Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. fejezet-Apja fia

2008.05.12
12

12. fejezet: Apja fia

― Még megvan a helyem? - rohant be Ron az öltözőbe, ahol Harryvel vitázott az egész csapat.

― Hála az égnek, hogy itt vagy! - futott oda hozzá Jimmy Peaks. - Harry McLaggent állította a helyedre.

― Leátkozom a seprűről, ha azon múlik - kacsintott barátjára a vörös fiú.

― McLaggen, ki a talárból! - kiáltott rá Harry a sarokban dörmögő fiúra ellentmondást nem tűrő hangon.

McLaggen kelletlenül kibújt a Griffendél kviddicstalárjából, és Ronhoz dobta.

― Kösz, haver! - kiáltott még a fiú után boldogan Ron, és gyorsan belebújt a mezébe, amin még mindig ott díszelgett a Weasley felirat.

― Lekéstem valamit? - esett be lihegve Ginny.

― Nem - mosolygott elégedetten Harry, észre se véve Ron megdöbbent pillantását, és egy padon heverő talárra mutatott. - Téged vártunk. - Ginny magára kapta a talárt, és Harry előrenyújtotta a kezét, amire sorra rárakta mindenki a sajátját. - A tavalyi taktika, és legyőzhetetlenek leszünk.

― Griffendél! - kiáltották egyszerre vidáman. Az egész csapat arcán ott vibrált a vágy, hogy újra játszhasson, és szakíthassa a levegőt.

― Mért van az az érzésem, hogy van tétje a meccsnek? - súgta Ron Harrynek.

― Mert van is - kacsintott rá a fiú. - Most utoljára élvezzük a játékot együtt. Nem volt még ilyen jó csapata a Griffendélnek, bár igaz, hogy a Weasley ikrek felülmúlhatatlanok, de mi is azok vagyunk! - mondta még a sugárzó arcú társaságnak, és kirepültek a pályára. - Ha nem nagy gond, még kiélvezem a csapatkapitány szerepét - mosolygott Ginnyre, és Madam Hooch-hoz lépett a Mardekár kapitányával együtt.

― Hogy kerülsz ide Katie? - repült oda Ron a lányhoz, aki előző évben végzett a Roxfortban.

― Harry szólt, hogy játszanátok, és pont ráértem - mosolygott Katie Bell.

― Fogjanak kezet! - irányította a professzora megszokottan a meccset.

Harryék kezet fogtak, majd felrepültek a helyükre.

― Nem akarok senkit sem a gyengélkedőn látni! Eleget látogattuk már - szólt még utoljára a csapatához, és felrepült a Mardekár fogójával szembe, aki természetesen nem Draco Malfoy volt, hanem egy látásból ismert barna hajú fiú.

― Ilyen se fordult még elő a Roxfort történetében, hogy barátságos meccset játszanak a tanítás második napján, ahol ráadásul az egyik csapatban három, már nem Roxfortos diák is játszik! - harsogta George Weasley.

― Ahogy mondod, George - szólalt most meg Fred. - A Griffendél csapatát erősíti ma az ifjú Harry Potter...

― Drága öcsénk, Ron Weasley...

― És a mindig gyönyörű Katie Bell.

Harry intett a két fiúnak, akik viszonozták a gesztust. Luna üvöltő oroszlánsüvege is ott volt az ikrek mellett a lánnyal együtt, aki Neville és Hermione mellett állt, akinek a nyakában régi piros-arany sálja lógott. A stadion tele volt, pedig csak pár órája döntötték el, hogy játszanak. Az ikrek ittléte is furcsa volt, de sejtette, hogy ebben McGalagony engesztelő keze van.

― Egyik csapatnak sem volt ideje edzeni, és még új embereket is kellett toborozniuk - folytatta a kommentálást Fred. - Kíváncsi leszek a végeredményre...

― Madam Hooch elindította a játékot! - szakította félbe George testvérét.

Az őszülő boszorkány kinyitotta a ládát, amiből azonnal felrepültek a gurkók és a cikesz, majd a tanárnő feldobta a kvaffot. Fred és George szorgalmasan közvetítette a meccset, míg Ginny, Demelza és Katie szórták a kvaffot a gyűrűkbe. Ron lekörözve önmagát védte a támadásokat.

― Az állás 130:0 a Griffendél javára! - kiáltotta Fred.

― Lesz ez még több is - nevetett George. - Nem úgy tűnik, hogy bármelyik fogó is látná az aranycikeszt.

