Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. fejezet-Emlékek és gondolatok egy életről

2008.05.12
16

16. fejezet: Emlékek és gondolatok egy életről

Ron már a szobájában ült a csokibéka kártyák fölé görnyedve, mikor Hermione belépett, és leült mellé az ágyra. Egy kártya külön volt rakva a többitől. Hermione kíváncsian emelte föl a különleges lapot. A szokásos egy varázsló vagy boszorkány helyett hat 15 év körüli kamasz volt rajta. Harry, Ron, Ginny, Luna, Neville és ő maga. Az a kis csapat, aki nem rettent vissza Umbridge fenyegetőzésétől és büntetőmunkájától. A kártya másik oldalán egy idézet volt. ˝Nem szabad félni a kudarctól, játszd végig a játékot!˝

― Furcsa lesz nélküle - törte meg a nyomasztó csendet Ron.

― Igen - bólintott Hermione, és barátja karjaiba bújt.

― Emlékszel...

Kezdték feleleveníteni a régi szép emlékeket. Azt, amikor Hermione bekerült a két fiú mellé a csapatba, amikor először találkoztak Bolyhoskával, és lopakodtak éjjel a láthatatlanná tévő köpeny alatt, amikor együtt nyomoztak a Tiktok Kamrája után, amikor megmentették Csikócsőrt és Siriust, mikor titokban szervezni kezdték a DS-t és órákig tartó kemény edzéseket, majd a Minisztériumban történteket. Vagy csupán arra gondoltak, amikor ültek a Griffendél-toronyban a kandalló előtt, és nevetve beszélgettek.

Este a vacsora mellett folytatták a társalgást. Egymás szavába vágva mesélték a Harryvel közös történeteket. Majd eljött a pillanat, amiről Ron és Hermione rettegett. Az, hogy mondják el, mit csináltak majdnem három évig. Hermione idegesen markolta meg az előtte álló kakaóval teli bögrét, majd az italt fixírozva beszélni kezdett. Ron segítségével, sorra vették az elmúlt évek megpróbáltatásait.

― A Roxfortból rögtön a régi Gomold-házhoz mentünk. Jobban mondva a romjaihoz - kezdtek bele a három hosszú év történéseibe.

Éjfél körül érkeztek el addig a pontig, ahonnan már a többiek is ismerték a fejleményeket. Mikor Hermione felnézett, döbbent arcokat látott körbe az asztal körül. Nem hitte, hogy ennyire megrendíti őket mindez. Sosem gondoltak bele abba, mennyire minden egy hajszálon függött. Csak tették, amit tenniük kellett. Ha az érvágás juttatta közelebb őket a horcruxokhoz, akkor azt tették.

― Menjünk aludni - szólt csendesen Hermione, és felállt. A bögréjét a mosogatóba rakta, majd felment a szobájukba Ronnal.

Ugyanolyan monotonon öltöztek át, mint a végzetes nap óta mindig. Ennél még a bujdosással eltelt évek is vidámabbak voltak. Ha néha ahhoz tartotta kedvük, elcsenték egymás ruháit, vagy csak laza párnacsatában vezették le a bennük felgyülemlett feszültséget, persze Harryt sem kihagyva a mókából. Harry... Hermione félve bújt egyre közelebb Ronhoz, míg az át nem ölelte a vállát. Úgy hajtotta a fejét a férfi vállára, ahogy Ginny tette pár napja. Hideg villámcsapásként futott végig a gerincén a félelem, hogy elveszíti Ront. Némán kezdtek folyni a könnyei, amit bármennyire is próbált takarni, a férfi is észrevett. Nyugtatóan simogatta Hermione hátát, haját és fejét, miközben néhány apró puszit adott a fejére. Ron nem tudta mi váltotta ezt ki szerelméből, de nem is volt fontos. Az utóbbi napokban nem volt szokatlan látvány, ha valaki minden előjel nélkül sírni kezdett.

Ginny eközben újra Harry tincsivel játszott, míg a férfi feje ismét az ölében feküdt. Halkan énekelt neki. Nem sírt. Azóta, hogy megtudta mi történt, elmélyült a fájdalma, és egy könnyet sem ejtett hétfő óta.

˝Szállj, szállj, szállj fel magasra!
Dalom, hódítsd meg most a kék eget!
Jöjj, jöjj, kérlek, ne menj el,
Gyere, hallgasd csak az éneket!

Vártam, hogy végre szóljak,
S azt, hogy elmondjam mit is gondolok.
Hallgasd, hallgasd meg kérlek,
Azt, mi számomra a legszentebb dolog.

Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!˝

Nem tudta, honnan jöttek ezek a sorok. Nem is érdekelte. Azt akarta csak, hogy Harry ott, ahol most van, hallja. Megfogadta magának, hogy a temetés után továbblép. Nem csak Hermione órás monológjai késztették erre, ő maga is tudta, hogy Harry ezt szeretné. Harry szeretné. De hisz amit eddig szeretett és kért, az a végén mindig kudarcba fulladt, vagy rosszabb helyzetet idézett elő, mint amiből menekültek.

˝Én gondolok rád,
Talán még megtalál e vallomás
És az égre írom fel.
Én itt várok rád, ha érkezel
Hiszen tudnod kell,
Ha még érdekel,
Én gondolok rád!

