Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. fejezet-Én, Harry James Potter

2008.05.12
15

15. fejezet: Én, Harry James Potter

Egymás után hoppanáltak a Grimmauld téri házba. Harry ernyedt testét Remus vitte magával. Szerencséjükre Ginny a konyhában főzött, hogy valamivel elterelje a gondolatait mikor megérkeztek, így a nő semmit sem vett észre. A réten elfogott vagy elkábított halálfalókat Seamus, Dean és a többi férfi felvitte a tértágító bűbájjal kezelt padlásra, a többi mellé. Remus bevitte Harryt a szobájába, és lefektette az ágyra. Mrs. Weasley zokogva rogyott le mellé, és kezdte szorongatni a férfi kezét. Csak a halk sírás törte meg a csendet. Akik nem álltak olyan közel Harryhez, azok a halálfalókat intézték el, hogy biztonságos helyre vigyék őket.

― Molly, gyere - mondta halkan Arthur Weasley, és húzta fel feleségét.

― Nem, nem megyek - tépte ki magát a nő férje karjaiból.

― Igya ezt meg! - adott egy fiolát Madam Pomfrey Mrs. Weasleynek.

A bájitaltól lenyugodott nőt Mr. Weasley áttámogatta egy másik szobába.

― El kéne mondani Ginnynek - törte meg a csendet a fehér, hosszú, egyenes hajú Tonks, aki úgy festett, mint egy igazi angyal, leszámítva a karcolásokat és a tépett, koszos ruháját.

― Majd én - ajánlotta Hermione, és kilépett az ajtón. Lassan sétált le könnyeivel küszködve a konyhába. Nagy levegőt vett, és belépett a helyiségbe, ahol Ginny épp egy üvegtálban kevert valamit.

― Hermione, ugye mindenki jól van? - rohanta le barátnőjét aggódva a vörös hajú nő, amint észrevette.

― Ginny...

― Mondd, hogy nem Harry! - suttogta falfehér arccal a nő. - Mondd, hogy nem Harry! - kiáltott fel már könnyei függönyén át, mire az emeltről újra felhangzott Mrs. Weasley hisztérikus zokogása.

Eldobta a kezében lévő tálat, és Hermionét félrelökve rohant fel az emeltre. Az üveg millió darabra tört, és a benne lévő illatozó massza terítette be a követ. Hermione egy pálcasuhintással feltakarított, és követte barátnőjét. Harry szobájában megrendítő kép fogadta. Ginny zokogva feküdt a férfi mellkasán, míg a fal mellett mindenki a könnyeivel viaskodott.

― Valakinek szólnia kell... Dumbledore-nak - mondta halkan, és Mordon lépett ki a sorból. Ő tudta legjobban kendőzni az érzelmeit.

Mrs. Weasleyt a férje támogatta, a síró Tonks Remus karjaiban keresett menedéket, Madam Pomfrey és McGalagony professzor egymást ölelték, Chót Charlie vigasztalta, Bimba professzor Lumpsluck mellett állt, és dőlt az idősödő varázslónak, Fleur vörös arcát és szemeit Bill erős karjai takarták el, Lunát a szintén síró Neville szorította magához, a többi férfi konokul lehajtott fejjel próbált erőt venni magán. Hermionét Ron karolta át hátulról, de a nő egy pillanat alatt megfordult, és gyenge karjait a férfi nyaka köré fonta.

Idővel mindenki csendben elbúcsúzott, és hazament azokhoz, akiket szeretett. Közös megegyezés alapján senki sem beszélt a délután történtekről. Tudták, nem sokáig húzhatják a hír bejelentését, de először ők maguk akartak túl lenni rajta valamennyire. A Weasleyk, Tonks, Remus és Hermione a Black-kúriában maradtak. Halkan ágyaztak meg maguknak, közel Harryhez, mintha azt remélnék, feltámad. Ginny egy lépést sem tett mellőle. Mikor Hermione benézett a szobába, a nő az ágyon feküdt, fejét Harry bal vállán nyugtatva, egyik kezét a mellkasára fektetve. A férfi karjai ölelték át a nőt, aki álmában is sírt. Hermione egy plédet terített rájuk, és magára hagyta a furcsa párost. Visszaballagott a Ronnal közös szobájába, levette aznapi ruháit, magára öltött egy hosszú hálóinget, és a sötétben ébren fekvő Ron mellé bújt. Nem szóltak egymáshoz, ahogy senki más se a házban, csak hagyták, hogy folyjanak a könnyeik.

