Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30. fejezet-Valentin napi ajándék

2008.05.12

30

30. fejezet: Valentin napi ajándék

A januárnak gyorsan vége lett, és elkezdődött a február, majd ezzel együtt a Valentin nap is egyre közeledett. A kastélyt elárasztották a rózsaszín szívek és pufók, kis szárnyas angyalkák, akik üzeneteket szállítottak a kiszemelt áldozatoknak. Ginny és Harry együtt menekültek a raj elől, ami őket üldözte. Az ebédnél Harry megelégelte a Ginny előtt egyre növekvő üzenethalmot. Felállt és előrántotta a pálcáját, aminek a következő postás neki ütközött.

― Ha még egy cetlit mer hozni bármelykőtök is a menyasszonyomnak, azt csirkévé változtatom, és megsütöm! Világosan beszéltem?

A kis küldönc eddig pirospozsgás arca falfehérre vált, és amilyen gyorsan csak tudott eliszkolt a helyszínről. Harry elégedetten ült vissza.

― Csak nem vagy féltékeny? - mosolygott rá Ginny.

― Á! - legyintett Harry, és visszafordult az ebédjéhez.

Mikor az evéssel végeztek, Harry nem törődve az előtte halmokban álló rózsaszín levelekkel, indult az ajtó felé.

― Mr. Potter! - szólt utána McGalagony. - A leveleit itt hagyta.

― Azok nem az enyémek - mondta Harry. Az a híres Harry Potteré, akit mindenki ismer, aki a Szombati Boszorkány szerint a legszexisebb agglegény Angliában, de én nem ez vagyok. Igen, híres lettem, de nem azért, mert az akartam lenni, hogy hogy nézek ki, arról a szüleim tehetnek, és agglegény se vagyok már igazán - puszilta meg Ginny fejét, és átkarolva egymást léptek el a tanári asztaltól. - Tehát azok nem az enyémek.

Este izgatottan készülődtek külön-külön a bálra, amit az iskola Nagytermében rendeztek. Ron és Hermione is visszajöttek erre az alkalomra az iskolába. Harry és Ron Hermione szobájában, míg a két nő a nagy hálóban cicomázta magát. A bál nyolckor kezdődött, és a találkozót is ekkorra beszélték meg az előcsarnokban. Harryék már idegesen járkáltak fel alá az említett helyszínén a diákok között, mikor Ron megbökte barátja vállát. Ginny és Hermione állt a lépcső tetején. A két jó barát egyszerre nyúlt a másik álla alá, és nyomta vissza eredeti állapotába. Ginnyn hosszú, fekete, pántos, míg Hermionén rózsaszín, alul enyhén fodros ruha volt. Mindkettőjüknek szabadon omlott a haja a vállára és a hátára. Leérve a lépcsőn, mosolyogva karoltak bele partnereikbe, akik még mindig nem tudtak szóhoz jutni. A Nagyterem egy pillanatra elcsendesült, mikor a két pár belépett, majd gyorsan új zene következett. Foglaltak maguknak egy négyes asztalt a fal mellett, kicsit távolabb a többitől. Rövid beszélgetés után táncolni indultak. Míg Ron Hermionét óránként leültette pihenni, addig Harryék egyszer se hagyták ott a táncparkettet, legfeljebb egy italért. Nem foglalkoztak az irigykedő tekintetekkel, vagy hogy mindenki őket nézni, mert ők csak egymást látták. Ginny karjai Harry vállán lógtak, míg a fejét a férfi mellkasának döntötte. Harry szorosan ölelte magához Ginnyt, míg ő elveszett a vörös hajzuhatagban. Nem szóltak egymáshoz, csak elmerülve a másikban lépkedtek. Egy idő után azt vették észre, hogy a terem kiürült, már a zene se szólt, de ők még mindig táncoltak.

― Azt hiszem, vége a bálnak - mondta Harry, és Ginnyre mosolygott.

― Igen, úgy tűnik.

― Akkor gyere! - Harry megfogta menyasszonya kezét, és elkezdte húzni a lépcsők felé, de Ginny megtorpant.

― Mért nem maradunk még?

― Itt? Minek?

― Táncolni.

― Nincs zene.

― Már szerintem úgy két órája nincs - mosolyogott Ginny.

― De pont itt akarsz maradni? - fintorodott el Harry, és körbenézett. A terem levegőtlen volt, és büdös. Keveredett benne az alkohol, az étel, és néhány kevésbé erős gyomrú egyén hányásszaga, akik nem bírták ki a mosdóig.

― Menjünk ki akkor inkább a kertbe - ajánlotta Ginny.

― Meg fogsz fázni. Se kabátod, se semmid.

