Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


31. fejezet-Közeledik az Egyetlen Fia

2008.05.12
31

31. fejezet: Közeledik az Egyetlen Fia

Másnap reggel, Harry fáradtan ébredt föl. Ginny még halkan szuszogott az ágyban, mikor behúzta maga után az ajtót. Rögtön a kanapé felé vette az irányt a kandalló előtt. A klubhelyiség már elég meleg volt a tűztől, de Harry mégis fázott. Kisvártatva Hermione sétált oda hozzá. Nem kellett ránéznie barátnőjére, hogy tudja, ő az. Csendben leült Harry mellé, és csatlakozott a lángok mustrálásához.

― Hermione - szólalt meg végül Harry. - Baj van.

― Nem akarod? - Harry úgy nézett a mellette ülő nőre, mintha azt mondta volna, Ron elment a könyvtárba, nem fog minket zavarni. - A kisbabát.

― Ja, hogy azt. Dehogynem - húzta erőltetett mosolyra a száját Harry.

― Akkor?

― Az ő sorsát is egy jóslat fogja eldönteni.

― Honnan veszed?

― Álmodtam. Trelawneyt láttam. Olyan volt, mint amikor Dumbledore-nak jósolt, és nekem harmadikban.

― Hallottad, mit mondott?

― Nem, de el kell mennem hozzá, és megtudni, hogy mi fog történni.

― Veled megyek!

― Azt megköszönöm. - Hermione már állt fel, hogy induljanak, de Harry meg se moccant.

― Nem megyünk?

― Most? Nem, még nem. Erőt kell gyűjtenem ehhez. Félek, nem kis megrázkódtatás fog érni.

A nap folyamán Harry játszotta a boldog vőlegényt, aki megtudta, hogy apa lesz. Csak Hermione jelenlétében engedte ki a gőzt, vagy mikor egyedül volt. Semmi kedve nem volt Ron vagy Ginny kérdezősködéséhez, főleg nem ahhoz, hogy menyasszonya megtudja, mi miatt is ilyen letört. Harry írt egy levelet Trelawneynak, hogy este kilenckor találkozzanak a jóslástanteremben. Mikor a Weasley-testvérek jó alvókájukhoz méltón húzták a lóbőrt, Harry és Hermione útnak indult. Szinte futva siettek a régebben annyira utált hely felé, ahol reményeik szerint nem a borzalom várja őket. Volt jóslástan tanáruk egy széken ült egy asztal előtt, nekik háttal a kezei alatt egy kristálygömbbel. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy észrevette volna, vendégei vannak, hanem amikor Harry közelebb lépett hozzá, hirtelen túlvilági hangon kezdett beszélni.

― Közeledik az Egyetlen Fia, aki diadalmaskodhat az idő felett... Szűz szüli őt az utolsó napján másik felével együtt, de neki olyan sorsot szántak az istenek, ami a Sötét Nagyúr fölé emeli, és rá olyan vég vár, mint senki másra... Az lesz a párja, ki tizenkét évvel előtte jár, mert minden szenvedésén csak ő enyhíthet, és nem élhet az egyik, míg nem él a másik.

Trelawney megrázta göndör haját, és szódásüveg szemüvege mögül a döbbent Harryre meredt.

― Valami baj van?

Harry nem válaszolt, csak megragadta Hermione csuklóját, és a Szükség Szobája felé rángatta. Az a legbiztonságosabb hely arra, hogy ezt megbeszéljék. Lihegve estek be az eléjük táruló ajtón. A helyiségben két kanapé volt egymással szemben, egy asztalka közöttük, és egy kandalló. Fáradtan zuhantak le, egymással szemben.

― Ez... ez...

― Nem is olyan szörnyű - fejezi be Hermione.

― Nem is olyan szörnyű?! Melyik része? - kel ki magából Harry.

― Nyugi! Ködösebb, mint a tiéd, de jobb is. Ülj szépen vissza, és elmondom érthetően. - Harry engedelmesen lefeküdt a kanapéjára, az egyik karfára a fejét, a másikra a lábát rakva, és várta az elemzést. - Nézzük csak. Az gondolom világos, hogy az Egyetlen Fia, az a kisbabára vonatkozik. Uralkodhat az idő felett. Nem hinném, hogy az időjárásra gondol. Időnyerővel meg lehet csavarni az időt egy kicsit, de szerintem itt többről van szó. Szűz szüli őt az utolsó napján... Szeptember nagy része a Szűz horoszkóphoz tartozik. Ha az utolsó napján szüli, akkor a kicsi szeptember 22-én fog világra jönni. A másik felével együtt... - Hermione egy darabig töprengett. - Nem lehet, hogy Ginny ikreket vár?