Másnap Mr. Weasley és Shacklebolt erőt vett magán, és bementek dolgozni a Minisztériumba kedd lévén. Ginny se ételt, se italt nem vett magához. Tonks és Mrs. Weasley, amennyire tudták visszatartották az előtörő könnycseppeket, de Tonks nem egyszer eltűnt a szobájában Remusszal, ahonnan hangos sírás áradt ki.

― Ginny, kérlek, csak egy falatot! - próbált Hermione aznap vagy húszadszorra ételt tömni barátnőjébe.

― Nem vagyok éhes - suttogta a még mindig Harry mellett fekvő nő.

― Harry nem szeretné, hogy ezt tedd.

― Honnan tudod, hogy mit szeretne? - kérdezte halkan Ginny. Bármiről is beszélt, ugyanazon a hangszínen mondott mindent. Úgy viselkedett, mint egy robot.

― Ismertem, Ginny, ahogy te is. Emlékszel mit írt a búcsúlevelében három éve? Hogy légy boldog. Nem azért írta oda, hogy magát nyugtassa, nem lesz lelkiismeret-furdalásod, ha összejössz valakivel, hanem mert komolyan gondolta.

Hosszú hallgatás telepedett a szobára, amit Hermione tört meg újra.

― Ginny, ha nem vagy hajlandó enni és inni, beviszlek a Szent Mungóba. Nem fogom hagyni, hogy tönkre tedd magad. Másoknak szükségük van rád. Nem dobhatod el magadtól az életet.

Ginny nem válaszolt, csak Harry egyik hajtincsével kezdett játszani. ˝Nem akarja elhinni, hogy a férfi halott.˝ - gondolta nem egyszer Hermione. Lassan már mindenki kezdte elfogadni a történteket, csak Ginny nem változtatott a viselkedésén. Sajnálták a nőt, de nem tudtak mit kezdeni vele.

Hermione ígéretéhez híven másnap eljött érte, hogy bevigye a Szent Mungóba, mivel el kellett készülnie a temetésre, de a vége az lett, hogy Hermione, Ron, Fred, George, Charlie, Bill, valamint Mr. és Mrs. Weasley sóbálványátokkal sújtva álltak hadirendben a folyosó korlátjának támasztva. Remus és Tonks kuncogva ismerték el, hogy Ginny bármennyire is maga alatt van, a pálcáját tökéletesen használja. Komolyságot erőltettek magukra, és kiolvasztották a pórul jártakat.

― Pedig el kell vinnünk - mozgatta át Hermione elgémberedett tagjait.

― Hívjunk ide egy gyógyítót a Mungóból - ajánlotta Ron.

― Nem csak az állapotával van baj, hanem hogy nem hagyja ott Harry testét. Ha csak depressziós lenne, akkor jó lenne az ötlet, de így nem. El kell kezdeni készülni a temetésre.

― Hermionénak igaz van - mondta csendesen Remus. Nehezen tudta feldolgozni, hogy Harryt majdnem annyi éves veszítette el, mint Jamest.

― Ha nem hajlandó ott hagyni Harryt, akkor tudok egy olyan varázslatot, amivel le lehet másolni egy embert - suttogta Tonks.

― Ezt eddig mért nem mondtad? - ripakodott rá Hermione.

― Mert a másolat semmire sem jó. Se mozogni, se beszélni, se érezni, se gondolkodni nem tud. Olyan, mintha egy bábú lenne előtted, csak teljesen úgy néz ki, mint az, akiről mintázták.

― Szóval el kell érünk, hogy egy pár percre elmenjen.

― Mondjuk, bezárhatnánk a WC-be. Oda csak elmegy - jött a csodás ötlettel George.

― Jó, de én próbálok még egyszer beszélni vele - mondta Hermione, majd védőpajzsot varázsolt maga köré. - A biztonság kedvéért - és belépett a szobába.

Ginny nyugodtan ült az ágy közepén törökülésben, ölében Harry fejével, amit gyengéden simogatott. A férfi lábai kicsit felhúzva voltak a törzse mellett. Hermione szíve összeszorult. Eszébe jutott egy hasonló jelenet hatodéves korukból, amikor a klubhelyiségben ugyanígy helyezkedtek el. Csak akkor még mindketten... éltek. Eltűntette a pajzsot, és beljebb lépett.

― Ginny... - szólt halkan Hermione. A nő nem válaszolt, de tudta, hogy hallotta. - Figyelj! El kell kezdenünk a temetés szervezését. Nem fekhet itt örökké.

― Hova temetjük? - kérdezte Ginny fel sem nézve szerelme nyugodt arcáról.

― Godric´s Hollow-ba a szülei mellé. - Ginny szelíden bólintott.

― Mikor lesz?

― Minél hamarabb. Még a jövő hét elején.