A küzdelem változatlan maradt. A Griffendél hajtói Ginnyvel az élen egyre több pontot gyűjtöttek, míg Ron továbbra is bravúrosan hárított minden Mardekáros próbálkozást.

― George! Ott a cikesz! Harry Potter a cikesz nyomában, akit a Mardekár fogója követ!

― Igen, tényleg! Tudod, az a furcsa Fred, hogy a Mardekárnak, tudtommal, Tűzvillámai vannak a fogót is természetesen beleértve, míg Harrynek, egy apró balesetnek köszönhetően, iskolai Josep-R-je.

― Bámulatos, hogy mit ki nem tud hozni a fiú abból a seprűből.

― Ahogy mondod, Fred.

― Az állás 340:0. Vajon lesz 500:0-os győzelem, vagy a Mardekár tud szépíteni?

― Harry Potter elkapta a cikeszt! 490:0-ra győzött a Griffendél!

― Nem, George - szólt most bele a megafonba Hermione. - Ginny ugyanabban a pillanatban bedobta a kvaffot a gyűrűbe.

― Így van! - mondta Neville is.

― Iskolai csúcs dőlt meg! - kiabálta túl a tömeget Fred, mire mindenki elhallgatott. ? Az igazgatónőtől most kaptam a hírt. A Harry Potter által vezetett Griffendéles csapat megdöntötte az 1977-es rekordot, amit milyen érdekes, Harry édesapja, James Potter állította a csapatával. Az akkori, szintén, Mardekár-Griffendél találkozón a Griffendél 420-30-ra nyert.

― Minden Griffendéles vonuljon a Nagyterembe! - kiabálta Neville.

A győztes csapat tagjait a vállukon vitte be az iskolába a többi Griffendéles. A hét piros-sárga mezes fiatalt lerakták a tanári asztal elé, és McGalagony professzort várták a jelvényekkel. Az igazgatónő pár perc múlva tört utat magának a tömegben, ahova már Hugrabugosok és Hollóhátasok is befurakodtak. McGalagonyt Hagrid követte szorosan, kezében egy hatalmas bekeretezett pergament hozva. A professzor feltűzött minden talárra egy arany, pajzsformájú kitűzőt, amin az illető neve, posztja, az aznapi dátum és a meccs végeredmény volt olvasható. Készült egy kép róluk, majd azt a nagy lapra ragasztották, és mindenki aláírta az alatta lévő helyet. A mellette lévő képen az apja csapata díszelgett ugyanolyan jelvényekkel a talárjukon. Meglátta apja aláírását is. Ugyanúgy kanyarították oda a nevüket a Csapatkapitány felirat fölé, csak míg Jamesnél a Hajtó, addig Harrynél a Fogó volt még odaírva.

― A jelvényük mása az előző évi kupa mellé fog kerülni - magyarázta McGalagony professzor.

― Harry! Harry! - kántálták egyszerre a tömeggel a csapattagok, míg a fiú középen előrelépett.

― Nem tudom mit vártok tőlem, hiszen semmivel sem tettem többet a csapat bármely tagjánál. Nem volt taktikai megbeszélésünk, vagy edzésünk. Mindenki azt csinálta, amit szeret. Játszott. Talán épp ezért végződött így a meccs.

― Itt a Mardekár! - kiáltotta valaki a tömegből.

Az ellenfél csapata lépkedett be élükön a csapatkapitánnyal. Mindenki kezet fogott mindenkivel, majd hangosan gratuláltak a győzteseknek. McGalagony intésére az asztalok roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől.

― A Mardekár vendége mindenki - harsogta Mordon -, és holnap a Griffendéleseknek elmarad a tanítás.

A Mardekáron kívül minden házból ott volt a legtöbb diák. Sokáig mulatoztak, még akkor is, mikor már csak a Griffendélesek maradtak. Harry és Ron vödörszámra itta a vajsört, a mézbort és a Lángnyelv Whiskey-t, míg Hermione rá nem vette őket, hogy menjenek aludni. A két fiú között ment, és próbálta őket tartani. Harry és Ron vigyorogva énekeltek, míg Hermione a lépcsőn igyekezett őket feltaszigálni. Átkozta Merlint, hogy McGalagony pont az egyik legmagasabb ponton adott nekik szállást.

― Segítsek? - lépett oda Ginny.

― Megköszönném - lihegett Hermione, és Ront a lány felé tolta.

