte a nevetéstől. - Be fog nőni valaha is a fejük lágya?

― Fredéknek? Kizárt.

― Egyetértek - felelte Neville, majd koccintottak Harryvel, és meghúzták a whiskyjüket.

***

― Hih, mé´ mész Harry? -kérdezősködött az enyhén ittas Ron.

― Holnap lesz az esküvőm, és nem kéne elaludnom tíz órakor.

― Nem lesz hih semmi bajod! - nevetett George.

― Had döntsem el én, amúgy Ron - fordult barátjához, aki újabb teli poharat emelt fel az asztalról - neked se ártana hazamenni. Hermione mérges lesz.

― Buli van! Hih!

― Veszem észre - forgatta meg Harry a szemeit.

― Most mé´ hih nem örülsz?

― Mert holt részeg vagy, és Hermione minimum Kalkuttába fog küldeni.

― Mi kulába?

― Mindegy. Most hazaviszlek! - karolt Harry Ronba, és próbálta megtartani az ernyedt testet.

― Dehogy hih viszel! - rántotta ki magát Ron, és a falnak esett.

― Dehogy nem! - Harry parancsoló pillantására bebotorkált a kandallóba, markolt a hop-porból, és kimondta úti célját, majd Harry is követte.

― Ronald Weasley! - tajtékzott Hermione az Odú konyhájában, ahol Ginnyvel beszélgetett.

― Szia, édes! - mosolygott Harry menyasszonyára, aki látszólag jól mulatott a jeleneten.

― Szia - kacagta, majd intett, és felsietett az emeletre.

― Hermijóni, ne szívd hih mellre - védekezett Ron, bár a saját lábán is alig bírt megállni.

― Ha holnapra nem kúrálod ki magadat, elbúcsúzhatsz tőlem! - kiabált Hermione, majd egy mély lélegzet után Harryhez fordult. - Kösz, hogy idehoztad.

― Nincs mit.

― Elég érdekes, hogy az úgymond ünnepelt cipeli haza a részeg haverjait.

― Mintha hih Harry olyan hih józan hih lenne - szólt közbe Ron.

― Hozzád képest az - dühöngött Hermione, majd elvégzett Harryn egy józanító bűbájt.

― Így már mindjárt más - mosolygott rá barátja. - Kösz.

― Szívesen. Amúgy milyen volt a buli?

― Semmi extra. Fred és George kerített vagy húsz lányt. Fél órámba telt, míg levakartam magamról őket.

― El tudom képzelni - nevetett Hermione, és oldalpillantást vetett már horkoló vőlegényére.

― Nem maradhatok? - kérdezte reménykedve Harry.

― Nem - válaszolta határozottan Hermione.

― Kérlek!

― Egy napot még kibírsz, ha már két hetet sikerült átvészelned.

― Épp ez az, már elvonási tüneteim vannak, és lehet, hogy holnapig meghalok, ha nem lehetek vele.

― Akkor sem.

― Hermione! Kérlek! Légyszi, légyszi, légyszi!

― Nem lehet! Molly agyonverne, ha reggel itt találna.

― Nem fog! Ígérem!

― Harry, akkor sem. Hidd el, Ginnynek se könnyű, de gondolom, nem akarsz meghalni az esküvőd napján, mert Molly biztos kitekerné a nyakad.

― De minek kell egyáltalán ezt a baromságot végigcsinálni? - füstölgött Harry.

― Nyugodj le, és menj haza aludni. Kemény nap lesz a holnapi. Az estéről meg ne is beszéljünk.

Harry az utolsó mondattól teljesen elpirult, majd csendesen elköszönt, és a kandallón keresztül távozott.

― Olyan édes - sóhajtott fel Ginny, és kilépett az ajtófélfa takarásából.

― Te hallgatóztál? Ejyne-bejnye, rossz kislány!

― Ha egyszer olyan aranyos - olvadozott tovább a hat hónapos kismama.