― Majd én megfürdetem, és átöltöztetem. Így mégse temethetjük el. Hermione - emelte fel a fejét Ginny, de kezével tovább simogatta a férfi fejét - van egy fehér inge, ami az esküvőn volt rajta, egy fekete élre vasalt nadrágja és a dísztalárja. Ezeket hozd majd be - és újra lehajtotta a fejét befejezve a beszélgetést.

Hermione csendesen kiment a folyosóra, ahol ott várt rá mindenki.

― Mit mondott? - kérdezte Tonks.

― Vele marad a temetésig, és majd ő átöltözteti. Elmondta melyik ruhákat vigyem majd be neki - felelte halkan Hermione.

― Össze fog roppanni - kezdett újból zokogni Mrs. Weasley.

― Nem hinném - állapítottam meg Hermione. - Ahogy elnéztem, elfogadta a dolgot.

― De akkor mért nem hagyja ott? - sírt tovább az őszülő Weasley-anyuka.

― Emlékezik - válaszolt Hermione helyett Remus.

― Megyek, kihirdetem a sajtótájékoztatót - mondta Hermione, és elment a szobájába, ahonnan minden újság főszerkesztőjének írt egy levelet.

― Én keresek valakit, aki felnyitja Lilyék sírját - kezdtek folyni Remus könnyei.

― Veled megyek - karolt bele Tonks a férfiba.

― Köszönöm - hálálkodott Remus, majd lementek a konyhába, és a kandallóban eltűntek.

― Majd én megszervezem a fogadást - szipogott Mrs. Weasley, és fiaival elindult összeállítani a kellékek listáját.

Aznap délután bagoly érkezett a gyászba borult házba. Harry végrendeletéről volt szó. McGalagony értesítette őket, hogy a könyvtárszobát készítsék fel az emberek fogadására. Másnap, három napra a tragédia után a Roxfort igazgatónője fekete süvegben és talárban, a szintén feketébe öltözött Dobbyval az oldalán megérkezett. Utána folyamatosan jöttek az ismerősök, barátok és volt tanárok. A ház összes széke, fotelja és lábtartója a könyvtárszobában zsúfolódott. Mire mindenki megérkezett már a falakat is emberek támasztották, akik későn érkezésük miatt lemaradtak az ülőhelyekről. McGalagony a szoba hátsó fala előtt állt.

― Mr. Potter egy hete juttatta el nekem a végrendeletét, amit a tegnapi nap folyamán felnyitottam, és így lettek idehívva - orrán megigazította a szemüvegét, és olvasni kezdte a remegő kezében lévő papírt. - Én, Harry James Potter, ép tudattal rendelkezem tulajdonom felett. Könyveimet osszák szét a Roxfortban engem tanított tanárok között tantárgy szerint. Az iskoláról szóló feljegyzéseket tegyék vissza a Tekergők Termébe. Ginnyre a seprűápló készletemet hagyom, Arthur Weasleyre az összes mugli tárgyamat, a Roxfortra Hedvig nevű baglyomat. Ruháimat egy londoni árvaháznak szánom, ahol a Voldemort tetteitől elárvult gyerekek élnek. Nekik a gringottsi vagyonomból biztos jövőjük lesz. Ronra és Hermione-ra kétezer galleont hagyok, melyet a leendő esküvőjükre, vagy családalapításukra költsenek. Perselus Piton hűségéért megkérem a Roxfort jelen igazgatóját, hogy vegye vissza az iskolába, ha Perselus él vele - ezzel McGalagony összehajtogatta a pergament.

― Professzor - szólt közbe Seamus -, elnézést, hogy beleszólok, de ha minket meg se említett, akkor mért vagyunk itt?

― Azért, Mr. Finnigan, mert van még egy végrendelet, amit még a Roxfortból való távozás előtt kaptam pár nappal. Az előtt, hogy elvégezték a célzott felejtésátok egyik legveszélyesebb és legbonyolultabb fajtáját, de egyben a leghatásosabbat is, Mr. Potteren. Úgy döntöttem ezt a rendelkezést fogom teljesíteni, azzal a kitérővel, hogy Perselus megkapja a megérdemelt állását. Miss Granger - fordult a fal mellett álló nőhöz -, kérem, olvassa fel! - nyújtott át az odalépő Hermionénak egy jóval hosszabb tekercset.