Így már valamivel gyorsabban haladtak felfelé, de még mindig nagy erőfeszítésekbe telt felvonszolni a fiúkat a következő emeletre.

― Nem tudsz valami józanító varázslatot vagy bájitalt? - nyögte Ginny, ahogy becsiccsentett bátyját egy hosszú lépcsősor után a falnak támasztotta.

― De, ismerek egy bájitalt, viszont annak az elkészítése fél napba telik, és nincs is meg hozzá minden alapanyagom.

― Kár... - sóhajtott Ginny.

― Az, de menjünk! Aludni is akarok még ma.

― Holnap... indultok? - fogta meg Ginny Ron karját, és kezdte húzni a következő folyosó felé.

― Szeretnék, de van még egy pár dolog, amit el kell intéznem, mivel ahogy a fiúkat nézem, nem fognak segíteni, de előbb érjünk fel, aztán elmondok mindent.

Kitartóan folytatták útjukat a három jó barát szobája felé. Mikor felértek Ginny Ront, míg Hermione Harryt fektette le. A két lány egyszerre lépett ki a szobákból, és leültek az egyik asztal mellé.

― Fontos dolgokról kell beszélnünk - szólalt meg Hermione. Komorabb volt a hangja, mint eddig bármikor, amitől Ginny összerezzent.

― Idehívom Lunát és Neville-t is, nem szeretném, ha bárki más is tudna róla. - Elővett egy arany érmét, és rászegezte a pálcáját. - Most rögtön gyertek a csillagvizsgálóba vezető lépcsőnél lógó sellős festményhez. A jelszó: Agysorvasztó locsogóshow. - A betűk folyamatosan tűntek fel az álgallonon, majd fényesen izzani kezdett. Pár perc múlva lihegve futott be Luna és Neville.

― Itt... vagyunk... - görnyedt össze a lány kezét az oldalára szorítva.

― Pont... erre... jártunk... - zihált a fiú is.

― Üljetek le! - mutatott Hermione két fotelra az asztal mellett.

Mikor már mindkét frissen érkező egyenletesen vette a levegőt, Hermione elővette a Tekergők Térképét, és az asztalra fektette.

― Ha minden a tervek szerint halad, holnap elhagyjuk a kastélyt - kezdett bele a lány. - Gyanítom, hogy Tudjukki csak meg akart rémíteni minket azzal, hogy új beépített embere van az iskolában, vagy az illető csak később fog beépülni. Ez most lényegtelen. Itt - bökött a Térkép egy pontjára - van egy titkos ajtó, aminek a helyéről rajtunk kívül csak Remus Lupin tud. Egy heti élelem, és egy biztos menekülőút a Tiltott Rengeteg másik oldalához. Ezt nyújtja nektek. Három ajtó választ el benneteket a szobától. Az elsőnél fel kell sorolnotok négy nevet, James Potter, Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettigrew. Négy állat fog megjelenni a falon, érjen hozzá egyikőtök a szarvashoz, és mondja azt, Dumbledore Serege. Ez a jelszó. Egy folyosóra juttok, amit egy kőfal zár le. Hívja elő valamelyikőtök a patrónusát, és mutassátok meg neki a falon azt a helyet, ahová rakja a mancsát, patáját, vagy amije van neki.

― De, Hermione - szólt közbe Neville -, én nem tudok inkarnálódott patrónust idézni.

― Akkor jó lesz megtanulnod. Ott tartottam, hogy... - gondolkodott el a lány. - Á, igen. Szóval a ti patrónusotoknak fog egyedül kinyílni az ajtó. A harmadik, és egyben utolsó feladat egy önismereti teszt. Annak a nevét kell kimondanotok, aki, vagy ami a legfontosabb számotokra. Fontos, hogy őszinték legyetek, különben összelapít a fal. - Erre mindhárom hallgató nagyot nyelt, de Hermione nem foglalkozott vele. - A teremben van varázslósakk, egy kanapé, kandalló, pár fotel, és egy festmény. Vigyetek be annyi diákot, ahányat csak tudtok. Ismeritek a tértágító bűbájt. A segítségével kényelmesen el fogtok férni. Ha tudtok, menjetek le többször az év folyamán, s vigyetek be élelmet, majd kezeljétek romlásgátló bűbájjal, így míg szükségetek lesz a Teremre, több embert tudok megvédeni. Nem válogathattok majd, hogy barát vagy sem. Ha bejutnak Tudjukki emberi az iskolába, akit csak tudtok meg kell mentenetek. Nem hiszem, hogy amúgy lenne bármi esélye is a többieknek. Ha az iskola elesik, vagy nincs több élelmetek, vegyétek le a falról a festményt, kicsinyítsétek le, és vigyétek magatokkal. Semmi mással ne törődjetek.