― Gyere, segíts fellebegtetni Ront a szobánkba, aztán te is menj szépen aludni. Neked jóval fárasztóbb lesz a holnap, erősítő főzet ide, vagy oda.

Ginny bólintott, majd óvatosan kanyarogva felvitték Ront a Hermionéval közös szobájukba, és Ginny is aludni tért.

― Szeretlek - suttogta egy időben a sötétbe két szerelmes, majd oldalra fordultak, és várták, hogy másnap felkeljen a nap.

***

― Ginny! - kiáltott fel az emeletre Molly Weasley vagy húszadszorra aznap reggel.

― Ginny - lépett be barátnője ajtaján Hermione. - Ideje felkelni különben elkésel az esküvődről.

― Az esküvő! - pattant fel a vörös hajú nő szeme, és villámgyorsan kiugrott az ágyból. - Mért nem szóltál? - kiáltott rá a mosolygó Hermionéra, miközben kikapott pár ruhát a szekrényből, és magára húzta.

― Már vagy fél órája kiabál anyukád.

― Tényleg? - döbbent le Ginny, majd elindult Hermionéval a földszintre.

― Na végre, hogy felébredtél - teszi csípőjére a kezét Mrs. Weasley. - Ülj le, egyél, és nemsokára megyünk - mutat egy tányér rántottára, amit Ginny pillanatok alatt betermelt, és indulásra készen várta a következő utasításokat.

Ezzel egy időben Godric´s Hollowban egy fekete hajú férfi épp nekivágta kispárnáját vörös hajú barátjának.

― Hagyj már békén, Ron - nyögi, és újra elhelyezkedik, hogy visszamerüljön abba a kellemes álmába, amiből barátja kirángatta.

― Haver, el fogunk késni.

― Nem érdekel!

― Nem késhetsz el, te vagy a vőlegény!

― A micsoda? - ugrott egyet Harry, és már félig felöltözve állt barátja előtt egy perc múlva.

― Gyere, reggelizz, és megyünk is!

Harry eltűntette a kikészített reggelijét, ivott egy kávét és Ronnal együtt hoppanált.

***

― Anyu! Nyugodj már le, mert az őrületbe kergetsz! - szólt rá Ginny a fel-le rohangáló Mrs. Weasleyre.

― Már tizenegy óra, és sehol senki!

― Még két óra van a kezdésig. A zenészek is csak délre jönnek.

― De Harry sehol! - tépte a haját Mrs. Weasley.

― Itt van - lépett a szobába Ron, és rámosolygott az egyik fotelban ülő menyasszonyára, aki gömbölyű pocakját simogatta.

― Ron! - hallatszott Harry kétségbeesett és egyben dühös ordítása egy közeli szobából.

― Mi történt? - rémült meg Ginny.

― Szerintem csak nem találja a dísztalárja elejét - kuncogott Ron.

― Ron! - hallatszott egy újabb kiáltás, de ez már sokkal mérgesebb volt.

― Ha valami baja lesz - kezdte a fenyegetőzést Ginny, de Ron nem várta meg, míg befejezi, hanem megadóan átsietett barátjához.

― Anya - tért vissza pár perc múlva holtsápadtan. - Baj van. Harry dísztalárja a térdéig se ér.

Mrs. Weasley fiánál is sápadtabb lett, és a következő pillanatban elterült, mint egy liszteszsák.

― Anya! - ugrott fel Ginny a fotelból, ahol eddig ült, és édesanyja mellé vetette magát a földre. - Ron, hozz egy pohár vizet! - parancsolt rá bátyjára, és gyorsan egy stimulát motyogott Mrs. Weasleyre. - Jól vagy? - kérdezte, mikor a vörös hajú asszonyság kinyitotta a szemét, és elvette a visszaérkező Rontól a pohár vizet.

― Kerítsd elő azt a szabó boszorkányt! - mordult rá fiára, és feltápászkodott a földről. - Mindjárt azt is mondd meg neki, hogy anyagot is hozzon!