― Ha eljön az a pillanat - kezdett bele egy nagy levegővétel után Hermione -, hogy ezt a lapot valaki hangosan olvassa, remélem azért, mert győzve haltam meg a végső csatában. Hatévi ingóságomról rendelkezem most, mivel sejtésem szerint nem lesz gyarapodásom az út során. Minden egyes zoknimat Dobbyra, a házimanóra hagyom. Remélem, örül majd neki. Ronra a csokibékás kártyáimat, bár tudom, mindegyik megvan neki, de egy apró meglepetés éri majd. Hermione megkapja a hőn áhított Elveszett bűbájok első kiadását. Arthur Weasley olthatatlan vágyát a mugli dolgok iránt szeretném azzal csillapítani, hogy rá bízom saját varázstalan tárgyaimat. Molly Weasleynek ajánlom azt a mugli szakácskönyvet, ami már nem tudom milyen úton került hozzám, de talán ő tud valamit kezdeni vele. Fred és George Weasley visszakapja a Tekergők Térképét, bár ahogy így belegondolok, nem nagyon tudják majd mire használni, ha csak nem a roxmortsi boltjukból akarnak becsempészni a Roxfortba némi szállítmányt McGalagony professzor orra előtt. Charlie-nak találtam egy tökéletes bájitalt sárkány okozta sebre, amit az ötödéves bájitaltan könyvemben találhatnak meg. Billnek és Fleurnak sajnos nem tudok többet adni egy szívből jövő jókívánságnál, ne legyen apró szőrös problémátok. Remus felvilágosít, ha kell. Neki és Tonksnak is hasonlókat kívánok egy kis metamorfmágus vérfarkassal együtt. Persze ez csak vicc volt. Remélem, a kicsi nem örökli a kórt. A Roxfortról szóló összes elemzés kerüljön vissza ezelőtti helyére a Blackek könyvével együtt. Régi tankönyveimet az iskola könyvtárának adom, amivel talán kárpótolom Madam Cvikkert az elmúlt évek bosszússága miatt. A Dumbledore professzor örökségéből származó könyveket McGalagony professzornak szánom. Az innen-onnan összegyűjtött írásokat, téma szerint, volt tanáraimnak adják át. Ruháim épen maradt hányadát azok az árvák kapják, akik Voldemortnak köszönhetik sorsukat. A Gringottsban lévő vagyonomból alapítsanak egy díjat. Öt év kamatát ítéljenek oda, annak a húsz évesnél fiatalabb varázslónak vagy boszorkánynak, aki önzetlen magatartásával, a közösségért tett kiemelkedő munkájával, a hazugság elleni harcával, a gyengék és elesettek védelmezésével, és a rossz elleni szakadatlan küzdelmével kiérdemli ezt. Hermionéra bízom a díj elnevezését, de ajánlom figyelmébe a DS-t, bármi is legyen a jelentése. Ha nem is tudom átadni, azért a kitűntetést odaítélem mindjárt harminc embernek, ebből ketten különdíjat érdemelnek. A huszonnyolc ember név szerint: Hannah Abbott, Lavender Brown, Katie Bell, Susan Bones, Terry Boot, Cho Chang, Michael Corner, Colin Creevey, Dennis Creevey, Marietta Edgecombe, Justin Finch-Fletchley, Seamus Finnigan, Anthony Goldstein, Hermione Granger, Angelina Johnson, Lee Jordan, Luna Lovegood, Ernie McMillan, Padma Patil, Parvati Patil, Zacharias Smith, Alicia Spinnet, Dean Thomas, Fred Weasley, George Weasley, Ginny Weasley és Ron Weasley. A két kiemelt személy, pedig Neville Longbottom és Cedric Diggory. - Cho halkan felkiáltott. - Neville az egyik legjobb tanítványom volt, míg Cedric az a fiú, akivel bármikor újra versenyre kelnék, akár a kviddicspályán, akár a Trimágus Tusán. Ez most valószínűleg valóra válhat.
Utoljára hagytam azt, akit talán elsőnek kellett volna említenem azt, aki most magát bünteti, amiért nem akadályozta meg a varázslatot. Sajnálom, hogy így kell örök búcsút vennem tőled, Ginny. Az a pár hét, talán egy hónap, amit együtt töltöttünk életem legszebb időszaka volt. Épp ezért arra kérlek, ha már nem engem szántak ott fent neked, légy boldog azzal, aki igazán megérdemli a szerelmedet. Ron, ahogy eddig is tette, néha már túlzottan is, vigyázni fog rád helyettem is, tudom. Rád hagyom azt a könyvet, melyet véletlenül találtam a Tekergők Termében a szüleim holmija közt. Édesanyámé volt. Ha beleírod a kérdést, mely elállja az utadat, megkapod rá a választ. Az én gondolataimat is megtalálhatod benne. Szeretném, ha te is tovább írnád, és amikor arra kerül a sor, a gyermekeidnek adnád. Most megyek, megnézlek még a szobám ablakából utoljára azzal a szerelemmel, mellyel csak én láthatlak, majd elfelejtek mindent, ami eddig szép volt, és a tiéd volt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.