Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


36. fejezet-A végén minden kiderül

2008.05.12
37

36. fejezet: A végén minden kiderül

Már június eleje volt, és a hetedévesek, Harryvel egyetemben a RAVASZ vizsgákra tanultak. Harry, a vizsgák előtti héten már erősítő főzeteken élt, amit Lumpsluck volt kedves elkészíteni neki, mert míg napközben tanított, és ellátta házvezetői kötelezettségeit, addig éjszaka a könyveket bújta. Igaz, hogy sötét varázslatok kivédéséből nem kellett tanulni, ahogy átváltoztatástanból és bűbájtanból sem, csak az elméletet, addig a bájitaltannal rendesen megszenvedett. Nem volt nála a Félvér Herceg könyve, és eszébe se jutott elkérni Pitontól. Nem haragudott volt tanárár, semmi baja se volt vele, de azért több szívességet nem akart kérni tőle. Még mindig nem tudta, hogy miért is állt be Voldemort követői közé, és azután miért kémkedett a Rendnek, majd nekik, de nem is faggatta a férfit. Most sokkal fontosabb dolgai voltak. Az esküvője alig egy hétre a vizsgák után lesz, és még a dísztalárja próbálására se volt ideje. Eljött a június azon napja, mikor elkezdődtek a felmérések. Harry a hetedévesekkel együtt a Nagyterem előtt állt türelmetlenül. Minél előbb túl akart lenni ezen az egészen. Az utóbbi időben teljesen elhanyagolta Ginnyt. Tudta, hogy menyasszonya nem haragszik rá emiatt, de ő mégis rosszul érezte magát. Nem csak azért, mert nem tudott neki segíteni, hanem mert neki is hiányzott a nő figyelmessége. Ebben a pillanatban kitárult a Nagyterem ajtaja, és McGalagony professzor állt mögötte.

― Hetedévesek, befelé!

A teremben több másik tanár is volt, akik mind arra figyeltek, nehogy bárki is csalni tudjon.

― Mr. Potter, mit keres itt? - kérdezte egy minisztériumi biztosnak kinéző férfi.

― Az igazgatónő úgy határozott, hogy nekem is le kell tennem a vizsgákat, hogy továbbra is az iskolában taníthassak.

― Nem mondta el neki, Minerva? - fordult az ismeretlen férfi a mindig komor McGalagonyhoz, aki most láthatóan harcolt a feltörni kívánkozó nevetéssel.

― Nem mondja komolyan, hogy nem kell vizsgáznom! - kiáltott fel Harry. Elfutotta a méreg az idős boszorkánnyal szemben. - Nem mondja komolyan, hogy ok nélkül hanyagoltam el a feleségemet, a születendő fiamat, és kaptam majdnem idegösszeomlást!

― De, attól tartok, igen - felelte az igazgatónő némi megbánással a hangjában. - Nem hittem volna, hogy ennyire komolyan veszi a dolgot.

― Sajnálom, ha ennyi idő alatt nem sikerült megismernie. Amúgy ha már volt kedves elrontani egy hónapomat, akkor ezt magyarázza el Ginnynek is, és remélje, hogy egyben fog kijönni tőle. - Harry hátat fordított, és elsietett a konyha irányába. Szerzett egy üveg Lángnyelv Whiskyt, és kiült vele a parkba az egyik fa alá. Már az üveg fele üres volt, és kezdett épp nyugodt álomba merülni, amikor egy határozott kéz megveregette a vállát.

― Harry, ébredj, beszélnem kell veled!

― Mit akarsz Perselus? - mordult föl Harry az ismerős hang hallatán.

― Ahogy már mondtam, beszélnem kell veled! - felelte a férfi kicsit ingerültebben.

― Nyugi már! - támaszkodott fel Harry, és hátát a fa törzsének vetette. - Mit akarsz mondani?

― Lehetne egy biztonságosabb helyen?

― Persze. A Szükség Szobája megfelel? - kérdezte Harry, miközben hangos nyögések kíséretében feltápászkodott.

Piton bólintott, és a kastély felé indultak. A szoba feltűnő ajtaja mögött egy barátságos kis szoba jelent meg. Egy kandalló volt bent, ami előtt két karosszék állt egymással szemben. Miután kényelmesen helyet foglaltak, Piton nagy levegőt vett, és belekezdett a történetébe.

