Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27. fejezet-Ginny és Ron nagy meglepetése

2008.05.12
27

27. fejezet: Ginny és Ron nagy meglepetése

Susie többször is meglátogatta Harryt és Ginnyt. Sokat mesélt arról, hogy mennyire szereti a repüléstant. Harry kapva kapott az alkalmon, hogy újra repülhessen, ezért szerzett a lánynak is egy seprűt, és minden szombaton együtt gyakoroltak. Susie nem csak szerette a repülést, de jól is ment neki. Harry rengeteg trükköt mutatott neki. Ginny sokszor kilopakodott a kviddicspályára, ahol Susie és Harry múlatta az időt. Ő csak mosolyogva figyelte a két, seprűs alakot, ahogy nevetve fogócskáznak. Idővel már kerítettek egy cikeszt is, és azon versenyeztek, hogy ki kapja el előbb az apró labdát. Ginny nagyon jól szórakozott ilyenkor. Csak követte a szemével a két kis pontot, amit látott Harryből és Susie-ból, de a hangjuk, az önfeledt kacagásuk elhallatszott hozzá. Harry úgy játszott Susie-val, mintha a saját lánya lenne. Ginny ilyenkor kicsit szomorkásan kezdte simogatni a hasát, mintha ott bent várna valaki a napfényre. McGalagony persze az első adandó alkalommal kiosztotta Harryt, amiért kivételezik a diákjaival, amire Harry már tudta a frappáns választ.

― Minerva, én nem kivételezek! Ha egy Mardekáros jönne oda, hogy szeretne velem játszani, akkor vele is foglalkoznék, csakhogy egy Mardekáros nem megy oda a Griffendél házvezetőjéhez. Erről pedig, én nem tehetek.

― De...

― Minerva, mért kell mindig meglennie ennek a távolságtartásnak? Én jóban akarok lenni a diákjaimmal, nem pedig az, aki a legkeményebb szigorral adja le az anyagot, és nem érdekli más, csak a saját tantárgya. Én át akarom adni azokat a tapasztalatokat másoknak, amiket én szereztem, hogy ők ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én. Nem akarom, hogy abban a hitben éljenek, hogy egy lefegyverzőbűbájjal semmit se érnek.

McGalagony végül ráhagyta Harryre a dolgot. Már kezdte unni, hogy állandóan kioktatja, veszekszik vele, általában a Nagyteremben mindenki előtt, és mindig a férfi kerül ki győztesen. Susie látogatásai alábbhagytak, majd teljesen megszűntek azután, hogy a kislánynak elsőnek sikerült a lebegtető bűbáj, és a repüléstan órákon is nagyon szépen szerepelt a különóráknak hála. Ginny nem bánta, nem mintha zavarta volna a kislány jelenléte, de örült, hogy végre beilleszkedett. Az első kviddicsmeccsen a Griffendél fölényes győzelmet aratott, ami Harryt büszkeséggel töltötte el. Az ő taktikáját használták, és a meccs után a csapatkapitány, a hetedéves Adam Angel, megkérdezte, hogy nem segítene-e néhány dologban, amit Harry persze boldogan vállalt. Ezzel egy időben beindultak a Chudley Csúzlik találkozók és mérkőzések is. Ilyenkor Ginny helyettesítette Harryt a felsőbb éves fiúk nagy örömére. Harry a Griffendél összes edzésén ott volt, mert azokat úgy időzítették, hogy házvezetőjük ráérjen. A csapat veretlen volt egész decemberig, a Harry felügyelete alatt történő, kimerítő gyakorlásnak hála. McGalagony persze ebbe is belekötött, hogy azért így még jó, ha megnyerik az összes meccset, de mint volt Griffendéles házvezető tanár, nem akadékoskodott tovább.