― Mi van azon a képen? - tudakolta Ginny.

― Három ember, Lily és James Potter, valamint Sirius Black.

Mindhárman ámulva néztek Hermionéra.

― A kép az elhunyt Tekergőket ábrázolja. Ha Remus vagy Peter meghal, ők is megjelennek rajta. Mikor kiértek az alagútból találtok egy nagyméretű zsupszkulcsot, ami a Grimauld tér 12-be visz mindenkit. Varázsigére indul, ami megegyezik a Térképével. Csak ha mindenki hozzá ért, akkor induljatok. Ma még bemegyek a Terembe, és elvégzek pár tértágító és védőbűbájt. Viszek be valamennyi kaját is, de ne bízzatok abban, hogy nem lesz szükségetek a Teremre. Senkiben se bízhattok! McGalagonyt avattuk be egyedül a Terem létezéséről, de a tervről senkit. Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. A ti érdeketekben, ne beszéljetek róla senkinek. Luna, Neville! Ti menjetek aludni, Ginny - fordult a lányhoz -, neked még akarok valamit mondani.

Mikor becsukódott az ajtó, Hermione a talárja zsebébe nyúlt, elővett egy láncon függő medált, és Ginny elé rakta.

― Harry akarta neked adni még indulás előtt. Úgy működik, ahogy a DS érmék. Ha rászegezed a pálcád, és mondasz valamit, azt belevésődik, majd a párja felizzik, és megjelenik rajta a szöveg. Nálam van a másik. Ez a kapcsolat, az érmékkel ellentétben, kétoldalú. Én is tudok neked üzenni, ahogy te is nekem. Ha más nyitja ki a medált, akkor egy szarvas vagy kutya képét látja benne. Nem tudom pontosan melyik-melyik, de ez mindegy. Hetente egyszer minimum írjál. Minden apró dolog fontos lehet. Ha teheted, ne beszélj róla senkinek, és ne is mutogasd. Hordd a ruhád alatt, akár kiábrándító bűbájjal is kezelheted. Ha mégis lebuksz, mondd azt, hogy a születésnapodra kaptad az egyik barátnődtől, mondjuk Lunától. Csak a legvégső esetben mondj nevet, mert legilimenciával könnyen kiszúrják, hogy hazudsz. Lunának csak ennyit mondj el. De csak ennyit! Sem a működése, sem a varázsereje, sem az, hogy tőlem van, nem derülhet ki. Érted?

― Igen.

― A Térképet itt hagyjuk nektek. Most menj te is pihenni. Zsúfolt napod volt.

Ginny fáradtan és letörten állt fel. Kezében az arany medált szorongatva.

― És még valami! - kiáltott Ginny után Hermione. - Ne hibáztasd azért, amit tett! Hidd el, nehezebb volt meghoznia ezt a döntést, mint eddig bármelyiket.

A lány szótlanul bólintott, és kimászott a portrélyukon. Hermione kis idő után követte. Lement a Tekergők Termébe, elvégezte a bűbájokat, és némi élelmet is vitt be, majd elmesélte az elmúlt napok eseményeit a három festménylakónak.

― Hogy mit csinált? - hüledezett James.

― Szegény kislány... - sajnálkozott Lily.

― Jól tette - mondta Sirius barátai nagy megrökönyödésére.

― Na végre valaki, aki nem akarja leszedni a fejem - mosolygott szomorúan Hermione.

― Ginnyt nem kell félteni. Túl fogja tenni magát rajta.

― De, Sirius...

― James, ez a lány nem két évig futott Harry után, és adta fel minden elutasításkor. Tíz éves kora óta rajon a fiadért. Azóta, hogy először meglátta a King´s Cross-on. Most persze haragszik és padlón van, de mikor Harry győz, és visszakapja az emlékeit, meg fog neki bocsátani.

― Hát nagyon remélem.

― Holnap akkor indulunk - vette újra magához a szót Hermione.

― Hova? - aggodalmaskodott Lily.

― Hát az jó kérdés. Godric´s Hollow-ba nem megyünk vissza, az biztos. Szerintem felkeressük Tudjukki anyjának a házát, az árvaházat, ahol nevelkedett, aztán majd kiderül. Azt se ártana megtudni, hogy hol a medál, és ki pontosan az a R.A.B.