És hiszem, hogy van még esély,
És aki útra kél, majd visszatér.
Álmatlan álmodom arról, hogy lesz erőd
Megértesz még
Mert messze vitt tőlem a vágy.˝

Még reménykedett, bár ő se tudta miért. A férfi szíve nem dobogott. Hiába kérték, hogy ne hibáztassa magát, de ő nem tudott megszabadulni a fájdalomtól, amely belülről égette. Nem az fájt már neki, hogy nem él az, akiért eddig harcolt, hanem hogy úgy hagyta itt, hogy el sem búcsúzott tőle. Igen, kapott egy levelet, még három éve, és a végrendelet, de ez nem volt ugyanaz. Úgy akarta elveszíteni a férfit, ha már el kell, hogy a legtöbbet adja neki, abból, amije van. Ehelyett egy mosolygó szempárra emlékezett, és a gazdájára, aki felszabadultan integet. De ez nem neki szólt. Ez a sok száz diák felé irányult, aki ott tolongott akkor a Roxfort előcsarnokában. Azoknak, akik a hírességet látták benne, nem pedig az embert.

˝Elromlott jó néhány hét,
És néhány hónap és év.
De nagyon vártam, hogy arcod újra lássam,
Mikor vasárnap lesz szívem mélyén.

Várj, még egy utolsó érintés vár,
Ebből lesz erőm elmenni már,
De érezned kell, hogy most mit teszel!
Utolsó érintés, utolsó tévesztés,
Amit megőrzünk egymásból az álomszép.˝

Éveket vesztegettek el. Hat évbe telt, míg Harry észrevette, és nem csak úgy nézett rá, mint a barátja húgára. Érezte már a kezdetektől, hogy hezitál a fiú, de nem akart elsőnek lépni. Nem tudta min ment át akkor, de a végére már sejtette, hogy Rontól félt. Attól, hogy megharagszik rá a fiú, és eltiltja tőle. Ron... Mert neki mindig bele kellett szólnia, hogy az egyetlen húga kivel jár, mit csinálnak, hova mennek. Ezek után persze, hogy még a legjobb barátja is tartott tőle. Hermione nélkül még nagyobb botrányt csapott volna, mint amekkorát így kaptak. Végig hűséges volt Harryhez, még ha nem is emlékezett rá a férfi. Tudta, hogy egyszer visszajön. Remélte, hogy visszatér. Hermione üzenete vasárnap éjjel olyan izgalomba hozta, amit már rég nem érzett. Az elmúlt három évében Frednek és George-nak segített a boltba, így nem kellett szakmát tanulnia, és mégsem élt ingyen, de akármikor tudott ugrani, ha a Rendnek szüksége volt rá. Nem tudott aludni attól, hogy tudta, nemsokára újra látja Harryt, visszakapja az emlékeit, és ott folytatják, ahol abbahagyták. Bár arra már rájött rég, hogy ugyanolyan nem lesz, mint akkor. Túl sok mindenen ment át ahhoz, hogy ugyanaz maradjon, aki volt. A változást már akkor is érezte, amikor együtt voltak a Roxfortban három éve, és ez vezetett ahhoz a végzetes lépéshez, hogy megfosztotta magát az emlékektől. Mindezt úgy, hogy még bocsánatot se kérhetett tőle a viselkedése miatt, mert Harry döntött, és lépett, ahogy mindig. Most itt ült ölében a fejével, és egyedül ő emlékezett mindenre kettőjük közül. Fogalma sem volt arról, hogy hogy fogja viselni majd a temetést. Ott fog állni a sírkő előtt, ahol három éve Harry állt, és védte meg őket a halálfalóktól és Voldemorttól, de ő már nem tudja viszonozni ezt az áldozatot. Nem, mert ő hagyta elmenni, és jó kislány módjára kijárta a Roxfortot, ahelyett, hogy titokban utánuk szökött volna. Ott fog állni, és olvasni a sírkövet, amit azóta nem látott. Akkor sem tudta szemügyre venni, de mostantól évente legalább egyszer megnézi. Halottak napján elutazik Godric´s Hollow-ba, és virágot visz a sírra. Egy nappal azután, hogy akkor, réges-rég a Kis Túlélő beírta magát a varázslótörténelembe. Kedves mosoly jelent meg az arcán. Arra gondolt, most már Harry a szüleivel van. Azokkal, akiket sosem tudott megismerni, és nem fáj a szíve amiatt, hogy őt, Ginnyt itt hagyta egyedül. Már látta maga előtt a síron az új feliratot.

Harry James Potter
˝a Kis Túlélő˝

(1980-2000)

Zarándokhely lesz a kis városka. A hely, ahol elkezdődött és befejeződött az élete annak, akinek millióan köszönhetik az életüket. Harrynek, aki példát mutatott mindannyiuknak abban, hogyan álljanak ki azokért, akiket szeretnek. Ő senkinek nem fordított hátat, még azoknak se, akik nem egyszer nevezték hazugnak és tettek keresztbe neki. Mindig tartotta magát, akárhányan is estek neki, és hátráltatták abban, amit elé tett a sors. Nem csalt még akkor sem, amikor olyanba keveredett, amiről nem tehetett. Végigcsinált mindent, ha kellett egyedül is, de befejezte, amit elkezdett. Most már nem kell félnie semmitől. Már megnyugodhat. Elvégezte azt, amiért a világra jött, amiért a szülei az életüket adták, és amiért örökre tisztelni fogják. A Kis Túlélő mindennel megbirkózott, míg el nem jött a végső összecsapás, ahol győzött, és győzve távozott ebből a világból.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

benk honvédut 62

(gabi, 2010.11.17 15:40)

ngfghfnfn