Mikor Harry és Ginny decemberben bejelentette, hogy hazautaznak az ünnepekre, az igazgatónő gondolkodás nélkül beleegyezett. Teljes mértékben meg volt velük elégedve, eltekintve a szokásos veszekedéseket Harry és közte, amire a diákok már előszeretettel fogadtak is. Hop-porral mentek az Odúba, ahol már minden karácsonyi hangulatot idézett. Szent Este őrült ajándékbontás volt. Hermione, aki a Minisztériumban kapott állást, csak késve érkezett, így egyedül állt neki megszabadítani az ajándékait a csomagolópapírtól. Mr. és Mrs. Granger gyorsan beilleszkedett. Mikor Hermione már állt volna fel, hogy készen van, és készült megsértődni Ronra, amiért tőle semmit sem kapott, Ginny közbeszólt.

― Az is a tiéd! - mutatott egy apró dobozra.

Feszült csend telepedett a szobára. Ron mindenkit beavatott, még Hermione érkezése előtt. Hermione gyanútlanul csomagolta ki a kis dobozkát. Még akkor sem sejtette a tartalmát, mikor meglátta a fekete bársonyborítást. Kinyitotta, és elkerekedett szemmel nézte a benne rejlő, gyémánttal kirakott aranygyűrűt. Ron térdelt le közé és a karácsonyfa közé.

― Hozzám jössz feleségül? - kérdezte komolyan Hermione szemébe nézve.

A nő tekintete egy ideig csak Ron és a gyűrű között cikázott, hogy tényleg nem álmodik-e

― Igen, igen, igen! - vetette magát Ron nyakába, mikor meggyőződött róla, ez a valóság.

Mindenki boldogan mosolygott, és Ron felhúzta Hermione ujjára a gyűrűt

― A Grimmauld téri ház szabad - súgta oda Harry Ronnak, aki vette az adást, és gyorsan le is lépett Hermionéval együtt.

― És én mit kapok tőled? - fordult Harry Ginnyhez, és a derekánál fogva magához húzta a nőt.

― Gyere, megmutatom! - ragadta meg vőlegénye karját, és kivonszolta a házból. - További jó ünneplést! - kiáltott még vissza a konyhában mosolygó családjának.

― Hova megyünk? - kérdezte Harry.

― Majd megtudod. - Mikor kiértek a kapun, Ginny egy kendőt húzott elő a nadrágja zsebéből, és bekötötte Harry szemét.

― Ezt nem szeretem - ellenkezett Harry.

― Készülj, mert hoppanálunk - mondta Ginny, és már el is tűntek.

A megérkezésük után leszedte Harry szeméről a kendőt, és hátrább áll. Harry egy vörös folyósón találta magát. Az ajtó mögött egy kis szekrény, és egy sor fogas volt a falon, mind sötétbarna, diófából. Jobbra az első ajtó mögött egy tágas konyha volt vörösesbarna fabútorokkal. A szoba közepén egy kerek asztal állt négy párnázott székkel. A folyosó végén egy sötét, de mégis meleg színekkel borított nagyszoba várta. A fal ugyanolyan vörös volt, mint az előszobában, és a bútorok is azonos fából készültek, enyhén modern beütéssel. A kárpit itt olyan színű volt, mint a fal, átszőve sűrű aranymintákkal. A szobában volt egy kanapé a kandalló előtt, és több fotel egy kisasztal körül a hátsóbb részben. A kandallópárkány fölött két nagy festmény lógott, míg mellettük több kisebb kép. A bal oldali le volt takarva egy fehér kendővel, míg a jobb oldali óriásfestményen a Weasley-család apja-nagyja rajta volt. Nem mostani lehetett, mert Ginny olyan tizenötnek tűnt a képen, és Arthur Weasleynek sem volt annyi ránc az arcán, mint most. Emellett körülbelül tíz kisebb fotó volt a falra rögzítve rendezett sorokban. Karácsonyi képek, az ikrekről, amikor megnyitották a boltjukat, Bill és Fleur esküvőjéről, Ronról és Charlie-ról, amint varázslósakkoznak és Ginnyről, amint magasra emeli a kviddicskupát Ronnal. A másik oldalon, a kis fotókon legtöbbet négy ember szerepelt. Harry megtalálta köztük azokat a képeket is, amik a Tekergők Termében voltak, de azok sem kerülték el a figyelmét, amik a saját fotóalbumában feküdtek. Mégis akadt köztük olyan, amit még sosem látott. Az egyik képen, ami az itteni nappaliban készült karácsonykor, négy felnőtt és egy kisbaba ült a szőnyegen. Lily James ölében, nem messze Remus és Sirius, közöttük pedig a kis fekete hajú Harry kúszott-mászott hol ide, hol oda. Lejjebb, egy újabb ismeretlen fotón, egy esküvői jelenet bontakozott ki. Ugyanaz a négy felnőtt volt rajta, akik az előzőn. Ginny csöndben állt Harry mögött. Tudta, amit most lát egy kicsit felkavarja. Harry lassan fordult meg. Szeme mintha könnytől lett volna homályos, de mégis olyan hálát és köszönetet árasztott, mint még soha.