― Tapmancs, nem volt neked ˝r˝ betűs rokonod? - gyúlt isteni szikra James fejében.

― Melyikre gondolsz?

― Amelyiknek ˝a˝ betűvel kezdődik a második neve... melyikre... - forgatta a szemeit a fekete hajú varázsló. - valószínűleg férfi volt, és közel állt Tudjukkihez. Például az öcséd.

― Had gondolkodjak... - töprengett el Sirius.

― Azért ne légy nagyképű! - vigyorgott Lily.

― Ha-ha - nevetett sértődötten a férfi. - Hermione, nyisd ki azt a szekrényt! - mutatott a kandalló egyik oldalán álló bútorra.

― Ezt? - lépett oda a lány.

― Igen. Találsz ott egy fekete bőrkötésű könyvet. Azt, azt - bólogatott Sirius, mikor Hermione előhúzta az említett példányt -, és nyisd ki a 205. oldalon, asszem.

Hermione izgatottan lapozta fel a könyvet. Az említett oldalon egy Siriushoz hasonló varázsló kép volt. Alatta egy név, Regulus Arcturus Black, és két évszám, 1961-1979.

― Ő az egyetlen olyan rokonom, akire ráillik James leírása.

― Köszönöm, elvihetem ezt a könyvet?

― Csak nyugodtan - vont vállat Sirius.

A lány vidáman szaladt fel a szobájába, és kezdte átrágni magát a férfiről szóló életrajzon. Reggel kezében a könyvvel ébredt. Átvánszorgott két barátja szobájába, és felrázta őket.

― Aj, Hermione! - nyafogott Ron. - Hagyj má´, aludni akarok - és fejére húzta a takarót.

― Mennünk kell, gyere! - Hermione lehúzta Ronról a paplant, és egy jól célzott vízsugárral eláztatta az egész ágyat.

― Meg vagy őrülve? - ugrott ki az ágyból már teljesen éberen Ron.

― Keltél volna fel magadtól - húzta fel az orrát Hermione, és kivonult a szobából.

Harry valamivel jobb állapotban kecmergett ki az ágyából a lány utasítására. Sajgó fejjel vették útjukat a Nagyterem felé. Nyűgösen rogyott le a két fiú Neville mellé, míg Hermione a másik oldalon Luna mellett foglalt helyet. Harry és Ron automatikusan a sütőtök lé felé nyúltak, de Hermione megállította őket.

― Ezt igyátok meg! - nyomott egy-egy bögrét barátai kezébe.

― Mi ez? - kavargatta meg undorodva Ron a barna folyadékot.

― Kávé.

― Hogy mi?

― Jobban leszel tőle - nyugtatta meg a lány Ront, de a következő pillanatban beterítette a langyos kávé.

― Fúj! Ez keserű!

― Azért nem kellett volna rám köpni - méltatlankodott Hermione. - Rakj bele egy kis cukrot! - mondta, majd egy pálcaintéssel megtisztította magát.

Ron fintorogva vár, de kiitta a bögre tartalmát.

― Máskor majd nem iszod le magad a sárga földig, és akkor nem kell ilyet innod.

― Mért nem kevertél valami bájitalt? - szólt közbe Harry laposakat pislogva. Neki nem volt olyan hatásos ébresztője, mint barátjának.

― Mert nem volt elég időm. Veletek ellentétben, én előkészítettem az indulást, és lerendeztem mindent a Teremmel kapcsolatban.

― Na látod, ezért vettük a bátorságot bulizni - mosolygott Ron. - Tudtuk, hogy rád számíthatunk.

― Jó lenne, ha nem csak szolgának tartanátok. Amúgy egy köszit megereszthetnél a húgodnak, ha már nekem nem is, hogy segített felcipelni az ágyadba.

Ron felállt, és odacsoszogott Ginnyhez, aki a barátnői mellett ült, és eldörmögött neki egy köszönömöt, majd visszarogyott barátai közé.

― Kösz, hogy felvittél - mondta Harry két ásítás között Hermione-nak.

― Nincs mit. Egyetek, aztán induljunk.

Bőségesen megreggeliztek, összepakolták a még szükséges dolgokat, többek között egy hátizsáknyi kaját és vajsört a konyháról, elbúcsúztak mindenkitől, és nagy taps közepette kisétáltak a hatalmas faajtón. Már a birtok határán jártak, mikor még utoljára visszafordultak. Tudták, útjuk során már nem térnek ide vissza többé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.