― Most minek idegeskedtek? Harryre jó még az a dísztalár, amiben Billék esküvőjén volt. Azt is felveheti.

― Hogy mi? - rémült meg Molly Weasley. - Szó sem lehet róla! Az egyetlen kislányom esküvőjén nem fog a vőlegény egy öt éves dísztalárt felhúzni!

― Jó, ahogy akarod - emelte fel megadóan Ginny a kezét, és visszaült a barátnője melletti fotelba.

Délre sikerült helyrehozni Harry félreszabott dísztalárját, és a zenészek is hangolni kezdtek a kápolna melletti kis területen. Gyönyörű nyári idő volt. Kellemesen meleg, és néha hűvös szellő játszott a fűvel. Ameddig a szem ellátott, nem lehetett falvakat vagy városokat találni, csak az érintetlen természetet. Egy kis domb tetején volt az apró kápolna, aminek a nyugalmát a madarak csivitelésén kívül semmi sem zavarta meg. Ginny nyugodtan tűrte, hogy Hermione a hajával babráljon, és az arcát fesse, míg Harry a rakoncátlan hajtincseivel szenvedett egy távolabbi szobában. Egy órára mindenki megérkezett, és Harry is feladta a lehetetlent, hogy fejéhez lapítsa fekete loboncát. Ronnal együtt kisétáltak a kis templomból, és az épület mentén jobbra kanyarodtak, ahol pár sor fehér széket helyeztek el, közöttük hófehér szőnyeget terítettek le, és egy fehérmárvány oltár is helyet kapott. Mindenki izgatottan ült a helyén. Alig voltak talán húszan olyanok, akik nem tartoztak a családhoz. Harry felsétált az oltárhoz, ami mögött a barátságosan mosolygó lelkész várta. Megállt Ron mellett, és várakozóan a kápolna végére szegezte tekintetét. A zongorista lágyan elkezdte játszani a lassú dallamot, majd mikor Ginny feltűnt a kápolna takarásából az énekes is lágyan dalolni kezdett.

˝I know there´s something in the wake of your smile

I get a notion from the look in your eyes yea

You´ve built a love but that love falls apart

Your little piece of heaven turns too dark˝

Ginny előtt Hermione lépkedett halványkék selyemruhájában, és ugyanilyen színű kis rózsacsokrával. Ginny apjába karolva lépkedett nagyon lassan az oltár felé fehér, pántnélküli, földig érő fehér ruhájában, melyet apró flitterek és gyöngyök díszítettek. Mindenki ámulva nézte a vörös hajú, karcsú Ginnyt, aki Hermionéval varázslatot alkalmazva elrejtette pocakját, és döbbenten hallgatták a szőke énekes szívszorító dalát. Egyáltalán nem esküvőre való, még temetésre se, de Harryék nem tágítottak mellőle. Emlékek rohanták meg mindkettőjüket. Ugyanazok az emlékek. Harry boldogan mosolyogott, és visszapislogott pár könnycseppet. Eszébe jutottak a megpróbáltatások, a lépcsőfokok, melyek idáig vezettek. Dumbledore temetése, és a szakítás. Ginny, ahogy kisírt szemmel bújik az ölelésébe, és ő halkan dúdol neki, majd az elhatározás. Elfelejti a lányt.

˝Listen to your heart when he´s calling for you

Listen to your heart there´s nothing else you can do

I don´t know where you´re going and I don´t know why

But listen to your heart before you tell him goodbye˝

Ginny maga előtt látta önmagát, ahogy sírva néz ki a hálóterme ablakából, és figyeli, ahogy a hármas elhagyja a birtokot. Nem tudott másra gondolni, csak hogy lehet, most látja utoljára Harryt, aki feláldozta a boldogságát miatta. Nem tudta hova mennek, és miért, de azt igen, veszélyben lesznek.