― Dehogy fogok - és elkezdte vonszolni Harryt a park felé.

Az előcsarnokban lekapta a lábáról a cipőjét, lerakta az ajtó mellé, motyogott valamit a lábára egy pálcamozdulat kíséretében, és kiszaladt a húszcentis hóba. Harry egy ideig furán nézett a távolodó alak után, de gyorsan utána futott. Ginny már reszketett, mikor utolérte és a szája is a pirosról kékeslila árnyalatra váltott. Mosolyogva elsuttogott egy varázsigét, és menyasszonya újból egészséges színt öltött. A Tiltott Rengeteg szélén álltak meg, Ginny halk zenét varázsolt a szélbe, amit csak ők hallottak, és újra átkarolva egymást táncolni kezdtek a kiflihold szokatlanul erős fényében. Ők nem vették észre, de a Roxfort több ablakából is boldog szempárok figyelték a mozdulataikat. A Griffendél-toronyban szinte tömegverekedés alakult ki az ablakok előtt, azért hogy láthassák kedvenc tanáraikat. Ron is mosolyogva figyelte a sötét alakokat hátulról átkarolva Hermionét, és néha egy-egy puszit adva szerelmének. Ám az igazgatói iroda sötétjéből is kutató pillantások övezték az árnyékokat, és elégedetten mosolyogva tértek nyugovóra. Hiába mormolt Harry melegítő bűbájt, mégis érezte Ginny remegését a karjában. Szó nélkül levette a talárját, és a nő vállára borította. Azzal nem törődött, hogy most ő lesz az, aki reszket, mint a kocsonya. Ginny kicsit aggódva emelte fel a fejét, és nézett rá, majd lágyan megcsókolta. A hideg, ami eddig a csontjaiig hatolt, most pillanatok alatt eltűnt, és a forróság lassan izzadságcseppeket csalt a hátára. Előre tudta, hogy másnap olyan náthával fog felébredni, mint még soha, de nem nagyon izgatta. Még egy fél órát ölelkeztek a sötétben, mikor Ginny átkarolta a derekát, és a kastély felé indultak. Szótlanul mentek fel a szobájukba. Ron és Hermione már mélyen aludt, mikor begyújtották a hálójuk kandallójában a tüzet. Levetették hideg és lenge ruháik, majd felhúzták a pizsamáikat. Harry nem mondott le semmi pénzért az alsónadrág trikó összeállításról, még ha nem sok kellett ahhoz, hogy befagyjon a feneke a takaró alatt, akkor sem, de Ginny az eddigi top, és rövidnadrág kombinációról, hosszúnadrágos, hosszúujjas, flanel pizsamára váltott. Harry észrevette a váltást szilveszter környékén, de nem tette szóvá. Végül is mi köze, hogy miben érzi jól magát Ginny? Mondjuk volt egy sejtése, hogy a nemrég felszedett néhány kiló fölösleg zavarja, de nem mutatta semmi jelét annak, hogy ez őt zavarná. Úgy szerette Ginnyt, ahogy van. Néhány kiló plusszal, vagy anélkül, egyaránt. Amúgy se tudta, hogy télen miben alszik, mivel még egy karácsonyt sem töltöttek együtt. Egyikük sem volt álmos, így leültek a kandalló előtt kanapé elé a szőnyegre. Harry nekitámasztotta a hátát az ülőalkalmatosságnak, és jobb lábát lazán felhúzta, míg Ginny a bal vállára hajtotta a fejét, és szorosan kuporodott mellé összegömbölyödve. Harry még délelőtt beavatta Ginnyt a tervébe, hogy az ő ajándéka egy hétvége lesz kettesben Caprin, ahol még ilyenkor is kellemes meleg van, de menyasszonya semmi hajlamot nem mutatott arra, hogy bármiféle ajándékkal meglepje.

― Szeretnék mondani valamit - suttogta Ginny a tűzbe meredve. ˝Talán észrevette, hogy várok valamit tőle?˝ - töprengett magában Harry.

― Hallgatlak - válaszolt végül, és közelebb húzta magához Ginnyt, hogy az szinte már az ölében ült.

― Elég bamba lettél - mondta nyugodtan Ginny, mintha azt jegyezné meg, hogy kint esik a hó, ami mellesleg pont ekkor kezdett el lágyan szállingózni.

― Mert? - döbbent meg Harry. Ezt azért nem várta. Hirtelen már az is megfordult a fejében, hogy szerelme hozzávágja az eljegyzési gyűrűjét, és faképnél hagyja, de ezt gyorsan kirázta a fejéből.