― Gondolom kíváncsi vagy, hogy miért bízott meg bennem Dumbledore.

― Még jó. Nem ok nélkül faggattalak régebben.

― Hát igen. Sajnálom, hogy akkor nem mondtam semmit, de nem éreztem magamat elég erősnek hozzá. Túl régi, és túl fájdalmas sebeket szakítok fel vele. Ha megígéred, hogy nem szakítasz félbe, akkor elmondom, és utána nyugodtan megölhetsz, ha ahhoz tartja kedved.

― Valami hasonlót mondott Dumbledore is, mielőtt elmondta a jóslatot... Megígérem.

― Azt nagyon jól tudod, hogy apád mennyire gyűlölt engem. Nem ok nélkül. Legalábbis egy idő után. Hiába kerültem a Mardekárba, és nevelték belém a sárvérűek gyűlöletét, édesanyádat nem tudtam bántani, és ezt ő is észrevette. Hatodéves korunkra összeszedtem a bátorságomat, és elhívtam Lilyt egy randevúra. Jó barátok voltunk egész idő alatt. Ő igent mondott. Ezután kezdett apád elviselhetetlen lenni. Akkor már nagyon hajtott anyádra, és nem tudta elviselni, hogy pont miattam fogja végképp elveszíteni. Úgy gondolta, ha már velem van, nem fogja megkönnyíteni az életemet. Egy évig voltunk Lilyvel együtt, amikor változni kezdett. Már előtte is észrevettem, hogy nem olyan, mint volt, de egy év után határozottan más lett. A legtöbb találkozónkat lemondta, nem tanultunk együtt, és amennyire lehetett kerülni kezdett. Mikor odaálltam elé, és kérdőre vontam, csak dadogott, és össze-vissza beszélt. Akkor értettem meg a nyilvánvalót. Beleszeretett apádba, csak nem akart megbántani. Forrófejű voltam, elkezdtem vele ordibálni, és magára hagytam. James persze erről semmit sem tudott. Anyádnak túl nagy volt a büszkesége, hogy engedjen neki. Ezután történt az, amit az egyik okklumencia órán látták. Akkor vesztettem el végleg Lilyt. Soha sem hívtam sárvérűnek senkit. Őt meg főleg. Persze azt azért nem bírtam elviselni, hogy a nagy James Potter miatt hagyott ott, ezért kieszeltem egy tervet. Eszembe jutott az egyik varázslatom, amit amúgy is apádnak találtam ki. Az, amelyiket te Dracón alkalmaztad hatodévben. - Harry pillanatnyi döbbenetét a düh vette át, és majdnem nekiugrott volt tanárának, mikor az felemelte kezét, és folytatta. - Igen, hiba volt. Becsaltam ide egy levéllel, amit még Lily küldött nekem egyszer. Csak annyi állt rajta, hogy találkozunk a Szükség Szobájában, ezért nem volt semmi gyanús benne. Képzelheted mennyire meglepődött, mikor meglátott engem, és sehol az ő kis Lilyjét. Mielőtt megszólalhatott volna, ráküldtem a varázslatot, és magára hagytam. Nem élte volna túl, ha a drága Black barátjának nem mondja el, hogy hova ment, és miért. A kis Black nem állta meg, hogy ne kíváncsiskodjon, ezért eljött ide, és mikor meglátta apádat a vérében feküdni, rögtön felvitte a gyengélkedőre. Amilyen peches vagyok Lily nem bírta ki, hogy ne menjen be hozzá. Ott hallgatóztam az ajtó előtt. Mindent hallottam. Ahogy sírt apád ágya szélén, és könyörögött, hogy ne haljon meg. Akkor megértettem, hogy bármit tehetek ellenük, nem érem el a célomat. Úgy döntöttem, nem bántom őket többet. Nem apád miatt, hanem Lily miatt. Nehéz elhinni, de még mindig szeretem. Ki szoktam járni a sírjukhoz évente többször is, de ne rohanjunk ennyire előre. Akkor beismerte apádnak, hogy szereti, és ezennel elkezdődtek az igazán boldog évei. A Roxfort után beálltam halálfalónak. Nem tudtam volna nézni az enyelgésüket, és túl nagy volt a bánatom, hogy bármi mást csináljak. Pár év múlva a Nagyúr rám bízott egy nagyon fontos küldetést. Senki más nem tudott róla rajtam és a Sötét Nagyúron kívül. Mikor a jóslat továbbítása után elmondta a tervét nagyobb körvonalakban, rájöttem, hogy miatta fog meghalni az egyetlen ember, akit valaha szeretettem. Találkozót beszéltem meg Dumbledore-ral, és elmondtam neki, amit tudtam. Ő továbbította a szüleidnek, akik nem tudták meg soha, hogy én voltam, aki segíteni próbált rajtuk. Mikor megtudtam, hogy a titokgazdájuk az áruló Pettigrew, már késő volt. Mire a házhoz értem, mindennek vége volt. A szüleid halottan feküdtek a törmelék alatt, te pedig Lily még mindig szorosan ölelő karjaiban sírtál. - Piton szemei elhomályosultak a kicsordulni készülő könnyektől, de visszatartotta őket. - Tudtam, hogy bármelyik pillanatban megjelenhetnek a Rend tagjai, így amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem onnan, de már rég kész voltam egy újabb tervvel. Megkerestem Dumbledore-t, hogy tanítani szeretnék a Roxfortban, és segíteni a Rendnek a Nagyúr elleni harcban. Persze nem hitt nekem az elején, azt gondolta, majd így fogom szállítani a titkos információkat, de mikor mindent elmeséltem, amit az előző találkozásunknál nem tettem, mindent megértett. A Nagyúr persze úgy tudta, hogy kémkedni megyek oda. Volt, hogy igaz információkat szolgáltattam neki, amit először Albusszal megbeszéltem, de furcsa is lett volna, ha nem tudok semmit se felmutatni, de véletlenül a Rend mindig ott van, ahol a halálfalók lecsapni készülnek. A Nagyúr sejteni kezdte, hogy áruló van a szolgái között, de mivel én a legfőbb bizalmasai között voltam, rám nem gondolt. Célomnak tűztem ki, hogy megbosszuljam Lilyt. Amikor elsőévesen megjelentél a kastélyban újra feltámadt bennem a gyűlölet, amit apád iránt éreztem. Hiába mondta Albus, hogy te nem vagy olyan, hogy csak külsőre hasonlítasz rá ennyire, én nem tudtam meglátni benned Lilyt. Nem csak a szemét örökölted. Sokkal több van benned annál. Mikor Dumbledore hatodéves korodban beavatott a horcruxos dolgokba, nem akartam vállalni a feladatot, hogy majd segítsek neked. Mivel a végrendeletében egy levelet hagyott rám, amiben ezt kérte, úgy gondoltam, erőt veszek magamon, leküzdöm a régi sérelmeimet, és ha tudok, segítek. Amikor harcolni láttalak, azért hogy másokat megments, és a végső csatán, amikor a Nagyúrral szemben álltál, jöttem csak rá, hogy Albusnak végig igaza volt. Ennyi az én kis történetem, az ok, amiért megkeserítettem a Roxfortos éveidet. Kínozz meg, vagy tégy, amit akarsz, nem fogok védekezni. - Piton, hogy Harry lássa, komolyan gondolta, amit mondott, pálcáját a fiatal férfi felé nyújtotta, de az felállt, és az ajtóhoz lépett.