― Nem hinném. Azt mondta volna.

― És ha ő se tud róla?

― Elég valószínűtlen.

― Akkor ez rejtély marad még egy darabig. A sorsa Voldemort fölé emeli - folytatta Hermione. - Na ezzel semmit se tudok kezdeni, bár abban biztos vagyok, hogy nem lesz sötét varázsló. Elég érdekes lenne, ha pont a ti gyereketek lenne a következő Nagyúr. Olyan vég vár rá, mint senki másra... Trelawney úgy tűnik, élvezi, hogy nem bír konkrétan beszélni. Ezekre csak idővel derülhet fény. Az lesz a párja, ki tizenkét évvel előtte jár, mert minden szenvedésén csak ő enyhíthet, és nem élhet az egyik, míg nem él a másik. Ez már sokkal érdekesebb. Aki tizenkét évvel előtte jár. Ki lenne olyan hülye, hogy egy nála tizenkét évvel fiatalabb pasival kezd ki? Nem alacsonyítom le a Potterek vonzerejét, de ez eléggé... sántít. Mert minden szenvedésén csak ő enyhíthet, és nem élhet az egyik, míg nem él a másik. Nagy szerepe lesz még a fiadnak. Az biztos. Csak ő szabadíthatja meg a szenvedéstől a párját. Ha nem tudnám és hallottam volna, hogy ez igazi jóslat volt, akkor azt mondanám Trelawney szórakozik velünk. Nem élhet az egyik, míg nem él a másik... Nem akarlak felizgatni, de ez kicsit baljós hangzású.

― És még te mondod, hogy nyugodjak meg? - kérdezte Harry olyan hangon, mint én-megmondtam.

― Ne legyél már ennyire pesszimista! - torkolta le Hermione. - Az is meglehet, hogy mindez átvitt értelem. Tehát nem élnek igazán, míg mindketten nem könnyítenek a terheiken. Egész zavaros az egész. - fintorgott a barna hajú boszorkány.

― Nem mondod - gúnyolódott Harry.

― Azzal, hogy szekálsz, nem lesz jobb! A jóslatot hallottad, nem tudsz rajta változtatni, még ha te vagy a nagy Harry Potter, akkor sem! - Hermione fölpattant, és kiviharzott a szobából.

˝Igazán kellemes kilenc hónap elé nézünk.˝ - húzta el a száját Harry, kívánt magának egy takarót és egy párnát, majd ott helyben elaludt. Reggel Ginny riadtan ébredt fel, és mikor meglátta vőlegénye hűlt helyét, még jobban megijedt. Idegesen pattant ki az ágyból, de rögtön vissza is rogyott, mert elkapta a szédülés és a hányinger. Mikor jobban lett, a falnak támaszkodva indult bátyja szobája felé. Nem érdekelte, milyen pozícióban találja őket, csak az, hogy megtudja, mi van Harryvel. Nagy meglepetésére Hermione már a klubhelyiségben ült az egyik fotelban, egy könyvvel a kezében. Ginny sápadtan ült le egy másik székre, hogy kifújja magát.

― Nem tudod, hol van Harry?

― Nem jött még vissza? - kérdezte Hermione kicsit aggódva, bár sejtette, hogy a férfi egyedül fogja tölteni az éjszakát.

― Nem! Tudod, hol van? - kérdezte újra, egyre több félelemmel Ginny.

― Nyugodj meg! Jól van. Biztos vagyok benne, de szerintem várd meg, míg visszajön.

― Mi történt?

― Majd ő elmondja. - Ginnyt ez a válasz egyáltalán nem nyugtatta meg.

― Ne csináld ezt velem, Mione!

― Nem direkt teszem. Most inkább menj, és pihenj le! Harry úgyis hozzád fog menni elsőnek.