― Ezeket honnan...? - kérdezte halkan és rekedten.

― Remustól - mosolygott Ginny.

― Annyira köszönöm - ölelte magához menyasszonyát Harry olyan szorosan, mintha soha sem akarná elengedni. Fejét Ginny nyakába fúrta, és a vörös, illatozó hajzuhatag takarta el arcát. - Szeretlek! - súgta a nő fülébe.

― Én is téged - suttogta Ginny, majd Harry felemelte a fejét, és könnyes szemmel közeledett felé.

― El ne kezdjétek! - sipított valaki.

― Ki a ménkő... - zsörtölődött Harry, de Ginny csak kuncogott.

― A ménkő az nem, tudtommal - gondolkozott el a Hang. - De ha ti is elkezditek, én letörlöm magam innen! - fenyegetőzött.

― Mire gondolsz? - vigyorgott Harry, és már csöppet sem látszott rajta az iménti meghatottság. - Erre? - és szenvedélyesen megcsókolta Ginnyt, aki alig tudta elfojtani a nevetését. - Vagy erre? - és megcsókolta menyasszonya nyakát, de Ginny ekkor már görnyedezett a nevetéstől.

― Hogy az ördög vigyen el benneteket! - kiabált még mindig a Hang.

― Most túl elfoglalt, nem ér rá! - szórakozott Harry.

― Ó, hogy az a...

― Nyugi már... Sirius - nevetett Ginny, és lehúzta a függönyt a Weasley-család melletti nagy képről.

― Ez az? - kérdezte Harry.

― Nem, az ott van a Teremben, ez annak a párja. Ide-oda járkálhatnak közöttük, mint Phineas Nigellus a roxforti és a Black-kúriában lévő festménye között.

― Apádék épp egymást falják a másikban - forgatta Sirius a szemét.

― Szörnyű - játszotta Harry az együtt érzőt.

― Ne pimaszkodj velem, édes fiam! - toporzékolt Sirius.

Harry mit sem törődve mérges keresztapjával balra fordult, ahol újabb képeket talált. A szoba leghosszabb fala volt, de csak egy részét borították a fotók. Mindegyik alatt, a falon, ott volt a készülésének dátuma, hogy kik szerepnek rajta és a címe. Kviddicscsapatkép; az a fotó, amelyik a rekord után készült; egy DS csoportkép; Harry, Ron és Hermione minden évben; és egy tanári összkép, amit ebben a tanévben, szeptemberben készítettek.

― Fantasztikus vagy! - mosolygott Harry Ginnyre, és adott egy puszit a homlokára, majd megfogta a kezét, és az emelet felé kezdte húzni.

― A dolgozószobád nem is érdekel? - kérdezte Ginny.

― Majd holnap megnézem - szólt vissza Harry a válla fölött, és már be is nyitott az első szobába.