˝Sometimes you wonder if this fight is worthwhile

The precious moments are all lost in the tide yea

They´re swept away and nothing is what it seems

The feeling of belonging to your dreams˝

Újabb képkockák, ahogy Hermione ott áll a Grimmauld téri ház konyhája ajtajába, és csak néz rá. Majd, amikor kimondja a nevét, tudatosul benne. Harry halott. Ott fekszik a mozdulatlan test mellett, és nem tudja, mit tegyen, pedig valamit tennie kell. Akkor átkozta Voldemortot, átkozta az egész világot, a háborút, mert egyedül azt vette el tőle, aki a legfontosabb volt neki. Aki maga volt az élete.

˝And there are voices that want to be heard.

So much to mention but you can´t find the words.

The scent of magic, the beauty that´s been

When love was wilder than the wind˝

Felrémlett Ginny emlékei közül az a tíz perc a Mungóban. Az a tíz perc, amelyik erőt adott neki. Az az áprilisi nap, amikor Harry ott állt az Odú ajtajában, majd letérdelt elé remegve, és megkérte a kezét. Akkor fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Annyira szerette volna átölelni, megcsókolni és hozzábújni, de egy hang megszólalt a fejében, hogy ha most ezt teszi, akkor soha nem fog igazán meggyógyulni. Aztán az az augusztusi nap, a születésnapja, a fények útja, amikor tényleg Harry volt az, aki megkérte.

˝Listen to your heart

I don´t know where your going and I don´t know why

Listen to your heart before you tell him goodbye˝

Most újra búcsúztak, és mégis újra köszöntek egymásnak. Már rég egymásnak adták az életüket, de most már visszavonhatatlanul is. Odaért Ginny -Arthúrba karolva- az oltárhoz, ahol a már rendbe hozott, fekete dísztaláros Harry várt rá. Arthur átadta Harrynek a lánya kezét, majd leült a már most szipogó felesége mellé. A szertartás meghitt volt, és csendes. A végére minden nő sírva borult a párja vállára. Harry felkapta Ginnyt az ölébe, körbeforgatta, és szenvedélyesen megcsókolta.

― Irány a lagzi! - kiáltott fel Ron, és a kis társaság az előre elkészített zsupszkulcshoz sietett. - Ti nem jöttök? - szólt vissza az ifjú párhoz, akik még mindig az oltár előtt álltak.

― Mi máshogy megyünk - kacsintott Harry, és a semmiből előtűnt a Tűzvilláma. Felültette maga elé Ginnyt, majd ő is ifjú felesége mögé ült, és átnyúlva a háta mögött, megfogta a derekát, a bal kezével pedig a seprű nyelét, és ellökte magát a földről. Ginny ijedten karolta át a nyakát, de pár pillanat múlva már sikongatva nevetett fel. - Csak nem élvezi a kisasszony? - mosolygott rá Harry.

― De, nagyon - kacagott tovább Ginny. - Remélem, azért odaérünk vacsorára.

― Érjünk oda?

― Jó lenne.

― Akkor fogj erősebben - utasította Harry, és amennyire tudott ráhajolt a seprűre. Dísztalárját a háta mögött tépte a szél, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet.

***

― Végre hogy itt vagytok - dörrent az épp leszálló Harryre és Ginnyre Mrs. Weasley. - Már mindenki türelmetlen.

― Anyu! Fejezd be! - kiáltott rá Ginny. - Ez Harry és az én esküvőm, nem pedig a tiéd. Muriel nénin kívül szerintem senki sem idegeskedik, a nénikém meg le van tojva. - Azzal belekarolt Harrybe, és a kibérelt terem felé vették az irányt.