Ginny végül visszakullogott a szobájukba, részben azért is, mert újabb hányingere támadt, és úgy gondolta, jobb, ha nem a szőnyeget díszíti ki vele. Harry tíz óra körül érkezett vissza a toronyba. Nem szólt semmit a kérdőn rá meredő Hermionénak és Ronnak, hanem felsétált a hálójába, és leült Ginny mellé az ágyra. Menyasszonya halkan szuszogott. Az arcáról ítélve Harry rájött, hogy ma reggel is viszont látott valamit. Nem akarta felébreszteni, csak finoman simogatni kezdte a karját. Ám Ginny az első érintések egyikére már kinyitotta a szemét.

― Hol voltál?

― Gin...

― Hol voltál? Utána beszélhetünk, de ezt hallani akarom! Tudod, mennyire aggódtam miattad? - ült fel Ginny az ágyban. Harry megtámasztotta a hátát, és közelebb húzta magához, majd egy puszit nyomott a homlokára.

― A Szükség Szobájában voltam egy álmom miatt, és gondolkoztam.

― Mit álmodtál?

― A fiunknak is jósoltak - hajtotta le a fejét Harry. Ginny holtra vált arccal nézett vőlegényére, aki gyorsan elhadarta a néhány mondatot, mire kissé jobb színre derült.

― Ha úgy nézzük...

― Nem nézzük. Hiába gondolkodunk rajta, és cincáljuk darabokra, akkor se fogunk többet megérteni, csak még jobban felidegesítjük magunkat. Én inkább azt szeretném tudni, hogy hogy játszottad ki anyukád bájitalát.

― Ennyire nem figyeltél azon az estén? - mosolygott Ginny. - Nem ettem nagyon semmit. Még a vizemért is én mentem ki, amikor lehetett, és előtte szereztem egy hatástalanító főzetet, ami huszonnégy óráig védett anyu bájitala ellen.

― Így készültél? - húzódott Harry szája huncut mosolyra, és visszadöntötte szerelmét az ágyra.

― Baj?

― Nem, egyáltalán nem.

― Harry, nem jössz... - lépett be a szobába Ron, de a jelenettől tátva maradt a szája. Ginny a hátán feküdt, mellette Harry az oldalán, szenvedélyesen csókolóztak, miközben barátja keze húga hasát simogatta. - Álljon meg a fáklyás menet! - ordította, de Harry csak intett az egyik kezével, hogy menjen ki. Ezen Ron még jobban felhúzta magát, de mivel rájött, hogy úgyse tud kicsikarni egy szót se a hempergőkből, dühösen becsapta az ajtót.

Harry és Ginny nevetve váltak szét, de hamar komolyra változott az arcuk.

― Aggódom érte - mondta Ginny.

― Nyugi! Keményfából faragják - kacsintott rá Harry, de ő se volt sokkal nyugodtabb.

― Mi lesz, ha valaki megtudja, akinek nem kéne? Amúgy is elég nagy baj lesz abból, ha anyunak elmondjuk.

― Menjünk az Odúba még ma?

― Ha nem baj...

― Minél előbb tudja meg, annál kisebb sérülésekkel úszom meg - mosolygott Harry.

― Jó, akkor menjünk! - tornászta fel magát ülő helyzetbe, de rögtön a hasához kapott.

― Jól vagy? - rémült meg.

― Ha leszámítjuk ezt a francos hányingert és szédülést, akkor kicsattanok, igen.

― Gyere, csak szép lassan. - Harry oldalról támogatta Ginnyt, aki egy pálcamozdulattal kicserélte a ruháit, és elindultak a klubhelyiség felé, ám a lépcsőnél gondok adódtak. Nem fértek el egymás mellett. Harry megunta a bajlódást, lassan felemelte az ölébe Ginnyt, és oldalazva lesétált a fokokon. - Elmegyünk az Odúba, beszélünk Mollyval - mondta Harry a kérdőn rá néző Hermionénak és Ronnak. - Nektek se ártana.

― Én is tudom - csattant fel Ron -, de nem akarok fej nélkül élni.

― Kettőnk közül én fogok nagyobb hegyibeszédet kapni. Téged max. házasságra köteleznek.

Ron elhúzta a száját, majd felállt, és Hermionéra nézett.

― Megyünk? - Hermione szó nélkül felállt, belekarolt Ronba, és a kandallóba léptek egymás után.

Az Odú kihalt volt, és csendes. Fred és George a saját lakásukban éltek, ahogy Bill és Fleur is. A nagy, girbegurbás épületben már csak a két Weasley-szülő lakott. Molly izgatottan rohant be a konyhába, és magához ölelt mindenkit.