― Szenvedtél már épp eleget, és még fogsz is az emlékek miatt. Nem mondom, hogy sajnállak, mert még nem tudlak. Kell egy kis idő, amíg ezt feldolgozom, de ha készen állok, hogy barátként nézzek rád, tudni fogsz róla. - Kilépett az ajtón, és a tornya felé indult.

Ginny feldúltan ült a kanapén, mikor meglátta Harryt boldogan ugrott volna a nyakába, de vőlegénye tudomást sem vett róla. Felment a szobájukba, leült az ágynak arra a felére, ahol ő aludt, és elvette az éjjeliszekrényen álló egyik képet. A szülei mosolyogtak róla rá, és egy ötlet ugrott be neki a képről. Felugrott ültéből, visszatette a képet, és már rohant is ki a portrélyukon, ahol alig pár perce lépett be. Átfutott jó néhány folyosón és titkos átjárón, míg egy sima fal előtt meg nem állt. Elhadart négy nevet, mire négy állat jelent meg a falon. Megérintette a szarvast, elsuttogta neki a jelszót, és már futott is be a sötét folyosóra, ami az állatok mögött nyílt. Tudta mik várnak rá, ezért már előre megidézte a patrónusát, és messziről kiabálta, hogy számára Ginny és a kisfiuk a legfontosabb. Az utolsó ajtó után rögtön az elétáruló szoba hátsó felébe sietett, és elkezdett kiabálni egy fekete üres vászonnal.