― Azt hittem, neked több eszed van, mint Ronnak, de úgy tűnik ez a pasiknál öröklött tulajdonság. - Ez már kezdett sok lenni Harrynek, és eluralkodott rajta a félelem. Fogalma sem volt róla, hogy mit akar kihozni ebből Ginny, de egyre jobban tartott tőle. - Még mindig nem esett le semmi? - nézett rá menyasszonya meleg, barna szemeivel, és huncutul mosolygott.

― Minek kéne? - Az előbbi reakció kicsit megnyugtatta, hogy Ginny valószínűleg nem szakítani akar vele, de még mindig nem értett semmit.

― Reménytelen vagy - nevette Ginny. Megfogta Harry kezét, és a hasára rakta.

Harry még mindig nem fogta fel, hogy mit akar a nő a kezével, amikor kis mocorgást érzett az ujjai alatt. Mintha egy pofont kevertek volna le neki, eszmélt rá a dolgok nyitjára.

― Ezt még én is hallottam - kacagott Ginny, ahogy Harry arcán megvilágosult az értelem.

Nem tudott mit mondani. A felismerés, a boldogság, a meglepődés akkora hatással volt rá, hogy csak tátogni tudott, míg Ginny meg nem puszilta. Az valahogy kijózanítóan hatott rá.

― Ezt nem hiszem el - nyögte végül Harry. Se azt nem bírta épp ésszel fölfogni, hogy hogy lehetett ilyen hülye, amikor Hermione nemrég avatta be, se azt, hogy fél év múlva már büszke apa lesz.

― Nem örülsz neki? - fagyott Ginny arcára a mosoly Harry döbbent arcát látva, és már kibuggyanó könnyek gyülekeztek a szemében.

― Hogy én? Örülni? Dehogynem! - tért magához teljesen Harry, és kinyújtva a lábát, Ginnyt az ölébe vonta, majd olyan szorosan ölelte magához, mint még soha.

― Tényleg? - derült fel újra menyasszonya arca.

― Hogy fordulhatott meg egyáltalán a pici fejedben az, hogy nem örülök neki? - mosolygott rá Harry, és apró puszikat nyomott szerelme hajába.

― Nem tudom, de azt se, hogy te hogy nem jöttél rá - kuncogott Ginny.

― Talán azért, mert téged nem kellett a gyengélkedőre cipelnem naponta.

― De csak azért, mert mindig korán elmentél, én pedig egyedül intéztem el a dolgomat a fürdőszobában.

― Marha voltam - mondta félig magának, félig Ginnynek a nagy megállapítást.

― Nem baj. Így legalább jó kis ajándékot kaptál.

― Ennél jobbat nem is adhattál volna - csókolta meg Harry szerelmét, de mikor hozzáért az arcához a keze, villámként csapott belé a felismerés. - Te Szent Ég! - Azonnal fölpattant, ölébe kapta az értetlenkedő Ginnyt, elsiettet vele az ágyhoz, alaposan betakargatta, előkotort még vagy öt másik pokrócot, azt is ráterítette menyasszonyára, és csak utána feküdt le mellé.

― Mi bajod van? - háborgott Ginny, és kezdte lefejteni magáról a rétegeket, amiket Harry mindig visszarakott.

― Fázol, kint hideg volt. Mért nem szóltál előbb? Lehet, hogy elkapsz valamit. A hógolyó! - kiáltott fel rémülten, és még szorosabban bugyolálta be Ginnyt. - A tánc, a hó, a hideg, a tanítás, a gurulás. Ha valami baja lesz neked vagy a kicsinek, én...

― Kellet nekem elmondanom - dörmögte Ginny bosszúsan.

― Féltelek!

― Jó, de azért még levegőt vehetek? - csattant fel Ginny.

― Persze.

― Olyan vagy, mint Ron. Meg fogunk szökni Hermionéval, ha nem bírtok magatokkal. Tudod milyen idegesítő? Én is tudok magunkra vigyázni.

― Tudom, de...

― Mi de? Nincs semmiféle de - túrta le magáról a fölösleges pokrócokat. - Attól, hogy hőgutát kapok, még nem lesz jobb. - Harry leállította magát, és visszadőlt a párnájára. - Elhiszem, hogy félted, de ne ennyire. Nem vagyok már gyerek. Amúgy is, a szüleid fiatalabbak voltak, amikor te megszülettél, mint amikor ő ki fog bújni - célzott Ginny a hasára.

― Igazad van. Mint mindig - mondta megbánóan Harry, és az ágy másik szélére mászott.

― Most mi van?

― Semmi, csak azon gondolkodtam, hogy Ron mikor beszél majd Mollyval.