A falak halványkékek voltak, és sárga, mosolygó, világító csillagok díszítették a mennyezetet, és a falak magasabb részeit. Néha kacsintott némelyik, de folyton mozogtak a számukra kijelölt helyen. Van, hogy eltűnt valamelyik, majd egy másik ponton egy újabb jelent meg. A bölcső a szoba közepe tájékán állt, mellette egy kanapéval. Az egyik sarokban egy rácsos kiságy volt elrejtve, arra az időre, amikor a szoba lakója már nem fog beférni a bölcsőbe. Ezen az oldalon, velük szemben, három ablak sorakozott egymás mellett, ahol most besütött a sápadt hold fénye. Az ajtó mögötti falon egy szekrény lapult egy polccal, amin már két sor mesekönyv sorakozott. Volt, amelyik mugli könyv volt, volt, amelyiken mozogtak a figurák. A szoba innenső sarkában, messzebb az ajtótól egy derékig érő asztal állt, alatta szekrényrésszel.

― Ez célzás akart lenni? - mosolygott Harry Ginnyre, aki mellett állt az ajtóban, átkarolta egyik karjával a nő derekát, és magához húzta.

― Veheted annak - mondta Ginny a szemében érdekes csillogással. - De anyu nem örülne neki - hajtotta le szomorúan a fejét.

― Mert? - lepődött meg Harry. Eddig úgy tudta Mrs. Weasley imádja a gyerekeket.

― Mert még nem vettél el. Ront is állandóan szekálta Hermione miatt. Amikor az Odúban aludtak, anyu két külön szobába zárta őket, és valamilyen varázslattal elérte, hogy még nappal se tudjanak bemenni a másik szobájába, sőt másikba se, ha egyikük bent van. Kivétel volt persze, ha rajtuk kívül más is ott tartózkodott.

― Akkor majd előbb elveszlek, és csak utána mondjuk el neki - emelte fel kedvesen Harry Ginny fejét hátát az ajtófélfának vetve.

― Rá fog jönni, hogy előbb történt. Amúgy meg anyu bájitalt itat velem, hogy ne eshessek teherbe - fordította el Ginny a fejét.

― Tessék? - hördült fel Harry. - Azt hittem ismerem Mollyt, de úgy tűnik tévedtem.

― Engem is meglepett - mondta Ginny, de még mindig az ablakot nézte. - Fred és George avatott be még októberben. Azt mondták jobb, ha tudok róla. Tudod, amikor Susie még átjárt hozzánk, nem zavart a dolog, de így olyan egyedül vagyok, amikor órád van. Madam Pomfreyhoz is csak azért járnak fel naponta minimum húszan, ötödiktől fölfelé, hogy elárasszanak a rajongásukkal. Nem igaz, hogy nem jutnak el odáig, hogy ismerem a bátyáim keverékeit - csóválta a fejét Ginny. - Mindegyik orrvérzéssel, kelésekkel, pofanyúlással, meg tudjam én, mivel jön. Az értelmesebbik csoport megátkoztatja magát.

― Mintha Ronról hallanék, aki Fleur után fut - mosolygott Harry, és másik karjával is átfogta Ginny derekát. - Figyelj, ha kisbabát szeretnél, meglátom, mit tehetek - súgta a fülébe, és beletúrta fejét a hajába. - De félek, anyukád nagyon meg fog rám haragudni. Nem az az ember, akit annyira érdekel ilyenkor, hogy ki vagyok - húzta el Harry a száját.

― Akkor házasodjunk össze - mondta határozottan Ginny.

― Tudod jól, hogy én is ezt szeretném, de a tanév alatt nem lenne jó.

― Nem kell nekem nagy felhajtás - érvelt Ginny. Harry tudta, ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi.

― Nem erről van szó. A tanév alatt csak rohanás és kapkodás lenne belőle, ami olyan, mintha Rita Vitrol lenne a díszvendég. - Ginny halványan elmosolyodott. - Megígérem, hogy mondjuk... - Harry erősen gondolkodni kezdett. - Mondjuk, június 24-én, Szent Iván éjjelén, elveszlek feleségül. Jó? - Ginny válasz helyett szorosan bújt oda Harryhez. Fejét vőlegénye mellkasának támasztotta, aki olyan szorosan fogta, hogy szinte Harryn feküdt.

― Nem érdekel a többi szoba? - kérdezte pár perc álmodozás után Ginny.