― Apa! Gyere ide, beszélnünk kell! - A hangjában semmi kérlelés nem volt. Úgy kiabált, mintha rajta kapott volna egy elsőst, amint titokban a seprűjét akarná ellopni.

― Mit szeretnél? - kérdezte a képen megjelenő fekete hajú férfi.

― Magyarázatot.

― Mire?

― Mondjuk arra, hogy miért nem mondtad el a kis történetedet Pitonnal.

― Nem tudom, mire gondolsz.

― Ne szórakozz velem, jó? - Olyan hangnemben ordított rá az előtte álló festett férfira, amit sohasem engedne meg a saját gyerekének. Bár ő ilyesmit nem titkolna el.

― Mi folyik itt? - lépett be a képbe egy vörös hajú nő. - Miért beszélsz így az apáddal?

― Ebbe most ne szólj bele anya!

― Lily, most menj ki! - fordult komoran felesége fel James.

― Nem mondtad el neki? Még neki se? Hogy van bőr a képeden?

― Mit nem mondtál el? - vonta kérdőre csípőre tett kézzel Lily a férjét.

― Ez nem olyan egyszerű.

― De, nagyon is az! - vágott vissza Harry.

― Nem akartam, hogy anyád a hülye zsírosfejű miatt legyen ideges, és hagyjon ott, amikor végre meglágyult. Nem tudod, mennyire hihetetlen volt, amikor ott zokogott az ágyam szélén.

― Nagyon is el tudom hinni, képzeld el! Tudtommal, Hermione elmondta, hogy mit tettem Ginny miatt. Szerinted nekem milyen volt, amikor nemet mondott, mikor megkértem a kezét? Hogy majdnem fél évig szenvedtem amiatt, hogy nem lehet velem?! Hogy amikor végre együtt lehettem vele, le kellett mondanom róla, azért hogy élhessen, még ha én lehet, hogy úgy halok meg, hogy nem emlékszem rá?!

― Önző voltam, de ki nem lenne az annyi év reménytelen próbálkozás után?

― Én - válaszolta Harry szikrázó tekintettel. - Szerinted én nem őrlődtem, amikor rájötten, hogy szeretem Ginnyt, de nem tudtam mit tegyek? Hat bátyja van, érted? Szerinted én mit kaptam volna, ha megbántom, vagy kapnék? Örülhetnék, ha a Szent Mungóba vinnének, nem pedig a halottasházba.

― Jó, hibáztam, tudom, de attól még nem kéne leszedned a fejem.

― Nem is ő fogja, hanem én! - kezdett el kiabálni Lily. - Halljam, James Potter! Mi van Perselusszal?

― Nem akarom végignézni, ahogy megölöd anyu, úgyhogy én megyek, majd szólj, hogy mikor lesz a temetés - gúnyolódott Harry, és úgy nézett az apjára, mintha az egy durrfarkú szurcsók lenne.

Nem hitte, hogy valaha is ennyire csalódott lesz a szüleit illetően. Amíg semmit se tudott róluk, istenként tekintett rájuk. Tudta, hogy mennyit könyörgött az apja az anyjának, hogy menjen el vele egy randira, de nem hitte, hogy ilyesmi is történt volna. Mint egy porcelán váza tört össze benne a tökéletes kép a szüleiről. Nem örült annak se, amit Piton merengőjében látott ötödévesen, de az ehhez képest semmi se volt. Némán ballagott vissza a toronyba, ahol Ginny már teljesen begubózva ült az egyik fotelba egy pokróccal betakarva. Június ellenére elég hűvös volt az idő. Odasétált a nőhöz, hogy átölelje, de az elfordult tőle, és kibújt a karja alól.

― Sajnálom, ami történt - suttogta a karfán ülve, és már csak azért is átölelte szerelme vállát.