― Honnan veszed, hogy még nem tudja?

― Ron még él. Legalábbis pár órája még lélegzett.

― Nem fogja anyu kitekerni a nyakát. Majd Hermionéval gyorsan összeházasodnak, amíg nem látszik annyira a hasa.

― Igen, de én ezt nem tudom megcsinálni veled. A júniusból nem engedek, és rám sokkal jobban fog haragudni Molly, mint Ronra.

― Miért gondolod?

― Az egyetlen lánya vagy. Én pedig halott ember.

― Majd valahogy megpuhítjuk.

― Én inkább azon idegeskedek, hogy nehogy kiszivárogjon ez, még azelőtt, hogy beszélünk vele.

― Mióta érdekel, hogy mit ír az újság?

― Nem az érdekel, hanem, hogy ha abból tudja meg anyukád, hogy kisbabánk lesz, akkor még nagyobb patáliát fog csapni, mint így.

― Van benne valami.

― A másik meg, hogy követelni fogja, hogy vegyelek el.

― Jogos is.

― Azt hittem ezt már megbeszéltük.

― Igen, csak...

― Sss - bújt oda Harry Ginnyhez, és mutatóujját szerelme szájára tette. - Hagyjuk most ezeket, jó? Június 24-én elveszlek. Akkor, és nem előbb.

― De akkor már akkora hasam lesz, hogy be se fogok férni a ruhámba - sopánkodott Ginny.

― Majd kitalálunk valamit. Ne azon aggódj, hogy nem lesz jó rád a ruhád. Én így még jobban szeretlek - adott egy puszit Harry szerelme homlokára.

― Mi lesz velem így szeptemberig - húzta el a száját Ginny.

― Hogy érted?

― Szeptemberre van kiírva, és én nem fogok otthon ülni egyedül, vagy Hermionéval együtt a nagy hasunkkal. Mellesleg ő is majdnem ugyanakkor fog szülni, mint én. Legalábbis papír szerint.

― Akkor majd Mordon visszajön helyettesíteni, én pedig hazamegyek veled és Hermionéval, hogy Ron azért tudjon dolgozni.

― Én itt szeretnék maradni, amíg lehet. Otthon halálra unnám magam.

― Itt nem?

― Nem, mert mennék veled órára.

― Micsoda?

― Most mit kiabálsz? Itt fekszem tíz centire tőled.

― Arról szó sem lehet. Nem fogsz nekem itt lépcsőzni minden nap.

― Jó, de akkor ígérd meg, hogy nem fogok unatkozni.

― Becs szó!

― Így már mindjárt más - bújt oda Ginny Harryhez. Fejét a szokott helyre tette a mellkasán, kezeit pedig a hasa köré. - Amúgy nem is érdekel, hogy kisfiú lesz vagy kislány?

― Te már tudod?

― Igen, és azt is, hogy melyikünkre ütött. - Harry olyan bamba képet vágott, mint eddig még talán egyszer sem, mire Ginnyből kitört a nevetés. Mikor lenyugodott, mosolyogva válaszolt a ki nem mondott kérdésre. - Apja fia. Ugyanolyan akaratos, mint te, és meg mernék rá esküdni, hogy fekete haja lesz, és zöld szeme.

― Ezzel most mire akarsz célozni? - kezdte finoman csiklandozni.

― Ne... Hagyd abba... Kérlek... HARRY! - visított Ginny.

― Szerencséd, hogy a kicsi ott van bent, különben nem úsznád meg ennyivel!

― Jaj, nekem! - játszott Ginny.

― Az is lesz - vigyorgott Harry, majd megcsókolta szerelmét.

Persze ő most többre vágyott, mikor nem, de valahogy sikerült kordában tartania magát. A csók után hátulról átkarolta Ginnyt, mindkét keze a nő hasára simult, és így aludtak el. Harrynek rémes álma volt. Egy ismeretlen szobában volt egy nővel, aki nagyon hasonlított drága jóslástan tanárához. Üveggömbök voltak mindenfele, amikben fehéres köd gomolygott. Trelawney állt előtte, és beszélt. Nem halotta, hogy mit, de tudta, ez egy olyan jóslat lesz, amit Dumbledore hallott róla. Verejtékezve riadt föl álmából. A legrosszabbra gondolt. Arra, hogy egy hasonló jóslatot kap majd a fia, mint ő. Azt pedig nem élné túl. Neki könnyű volt elfogadni, és nagyon nem is aggódtak érte, kivétel a barátai, akik tudtak róla, de ha a fia is ilyen kalandokba keveredik, abba beleőrül. Végül az álmosság újra úrrá lett rajta, és visszadőlt Ginny mellé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.