Több száz ember tombolt már bent, és hatalmas ovációval köszöntötték a párt. Lerótták a tiszteletköröket, majd mindenki várakozóan Ginny felé fordult, aki eddig magánál tartotta a fehérrózsa csokrát. Hermionén kívül minden lány odatömörült mögé, és közelharcot vívott a csokorért, végül Luna kaparintotta meg, és rögtön Neville nyakába vetette magát. Neville megfogta a kezét, és a kert felé húzta. Harry sejtette, hogy elérkezettnek látja a pillanatot, hogy megkérje Luna kezét. A zenészek játszani kezdtek, és Harryéket a parkett közepére tolták. Ugyanazt a számot játszották, amit a szertartáson. Harry szorosan magához vonta Ginnyt, megfogta a jobb kezét, és fejét a vállára hajtotta. A villanyokat leoltották, és millió gyertya jelent meg a levegőben lebegve. Sejtelmes félhomály telepedett a hatalmas teremre, és mindenki könnyezve figyelte, ahogy Ginny elveszik Harry ölelő karjaiban.

― Az én kislányom... - szipogta Mrs. Weasley férje mellett -, férjhez ment.

Mikor a dallam véget ért, egy gyorsabb számot kezdett játszani a zenekar. McGalagony professzor Mordonnal, Tonks Remusszal, Hagrid Madam Maxime-mal, Molly Arthurral, Hermione Ronnal és a visszaérkező sugárzó Luna a megkönnyebbült Neville-lel is beállt Harryék mellé, akik ugyanolyan lassan forogtak, mintha ugyanaz a dal szólna, ami az előbb. A vacsora alkalmából mindenki degeszre ette magát, így a gyerekek vették uralmuk alá a termet, míg Tonks a kis Christophert dajkálta egy csendesebb sarokban.

― Szökjünk meg - suttogta Harry Ginny fülébe, mikor már újra a parkett közepén táncoltak.

― Észrevennék - felelte halkan a nő.

― Kit érdekel?

― Aj, te - bökött bele Harry hasába a mutatóujjával.

― Au!

― Hogy szökünk ki?

― Gyere! - Harry megragadta Ginny kezét, és a kert felé kezdte húzni, ahol apró lámpások világítottak a fákon és a bokrokon.

― Hova mentek? - lépett Ron a menekülő pár elé.

― A kertbe - kiáltotta Harry barátjának, mert meg se állva kikerülte a vigyorgó Ront.

― Kis hazudós - nevetett Ginny a férjére, mikor egy fa alatt megálltak, és apró csókot lehelt a férfi ajkaira.

― Nem is. Tényleg a kertbe jöttünk. A távolabbi célunkat pedig nem firtatta - kacsintott Harry, és szorosan átölelte Ginnyt, majd egyenesen a godric´s hollowi hálószobájukba hoppanált.

˝A mosolyod ébredése üzen nekem
Látom a hajlandóságot a szemed tükrében
Szerelembe estél, de ez a szerelem széthullik
Mennyországod kicsiny szeglete elsötétül

Hallgass a szívedre, amikor érted kiált
Hallgass a szívedre, mást úgysem tehetsz.
Nem tudom hova mész, s nem tudom miért
De hallgass a szívedre, mielőtt végleg elbúcsúznál Tőle

Néha eltűnődsz, hogy ez a küzdelem érdemes-e
Az értékes pillanatokat elviszi az ár
Elsuhannak, s már semmi sem az, aminek látszik
A valahova tartozás érzése csak az álmaid része

Hallgass a szívedre, amikor érted kiált
Hallgass a szívedre, mást úgysem tehetsz.
Nem tudom hova mész, s nem tudom miért
De hallgass a szívedre, mielőtt végleg elbúcsúznál Tőle

És vannak hangok, melyeket hallani muszáj
Oly sok, mi említésre méltó, de nem találod a szavakat
A varázslat illata, a szépség léte
Mikor a szerelem a szélnél vadabb volt.

Hallgass a szívedre, amikor érted kiált
Hallgass a szívedre, mást úgysem tehetsz.
Nem tudom hova mész, s nem tudom miért
De hallgass a szívedre, mielőtt végleg elbúcsúznál Tőle

Hallgasd a szívedet
Nem tudom hova mész, s nem tudom miért

De hallgass a szívedre, mielőtt végső búcsút veszel Tőle˝

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.