― McGalagony elmondta, hogy milyen ostoba tréfát talált ki, de az előbb olyan voltál, mint aki nem lát semmit és senkit.

― Mert nem is láttam. Majd elmesélek mindent, de had öleljelek meg! - kérlelte Harry, mire Ginny lassan felállt, vőlegénye elé lépett, és belebújt annak ölelő karjaiba. - Így már mindjárt más - adott egy puszit a nő fejére, és még szorosabban húzta magához. Hirtelen felkapta, és felsietett vele a hálójukba, óvatosan lefektette az ágyra, mellébújt, és mielőtt Ginny beszélgetést kezdeményezett volna, már békésen szuszogott. A nő csak mosolyogva megpuszilta az arcát, és ő is elaludt vőlegénye ölelésében. Sohasem értette, hogy Harry hogy képes még álmában is ugyanolyan szorosan fogni őt, mint ébren, de határozottan tetszett neki.

Hiába volt csak délelőtt 11 óra, másnap reggelig egyikük sem ébredt fel. Míg Ginnyt a terhessége fárasztotta ki, addig Harry az elmúlt fél hónap nemalvását próbálta bepótolni valamennyire. Másnap Harry elmesélte a Pitontól hallottakat Ginnynek, aki ahelyett, hogy bárkit is ócsárolni kezdett volna, rémülten nézett Harryre.

― Ugye te semmi ilyesmit nem titkoltál, vagy fogsz eltitkolni előlem?

― Nem, dehogy is. Hogy gondolhatsz ilyesmire?

Ginny újra nyugodtan fészkelte be magát vőlegénye ölelésébe, és az csak akkor engedte el, mikor lement megnézni apja tetemét a Tekergők Termébe. Nem sokat tévedett. Anyja várta feldúltan, míg apja egy távoli pontról figyelte sóvárgó tekintettel.

― Látom, nem folyt vér.

― De csak azért, mert amúgy se tudnám megölni, mivel már halott - felelte anyja sötéten. Hangjából kiveszett minden kedvesség.

― Igazán megbocsáthatnál neki már.

― Te mondod? - esett neki vádlón fiának Lily.

― Úgy csinálsz, mintha te semmit se titkoltál volna el előle.

― Nem is.

― Higgyem is el, hogy mindent tud a Pitonnal való kapcsolatotokról?

Harry telibe talált. Anyja olyan vörös lett, mint a haja, és zavartan izegni-mozogni kezdett.

― Mi van Pipogyusszal? - lépett előre James.

― Figyeljetek! Nem szeretném, ha össze lennétek veszve. Üljetek le szemtől szembe, ahogy én Perselusszal, és mondjátok el egymásnak, amit eddig nem. Anya, szerintem te rájöttél pár dologra, amit eddig még nem mertél megosztani apával. Arra, hogy ki volt az, aki Voldemort támadásáról szólt.

― Tényleg ő volt? - döbbent meg Lily, és eddig vörös arca holtsápadtra vált.

― Igen - bólintott Harry, és mélyen anyja szemeibe fúrta a sajátját. - Az érzései pedig mit sem változtak.

Lily döbbenten roskadt le a kép szélén, és csak meredt maga elé.

― Kockáztatta az életét miattam - lehelte semmibe meredő tekintettel. - Hogy lehettem ilyen szívtelen vele?

― Most ugye nem Pitonról beszélsz? - reménykedett James felesége mellett guggolva.

― De. Ő szólt Dumbledore-nak, hogy veszélyben vagyunk.

― Ő is tehet róla, hogy abban voltunk. Ő árulta el a jóslatot Voldemortnak.

― Hát nem érted? - kiáltott fel magából kikelve Lily. - Az életét kockáztatta miattam! MIATTAM! Igen, ő árult el minket, de nem tudhatta, hogy a jóslat ránk is igaz! A háború alatt, pedig védte Harryt! Annak a fiát, aki hét évig megkeserítette minden percét!

― Nem hinném, hogy az én fiamon segített. Inkább a tiéden - válaszolta csendesen James, és felállt.

― Ebben egyet értek. Most magatokra hagylak. Kérlek, béküljetek ki!

Harry az ajtóhoz lépett, és mikor visszafordult látta, ahogy anyja apjához lép, és megöleli, majd mindketten egy halk sajnálomot suttognak a másiknak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.