― Csak a következő - mondta Harry huncut mosollyal.

― A kis Casanova - nevetett Ginny.

― Nem is - játszotta a sértődöttet Harry, miközben a következő ajtóhoz hátrált.

― Ó, igazán? - ment bele a játékba Ginny is.

― De még mennyire - válaszolta Harry, és fölkapta Ginny a karjaiba, aki sikongatva kapálózni kezdett. A korláton át, jól látszott a festmény, melyen Sirius csóválta a fejét.

Harry óvatosan kanyarodott be az ajtón, nehogy beverje szerelme fejét vagy lábát valahova. A szoba bútorai egyáltalán nem érdekelték, csak egy nagy, faragott, baldachinos ágy az ablak előtt két-három méterre. Ginny most sokkal fontosabb volt. Szeptember óta kettesben is alig tudtak lenni, mert vagy McGalagony ugráltatta, vagy a neveletlen és csintalankodó Griffendéleseket kellett megzaboláznia, vagy néhány esetben korrepetást tartania a lassabban haladóknak. Amikor pedig végre felért a toronyba, már csak enni és beszélgetni maradt ereje. Sejtette, hogy nem lesz könnyű a munkája, de az eszébe se jutott, hogy ennyire nehéz lenne. Most ott térdelt a kapálózó Ginny fölött a széles ágy közepén, aki már szinte fulladozott a nevetéstől, mert Harry könyörtelenül csiklandozta. Végre nem kellett attól félnie, hogy valaki megzavarja őket. Eddig, amikor még maradt energiája szórakozni menyasszonyával, mindig rájuk dörömbölt valaki, hogy az egyik diákja éjszaka csatangolt az iskolában, vagy a parkban. Mire pedig visszaért, Ginny már aludt. Nem haragudott rá, hiszen akkor már éjfél körül járt az idő általában. Csak nézte a barna szemeit és vörös haját. Nem tudta mióta bámulja szerelmét, de Ginny egy idő után nevetve kezdte a kezét ingatni a szeme előtt, kizökkentve álmodozásából.

― Igen? - rázta meg Harry a fejét.

― Eléggé elbambultál - mosolygott fel rá Ginny.

― Ha szépet látok nagyon könnyen megfeledkezek magamról.

― Ó, igen? - kíváncsiskodott Ginny.

― Bizony ám - mondta Harry, és belevetette magát Ginny csókjába.

Most már semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy újra szeresse álmai nőjét. A rabja lett Ginnynek, még tizenhat évesen. Akkor csak reménykedett abban, hogy a sorsuk örökre összefonódik. Most pedig itt fekszik alatta és bájosan mosolyog rá. Nem hitte, hogy valaha is ilyen szerencsés lesz. Álmodozott róla, de abba se mert belegondolni, hogy túlélheti a végső ütközetet, vagy ha igen, akkor milyen sérüléseket szerez. Gyengéden simította végig Ginny bársonyos bőrét a karján, amit nemrég még a kötött, khaki színű pulóver takart. Sosem tudott betelni eddig menyasszonya szépségével. Cho is szép volt, de teljesen máshogy. Míg ő csak Cedric halála után fordult felé, a Trimágus Tusa megnyerése után, és még akkor is a Hugrabugos fiú miatt sírt, addig Ginny mindig mellette volt. Ő nem az a törékeny szépség, akit üveg alatt kell tartani. Nem hiába bomlottak utána a fiúk a Roxfortban. Talán még mindig nincs tudatában annak, hogy mennyire gyönyörű. Harry ostobának tartotta magát, hogy mindezt csak hat év után vette észre. Igaz a kislány Ginny inkább rajongott érte, mint szerette. A hold fénye világított be az ablakon. Nem volt teljes, de mégis erősnek tűnt a fénye. Megcsillant Ginny kibontott haján, ami a párnákon terült el, és a szemében, amik valahogy máshogy csillogtak, mint korábban. Nem a vágy, vagy a szerelem volt más bennük, hanem mindezek mellett egy másik érzés is ott volt, amire Harry nem jött rá, hogy mi.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.