― Hát ti? - kérdezte, mikor mindenkit üdvözölt. - Nem a Roxfortban kéne lennetek?

― De, csak szeretnénk mondani valamit - bökte ki Harry nagy erőfeszítések árán, mivel a gombóc a torkában nem nagyon hagyta beszélni.

― Mit? - Molly nem épp az az ember volt, aki hagyta, hogy sokáig húzzák a dolgot.

― Hermione kisbabát vár - vette át a szót Ron, majd egy nagyot nyelt. Anyja olyan lassan fordult felé, mintha egy lassított felvételt néztek volna.

― Hogy micsodát? - kérdezte az eddig hallott leghűvösebb hangján.

― Hermionénak és nekem gyerekünk lesz - lehelte Ron falfehér arccal.

― És még nem vetted el? - tört ki Mrs. Weasley. - Ezt mégis hogy gondoltad, Ronald? Hány hónapos terhes? Mikor lesz az esküvő? Hol fogtok lakni? Mi lesz a neve?

― Anya, állj! - ordított rá Ron. - Nem vettem el, mert úgy gondoltuk, hogy majd miután megszületett tartjuk meg az esküvőt. A kicsi két hónapos, Harryéknél fogunk lakni Godric´s Hollowban, amíg nem találunk magunknak egy saját lakást, és nem beszéltünk még arról, hogy hogy fogjuk hívni.

Harry teljesen meglepődött barátja határozott fellépésén.

― Ronald!

― Nem anya! Felnőttek vagyunk, és a saját életünket éljük! Úgy cselekszünk, ahogy nekünk tetszik, és nem úgy, ahogy azt te elgondoltad. Sajnálom, ha emiatt megharagszol ránk, de nem fogom hagyni, hogy irányítsd az életünket!

Molly arcán egy halvány mosoly futott át, majd dünnyögött valamit, és Harryékhez lépett.

― Ha ti is hasonlót akartok bejelenteni, akkor jobb, ha rögtön el is mentek! - Ginny már indult is a kandalló felé, de Harry nem engedte el a kezét.

― Nem fogunk el menni, Molly, hanem mi is elmondjuk, amit szeretnénk, még ha az nagyban hasonlít Ronék állapotához.

― De...

― Igen, Ginny is állapotos, Hermionéval egy időre vannak kiírva, és mindketten fiúk. Ronék nálunk laknak, amíg csak akarnak, mert nem fogom őket kidobni. Mi Ginnyvel megtartjuk az esküvőt június 24-én, ahogy terveztük is, bármi is történjen. Én addig lerakom a RAVASZ-aimat, és elintézek mindent az esküvővel kapcsolatban. Igazán csalódtam benned - mondta hidegen, majd megfordult, és eltűnt a zöld lángokban.

― Én nem akartam semmi rosszat - kezdett szipogni Molly. - Annyira örülök nektek, csak olyan nehéz elhinni, hogy felnőttetek, és kirepültök.

― Nyugi, anyu! - ölelte át Ginny az anyját. - Harry se haragszik rád, csak nagyon meglepte a dolog.

― Biztos?

― Az, és Ronnak sincs semmi baja - küldött szúrós pillantásokat bátyja felé, aki szintén odasétált az anyjukhoz.

Molly lassan megnyugodott, majd visszaterelte a kandallóhoz a fiatalokat.

― Nagyon vigyázzatok magatokra, jó? - majd adott két puszit mindenkinek.

Harry idegesen járkált fel-alá a szoba közepén, mikor a kis csoport visszaért.

― Na? - fordult feléjük.

― Mi na? Gyáva vagy - mondta Ginny.

― Anyukád az egyetlen, akitől félek - vörösödött el Harry, de Ginny csak jót kacagott rajta.

― Elintéztük, semmi baja már.

― Huh! - roskadt le Harry a mögötte lévő kanapéra. - Akkor minden oké.

― Egyelőre - ült bele vőlegénye ölébe Ginny. - De azért engem ez a jóslat még mindig aggaszt.

― Engem is, de nem tehetünk ellene semmit. Amíg lehet, titokban tartjuk, és reméljük a legjobbakat - adott egy puszit Ginny arcára, és fejét a vállára húzta, majd a sajátját Ginnyének támasztotta.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.